Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-18 / 244. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 18., KEDD ALMANACH 006 BALATONBERENY EZ A HÍR balatonberenyben Ingyenes internet a könyvtárban Működik a könyvtárban az E- Magyarország pont. Az intézmény már korábban nyerte a 2 számítógépet és 1 évre szóló ingyenes használatot a szakminisztérium pályázatán. A késlekedés oka, hogy a szélessávú internetet csak a közelmúltban kötötte be a szolgáltató. Önkéntes női lánglovagok a megújult egyesületben Újjászerveződött a női tűzoltóegyesület. A nyolctagú civil szervezet elsőként szüreti bált szervezett, melynek bevételéből versenysugárcsövet vettek. Ehhez a Polgárőr- és Tűzoltóegyesület, valamint az önkormányzat is hozzájárult. Új telkeket alakítottak pályázati segítséggel Hat új telket alakított ki az önkormányzat a falu nyugati részén két újonnan nyitott utcában. Kettőt már értékesítettek is. A telkek kialakításához és közművesítéséhez kétmillió forintos területfejlesztési támogatást nyertek, ezt több mint 800 ezer forint saját erővel egészítették ki. Támogatás a diákoknak az alapítványon keresztül A Somogyi Egyetemistákért, Főiskolásokért Alapítványhoz pályázhatnak támogatásért a balatonberényi hallgatók. A civil szervezetet az ön- kormányzat is támogatja, az elmúlt évben több mint tíz herényi felsőoktatásban tanuló részesült az alapítványi juttatásban. Kényelem a naturistáknak A község egyik jelentős bevételi forrása az önkormányzati tulajdonú és fenntartású naturistastrand és -kemping. A létesítmény nagy népszerűségnek örvend bel- és külföldön, a szálláshelyek egy részét már a 2007-es szezonra is lefoglalták. A naturisták kedvelt pihenőhelyét folyamatosan fejleszti az önkormányzat: idén új élelmiszerüzletet, büfét és éttermet építtettek. A beruházást 30 millió forintos hitelből finanszírozták. A kempingben három- szintes szálloda építését tervezik befektetők bevonásával, a strandon a régi üzletekből alakítanának ki apartmanokat pályázati támogatással. EZT SÜTIK BALATÖNBE RENYBEN Vörösboros sütemény A déli Balaton-vidék kiváló boraival ízesíti a család kedvenc süteményét Tikos Lászlóné. 25 dkg margarint 25 dkg finom kristálycukorral, egy csomag vaníliás cukorral, négy egész tojással, egy teáskanál őrölt fahéjjal, egy teáskanál kakaóporral, egy és negyed dl vörösborral habosra kever. Ezután 25 dkg, egy csomag sütőporral összeszitált lisztet, 10 dkg csokoládé-tortadarát vagy 10 dkg durvára összevágott diót vagy sótlan pirított földimogyorót tesz hozzá. A masszát sütőpapírral bélelt őzgerinc formába simítja és előmelegített sütőben közepes lángon kb. negyven percig, illetve tűzpróbáig süti. A kész desszertet porcukrozza vagy csokoládémázzal bevonja. A CIKKEKET FÜLEKI TÍMEA ÍRTA. FOTÓK: MÁRTON LÁSZLÓ AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Horgászfalu a kempingben fejlesztéseíTSzanatórium és kikötő is szerepei a terveR között Foglalkozás az udvaron. Az óvodát működtető Színkép Alapítvány új játékokkal lepte meg a kicsiket A páratlan szépségű balatoni ősz csendjébe burkolóztak a herényi utcák, néhány üzlet be- rácsozott ablakai merednek némán az októberi látogatóra. Nem könnyű elképzelni, hogy a lehullott falevelek alatt pihenő vízparton egy-két hónapja még turisták ezrei múlatták az időt. No persze, a nyári pezsgés a községben sem a régi már.- jelentős a bevételkiesésünk a vendégforgalom visszaesése miatt. A régiót a magántőke mozdíthatja ki jelenlegi állapotából - vélekedik Gazda János polgármester. Ha Uyen szempontból vizsgáljuk a kérdést, a helybelieknek jó oka van a bizakodásra: a településen több vállalkozás, illetve gazdasági társaság készül nagyszabású fejlesztésre. Horgászfalut a Kócsag-kemping területén alakít ki a Siotour új tulajdonosa, míg a szintén magántulajdonban lévő Beach Hotelben az ingatlan eladása van napirenden. A vásárló emelt szintű idősek otthonát és szanatóriumot működtetne igényes bel- és külföldi szépkorúaknak. Tovább tárgyalnak befektetővel a vitorlás- és személyhajó-kikötő építéséről, ahol apartmanházak is helyet kapnának. Az önkormányzatnál az intézmények gazdaságosabb működtetésében látják a fejlődés lehetséges útját, a közelmúltban az óvoda és az iskola alapítványi működtetésére kötött megállapodás kavart vihart. Szeptembertől a Színkép Alapítvány tartja fenn a két intézményt, így ezután a települési kasszának 17 millió forintba kerül ezek működése. Eddig az összeg többszörösét költötték erre, s ez megszűnéssel fenyegette a helyi iskolát. A takarékossági megfontolások mégsem mindenkit győztek meg, tíz gyermeket írattak át szüleik más településekre tanulni. Akik maradtak, azoknak több újdonsággal is szolgált a Harmónia óvoda, iskola és művészetoktatási intézmény, számolt be Odor Klára igazgató. Az alapítvány számítógépeket vett az új sulinetes csatlakozáshoz, az óvodásoknak új játékokkal, meseszőnyegekkel kedveskedtek. Az intézményben zeneovi, barkácskör és német nyelvi előkészítő indult. Az iskolásokat péntekenként kirándulni viszik, a gyerekek tehetségét a rendszeres zenei, kézműves és sportfoglalkozásokon gondozzák. MÜLT ES JOVO Mesterien főz a klubelnök Vendégfogadó focista Tilesch József a páratlan hangulatú mulatságokon kedvelte meg a nyugdíjasklub vidám közösségét, így aztán még azt megelőzően a klub tagja lett, hogy a nyugdíjkorhatárt elérte volna. A szép- korúak fél éve az egykori pártolóra bízták a szervezet vezetését.- Rengeteg tervünk van, a legnagyobb álmunk azonban, hogy saját helyiségünk legyen, melyet barátságosan berendezhetünk - így Tüesch József. - Ha ez valóra válna, hetente tartanánk összejöveteleket, ahol aztán a horgolástól kezdődően a kötögetésen át a zenehallgatásig közösen múlatnánk az időt. Nyáron a múltházban töltötte ideje egy részét az újdonsült vezető, a közösség ugyanis elvállalta a falumúzeum állandó felügyeletét és rendben tartását, a látogatókat felváltva várták. Legkedveltebb elfoglaltságára azonban ekkor is mindig szakított időt, öt éve rendszeresen ő főz családjára. Felesége kezdetben bánta, hogy a családfő „kiutasította” őt a konyhából, most már viszont kimondottan büszke párja szenvedélyére. Tilesch József különleges receptjei, mint a tárkonyos hússzelet juhtúrós nokedlivel, vitathatatlan érzékről tanúskodnak.- Teljes generációváltás történt a helyi focicsapatban - mondta büszkén Balogh Béla, a sportkör elnöke. - Az új társaság egy-két év múlva lesz igazán ütőképes. A célunk, hogy bent maradjunk a megyei II. osztályban. A csapatot ma többnyire az egykori játékosok gyermekei alkotják. Különleges öröm ez a vezető számára, hiszen csaknem egy évtizeddel ezelőtt maga vezette be őket a sport rejtelmeibe. Az egykori edző fiával is rengeteget gyakorolt annak idején, az ifjú futballista ma a herényiek kapusa.- A helyieknek tetszik a fiatalos lendület, sokan járnak le hétvégente a meccsekre - mondta az elnök, aki több mint 25 éve maga is tagja a helyi futballcsapatnak, most az öregfiúkkal játszik. Nem egyszerű azonban ösz- szeegyeztetnie a szenvedélyes labdarúgónak a sportot munkájával. Az egész éven át nyitva tartó Búbos Csárda tulajdonosa saját maga főz vendégeinek. Specialitásairól az étterem jellege is árulkodik: a magyaros ízekre esküszik. Azt mondja, életét akár három szóban is össze tudja foglalni: család, vendéglátás, foci. Ez persze rangsort is jelent, bár a második és a harmadik inkább holtversenyben van. BALATONBERÉNYIMAGÁNÜGYEK Vitorlázik is a hajóépítő A kontinens legkülönbözőbb pontjainak tavain, tengerein járó hajók őrzik Báli István keze munkáját. A hajóépítő vállalkozó munkái Franciaországtól kezdődően az Adrián át Svájcig számos helyen megtalálhatók, a legnagyobb számban természetesen a Balatonon fordulnak elő. A veretezésre specializálódott, rozsdamentes acélrészeket, árbocokat készít. Ő készíti fel a környék számos vitorlását a neves balatoni megmérettetésekre, a sportot maga is gyermekkora óta űzi. Dolgozik a Tisza-tavon is, ám innen a helyi Kék Szalag fődíját is elhozta versenyzőként. A helyi közösség lelke Sokan gondolhatják Barjákné Martin Juditot ismerve, hogy számára a nap bizonyára nem huszonnégy órából áll. Nehezen hihető, hogy mennyi mindenre tud időt szakítani a művelődésszervező, akit méltán nevezhetnek a falu egyik lelkének. Főállásban a művelődési házat és a könyvtárat vezeti, felnőtteknek oktat informatikát, s ő az ifiklub animátora. Nyolc civil szervezet aktív tagja, ő vezeti a színjátszó kört és nevéhez fűződik a számos megmérettetésen eredményesen szereplő Kabala moderntánc-csoport működése, nekik diszkótáncot, hiphopot tanít. Bemutatják a könyvét „Balatonberényi hősök és áldozatok - Dokumentumok Be- rény XX. századi történetéből” címmel jelenik meg rövidesen Kovács Ilona munkája. Az írásért a III. somogyi falukró- nika-író pályázaton különdíjat kapott. A könyvbemutatót decemberben, a herényi bombatámadás napján szervezett emlékünnepségen tartják. A község múltját hat éve kutatja Kovács Ilona, kiadásra vár a helyi templom és plébánia történetét összefoglaló kézirata is. Most a fürdőéletet tanulmányozza, az egykor nagy vihart kavart naturistastrandról minden dokumentuma megvan. Ezermester a polgárőr Nyaralóvendégből lett herényi állandó lakos Sárközi István. Először nyolc évvel ezelőtt üdült a községben, néhány év elmúltával Budapestet hagyta ott családjával a kis balatoni településért, melybe már az első alkalommal beleszeretett. Az egyik fővárosi kerület polgárőrségének volt az elnöke és ma már a herényi civil szervezetben segíti a rend őreinek munkáját Büszkén mondta: polgárőrként végzett munkájukért feleségével korábban belügyminiszteri dicséretet kaptak. A helyieket azonban nemcsak a civil szolgálattal, hanem ezermesterként is gyakran kisegíti. Szíwel-lélekkel szolgált Tizenhárom éven át szolgált a helyi templomban sekrestyésként Svéninger Istvánná. Részt vett az egyházi alkalmak szervezésében és keze munkáját őrizte a gondosan díszített, rendezett templom. A szíwel-lélekkel végzett munkában dékán édesapja volt a példa. Bár idén nyáron a családi kürtőskalács-vállalko- zás teendői elszólították a vallási szolgálattól, ha ideje engedi, még most is gyakran visz- szajár segíteni. Az egyházi hozzájárulás gyűjtésekor mindenkivel vált néhány baráti szót. Hozzátette: legnagyobb szívfájdalma, hogy kevés fiatal gyakorolja a vallást. Képzi magát a gondozónő Gyógyszert vált ki, bevásárol és otthonuk rendben tartásában is segít a balatonberényi szépkorúaknak Mészárosáé Marják Gizella. A keresztúri alapellátási központ részeként működő herényi idősek otthonában hat éve dolgozik gondozónőként. Elmondta: legnagyobb öröme, hogy munkája kapcsán nap mint nap beszélgethet a helyi nyugdíjasokkal, szívesen hallgatja a nosztalgiával vegyülő, bölcs történeteket. Rövidesen képesítést is szerez a szakmában, a szociálisgondozó- és ápolóképzést Lengyeltótiban végzi, a tanulás közben gondozott virágai között kapcsolódik ki.