Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-27 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 47. szám

10 Sport, labdarúgás 2005. november 27., vasárnap 1B— Rajczi: 2 gól, 3 pont Jezdimirovic (balra) és Hrepka (fekve) nem nagyon bírt az agresszív újpesti védőkkel ,j forduló rangadója át- / \ lag feletti nézőszámot hozott össze a Hideg- JL JLkuti-stadionban. Per­sze, ezúttal sem beszélhet­tünk zsúfolásig telt lelátóról, de a szokásos ezres létszám helyett ezúttal 3500-an figyel­ték az esemé­nyeket. A 6. percben a ha­zaiak veszé­lyeztettek elő­ször, Labmu- lic passzával Hrepka tört kapura, de a befejezést elron­totta, az égbe lőtte a labdát. Az első negyedóra enyhe újpesti mezőnyfölényt hozott, de az első igazi, gólveszélyes hely­zetet a 16. percben az MTK hozta össze. Pál beadása után Kanta mellel tette maga elé a labdát, lőtt, Vlaszák a léc alól tolta fölé a löketet. A kihagyott ziccer miatt néhány minutummal később bánkódtak csak igazán a hazaiak, a 20. perc­ben ugyanis megszerezte a veze­tést az Újpest: az MTK-védők rosszul szabadítottak fel, Rajczi megszerezte a labdát és fordulás­ból, 15 méterről a jobb alsó sa­rokba küldte (0-1). Lendületes, izgalmas mezőnyjáték zajlott a pályán, a kapu előtt azonban rit­kán hoztak össze helyzetet a já­tékosok. A félidő hajrájában megint Rajczi elé került szeren­csésen a labda, visszagurításából azonban Tóth B. a kapu mellé lőtte a játékszert. A szünet után az Újpest gyorsan lelohasztotta az esetleges egyen­lítésben reménykedő MTK-s drukkereket és focistákat - még ha vitatható találattal is. Az 54. percben Erős szabadrúgása után a labda a kapufáról lepattanva a gólvonalon gurult tovább, Végh rávetődött, Rajczi pedig előre­nyújtott lábbal, talppal a hálóba kotorta. Sápi kicsit tétovázott, az­tán középre mutatott (0-2). Hiá­ba tiltakozott a hazai kispad. Tá­madásban maradt a vendéggár­da, Hullám kis híján betalált. Ga­rami mester beküldte a félidő kö­zepén Illés Bélát, hátha az ő jó­voltából csoda történik. Próbálta helyzetbe hozni a társakat, de ezúttal eredménytelenek marad­tak. Az Újpest magabiztosan őrizte előnyét, remekül védeke­zett, és olykor kontrákból is rio­gatta Végh kapuját. A hajrában a lilák érthetően az újabb gólt már nem erőltették, az MTK futballis­tái pedig hosszú idő után először képtelenek voltak betalálni az el­lenfél kapujába. ÉRTÉKELÉS: P ..^J Csertői Eindhovenben tanulhat Csertői Aurél szerényen értékel, helyén kezeli a Fehérvár sikereit. Az edző szerint túlságosan korai bajnokesélyesként beszélni a csapatáról. Fehérvár edzője, Csertői Aurél az f \ élvonal nyitányán úgy nyilatko­zott, hogy csapatát az első hat kö- JL ,:kzé sorolja. Véleménye azóta sem változott. Hiába a pazar mérleg és a maga­biztos győzelmek, 13 sikeres forduló után sem hajlandó dobogóesélyesként beszélni együtteséről.- Még a bajnokság ötven százalékán sem vagyunk túl - mondta Csertői Aurél. - Jelen pillanatban az élen állunk, de rendkí­vül szoros a mezőny. Egy vereség és köny­nyen a negyedik helyre csúszhatunk. A magyar él­vonalban van négy-öt gár­da, amely játékosállomá­nyával és lehetőségeivel is kiemelkedik a mezőnyből. Szeretnénk közelíteni ezekhez a klubokhoz, és ha úgy adódik, hogy meg tudjuk őket szorongatni, akkor egyáltalán nem le­szek szomorú. A Fehérvár siketjének titka rendkívül egyszerű­nek tűnik. Csertői a fut­ball alaptételeit alkalmaz­ta. A „végy egy jó kapust” kipipálható, hiszen Dáni­el Tudor valóban remekel, csupán öt gólt kapott. A védelem szilárd és fegyelmezett, Kuttor Attila és Koller Ákos a hátvédsor ve­zérei.- Tudor személye nagyon sokat jelent. Az edzéseken hatalmas erőbedobással küzd, nagy szerepe van a gárda sikerei­ben. A védelemben valóban Koller és Kut­tor a központi figurák, de igazából senkit sem szeretnék a másik elé emelni, ugyan­is csapatként vagyunk egységesek. Masz- szív az együttes, az más kérdés, hogy egy esetleges sérüléshullám esetén mennyire kellene megbontanom a kezdő tizenegyet. Biztos minden más lenne, ha többen kidől­nének. Természetesen változna a játé­kunk. Éppen ezért a továbbiakban szeret­ném megerősíteni a játékoskeretet, de ez nem csak rajtam múlik. Ebben a kérdés­ben a vezetőség határoz. Csertői elmondta, igyekszik minél több külföldi mérkőzést megnézni, hamarosan például Hollandiába utazik. A látottakat Fe­hérváron igyekszik majd kamatoztatni.- Szerencsés helyzetben leszek, mert testközelből figyelhetek egy sztárcsapatot. Lőrincz Emillel a PSV Eindhovenhez uta­zunk, ahol a híres holland edző, Guus Hiddink dolgozik. Európában egyébként minden csapat a biztos védekezésre épít, ez az elsődleges. Csertői nem foglalkozik a statisztikák­kal, így arról sem tudott, hogy a fehérvári gárda utoljára 1989-ben állt a tabella élén. A csapat a jelenlegi hárompontos rendszer alapján akkor bajnokságot nyert volna, ám abban a szezonban rendhagyó szabályokat alkalmaztak: a döntetlenek után a csapatok büntetőket rúgtak és ebben nem volt sike­res a Videoton.- Emlékszem arra a rendszerre, azt vi­szont nem tudtam, hogy 1989 után először áll az élen a Fehérvár. Büszke vagyok rá. Ugyanakkor az sem lenne rossz, ha a baj­nokság végén is ott lehetnénk a topcsapa­tok közelében. Ehhez persze arra lesz szükség, hogy a Fehérvár tartsa a formáját, vagy akár to­vább javuljon.- Néhány játékosom sokkal jobban tud­na játszani, mint amennyit hétről hétre pro­dukál. Ha majd egyszer valamennyi labda­rúgóm tudása legjavát nyújtja, akkor talán elmondhatom: a Fehérvár úgy futballozik, ahogy azt én szeretném. CSERTŐI szerint néhány játékosa még annál is jobb teljesítményre képes, mint amit eddig produkált „A jelenlegi magyar élvonalban van négy-öt gárda, amely játékosállomá­nyával és lehe­tőségeivel kiemelkedik a mezőnyből. Szeretnénk közelíteni ezekhez a klubokhoz.” 13.FORDULÓ FC FEHÉRVÁR-GYŐRI ETO 2-2 (1-0) Székesfehérvár, 5000 néző, V: Megyebíró Fehérvár: Tudor - Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze Z. - Lattenstein (Bartyik 78.), Bozic, Farkas B., Schwarcz - Simek (Alumona 83.), Sitku. Edző: Csertői Aurél Gy. ETO: Stevanovic - Regedei, Pusztai, Mátyus, Makra- Zsók (Bajzát 86.), Jaki, Vincze O., Tóth P. - Kenesei, Priskin (Szabó Zs. 83.). Edző: Reszeli Soós István Gólok: 1-0: Sitku (29.), 1-1: Kenesei (46.), 2-1: Sitku (69 ), 2-2: Kenesei (88.) FC SOPRON-TATABÁNYA 5-1 (3-0) Sopron, 2000 néző, V: Vad III. FC Sopron: Balogh J. - Fehér, Ibric (Győri 43.), Costisor, Hanák - Demján, Horváth A., Bagoly, Cotan - Cigan (Landerl 65.), Csordás (Signori 61.). Mb. edző: Selymes Tibor Tatabánya: Szabó K. - Vati, Németh K., Kerényi, Rajnay- Tóth Z., Deme (Szabó 63.), Balogh Z., Hajdú - Da Silva (Rizvanolli 84.), Márkus. Edző: Sisa Tibor Gólok: 1-0: Bagoly (16.), 2-0: Horváth A. (28.), 3-0: Demjén (33.), 3-1: Márkus (48.), 4-1: Bagoly (53.), 5-1: Bagoly (62.) K. RÁKÓCZI FC-DIÓSGYÖRI VTK 1-3 (0-2) Kaposvár, 1000 néző, V: Makai Rákóczi FC: Balajcza - Kovácsevics (Kardos 69.), Petrók, Zahorecz, Mező (Oláh 46.) - Máté, Hegedűs, Bank, Nagypál (Andruskó 46.) - Szakály, Zsolnai. Edző: Prukner László DVTK: Kövesfalvi - Farkas N., Katona, Gáspár, Farkas V.- Binder, Pintér (Vámosi 61.), Sipeki (Halgas 78.), Vitelki - Tisza, Horváth F. (Lipusz 73.). Edző: Pajkos János Gólok: 0-1: Horváth F. (34.), 0-2: Vitelki (42.), 0-3: Tisza (54.), 1-3: Zsolnai (83.) ZTE FC-VASAS 3-0 (2-0) Zalaegerszeg, 2000 néző, V: Erdős ZTE FC: Varga Z. - Kocsárdi, Csóka, Sebők V., László ­Kriston, Kaj, Nagy L., Józsi (Bojovic 46.) - Sabo (Spasojevic 65.), Montvai (Spalevic 76.). Edző: Dajka László Vasas: Németh G. - Balog Zs., Salamon (Hegedűs 82.) , Tóth A., Elek - Bárányos, Zováth, Majoros, Fűzi - Gyánó, Waltner (Lázok 46.). Edző: Egervári Sándor Gólok: 1-0: Montvai (14.), 2-0: Kriston (16.), 3-0: Sebők V. (75., 11 -es) LOMBARD FC PÁPA-REAC 1-3 (1-1) Pápa, 500 néző, V: Fábián LFC Pápa: Dombai - MüllerZs., Farkas A., Mumba, Szkukalek - Lipták, Lászka, Vörös P. (Honma 75.), Kovrig- Hercegfalvi, Nikolic (Herczeg 46.). Mb. edző: Zsivótzky Gyula REAC: Szentpéteri - Dinka, Virágh T., Horváth G., Sallai- Csopaki (Szirtesi 92.), Somorjai, Cseri, Kapcsos - Nyerges (Torma 85.), Török. Edző: Urbán Flórián Gólok: 0-1: Cseri (21.), 1-1: Hercegfalvi (44.), 1-2: Kap­csos (70.), 1-3: Torma (90.) Kiállítva: Müller(69.) BP. HONVÉD-PÉCSI MFC 1-1 (0-0) Bozsik-stadion, 1500 néző, V: Arany Bp. Honvéd: Tóth I. - Kovács N., Baranyai, Udvari, Ta­kács Z. - Lázár (Genito 46.), Dancs (Miro 58.), Csobánki, Dobos - Zana, Alves (Bozovic 64.). Edző: Aldo Dolcetti PMFC: Héráért - Schindler, Dienes, Szabados, Szekeres Zs. (Dávid 79.) - Sípos J., Berdó, Pavicevic, Sípos N. (Csehi 69.) - Lantos, Kalina. Edző: Készéi Ferenc Gól: 0-1: Pavicevic (61.), 1-1: Dobos (85.) Az FTC-DVSC mérkőzést ma 11.30-kor játsszák. 2. Újpest FC 13 9 3 1 33-14 30 3. DVSC-AVE 12 8 4 0 27-15 28 4. MTK Bp. 12 8 2 2 28-13 26 5. Bp. Honvéd 12 5 5 2 19-13 20 I 6. DVTK 13 6 2 5 16-16 20 7. Győri ETO 13 5 3 5 21-21 18 8. Tatabánya 13 4 4 5 18-24 16 9. ZTE FC 13 5 1 7 22-22 16 I 10. FC Sopron 13 4 3 6 17-18 15 11. Vasas 13 3 5 5 17-19 14 | 12. FTC 12 2 5 5 14-18 11 13. Pécsi MFC 13 3 2 ,8 15-22 11 14. K. Rákóczi 13 2 4 7 10-19 10 15. REAC 13 3 1 9 14-28 10 16. LFC Pápa 13 0 5 8 13-36 5 1 A Schalke nyerte a forduló rangadóját A Schalke Kuranyi két góljával nyert a vendég Werder Bremen ellen a labdarúgó Bundesliga 14. fordulójának rangadóján. A tabella utolsó helyén álló Kaiserslautern kis- padján kiütéses vereséggel mutatkozott be az új edző, Wolfgang Wolf. A listavezető Bayern egy góllal nyert az FSV Mainz ellen, a Hamburger SV a Bayer Leverkusen elleni idegenbeli sikerének köszönhetően feljött a tabella máso­dik helyére. Bundesliga, 14. forduló-. Schalke 04-Werder Bremen 2-1, Hannover-Kaiserslautern 5-1, Nürnberg- Borussia Dortmund 1-2, Bayern München-Mainz 2-1, Bayer Leverkusen-Hamburger SV 0-1, Wolfsburg-Arminia | Bielefeld 0-0, MSV Duisburg-FC Köln - elmaradt. Az ál­lás-. 1. Bayern M. 37 pont, 2. HSV 31, 3. Werder 29. Sz. T. Az átlagosnál többet futót- | -í i, _ 4';P tak. x' í: ' " mmnum Sajnos gyor­san jött a má­sodik gól. mm-mi Ezúttal csak brusztoltak a felek. Csak a ven­dégtábor har­sogott. Sápi Csabát szidták a hazai drukkerek. MTK-ÚJPEST FC 0-2 (0-1) Hidegkúti-stadion, 3500 néző, V: Sápi Csaba MTK: Végh - Balogh B„ Lambulic, Rodenbücher, Pollák- Czvitkovics, Jezdimirovic, Za­bos (Illés, 65.), Pál (Selei, 46.)- Kanta J., Hrepka. Edző: Ga­rami József Újpest: Vlaszák - Vermes (Vituska, 80.), Böjté, Vanczák, Tóth B. - Hullám, Erős K., Sán­dor Gy. (Freud, 72.), KissZ. - Feczesin (Gulyás, 59.), Rajczi. Edző: Mészöly Géza Gólok: 0-1: Rajczi (20.), 0-2: Rajczi (54.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom