Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-17 / 269. szám
16 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Vértes Elemérre emlékeznek Vértes Elemér, a kaposvári Fonómunkás Kisszínpad vezetője halálának huszadik évfordulója tiszteletére emlékestet rendeznek november 19-én a hajdani színjátszók. A résztvevők, tisztelők délután fél ötkor gyújtanak gyertyát a Nyugati temetőben Vértes Elemér sírjánál, majd 18 órától a Somogy Megyei Művelődési Központ színháztermében kerül sor az emlékestre, ahol a Fonómunkás Kisszínpad volt tagjai és az emlékezni szándékozó meghívott vendégek lépnek fel. (szá) MIKOR-HOVÁ pénteken BalaíorüeUén a műve- lődési házban 18 órától Feng Shui az egészség megőrzésében címmel dr. Fauszt Terézia tart előadást, melyet egy közös meditáció követ Kaposváron az Együd Árpád művelődési központban 18 ómtól Szufi, az iszlám lelke címmel Sashalmi Tamás előadása hallható. Siófokon a dél-balatoni kulturális központban 19 ómkor kezdődik a Pomádé egyesület jubileumi gálaműsora. Frissüljön az #nf//-veI! Napi kvízjátékunkkal wellness hétvégét nyerhet a soproni HOTELfagus-ba! Olvassa a Reggeli Monitort és tesztelje tudását! „Ludas-délután” német dallal hagyomány Lampionnal vonultak végig a falun kicsik és nagyok Szabó Kornél Második alkalommal rendezték meg a ladi Arany János Általános Iskolában a Márton- napi eseménysorozatot Farkas Eszter és Piros Andrea tanárnők szervezésében. Az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a német kultúra megismertetésére. Ennek érdekében német irodalmat és néptörténetet is tanítanak a gyerekeknek, beleértve a népszokásokat is. Most vetélkedőn vehettek részt a gyerekek, amelyen Szent Márton és a koldus legendája játszotta a főszerepet. A vetélkedőre a diákok egy előzőén kiállított faliújság alapján készültek. Csapatokra osztva lampionokat és töklámpásokat készítettek. Sötétedéskor lampionos felvonulás követte az eseményeket Lad utcáin, amelyen kicsik és nagyok egyaránt részt vettek. A lámpás menethez falubeliek is csatlakoztak. Még hangulatosabbá tették a felvonulást a gyerekek német, Már- ton-napi dalai. FOTÓ: LÁNG RÓBERT Német dalok szóltak a lámpások fényénél RAGASSZON ES NYERIEN! W *st Inkább egyszer válasszon helyesen, mint minden évben újra! Új kötelező biztosítási kedvezményrendszer az UNIQA Biztosítónál: • 5% megyeszékhelyen lakóknak • 10% banki díjfizetés esetén • 10% új gépjárművekre • 10% korábbi UNIQA ügyfeleknek • 8% közszolgálati engedmény A kedvezmények összesen 33 százalékkal csökkent- hetik a kötelező árát, ami pl. egy Opel Astra esetében több mint 29 ezer forintos megtakarítást jelent! Big Ász casco biztosítás - mindent visz! • egyéni kedvezmények • hihetetlenül magas árengedmény és kiváló szolgáltatás MultiPartner-kedvezmény • kármentesség esetén díjvisszafizetési garancia törzsügyfeleinknek készpénzben 11 ezer forintig TARKA SOROK Földrajzórán- Peti! Mondd meg nekem, milyen az idő Argentínában, amikor nálunk tél van? - kérdi a tanár.- Fagy.- Nagy tévedés. Amikor nálunk tél van, Argentínában tombol a nyár.- Nem hiszem - vág vissza Peti -, mert a marhahús, ami onnan érkezik, mindig fagyott. Vizsgálódás Az amatőr csillagász már jó ideje vizsgálódik az ablakba tett távcsövön át. A felesége gúnyosan megkérdi:- Drágám, a csillagod most is rózsaszín kombinéban van? Ragadós Az első osztályos Renikétől megkérdezi a bácsikája:- Na, kislány, ragadt már rád valami az iskolában?- Igen, már háromszor Is beleültem Lajcsika rágógumijába. Kérdő mondat- Pistike, mondj egy kérdő mondatot! - szólítja fel a nyelvtanár a nebulót.- Rendben. Mikor lesz már vége az órának? CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 14.30 A BŰVÖS ERDŐ Ny-bér- let; 19.30 PARAVARIETÉ Stúdió-előadás -162821' SKANDINÁV LOTTÓ I. : 1, 10, 13, 14, 20, 23, 33 II. : 5, 11, 22, 24,25,28, 30 A DIDAKTIKA Autósiskola következő tanfolyama november 21-én, 16 órakor indul. AkkrJsz.: AL-0171. Kaposvár, Vásártéri u. 4/a. TeL: 82/512036. -156971BOLTVEZETŐ-KÉPZÉS 82/510666, 30/620-2205. -166320HASZNÁLTBŰTOR- és műszakiárusítás olcsón, hitelre és hitellevélre is. Hamvai Bútor Kaposvár, Baross u. 2. *167027' |P * Mégszebb az íöúm^Í|| ha ujján csillog Rónai aranya!!! || Karácsonyi eljegyzésre több 05 f tucatnyi karikagyűrűből választhat, ír ingyen gravíro2ással. 15 000 Ft vásárlás teleti sorsjegyet kap! Egyedi ékszerek sorállása: Jet. 22-én _, , November 16-tól 10% kedvezmény . minden ékszerre!!! • jb át A Szombaton is nyitva! 3 M. Rónai Ötvösüzlet fi. *** Kaposvár, Honvéd u. 21 w M5 Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: VARGA OTTÓ Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, GÁLDONYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Siófok, Fő u. 55. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1650 Ft, negyed évre 4950 Ft, fél évre 9900 Ft, egy évre 19 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. HIDEG, DE NAPOS HÉTVÉGE reggelihömersekle, + deli,elhözet -Siófok _ 7 *C í \^ s’c ■KB rJU* 7C -Kaposvár 4*C Csurgó* 5 °c 7<c Nagyatád 6 „c ^ , EMS Barcs ews 3*C r4 Somogy megyében ma reggel még borongós idő lesz. Kevés . eső is eshet. További erős, északnyugati széllel lassan csökken a felhőzet. Délután kisüt a Nap és átmenetileg gyengül a Vízhőmérséklet szél. Erős lehűlés kezdődik. A jellemző maximum-hőmérséklet p 7-10' C 7, a péntek reggeli minimum 0 fok köré várható. 5_g oq A legvalószínűbb folytatás: Balaton 9 °C péntektől hétfőig - legfeljebb futó hózáporokkal - hidegre, Velencei-tó 8 °C nagyrészt napsütésre számíthatunk. F?r,ő 6C Orvosmeteorológia: erős hidegfronti hatás. Tisza-tó 6 C Közlekedés-meteorológia: a hidegfront hatására a közlekedés- Hójelentés ben nő a feszültség, az ingerlékenység, azaz a balesetveszély! g 30 cm Az előrejelzés bizonytalansága: héttőig .KICSI" Tignes 0-30 cm További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján Hintertuxer 0-100 cm ( http://wap.t-zones.hu ). pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 247.0000 253.5000 USD 210.0000 217.0000 GBP 363.5000 376.5000 CHF 159.0000 165.0000 . SKK 6.2000 6.7000 HRK 32.6000 35.4000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: november 16. TeL: 82/312 951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Kötelező a legjobb áron? A számok magukért beszélnek! 2006-os kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifák összehasonlítása (az öt legkedvezőbb ajánlat) Kaposvári, 34 éves férfi szerződő, 1600 cm!-es Ford Focus személygépkocsi, ^ „742 S5750 60648 612S0 negyedeves díjfizetés, banki dijiehivasi kedvezmény figyelembevételével Forrás: Netrisk UNIQA gépjárműbiztosítások - A nyerő ajánlat! UNIQA Személyre szabott gépjármű-biztosítási ajánlatért hívja Az Őrt biztonsága a 06 40/29-29-29-es kék számot.