Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-17 / 269. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK EGYHÁZAK ÉLETE Életünk örök szentmiséje az oltáriszentség éve Eucharisztikus kongresszus somogyi szemmel A kongresszus nyitó előadását Varga László atya, a kaposvári Szent Imre egyházközség plébánosa tartotta Életünk szentmiséje címmel. Képünkön a Kaposvár Egyházmegye sátrában Több mint hétezer katoli­kus hívő vett részt Buda­pesten, a Nemzeti Eucha­risztikus Kongresszuson. Az Országos Lelkipásztori Intézet által szervezett ren­dezvényen a Kaposvári Egy­házmegyét ötszáznegyven­hét zarándok képviselte. Az ország minden részéből és a határainkon túl élő ma­gyarságból érkezett résztve­vők azért zarándokoltak a Szent István Bazilikához, hogy egy közösen eltöltött nap során együtt ünnepel­jék a katolikus hit talán leg­nagyobb titkát, az oltári- szentségben köztünk jelen lévő Krisztust. Brolly Péter A 2005-ös esztendőt még II. Já­nos Pál pápa nyilvánította az Ol­táriszentség évének a Katolikus Egyházban, amely éppen ezért különösen nagy figyelemmel fordul idén az Eucharisztia felé. A kongresszus hazánkban mint­egy csúcspontja volt az eucha­risztikus évhez kapcsolódó ren­dezvények sorozatának. A résztvevők közül mintegy háromezren a bazilikában, négy­ezren a Szent István téren kap­tak helyet, ok kivetítőkön kísér­hették nyomon az eseményeket. A kongresszus nyitóelőadását Varga László atya, a kaposvári Szent Imre egyházközség plébá­nosa tartotta Életünk szentmisé­je címmel. A délelőtti program ideje alatt folyamatosan fogadták az érdek­lődőket azok a sátrak, amelyek­ben a magyarországi egyházme­gyék, lelkiségi mozgalmak, kö­zösségek és szerzetesrendek mutatkoztak be. Délután közös szentségimádás, majd este a zá­ró szentmise következett, ame­lyet dr. Erdő Péter bíboros, prí­más, esztergom-budapesti érsek a Magyar Katolikus Püspöki Kar­ral közösen mutatott be. Az isten­tiszteleten Balás Béla kaposvári megyéspüspök is koncelebrált.- Egy fiatal magyar egyházzal találkozhattunk ezen a kong­resszuson - mondta Kiss Iván címzetes prépost, marcali espe­resplébános, a találkozó szerve­zőbizottságának egyházmegyei referense. - Korábban arra szá­mítottunk, hogy az idősek lesz­nek többségben, ám különösen sok fiatal és középkorú érkezett. A bazilika előtt megtartott szent­ségimádás mély benyomást tett rám. Hasonlót már nagyon ré­gen volt alkalmam megtapasz­talni. Az ájtatosság végén körbe- hordozták az oltáriszentséget, és szektoronként megáldották az embereket. Később sokan el­mondták, hogy ez a lélekemelő mozzanat érintette meg őket a legjobban. Meg vagyok győződ­ve arról, hogy VALAKI jelen volt ezen a találkozón és arról is, hogy nem volt véletlen az, ami ott történt Mi, emberek csak megszerveztük ezt a rendez­vényt, de aki irányította, az az Úr volt, aki Szentlelke által bősége­sen adta nekünk ajándékait A szentségimádás alatt Ke- menes Gábor atya mondott el­mélkedéseket és a nagykani­zsai Magvető Közösség tagjai vé­gezték a zenei szolgálatot, még szebbé téve az imádságot. Né- metáné Emília, a közösség veze­tője így emlékszik:- Amikor a „Tied a dicsőség...” kezdetű dalt énekeltük, minden­ki felállt és kitárt karral egy szív­vel kapcsolódott hozzánk és együtt dicsőítette velünk az Urat Antikor a dalban ahhoz a rész­hez értünk, hogy: „Felajánljuk nemzetünket, így dicsérjük szent neved..." éppen abban a pillanat­ban felszakadt az összefüggő felhőzet és a nap beragyogta az egész teret Biztos vagyok benne, hogy ez Isten ajándéka volt Zákányi Éva - aki a kaposvári Szent Kereszt Plébánia csoport­jával érkezett - így elevenítette fel élményét:- Egy hatalmas Krisztus-arckép volt a háttér, ami elé kitették a szentostyát a délutáni szentség­imádás alatt A dalok elgondol­kodtatóak voltak, szinte meg­szűnt körülöttünk létezni a világ. A járó-kelő emberek lépéseit és a környező utcák zaját mintha nem is hallottuk volna. Egyszerűen nem lehetett nem Jézusra figyel­ni. Mi, fiatalabbak öten jöttünk erre a találkozóra, a csoport má­sik három tagja idősebb volt, de mire hazaértünk, igazi „generáci­ókon átívelő” baráti kapcsolat ala­kult ki közöttünk. Jáki Zoltánná és Molnámé Ma­rika a Marcali Plébánia híveivel együtt vettek részt az ünnepsé­gen.- Mi abban a szerencsés hely­zetben voltunk, hogy a baziliká­ban kaptunk ülőhelyet - mondta Jáki Zoltánná. - A szentmisén több ezren énekeltünk együtt, dicsőítettük az Urat Felemelő érzés volt ez igazi népének. Az orgona, a száztagú kórus és a hí­vek együtt nagyon szép harmó­niát alkottak. Az imakörünkből többen is eljöttek velünk. Igazi zarándoklat volt ez számunkra. Megerősítette a közösségünket, hogy most nemcsak egy órát vol­tunk együtt, mint az imaköri ta­lálkozóinkon, hanem egy egész napot, ahol együtt éltük át azo­kat a csodálatos dolgokat, amik ott történtek. Molnámé Marika hozzátette: - Mielőtt elindultunk, arra gondoltam, hogy biztosan nagyon kimerítő és kényelmet­len lesz az egész napos utazás, a nagy tömegről már nem is be­szélve, ám olyan magával raga­dó volt a találkozó hangulata, hogy szinte el is feledkeztünk a fáradtságról. Bemutatkoztak az egyházmegyék A találkozón mind a tíz magyarországi egyházmegye képviseltet­te magát egy-egy bemutatkozó-sátorral A Kaposvári Egyházme­gye bemutatóját nagy előkészületek előzték meg. A betérő láto­gató megtekinthette a buzsáki hímzésű térítőkét, a Somogyvárí Bencés Apátság makettjét, a vörsi betlehem fényképeit, megkós­tolhatta a mesztegnyői rétest, a somogyi tájak bomit. A barcsi esperesi kerület külön erre az alkalomra egy újságot jelentetett meg ötszáz példányban, amelyben a kerület plébániáinak érté­keiről, mindennapjairól írtak A sátorban élő műsort adott a vörsi betlehemesek csoportja, a nagykanizsai Magvető Közös­ség, a zalaszabari és tabi katolikus általános iskola, a buzsáki asszonykórus és a balatonboglári cserkészek Testvéri találkozó Sinsheimben Tizenöt éve létesített testvér- városi kapcsolatot Barcs és Sinsheim. A sinsheim-dühreni testvérgyülekezet meghívásá­ra hattagú református küldött­ség is ellátogatott a német kis­városba. A magyar vendégek részt vettek a jubileumi ün­nepség kulturális bemutató­ján, ahol nagy sikert aratott a Boróka néptáncegyüttes és a városi fúvószenekar. Az öku­menikus istentisztelet persely­pénzét a helyiek felajánlották a barcsi református és katoli­kus egyházközségnek, (ga) Elapad a kistelepülési állami támogatás A Kaposvári Egyházmegye idei harmadik püspöki körirata a Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának értesítése alap­ján közli, hogy az egyházme­gyében sem kapnak már az idén az államtól úgynevezett kistelepülési támogatást, emel­lett a hitoktatási díjra utalt ősz- szeg is csökken. Balás Béla me­gyéspüspök ezért arra kérte papjait: heti négy hittanórát in­gyen végezzenek, hogy így kifi­zethessék a világi hitoktatók óradíját és a főállásúak bérét Megjelent a székesegyház kórusának első CD-lemeze Székesegyházunk életében először jelent meg hanghor­dozó, amely a templom zenei éle­tét mutat­ja be. A 2005-ben „fesztiválkórus” minősítést el­ért Szili Zoltán vezette Kapos­vári Székesegyház Kórusa mellett Szili Gál Laura éneke, Bogáthy József kürtjátéka, va­lamint Bogáthy Gábor trombi­taművész mutatja be az egy­házi év ünnepeire felépített közel 75 perces műsort. Somogysámson várja a fiatalokat Katolikus Ifjúsági Találkozó színhelye lesz november 19- én, szombaton, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén Somogysámson. A fiatalok a programsorozatra a hétvégéig jelenthezhetnek a helyi plébá­nosoknál. A sámsoni találko­zón fr. Túbai Tiziano tart elő­adást, választ adva a kérdé­sekre: Mit jelent ma az Isten­nek tetsző élet, valamint hogy lehet-e szent egy mai fiatal? Presbiterválasztás Kaposváron A Somogyi Református Egy­házmegye legnagyobb gyüle­kezete - a kaposvári - tiszt­újító presbiterválasztást tar­tott. A gyüle­kezet 28 pres­bitert és 6 pót­tagot válasz­tott, a főgond­noki tisztséget Fekete László (képünkön) tölti be; megbíza­tásuk hat évre szól. Az ünne­pélyes eskütétel december 11- én, vasárnap lesz a kaposvári református templomban, (nm) Katolikus tanárok Szent Gellért-díja A Szent Gellért-díj arany foko­zatát kapta kiemelkedő mun­kája elismeréseként, nyugdíj­ba vonulása alkalmából Kont­ra József és Szörényi Jánosné, a kaposvári Nagyboldogasz- ' szony katolikus gimnázium, il­letve iskola tanárai. Mindket­ten az intézmény alapításától kezdve példaadó pedagógiai tevékenységet fejtettek ki ta­nítványaik hitének erősítése érdekében is. Ugyancsak Szent Gellért-díjban részesült a Szent Imre Katolikus Kollé­gium két dolgozója, Gödölle Katalin igazgatóhelyettes és Bagi Éva portás. Vallási esték a Biblia jelképeiről Folytatódnak Barcson a váro­si könyvtárban a vallási es­ték. A legutóbbi összejövete­len Egerváriné Árvái Márta hitoktató ismertette a hallga­tósággal a Biblia gonosz jel­képeit, a kígyót, a sakált és a sötétséget. A legközelebbi találkozót november 21-én tartják, a téma pedig a meg­váltás lesz. (ga) A hitben megerősödve tértek haza Kölnből A kölni Ifjúsági Világta­lálkozón a Kaposvári Egy­házmegyéből részt vett fi­atalok gyűltek össze a Kaposvári Püspökség nagytermében, hogy meg­osszák egymással élmé­nyeiket. Bartos László Az idén huszadik alkalommal rendezték meg a találkozót, amely augusztus 16-21-ig tar­tott. A keresztény ifjúság egyik legnagyobb eseményére a világ minden tájáról csaknem egy- millióan érkeztek. A püspökségen fényképek nézegetése és a közös élmények mesélése mellett jutott idő éneklésre és imádkozásra is. A rendezvényen részt vett Balás Béla megyéspüspök is, aki kö­szöntötte a világot járt fiatalo­kat. Maczkó Gyula csurgói plé­bános, az utazás szervezője el­mondta: rengeteg élménnyel s lélekben megerősödve tértek haza. Még a kinti szervezők sem gondolták, hogy ennyi fia­tal érkezik majd, s a több ezer papnak is csak alig találtak ele­gendő miseruhát. Racsek Richárd első alkalom­mal járt a világtalálkozón. Már régóta vágyott erre az alkalom­ra, s idén ő is ott lehetett a ki­utazók között. - Jó volt látni, Balás Béla püspök és Maczkó Gyula osztozott a fiatalok derűjében hogy milyen sokan vagyunk ke­resztények, s a pápa látogatása is nagy élmény volt. Számomra a záró hétvége volt a legemléke­zetesebb, amikor Marienfeld- ben éjjel a szabad ég alatt be­szélgetve, énekelve virrasztot- tunk, s vártuk a hajnalban ér­kező szentatyát - mesélte a ladi fiatalember.- Én is először mehettem ki a világtalálkozóra - így Nagy Ad­rienn, aki szintén ladi születé­sű. - Óriási élmény volt látni a kölni dómmal szemben a szent­atyának a részt vevő fiatalok kis arcképeiből kirakott óriás mozaikképét. A különböző né­pek zenéje is lenyűgözött: a tamtam-dobtól kezdve a mo­dern, elektronikus hangszerek hangjáig Isten dicsőségéről és a keresztények egységéről szólt. Utolsó éjjel Nagyboldogasz- szony ünnepére esett, s akkor egy végtelen hosszúnak tűnő gyertyafényes menetben vehet­tünk részt Kiss Andrea azt mondta: - Augusztus 20-án magyar nyel­vű mise volt, jó volt látni, hogy milyen sokan eljöttünk rá. Tár­saimmal láthattuk azt a keresz­tet is, amely az első világtalál­kozó óta körbejár a világban - mesélte a siófoki lány. Hozzátet­te: ismerkedésre is volt lehető­ségük a két hét alatt. Egy liba­noni származású fiúval e-mail címet is cseréltek. ECCLÉSMX CC QÓfilcéfifíniTi katolikus, református, evangélikus, isidó SW fltU IvbUUV/kf II fíSTtóHBOtT ÍS MUTMG». ÉRTÉKBECSLÉS Ml hiteire is.«-rM ÜffiftfeSSá B ELKÖLTÖZTÜNK! Új címünk: Kaposvár, Zárda u. 5. II lel.: 82/427-944 Nyitva tartás h-p 9-18, S7Q 9-12

Next

/
Oldalképek
Tartalom