Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-12 / 239. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 12., SZERDA Sztárparádé nyeregben és a konferenciateremben Nem ízlett a bécsi szelet díjlovagló vk Nem szednek belépőt röplabda Öt szettben szenvedett vereséget a magyar bajnok Immár 18. alkalommal lesz (megszakítás nélkül) a kaposvári Pannon Lovas­akadémia díjlovagló Világ Kupa fordulónak a házi­gazdája. A pénteken kez­dődő háromnapos erőpró­bán 10 ország 34 verseny­zője próbál szerencsét kö­zel félszáz paripával. Fenyő Gábor A sorrendben 18. kaposvári díj­lovagló Világ Kupa-viadal rang­ját jelzi, hogy - bár a somogyi „megmozdulással” egy időben a görög fővárosban is rendeznek VK-fordulót - a tavalyi verseny­hez hasonlóan három olyan bíró is lesz, akik a legmagasabb, az­az olimpiai minősítéssel rendel­keznek. A házigazda magyarok mellett ukrán, szlovén, lengyel, német és osztrák lovasok pró­bálnak szerencsét a somogyi megyeszékhelyen, de dán, nor­vég és angol induló is lesz a né­pes mezőnyben. A kaposvári versenysorozat majd két évtize­de íródó történetében most elő­ször kanadai díjlovas is rajthoz áll Hanson-Boylen Christilot sze­mélyében. A magyar színeket Dallos Zsófia, Jakus Zsófia, Kása Edina, Vági Emese és Pachl Péter zust is tartanak, amely már csütörtökön megkezdődik. A négynapos továbbképzéssel egybekötött szakmái konferen­ciára 40-en érkeznek egy egész sor európai országból, de pél­dául a távoli Puerto Ricóból is bejelentkeztek. Ha a versenyen nem is - tavaly a háromszoros olimpiai bajnok német Isabella Werth indulása jelentette az egyik nagy szenzációt -, a bí­rók között viszont lesz ötkari­kás győztes; részt vesz ugyanis a kaposvári kurzuson az 1980- as moszkvai olimpia aranyér­mese, az osztrák Elisabeth Max-Theurer is. képviseli majd. A szakvezetés leginkább Dallosban bízik; amúgy a ma­gyar lovasoktól a tisztes helytál­lás a cél a ran­gos mezőnyben. A szombati és a vasárnapi (dél­előtti) progra­mot különböző látványos lovas­bemutatók teszik teljessé; a be­lépés mindhárom nap díjtalan. Mint Hafner Józseftől (képün­kön) és Wágner Kingától, a ka­posvári VK-forduló elnökétől, illetve versenyigazgatójától megtudtuk, a viadalokkal egy időben nemzetközi bírói kur­Díjazták a játékvezetőt labdarúgás Több éve vezet labdarúgó-mérkőzéseket az NB II-ben a kaposvári Kovács Zsolt. Tavasszal nyújtott jó tel­jesítménye alapján a játékve­zetői bizottság az osztály leg­jobb játékvezetőjének válasz­totta és ennek megfelelően dí­jazta is a 34 esztendős sport­embert. (kz) Fölényes egri diadal vízilabda A több játékosát is nélkülöző Szinkron Kaposvá­ri VK csak a tisztes helytállá­sért küzdhetett az országos gyermekbajnokság 4. fordu­lójában. A hevesiek 18-2-re verték a kaposvári együttest, melynek góljait Halász M. és Lángi szerezték, (kz) Monok Tibor a kispadon kosárlabda Nem sokáig volt szakmai veze­tő nélkül a Kaposvári Egyetem Meló-Diák KK NB Il-es férfi kosárlabda­csapata. A napokban lekö­szönt Horváth Krisztián he­lyett az elmúlt szezonban az NB I/A-csoportos Kaposvári KK-nál edzőkét dolgozó Monok Tibor (képünkön) irá­nyítja a munkát, (kz) Edzőmeccs lett a bajnokiból KÉZILABDA NB II Csurgói kiütés Kun Z. Női mérkőzések: Sárvár­Siófoki VSE 20-20 (8-12) Siófoki VSE: Somogyiné - Borza 3, Búza 4, Kertész, Szűcs, To- linger 3, Molnár 7. Csere: Erdei, Boros, Kocsis 1, Szabó 2, Major, Csaba. Edzők: Pintér Károly, Lapos Gábor. Kétszer volt egyenlő állás a találkozón; a kezdéskor és a le­fújás piüanatában. Végig jól vé­dekeztek a siófokiak, 45 percig pedig a támadójátékkal sem volt probléma. A meccs végén azonban meghatározó volt két hazai kettős emberelőny, az időn túli büntetővel pedig pon­tot mentett a Sárvár. Ifi: Sár­vár-Siófoki VSE 28-16. Balatonszemes­Kozármlsleny 17-24 (7-8) Balatonszemes: Sufyokné - Czár 1, Fias 1, Csöndé 6, Kertész A 3, Szeknényesi 2, Szili 1. Csere: Spanics (kapus), Schmalné, Kozma 3, Lász­ló, Rotter. Edző: Cser Zsolt Szoros első félidő után a szü­net után a rutinosabb, jobb já­tékerőt képviselő vendégek megérdemelten nyertek. Jók: Csöndé. Ifi: Balatonszemes- Kozármisleny 16-13 (5-6). Férfimérkőzések: Csurgói KK­Újhegyi SKE 33-18(16-7) Csurgói KK: Nagyvizeli - Takács N. 5., Nézics 2, Baranyai 1, Fényi 6, Borsodi 3, Takács L. 11. Cse­rék: Kiss, Pallag, Baksa 2, Csi­szár 2, Németh 1, Horváth, Bencsik. Edző: Borsodi Péter, Bencze József. Esélyeshez méltó játékkal magabiztos győzelmet aratott a hazai csapat. Az eredmény a vendégekre nézve hízelgő. A mérkőzés jól szolgálta a jövő heti, Kecel elleni rangadóra tör­ténő felkészülést. Balatonboglári SC- Baranyasüt Pécsi KK ü. 26-36 Veresége ellenére kiváló tel­jesítményt nyújtott a Komé- ta-Kaposvár az aon hotVol- leys Vienna ellen a férfi röp­labda Interliga második for­dulójában. Molnár Gábor Kométa-Kaposvár- aon hotVolleys Vienna 2-3 (23,-21,-22,21,-11) Bánhegyi bombáival és jó szervá­jával szerzett előnyt a házigazda a Bajnokok Ligájában is érdekelt, sztárjátékosokkal megtűzdelt bé­csiek ellen. Koch és Antunovics hi­bája után már 4 ponttal vezetett a Kométa. A vendégek nem akar­tak lemaradni és az ausztrál Keir vezérletével ledolgozták hátrá­nyukat Németh foghataüan nyi­tással, Mózer ej téssel segítette csa­patát, így a második technikai szünetre is a kaposváriak vonul­hattak nyugodtabban. A folytatás­ban az osztrákok nem tudták tar­tani a remekül játszó Bánhegyit, és a parádézó center szakaszgyő­zelemhez segítette együttesét A második játszma nagy adok- kapokkal kezdődött A magyarok­nál Németh és Dávid kapta el a fo­nalat, a túloldalon pedig Sanko és Bencsics villogott Öldöklő csata folyt a pályán; minden egyes pon­tért keményen meg kellett küzde­niük az alakulatoknak. A hajrá­ban azonban jelentősen feljavult az osztrákok védekezése és a né­met válogatott Walter főszereplé­sével kiegyenlítettek. FOTÓ: LÁNG RÓBERT Németh Szabolcs (középen szemben) harminc ponttal segítette csapatát A harmadik felvonás elején Bencsics pontjaival húztak el a vendégek. Négyegységnyi oszt­rák vezetésnél Németh Szabolcs lépett a nyitóállásba. A fiatal röp- labdázó három ászértékű löket- tel kínálta meg a „sógorokat”, majd a 3-as vonal mögül eresz­tett el egy vízfakasztó ütést, és máris a somogyiak álltak jobban. Kochékat azonban ez nem zavar­ta meg és higgadt játékkal fordí­tottak, majd nagy küzdelemben az újabb részsikert is bezsebel­ték. A negyedik etapra mozgósí­totta tartalékait a Mészáros-egy­let és a játék minden elemében ellenfele fölé nőtt, így következ­hetett a rövidítés. A15 pontig tar­tó küzdelem elején hiába veze­tett a magyar bajnok, a keveseb­bet hibázó aon hotVolleys nyerte az 5. szettet és ezzel az összecsa­pást is. ÍGY JÁTSZOTTAK Kaposvár, 200 néző. V.: Marnics, Milinovics (horvátok). Kométa-Kaposvár: Gubik (7), Dávid (18), Bánhegyi (8), Németh (30), Mózer (11), Chacon (6). Cse­re: Molnár D. (liberó), Wirth (-), if­jabb Laszczik (-). Vezetőedző: Mé­száros Péter. Edző: Zarka Péter. aon hotVolleys Vienncu Koch (2), Keir (7), Reiser (1), Antuno­vics (16), Sanko (15), Walter (10). Csere: Obdrzalek (liberó), Schuch (-), Bencsics (14), Nommsalu (1). Vezetőedző: Pavel Tresnak Edző: Martin Köp. Jók: Németh, Dávid, Mózer, Gubik, illetve Koch, Antunovics, Sanko, Walter, Bencsics. Mészáros Péter: - Gratulálok a fiúknak, hiszen méltó ellenfelei voltak a bécsi sztáregyüttesnek. Pavel Tresnak - A mérkőzé­sen kiválóan játszottak a kapos­váriak, ezért nagyon örülök, hogy a drámai csatából mi kerül­tünk ki győztesen. Összeült a vezérkar Magabiztos hazai győzelmek Molnár G. Hét csapat részvételével elkez­dődött a tekézők Somogy me­gyei csapatbajnoksága a Kapós Kerámia kupáért Eredmények. 