Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-04 / 232. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 4., KEDD 5 KAPOSVÁR Felháborító és egyben szomorú is Tény, hogy a Somogy Megyei Területfejlesztési Tanács titká­rának fizetett hirdetésében megjelentetett fényképen egy önkormányzati intézmény ud­vari szárnya látható. Ezzel pró­bálja bemutatni, lám-lám ilyen hibákra próbált Kaposvár vis- maior-kérelmet benyújtani. Vi­szont a valódi tény az, hogy a bemutatott képen látható hom­lokzat helyreállítására a város nem kért támogatást. Vajon miért egy olyan épület­részről készült fotót közöltek, amire nem is kért kártérítést a város és miért nem egy olyan­ról, ahol jelentős volt a kár? Felháborítónak és egyben szomorúnak tartjuk, hogy az ál­lítólagos „tisztánlátás” érdeké­ben hamis információval pró­bálják félrevezetni a közvéle­ményt. A város 57 millió forint­tal kevesebbet kapott az árvíz és felhőszakadás okozta károk helyreállítására. A hiányzó ösz- szeget költségvetésünkből kipó­toljuk. Kaposvár méltatlannak tart­ja az egész eljárást, és a ma­gunk részéről a vitát ezzel le­zártuk. SZILÁGYI EDIT, A MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG IRODAVEZETŐJE ▲ A város zsebébe nyúltak a képviselők Fábos Erika Az, hogy pontosan müyen mun­kákra költ Kaposvár közel 57 mil­lió forintot, nem derült ki a rend­kívüli közgyűlésen. Az azonban igen: minden árvízi kárt helyreál­lít a város, a munkák pedig meg­kezdődnek. Ehhez Szita Károly szerint kell az 57 milliós saját for­rás. A területfejlesztési tanács ál­tal megítélt összeg ugyanis ke­vés. Szita Károly azzal terjesztet­te elő a napirendet, hogy szerinte nem a vismaior-károk felülvizs­gálatára létrehozott ad hoc bizott­ság, hanem a kollégái végeztek pontos munkát, így a vismaior- keretből megítélt összeg kevés a vihar- és árvízkárok helyreállítá­sára. Mivel azonban fontos, hogy minden hibát mielőbb kijavíthas­sanak, arra kérte a testületet, sza­vazza meg a hiányzó közel 57 millió forintot Hatján Dávid (MSZP) mielőtt voksolt, azt szerette volna tudni, hogy pontosan mire költi a város a közel 57 millió forintot Ez ugyanis az előterjesztésből nem derül ki. Arra pedig, hogy politi­kai játszma folyik, úgy reagált, hogy megkérdezte: Heizler Györgynek, a katasztrófavéde­lem megyei igazgatójának és Molnár Istvánnak, a területfej­lesztési tanács titkárának mi­lyen politikai érdeke fűződik ah­hoz, hogy elmondja a szakmai álláspontját. Pólyák József (MSZP) nem ér­tett egyet frakciótársával és azt mondta: valóban méltatlan politi­kai vita alakult egy szakmai kér­désből. Hozzátette azonban, hogy erről mindkét oldal tehet. Szerin­te ugyanis a város vezetése és az ellenzék is megragadott minden lehetőséget, hogy szerepelhessen az ügyben. Éppen ezért azt java­solta: ne határozzák meg a károk­ra fordítható összeget 57 millió fo­rintban, hanem hatalmazzák fel a polgármestert, hogy utólagos beszámolással minden kárigényt elégítsenek ki. Ezt nem támogat­ta a testületi A fideszes képviselők, Tóth Ist­ván, Szép Tamás és Mihalecz And­rás mindhárman ugyanazt mondták, csak másként. Neveze­tesen, hogy nem értik, a szocialis­ta képviselők miért a kisebb igényt tartják jogosnak, miért nem a város szakértőinek hisz­nek és miért nem akarják, hogy több pénzt költhessen Kaposvár. A város lakóinak ugyanis ez len­ne az érdeke. Borhi Zsombor (Fidesz) azt kérdezte, hogy mi lesz azokkal a károsultakkal, akiknek a ma­gántulajdonában tett kárt az ár­víz, és a biztosító nem térítette meg a kár teljes összegét. Koráb­ban ugyanis arról volt szó, hogy a kár és a biztosítás közötti részt az állam vállalja. Szita Károly azt mondta: infor­mációi szerint 30 millió forint van erre a célra, úgy tudja azon­ban, hogy egy kormányrendelet értelmében csak a szerkezeti ká­rokért áll helyt az állam. A közgyűlés végül - hat tar­tózkodás mellett - megszavaz­ta a helyreállításokra az ötven- hétmillió forintot. Befektetőkre vár a város fejlesztés Az ipari parkok beteltek, de van még kiadó terület Dolgoznak a Videotonnál. A város ipari területein még 30-40 kis- és középvállalkozásnak lenne helye Akár kis- vagy középvál­lalkozásokról, akár nagy- befektetőkről legyen szó, a város segítséget tud nyúj­tani számukra a letelepe­désben. Nem a terület, ha­nem az infrastruktúra hiá­nya jelent korlátot. Jakab Edit Kaposváron jelenleg két ipari park van: a magántulajdonban levő Videoton, mely 16-18 kis- és közepes vállalkozásnak ad helyet, s a keleti ipari park, amelyet a város értékesített t hat nagyvállalkozásnak. Ez % utóbbi a Nabi területének ki-1 alakításával betelt. Azonban a % városnak ezenkívül is vannak £ még iparfejlesztésre alkalmas területei és iparfejlesztési koncepciója is. Ez tehát nem lehet gátja annak, hogy Kapos­vár gazdasága fejlődjön. Sok­kal inkább hátráltatja a fejlő­dést a közlekedési infrastruk­túra hiánya, az, hogy nincs ko­moly lehetőség az autópálya és a repülőtér hasznosítására, vagy hogy a vasúti közlekedés ilyen mértékben lecsökkent. Sárdi Péter vagyongazdálko­dási igazgató elmondta: Taszár felé, a 61-es út mentén egy 40 hektáros terület állna még ren­delkezésre, mely állami tulaj­don és a Kaposvári Egyetem ke­zelésében van. A Nemzeti Föld­alaptól ezt meg lehetne vásárol­ni, ám mivel ekkora összeg kifi­zetését a város nem tudja vállal­ni, más megoldást keresnek. A Raktár utcában a laktanyával szemben összesen 20 hektárnyi terület áll rendelkezésre. Itt ugyan magántulajdonban levő telkek vannak, ám a tulajdono­sok aláírták, hogy nevükben az önkormányzat tárgyalhat a hasznosításról. Ezen a részen kis- és közepes vállalkozások számára alkalmas területeket kínálnak. A másik ilyen lehető­ség a laktanya 19 hektáros terü­lete, ahol szintén felmerülhet olyan kis- és középvállalkozá­sok betelepülése, amelyek meg­férnek például a tűzoltóság, ka­tasztrófavédelem átvitelével vagy egy lakásprogrammal. Igaz, a szinte teljesen bontásra ítélt egykori laktanyában a hasznosításhoz jelentős infra­strukturális beruházásokra is szükség volna. Viszont a 67-es úton épülő körforgalmú csomó­ponthoz készen vannak a geodé­ziai munkák, elkészül a benzin­kút, s ez csábító lehet a beruhá­zók számára. A város keleti ré­szén, a Videoton gyártelepe és a Nagygát utca közt kialakítottak egy négyhektáros területet, amely szintén kis- és közepes vállalkozások betelepítésére al­kalmas. Már több helyen elkez­dődtek az építési munkák, folya­matos az érdeklődés. A területen még 15-20 telek kialakítható. Sárdi Péter szerint Kaposvá­ron 30-40 kis- és középvállal­kozást biztosan el tudnának helyezni. Az önkormányzat közvetít A nagybefektetők számára az önkormányzat leginkább közvetítői fel­adatot vállal. Például amióta a Nabinál elkezdődött a létszámleépí­tés, azóta az önkormányzat folyamatosan közvetített érdeklődőket a cég felé. Most a teljes gyáregység megvételére van esély, a cég kapcso­latrendszerét kihasználva tárgyalnak egy komoly befektetővel. Zrínyis siker a sakktáblánál Bartos László Nyolcadszor rendezte meg a Zrí­nyi Kupa sakkversenyt a Zrínyi iskola. A megmérettetésre hét megye 12 iskolájának 101 sak­kozója jött el. Csapatversenyben a tavalyihoz hasonlóan ismét a szombathelyi gárda szerezte meg a vándorserleget. Egyéni­ben Tankházi András elsős zrí­nyis tanuló győzedelmeskedett, s kiharcolta a részvételi jogot a 9 év alattiak országos versenyén. Második helyezést ért el Kiss Ágota nyolcadikos diák, harma­dik lett Csabai Diána ötödikes és Kovács Réka hetedikes tanuló. Zöldforrásból 216 ezer forint • Gungel Mónika Zöldforrás-pályázaton nyert 216 ezer forintot a " V; toponári iskola B. W környezetvédel­7 zstk mi alapítványa. Tóth Zoltán isko- BHBMk 1 a i g a z g a t ó ijflBHllKi (képünkön) el­mondta: a pályázati összeget az intézmény zöld szív programjá­nak megvalósítására fordítják. A tanösvény kialakítása mellett mikroszkópokat és távcsöveket is vásárolnak. A támogatásból az Ökoklub kialakítására és mű­ködésére is futja majd. ElCLOSiYE (Á&Tjp CIf ÁTKUK Kaposvár. Széchenyi tér 8. (Dorottya Ház) Árfolyaminlorniácié 82/428-888 Nagyatád. Barcs, Kaposvár Plaza, Tesco Áruházak - Kaposvár, Siófok VÉTEL USD ELADÁS 205.00 212,00 VÉTEL EUR .ELADÁS 246.00 __________252,50 l Érv ényes: 2005. október 3. Jogi szeméfyeket is kiszolgálunk! DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, Kaposvár országgyűlési képviselője ÉLŐ FÓRUMBAN válaszol az Önök kérdéseire a Kapós TV-ben ma 19.30-tól NÉZZE ÖN IS! v________________________J HO LLYWOOD MULTIPLEX A REMÉNY BAJNOKA (12) 91372 (f) 21.00 CHARLIE ÉS A 91376 (f) 15.15, 18.00, 20.45 CSOKIGYÁR (kn.) 91381 (sz) SKY KAPITÁNY ÉS A JÖVŐ VI- 15.30, 17.45 FANTASZTIKUS LÁGA (12) 91322 (f) 15.00,17.15 NÉGYES (12) 91378 (sz) 16.00, KÉSZ CIRKUSZ 11400 19.30, 18.30 TÖKALSÓ: EURÓPAI 21.15 A TITKOK KULCSA (16) TURNÉ (12) 91382 (sz) 20.00 SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Marcali a Zene Világnapja alkal­mából esti koncertre hívta a mar­caliakat a városi zeneiskola. A hangversenyen Baráth István trombitán, Kristoph Pável zongo­rán adott csaknem egyórás mű­sort. (ve) Mezőcsokonya Elkezdődött az an­goloktatás a település óvodájá­ban. Kusz Lászlóné vezető óvónő elmondta: a kisgyerekek játékos foglalkozások keretein belül sajá­títhatják el az idegen nyelvet. Az oktatást egy szülő térítésmente­sen vállalta, (mg) Nagyatád Január elsejétől Nagyatá­don is elérhető lesz az Igazságügy- minisztérium pártfogói felügyeleti és jogi segítségnyújtó szolgálata. A helyiséget az önkormányzat bizto­sítja, erről már egyeztettek a mi­nisztérium és a város képviselői, tudtuk meg Ormai Ist­ván polgármestertől (képünkön). A hálózat helyi központja a Rinya menti kistérség településein élőket látja el, akik itt ingyenes jogi képvi­seletet kaphatnak bármely termé­szetű jogi ügyben, (csm) Nagyatád A város minden zenével foglalkozó csoportja, diákok és felnőttek egyaránt felléptek azon a rendezvényen, melyet a zene vi­lágnapja alkalmából tartottak a művelődési házban. Táncosok, énekesek, zenekarok számtalan műfajban képviseltettékjriagukat a jelen levő szülők, barátok, isme­rősök örömére, így ünnepelve a művelői és hallgatói számára egy­aránt örömet és kikapcsolódást adó muzsikát, (csm) Otvöskónyi Házat vesz a szőlő­hegyben a Nagyatádi Kertbarát Kör. Rendezvényeinek megtartásá­hoz, a társkörök meghívásához már régóta szerettek volna épüle­tet vásárolni a kertbarátok, s erre most adódott lehetőség. A nyolc­száz négyzetméteres gyümölcsös és a rajta lévő gazdasági épület ezentúl a természetet, a mezőgaz­daságot szerető kör tagjainak szol­gálatában áll majd. (csm) Segesd Zúzott kővel borítják a te­metőhöz vezető utat. Az eddig ká- tyús, az esős időben sáros, nehezen járható útszakasz rendbetétele a na­pokban kezdődött meg s hamaro­san birtokba is vehetik a megújult részt a településen élők, akik így könnyebben tudnak majd kilátogat­ni elhunyt szeretteik sírjához, (csm) Siófok Több ezren látták Varga Má­tyás festő és Varga Tamás szobrász kiállítását a Kálmán Imre Múzeum­ban. Varga Imre szobrász, Siófok díszpolgárának Berlinben, illetve Budapesten élő fiainak augusztus­ban nyílt tárlatának többek közt né­met, osztrák, török, libanoni, ameri­kai, angol látogatói is voltak. A test­vérpár munkái helyett péntektől Gajdán Zsuzsa festményei látha­tók a múzeumban, (kz) Siófok Csütörtök déltől tegnap reg­gelig tizenhat tonna angolnát fogott a Sió-csatorna zsilipjében elhelye­zett angolnacsapda. A mennyiség felét már el is adta Olaszországba a Balatoni Halászati Részvénytár­saság. A visszamaradó mennyiség egyharmadát feldolgozzák az irma- pusztai üzemben, s a félkész ter­méket is az olasz piacra viszik. A magyar vendéglátóipar egyelőre nem fedezte föl az angolnát, (ca) Somogysámson Megkezdődtek az Esti beszélgetések. A tizedik jubile­umi rendezvénysorozat a Békes­ségben élni címet kapta, és az el­ső beszélgetésre Somogysámson- ban került sor. A faluházban ismert közéleti személyek fogadták a több településről érkezőket, (ve) Somogysárd-Abádszalók Várossá avatása napján állították fel Abád- szalókon azt a szobrot, amelyet Csi­kós Nagy Márton somogysárdi pol­gármester faragott a jeles ünnep­re. Az alkotás az egykori két telepü­lés - Tiszaabád és Tiszaszalók - összeolvadását jelképezi, amely­ből létrejött Abádszalók. Szenyéf Macskát mentettek ki a település egyik kútjából a mar­cali tűzoltók. Mivel ezt a kutat mindennapi vízszükségleteire egy romacsalád használja, a mentés után ki is kellett szivaty- tyúzni a vizet, (ve) Toponár Deme Laura volt a legif­jabb indulója a huszonötezer lé­pés elnevezésű gyalogos- és ke­rékpáros körtúrának. Az idén már harmadik alkalommal rendezte meg a Deseda körül a túrát a Ter­mészetvédő Turisták Somogyért Egyesülete, (mk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom