Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-30 / 280. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 30.. SZERDA 5 KAPOSVÁR Szakmai fórum könyvbemutatóval Bartos L. Rendes őszi nevelési értekezletet tartott hétfőn a Vasút a Gyermeke­kért Alapítvány Diákotthon Ka­posváron. A szakmai ülésen részt vett Kalányos István, a babócsai kisebbségi önkormányzat elnöke is, aki a közelmúltban megjelent, Cigánynak születtem könyvéről beszélt a közönségnek. A kötet a roma családok életébe nyújt bete­kintést, s ezáltal segít a velük való kapcsolattartásban, a roma fiata­lok életének jobb megismerésé­ben. Nagy Ivánná kollégiumigaz­gató elmondta: az évente kétszer megrendezett nevelési értekez­let témája ezúttal a romák hely­zete és kultúrája, illetve a roma gyerekekkel való pedagógiai fog­lalkozás volt. A probléma megvi­tatásában nagy segítséget nyúj­tott Kalányos István új kötete is. UTÓN Torlódásra lehet számítani a Bethlen téri körforgalomnál, illetve a József attila és a Dózsa György utcában. Lezárták az egyik sávot - a vasútállomással szemben - a BUDAI NAGY ANTAL Utcában. Megsüllyedt az útburkolat a KOSSUTH LAJOS és a DAMJANICH utca sarkán, illetve a berzsenyi utca 4-6. előtt. A hibákat nem jelzi semmi. ■SE3BB1 Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, j illetve telefonszámukat. HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! CSODACSIBE (kn.) 91414 (sz) 15.15, 17.15, 19.15 KUTYÁTLANOK KÍMÉLTÉNEK (12) 91410 (f) 17.45, 20.15 ELIZA- BETHOWN (12) 91403 (f) 17.00, 19.30 FEJ VAGY ÍRÁS (12) 11408 (m) 15.00 A SZÁLLÍTÓ 2. (12) 80697 (f) 21:15 ZORRO LEGENDÁJA (12) 91388 (sz) 15:15, 20.30 RAP, REVŰ, RÓMEÓ (12) 11372 (m) 13.30 RAP, REVŰ, RÓMEÓ (12) 11372 (m) 13.30 PREMIER! HARRY POTTER ÉS A TŰZ SERLEGE (12) 91412 (sz) éjfél után egy perccel Mesemondó-találkozó Harmadik alkalommal rendezte meg az óvónők egyesületének megyei szervezete mesemondó találkozóját a tüskevári könyvtárban. A rendezvényt Mezővári Mária önkormányzati kép­viselő, az egyesület tiszteletbeli tagja nyitotta meg. A találkozón részt vevő óvónők meséit a Jutái úti óvo­dások hallgatták nagy figyelemmel, akik játékcsokorral köszöntötték a vendégeket. FOTó- L'N<i Róbert Programbővítés áremeléssel Bartos László Kaposváron közel 19 ezer ház­tartásba jut el a Vidanet Kábel- televíziós Szolgáltató Rt. műsor­szolgáltatása. 2005-ben 450 új előfizetést regisztráltak a me­gyeszékhelyen. 2006-tól több változtatást is bevezetnek, köz­tük a rendelhető csomagok árá­ra vonatkozóan is. Jövőre az alapcsomag ára 40, az emeltté 160, az extra csomagé pedig 120 forinttal emelkedik. Jó hír azonban, hogy az HBO csatorna Ünnepi hangulat a Gyöngyfában Sasvári Katinka Bár még csak november vége van, a karácsonyi hangulat már érezhető a Gyöngyfa Napközi Otthonban. Az otthon fiataljai ugyanis már teljesen feldíszítet­ték az épületet. Az ünnepi ké­szülődésből persze nem marad­hat ki az ajándékkészítés sem, amellyel a szülőknek és egy­másnak kedveskednek majd. Horváth Gábomé, az otthon igaz­gatója elmondta: a dekorálásban egy gyógypedagógus segítette a fiatalok munkáját. Emellett a ka­rácsonyfadíszek nagy részét is saját kezűleg készíthetik el. díja 270 forinttal csökken, így 2830 forintot kell fizetni. Két új csatornával bővül a kínálat.- A 4! storytv a hazai és kül­földi hírességek, sztárok rejtett titkait hivatott bemutatni, az EchoTv pedig Magyarország el­ső gazdasági televíziós csator­nájaként mutatkozik be. Meg­szűnik viszont a Reality Tv, il­letve a Romantica csatorna. Mind az új, mind a visszavont programokat az év közben vég­zett közvélemény-kutatások eredményei alapján választót­Félmillió forint a népművészeknek Gungel Mónika Mintegy 550 ezer forintot nyert az SMK-ban működő népművé­szeti egyesület a Közkincs Prog­ram pályázatán. Őszi Zoltán, az egyesület titkára elmondta: a pénzből egy katalógust ad majd ki a közel 60 tagot számláló szer­vezet A kiadványban 25 alkotó portréja kap felvet, s a népművé­szek szakmai önéletrajza és szí­nes fotói is bekerülnek majd. Emellett a megye-város közös alaptól is nyert a művelődési köz­pont 60 ezer forintot, amelyből a szövészet iránt érdeklődőknek tartanak előadásokat. tűk ki - közölte Magyar Miklós kirendeltségvezető. A jövő évi változások mellett a 2005-ös évet is értékelte a cég. Az elmúlt évben 480 millió fo­rintot költött hálózatépítésre, átépítésre, illetve a szolgáltatás minőségének javítására. A me­gyeszékhelyen kívül Győr, Mo­sonmagyaróvár, Tata, Pécs, Mindszent és Budapest váro­sokban több mint 101 ezer elő­fizetői végpontot szolgáltak ki, így közel 30 ezer háztartásba jutott el a szolgáltató. Nem lesz gimnázium az élelmiszeripari Márkus Kata- Elsősorban azoknak a diákok­nak szűkültek a lehetőségei, akik azért jelentkeztek gimnáziumba, mert még nem tudták eldönteni, mi legyen belőlük - Balázs Tibor igazgató kommentálta így, hogy a jövő szeptemberétől kifutó rend­szerben megszűnik a gimnáziu­mi képzés a Kinizsi élelmiszer- ipari szakközépiskolában. Az végképp nem volna szeren­csés, ha a tanárok létszámát is csökkenteni kellene: új épületbe költöznek, s ezzel új képzési for­mák indításához is meglenné­nek a feltételek. Miklósi Tizenötödik alkalommal rendezett nyugdíjas-találkozót a miklósi önkormányzat. A kultúrház- ban tartott ünnepségre meghívott 95 idős lakos közül 65-en mentek el. Az általános iskola tanulói és a felnőttek műsorral köszöntötték őket. Müller Miklós polgármester külön köszöntötte a 70. és a 80. évüket betöltött lakosokat, illetve az 50. házassági évfordulóját ün­neplő Vinkler Imrét és feleségét, Baumann Etelt, (kj) Memye Nyolc, tartósan munkanél­küli foglalkoztatására nyert támoga­tást a Belügyminisztérium és Mun­kaügyi Minisztérium közös pályáza­tán az önkormányzat. Kisfalusi And­rás polgármester elmondta: a dol­gozók háromhavi bérét és járulékait a pályázati összeg fedezi, (mg) Nagyatád Közel 100 facsemetét ültettek el a város több pontján a város­gondokság munkatársai. A kis fákból a Jókai-lakótelepre s annak környéké­re is jutott, ahol a környéken lakók Boros Bálint önkormányzati képviselővel közösen társadalmi munkában segítettek a faültetésben, (csm) Nagyberény Az önkormányzat el­képzelései szerint jövőre Nagybe- rénybe is megérkezik az internet. A siófoki kistérség településein egyszerre épül ki a szélessávú há­lózat. A faluban egyébként jelen­leg kábeltévé sincs, (fi) Pálmajor A települési kisebbségi ön- kormányzat ülésezett a faluban. Köz­meghallgatásra is sor került amely­nek keretében a településen élő em­berek osztották meg ötleteiket gondjaikat a falu vezetésével, (bl) Somogysárd Guttmann Rachel, a Noszlopy iskola diákja különdíjat nyert az országos József Attila vers­mondó versenyen. Sárközi Angéla igazgató elmondta: a diák versvá­lasztását és stílusát oklevéllel és könyvekkel ismerték el. (mg) HÍREK Elismerést kapott Heizler György ezredes Szilvay Kornél-emlékéremmel tüntette ki Heizler György ez­redest, a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság igazgató­ját a Gépipari Tudományos Egyesület. A somogyi szakem­ber több évtizedes szakmai munkásságát ismerték el a díjjal, amelyet Bánk Tamás, az egyesület elnöke adott át egy budapesti ünnepségen. Az elismerést 1995-től min­den évben kiosztják, (hm) Gyakrabban vizsgálódnak a lovas polgárőrök December elejétől a jelenlegi heti két alkalom helyett 3-4- szer kívánnak ellenőrzést tar­tani a kaposvári polgárőrség lovas járőrei - közölte ked­den Varga Gyula, a szervezet vezetője. A város külterüle­teit keresik fel, a Korona lo­vasegyesület tagjaival közö­sen járőröznek. Az ellenőrzé­sen rendszerint 12-14 lovas vesz részt, (hm) \ A gyerekek lerajzolták, milyen udvart szeretnének Jövő tavasszal egymillió­nyolcszázezer forintból újul­hat meg a Petőfi utcai óvo­da udvara. Az intézmény ve­zetése megkérdezte a gye­rekeket, milyennek képze­lik el az új játszóudvart. A kicsik lerajzolták vágyai­kat: az így készült képek­ből nyílt kiállítás az óvo­dában. (av) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázat útján értékesíti a Kaposvár, Vár u. déli részén található 9056/4., 122., 123., 125. hrsz-ú ingatlanából, a Szabályozási Terv alapján hasznosítható kb. 7200 m2 nagyságú területét központi vegyes területi funkcióra. A részletes pályázati kiírás átvehető Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1. IV/411.Í ügyfélfogadási időben 2006. január 15-én, 10 óráig, valamint megtekinthető a város Internetes oldalán (httpf/ www.kaposvar.hu ). Az önkormányzat a pályázat indoklás nélküli eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. HIRDETÉS ®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® Tisztelt Állampolgár! @ i 1 I Tudja-e Ön, hogy Magyarország területének ötödrésze, 2 millió hektár erdészek által szakszerűen és fenntartható módon § @ ® g művelt erdő, ami evente több mint 3 millió tonna f I I @ légköri szenet köt meg, ennek megfelelő áS B mennyiségű oxigént szabadít fel, és mindezen 0 % g keresztül mérsékli a globális felmelegedés káros hatásait? ® í ® s ® Tudja-e Ön, hogy á & & ezeknek az erdőknek a közcélú feladataira: © 0 * az erdei iskolák üzemeltetésére, gyermekeink környezettudatos nevelésére, az erdészeti irodalom és kultúra terjesztésére, a parkerdők, erdei utak, pihenők, tornapályák, erdei kisvasutak fenntartására vagy az erdők szeméttől való megtisztítására % 0 © % általában az összes közérdeket szolgáló magyar erdő Jj fenntartására a 2006. évi nemzeti költségvetés | egyetlen fillér támogatást sem ad?! I f | g © @ (& | Tudja-e, hogy amikor az erdészek fellépnek a hazai erdők | | érdekében, akkor valamennyi magyar állampolgár alapvető emberi jogait és biztonságát is védik? w <3 1 ® 0 © Kérjük, támogassa és fogadja megértéssel ez irányú g lépéseinket, törekvéseinket! Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége www.megosz.org megosz@mail. datanet.hu Országos Erdészeti Egyesület oee@mtesz.hu Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség www.fagosz.hu , info@fagosz.hu Magyar Agrárkamara www.agrarkamara.hu info@agrarkamara. hu <8 © © ®®®®®®®®®®®®®®&®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®e®®®®®

Next

/
Oldalképek
Tartalom