1. forduló: Nagykanizsai TSE- Raab Karcher Nagyatád 6-0 (2005-1662), ld.: Ekmann 511 fa, illetve Ágoston 442 fa; Vencel Nagyatád-Közutasok KTK II. 6-0 (1887-1415), ld.: Hosszú 490 fa, ill. Szilágyi 400 fa; Nagyberki-Attala SE-Asztek Balatonfóldvár 6-0 (2127-1787), ld.: Cser 557 fa, ill. Szőke 470 fa. A Csurgó szabadnapos volt. 2. forduló: Nagyberki-Attala SE- Csurgó'6-0 (2047-1982), ld.: Péterfai 537 fa, ill. Páka 505 fa; Vencel Nagyatád-Nagykanizsa TSE 5-1 (1916-1895), ld.: lüng- ling 494 fa, ill. Léder 492 fa; Köz­utasok KTK II.-Raab Karcher Nagyatád 0-6 (1726-2029), ld.: Szilágyi 466 fa, ill. Kovili 528 fa. A Balatonfóldvár szabadnapos volt. Az élcsoport állása: 1. Nagyberki-Attala SE, 2. Vencel Nagyatád, 3. Nagykanizsai TSE. F. G. A magyar-horvát Eb-selejtező előtt rendkívüli elnökségi ülést tartott Kaposváron az MLSZ ve­zérkara. Mint Bozóky Imre el­nöktől megtudtuk, az összejö­vetel legfőbb célja az volt, hogy előkészítsék a csütörtöki buda­pesti MLSZ-ülést, ahol Lothar Matthaus szövetségi kapitány sorsáról döntenek majd. Továbbjutást érő döntetlen Bank István (középen szemben) sokszor avatkozott jól közbe Továbbjutást ért a magyar utánpótlás-válogatott számá­ra a horvátok elleni tegnap esti kaposvári döntetlen, mi­után Izland idegenben le tudta győzni Svédországot Fenyő Gábor Magyarország- Horvátország 2-2 (1-1) Becsülettel küzdött és ment elő­re a magyar csapat az első félidő­ben, az Angliában légióskodó Fü- löp Mártonnak mégis lényege­sen több dolga akadt mint hor- vát kollégájának. A 37. percben aztán már ő is tehetetlen volt Josip Tadics lövésénél (0-1). A magyar fiatalok becsületére vál­jék, hogy nem roppantak össze. Sőt, három perccel az első játék­rész zárása előtt Vaskó Tamás egyenlített; igaz, ehhez a horvát védelem kapitális hibája is kel­lett (1 -1). Ezzel a félideji állással egyébként a magyarok voltak a továbbjutók, miután az izlandi­ak nagy meglepetésre 2-0-ra ve­zettek Svédországban. A 63. percben aztán egy emberként ugrott talpra a mintegy ötezer fő­nyi lelkes nézősereg. Magasfóldi József keverte meg a fél horvát védelmet, VelmirRadman kapus pedig jobb híján elhúzta a lábát. A 11-es pontra letett labdának Ti­sza Tibor futott neki, s bár a lövé­se kipattant a horvát portásról, másodszor nem hibázott (2-1). A gól láthatóan nagyon feldobta a magy ar társaságot; a vendégek _ hosszú percekig képtelenek vol- | tak átlépni a felezővonalat Ép- S pen ezért hatott hideg zuhany- J ként a nem sokkal előtte csere- ként érkezett Karlo Primoracs egyenlítő találata (2-2). Közben Jósnak is elmehet A találkozó előtt azt nyilatkoz­tam, hogy végre egyszer már nekünk is lehet szerencsénk Bejött.. Igaz, ezért nagyon ke­ményen megdolgozott a társa­ság - mondta a találkozó után Róth Antal szövetségi ka­pitány, miután nagy nehezen valahogy csak kiszabadult az ünneplő embergyűrűbőL tőlünk több mint ezer kilométer­re az izlandiak még két gólt be­rámoltak a svédek kapujába, így Kaposváron a Rákóczi-stadion- ban mindenki csak arra várt, hogy az orosz bíró hármat fújjon a sípjába. Utána aztán kezdőd­hetett az ünneplés... ÍGY JÁTSZOTTAK Kaposvár, 5000 néző. V.: Gvardis (Lebegyev, Buligin - oroszok). Magyarország: Fülöp - Balogh B., Vaskó, Máté, Takács Z. - Czvit- kovics (Regedei a 89. p.), Vadócz, Bank (Liptáka 79. p.), Bori - Ma­gasfóldi, Tisza (Pollák a 79. p.). Szövetségi kapitány: Róth Antal Horvátország: Radman - Vu- cko, Corluka, Bodrusics, Benko (Grgurovics a 75. p.) - Mujano- vics, Marcsics, Tomics, Lakics (Primoracs az 59. p.) - Tadics, Bartulovics. Szövetségi kapitány: Slaven Bilics. Sárgalap: Vaskó a 22., Bank a 45., Radman a 63., Benko a 70., Tomics a 71., Pollák a 84. perc­ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom