Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-13 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 45. szám

2005. november 13., vasárnap FTC: Gellei Imre a megváltó? A Ferencváros az egyik legháládatlanabb feladat egy tréner számára. Elég két vereség, és máris kikezdik a vezetőedzőt. Gellei Imre (55), a volt szövetségi kapitány vajon tisztában volt a különös zöld-fehér légkörrel, amikor elfogadta a klub ajánlatát?- Ha jön egy zakó, akkor azt ön érzi meg leginkább.- 2006. június 30-ig szeretnék a zöld-fehéreknél maradni, ehhez az kell, hogy a hátralévő négy meccsünkön leg­alább hat pontot szerezzünk.- Ez nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy a Fradi-tábor Gellei mellé álljon.- Segítőmmel, ifj. Albert Flóriánnal megpróbálkozunk azzal, hogy vissza­hozzuk a pályánkra azt a hangulatot, azt a Fradi-szívet, amit méltán elvár tő­lünk a közönségünk.- Régen azt mondták, elég a lelkese­dés és már megőrül a Fradi-tábor.- Most eredmények is kellenek, mert fel kell zárkóznunk, ma méltatlan he­lyen áll a tabellán a Ferencváros.- Fnrulyás elnök új befektetőt ígért. Mi van, ha nem tart igényt az ön munkájára?- Ez is benne van a pakliban. Flétfőn érkeztem haza Ciprusról, ahol négy hó­napig dolgoztam, kedden keresett meg Furulyás úr, s csütörtökön már meg is tartottam az első tréninget.- Ne lépjünk át ezen a ciprusi rövid munkavállalásán, már csak azért sem, mert kiebrudalták.- A tavaly szerződtetett 14 edzőből tizenegyet menesztettek néhány hónap után. Mégis jól éreztem magam Cipru­son, ahol középcsapatot kellett irányíta­nom, és hét meccsből hét pontot tud­tunk szerezni. Aztán közölték a klub mecénásai, hogy a jövőt már nem ve­lem képzelik el.- Mit tudott a Fradi vergődéséről?- Sok információ eljutott hozzám, sőt néhány mérkőzésüket még láttam is Cipruson. Több olyan tehetséges fi­atalja van a Fradinak, akik előtt szép jövő állhat, de amikor egy csapat kút- ban van, naivitás azt várni, hogy tizen- kilenc-húsz éves gyerekek hoznak majd fordulatot. Tegnap egy óra lefor­gása alatt két telefont kaptam, az egyi­ket Illovszky Rudolftól, a másikat pe­dig Baróti Lajostól. Két hajdani szövet­ségi kapitányról van szó, akik ugyan­azt mondták, vagyis, ha ők annyi idő­sek lennének, mint én, kapva kapná­nak a Ferencváros ajánlatán.- Menesztették az első csapat kereté­ből Borbélyt, Kellert és Udvaráczot. Ez már az ön döntése volt?- Az igazság az, hogy a vezetőkkel konzultáltam, és ennek alapján került vissza az említett három játékos a tar­talékcsapathoz.- Ifjabb Albert Flóriánt ön válasz­totta segítőül, vagy ahogy mondani szokták, a nyakába varrták?- Amikor felmerült a neve, boldogan bólintottam rá. Hozzáteszem, hogy haj­dani pályaedzőim, Szabó Rezső a ZTE- nél, Győrfi László az ETO-nál, Pusztai László a Siófoknál, Komjáti András a Vasasnál, mind-mind vezetőedzők let­tek utánam. A kis Flórinak is örömmel adom majd át a váltóbotot.- Klubedzőként eddig sikeres volt, nem fél, hogy most kudarcot vall?- A Vasasnál a tizenkettedik helyről a hatodikra másfél év alatt értünk el. A ZTE-nél ugyanennyi idő alatt léptünk előre hat helyet. Mindenütt azt hangsúlyoztam, hogy ered­ményt csakis következetesség­gel, sziszifuszi melóval lehet elérni. Miért ne boldogulnék a Fradinál is? Gyenes András hírek A percdíjad legyen házi, ne a mobilod! AT-Mobile MobilOtthon díjcsomagjával eltűnnek otthonod határai, hiszen nemcsak a lakásod, hanem az ország bármely pontjáról is otthoni percdíjakkal, csupán 7,90 forintért hívhatod a vezetékes, 49 forintért pedig a mobil számokat - havidíj és csúcsidő nélkül. A havi 300 forintért igényelhető SMS kedvezménnyel ráadásul mindössze 10 Ft-ért küldhetsz szöveges üzeneteket hálózaton belül. A MobilOtthon díjcsomaggal most rendkívül kedvező áron tiéd lehet egy Sony Ericsson T290i készülék is. Telefonálj nyugodtan, és érezd magad otthon a T-Mobile világában! A díjcsomag csak új előfizetői szerződés megkötése esetén választható, a megadott percdíjak csak belföldi vezetékes előrizető felhívása esetén érvényesek. A Roamlng és a Visszahívás hangpostából szolgáltatások ebben a díjcsomagban nem vehetők igénybe. További feltételek: 1230 (a T-Mobíle Magyarország Rí. hálózatából díjmentesen hívható), 06-1 -265-9210. T ■ 'Mobile ■ ■ ■ www.t-mobile.hu Jobb veled a világ Gladiátorok a Farkasok ellen AMERIKAIFUTBALL - Eldőlt, mely két csapat vívhatja Magyarország első amerikaifutball-döntőjét. A sporttörté­nelmi szempontból is különös jelentőségű kupáért a debre­ceni Gladiators és a fővárosi Wolves (Farkasok) gárdája csap majd össze jövő héten szombaton délben, a BVSC pályáján, a Szőnyi úton. A szervezők ígérete szerint a szur­kolókat igazi tengerentúli hangulat fogadja majd csapatszí­nekre festett füstfelhővel, pom-pom lányokkal, a szünetben pedig Dopeman szórakoztatja a nagyérdeműt. Tóth a negyeddöntőben búcsúzott ASZTALITENISZ - Tóth Krisztina a negyeddöntőben 4-1-re kikapott az első helyen kiemelt, olimpiai bronzérmes dél-koreai Kim Kjung Antól a Pro Tour-sorozatának utolsó előtti, 100 ezer dollár összdíjazású, magdeburgi viadalán. Mjke Tyson újra bíróság előtt ÖKÖLVÍVÁS - Márciusban kezdődik Mike Tyson egykori profi nehézsúlyú világbajnok pere, akit csütörtökön garáz­daság miatt tartóztattak le Sao Paulóban. A 39 esztendős sztár a brazíliai metropolis egyik luxusbárjában mulatott, amikor az SBT tévécsatorna stábja filmezni kezdte őt. Tyson fellökte az operatőrt, széttörte a kamerát és a video­kazettát. Ezután hat nővel hotelszobát akart bérelni, de ki­tessékelték, majd hajnalban egy diszkó biztonsági személy­zete adta át őt a rendőröknek. A sértett tévés polgári pert helyezett kilátásba az Egyesült Államokban. Már csak Mary Pierce hibátlan TENISZ - A csoportmérkőzések befejeztével már csak Mary Pierce százszázalékos a nők hárommillió dollár összdíjazású WTA-világbajnokságán, Los Angelesben. A francia klasszis három szettben verte az ugyancsak a négy közé jutott honfi­társát, Amelie Mauresmót, míg a búcsúzók csatájában a US Open-győztes belga Kim Clijsters első sikerét aratta, így az orosz Jelena Gyementyeva nyeretlenül távozik a vb-ről. Csoportmásodikként nyolcaddöntős a Szeged KÉZILABDA - A Pick Szeged 33-22-re legyőzte a bosznia- hercegovinai Izvidac Ljubuskit a Bajnokok Ligája D-csoport- jának utolsó fordulójában, így bejutott a nyolcaddöntöbe. A másik magyar gárda, az MKB Veszprém ma a spanyol Ciudad Reál otthonában lép pályára. Már mindkét együttes a 16 között van, csak az a kérdés, ki lesz az első helyezett. A tatabányai gólvágó, Márkus is a keretben LABDARÚGÁS - Ahogy a görög válogatott kapitánya, Ottó Rehhagel, úgy a magyar csapat főnöke, Mattháus is kijelölte szűkített keretét a szerdai, az Európa-bajnok Görögország ellen sorra kerülő barátságos válogatott mérkőzésre. A görögöknél a 22 kerettag között kilenc Európa-bajnok található. A magyar ke­ll rét a következő: Király Gábor (Crystal Palace), Rabóczki Balázs (FC Köbenhavn). Védők: Bodnár László (Roda JC), Böjté Attila (Újpest), Balog Zoltán (FTC), Éger László (DVSC), Stark Péter (Győr), Gyepes Gábor (Wolverhampton). Középpályások: Halmosi Péter (DVSC), Korsós György (Rapid Wien), Kapcsos Vince (REAC), Böőr Zoltán (Manisaspor), Rósa Dénes (FTC), Hajnal Tamás (Sint Truiden), Buzsáky Ákos (Plymouth). Csatá­rok: Torghelle Sándor (Panathinaikosz), Kenesei Krisztián (Győr), Ferenczi István (DVSC), Márkus Tibor (Tatabánya). Szuper Levente sem játszhat JÉGKORONG - Szuper Levente is megsérült a Skoda Kupán szereplő ma­gyar válogatottban. Az olaszországi Asiagóban védő kapus derekában meghúzódott egy izom a péntek esti, a szlovák Zvolen elleni, 3-3-ra végződött mérkőzés első harmadában, ennek el­lenére végig bírta a találkozót. A tegnap délelőtti edzés előtt és alatt aztán már olyan fájdalmai voltak, hogy inkább pi­hent. Szuper előtt 13-an dőltek ki a sorból sérülés és egyéb okok miatt. Sport 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom