Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-20 / 246. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK KÉK TÜKÖR Alváztörésből tragédia eltört munkagépének alvá­za, ezért szorult traktorjába egy 45 éves férfi a szabolcsi Szorgalmatoson. A sofőrt a raktérhez szorította az összecsuklott jármű, ami miatt életét vesztette, (ned) Koponyát találtak vizsgálja a rendőrség, ki le­het az a személy, akinek a csontjaira Kiskunfélegyháza közelében gazolás közben találtak rá munkások. A gyilkosság lehetőségét ki­zárták a rendőrök, (ned) Mentősök helyett csalók elfogta a rendőrség azt a nőt és fiatal társát, akik az Országos Mentőszolgálatra hivatkozva magánszemé­lyektől, cégektől és szerve­zetektől gyűjtöttek adomá­nyokat. A pénzt aztán saját céljaikra fordították, (ned) Traffipax-menetrend Ma Kőröshegy belterületén egész nap mérik a járművek sebességét - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitány­ság. Somogy más kistérsége­iben is számítani lehet kont­rollra: Bárdudvarnok, Ka­darkút, Hencse, Kaposfő bel­területén lesz sebességmé­rés, s a tervek szerint Siófo­kon és Lábodon is. Újrajátszották a tavaly au­gusztus 9-én a Szerémi úton történt pénzszállító elleni támadást. A kom­mandósok gyűrűjében megtartott nyomozati eljá­rásról nem beszélnek a rendőrök. Nagy Eszter Dóra A Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányság (PMRFK) közleménye szerint a diósdi kettős emberölés­hez kapcsolták további hat ügy aktáját. Ezzel elismerték, hogy összefüggés lehet az elkövetők között. Többek között a tavaly au­gusztus 9-i Szerémi úti pénzszál- ' Utó elleni támadás iratai is a cso­magba kerültek. A fekete álarcos tettesek a Kondorosi és a Szerémi út kereszteződésénél csaptak le a páncélautóra, ám nem jártak sikerrel. A bűncse­lekmény során géppisztolyt, pán­céltörőt is bevetettek, de még így sem tudtak a pénzhez jutni. Úgy tudjuk, a rendőrség azért egyesítette a diósdi bérgyilkosság­gal az esetet, mert utóbbi ügyben egy érdi házban tartott házkutatá­son előkerült az a Kalasnyikov, amellyel a Szerémi úton is lőttek. A diósdi, ápriUs elején elkövetett kettős gyilkossággal néhány hete gyanúsítottak meg négy férfit. A leszámolás feltételezett elkövetői mellett elfogták az állítólagos megbízót és a banda még egy tag­ját Utóbbi egy érdi lakos, a nála megtartott házkutatáson valósá­gos fegyverarzenált találtak a nyo­mozók. Ezek közül került ki a Szerémi úton használt is. A Nemzeti Nyomozó Iroda munka­társai tegnap a Szerémi út és a Hivatalosan meg nem erősített információk szerint az eddigi négy gyanúsított mellett további öt személy került rács mögé Összepakolt akták sora 1998. AUGUSZTUS 18. Az MO-s autópályán robban­tással elkövetett emberölés 2002. OKTÓBER 27. Egér Úti pénzszállító elleni rablás 2003. december 1. Budapest, III. utcai emberölési kísérlet 2005. szeptember 8. Fegyve­res rablás a XIX. kerületi Fő utcában 2005. szeptember 14. Bank­rablás Óbudán, a Vízimolnár utcában Kondorosi út kereszteződésében próbálták rekonstruálni a történ­teket az egyik gyanúsított segít­ségével, ám kategorikusan elzár­kóztak attól, hogy bármit is mond­janak az ügy nyomozásáról. Ugyanígy tette a PMRFK is. Lapunk értesülései szerint az érdi házkutatás óta újabb fegyve­rek kerültek elő a nyomozás so­rán. Ezekkel a fegyverekkel hoz­ták aztán összefüggésbe azokat a korábbi eseteket, amelyekkel most egyesítették a kettős gyil­kosság aktáját. A tavalyi baleset helyszínét teg­nap reggel teljesen lezárták, senki sem mehetett a közeibe A rendőrök mellett kommandósok vigyáztak a különösen veszélyes banda egyik gyanúsítottjára Percről percre próbálták újra­játszani a 2004. augusztus 9-én reggel történt támadást Nyolc hónapra ítélték a mutogatós szatírt Egy lövésért kapott másfél év büntetést Jakab E. Börtönbüntetésre ítélte a bíró­ság azt a férfit, akitől hónapo­kon át szabályosan rettegtek a nők a Barcs külterületén levő Németh-hegyen. Az amúgy sze­mélyiségzavarban szenvedő Horváth László ugyanis a pin­cék körül ólálkodott, leselkedett, figyelte az arra járó vagy a ker­tekben tevékenykedő asszonyo­kat. Nem bírva uralkodni ösztö­nein, ilyenkor lemeztelenített alsótesttel mutogatta magát és a nők előtt önkielégítést végzett. A mostani ügyben öt ilyen eset szerepelt a vádiratban. A fiatal­ember ellen már négy alkalom­mal folyt büntetőeljárás szemé­remsértés miatt. A mostani bün­tetőperben is ebben találta bű­nösnek a bíróság, ezért jogerő­sen nyolc hónap börtönbünte­tésre ítélte és egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Felfüggesztett börtön a hivatali visszaélésért (Folytatás az 1. oldalról) Azt állította: felettesi nem nézik jó szemmel, hogy „hozzányúl” olyan cégekhez is, amelyekhez nem kellene... Ezért függesztet­ték fel és gyűjtöttek ellene „bizo­nyítékokat”. A bíróság első fokon valóban felmentő ítéletet hozott. Ezzel összefüggésben azonban eljárás indult a munkaügyi fel­ügyelőség egyik igazgatóhelyet­tese, Gergye István ellen hivatali visszaélés miatt A vád szerint felajánlotta egy vállalkozónak: 300 ezer forintra csökkenti a ki­rótt egymillió forintos bírságot, ha a munkatársuk ellen vall és azt mondja, hogy a felügyelő jut­tatások ellenében „szemet hunyt” a szabálytalanságok fe­lett A vállalkozó erre nem volt hajlandó. A tárgyaláson Gergye István mindvégig tagadta a váda­kat. Álh'tása szerint nem is tehe­tett volna ilyen ajánlatot a vállal- kozónak, hisz már korábban le­folytattak egy hivatalos ellenőr­zést, és a tapasztalt hiányossá­gok miatt már kirótták az egy­millió forintos bírságot, ezen pe­dig már nem is lehetett volna vál­toztatni. Amikor az állítólagos beszélgetés lezajlott, az iratokat már elküldték a felsőbb szerv­hez. A bíróság szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy az előnyt ne lehetett volna megígérni. Rá­adásul az igazgatóhelyettes ellen vallott az érintett vállalkozó, va­lamint a felügyelőség egyik veze­tője is, aki elmondta: neki beszélt arról Gergye István, hogy ilyen módon szeretne terhelő vallo­mást szerezni kollégájuk ellen. A bíróság az igazgatóhelyet­test bűnösnek találta hivatali vis­szaélés bűntettében, ezért egy év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jog­erős, vádlott és védője felmenté­sért fellebbezett Jakab Edit Felfüggesztett börtönbünte­tésre ítélt a bíróság jogerősen egy harminchárom éves bün­tetlen előéletű babócsai férfit, aki engedély nélkül tartott lő­fegyvert és lőszereket. Maretics László a csokonya- visontai szőlőhegyen kínai gyártmányú, 5,6 milliméteres kaliberű lőfegyverével kilőtt egy negyedmázsás vaddisznó­süldőt, amely pincéjétől 20 méternyire, de a Sefag terüle­tén volt. A lövést meghallotta egy hivatásos vadász, és érte­sítette a rendőrséget. Eközben a vádlott a zsákmányt kizsige­relte és szólt egy rokonának, hogy szállítsa el az állatot te­repjárójával. A férfit útközben a rend­őrök igazoltatták, csakúgy, mint a motorkerékpárral ha­zafelé tartó vádlottat is. A vád­lott nem tagadta a cselek­ményt, sőt a házkutatás során átadta a lőfegyvert és lőszere­ket is. A bíróság jogerősen egy év hat hónapi, három év próba­időre felfüggesztett börtön- büntetésre ítélte lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntett miatt. BMW Prémium Autók Heti használtautó-ajánlatunk: BMW 520i 1998. 04. hó 119.000 km Felszereltség: ABS. ASC. automata klíma, 6 légzsák, alufelni. el. napvédő roló, riasztóberendezés metálfény, el. ablak, el. tükör, központi zár. rádiómagnó,ködlámpa. Vételár: 2 390 000 Ft További 30 átvizsgált, kiváló állapotú használt gépkocsi teljes körű ügyintézéssel, hitel 20% kezdő befizetéstől akár CASCO mentesen is! Megtekinthetők a telephelyünkön és az interneten: Schnelder Autóház Kft. 7630 Pécs, Buzsáki u.1-3 Tel (72) 539 028 Mobil (70) 37 222 97 e-mail: hasznaltauto@schneiderautohaz.hu www.schnelderautohaz.hu Schnakler Autóház Kft wwwschnsiderautohaz hu A vezetés élménye ALKATRÉSZ KIS- ÉS NAGYKERESKEDELEM Cromax Club kártya kedvezmények 7400 k.tpootar. Vásártér u. 8. 06-82-511-588 06-20-314-8044 7621 Pécs. Rákóczi ut 3-5. 06 78 228 715 06-30-300 18B0 wvww.cromax.hu Cromaxm éú NYTTRAI AUTÓHÁZ ' Pécs. Gcnroll Józsefu. 5 Tel 7Z27C-027,270-028 Használtautó kínálata: Ren. Meg. II. Priv1.9DCi 03o5 3.499E Ft R. Meg. II. Dyn.+1.6-16V 03 os2.990E Ft Ren. Clio Azur1.4-16V5a '04.o7 2.549E Ft R. Clio D. KI.1.4-16V 5a '01 os 2.049E Ft Ren. Tw.Hellios 1.2,3a '00 1.249E Ft Renault Escape 2.1D 7 szem 92 999EFt Renault 191.4,4a ’94 689E Ft Ren. Escape 2.2 5a, 7szem 91 399E Ft Ford Focus Gia 1.6-16V4a 01 2.499E Ft P. Partner 1.4-16V 4a.,szgk. 02 2.199EFt Opel Astra Kombi 2.0D kJ 001.899E Ft Suzuki Ignis GLX 1.3-16V 041.899E Ft Suzuki Séd. GU1.3-16V4a 021.399E Ft Daewoo Matiz S 0.8 5a 041.399E Ft Daewoo LanosS 1.5 4a '001.249E Ft Opel Vectra B.1.6-16V 5a 96 1.199E Ft Ford M. Ko. 4x4 2.0-16V '95 999E Ft Opel Astra 1.7D,5a '94 849E Ft Opel Corsa 1.2,5a 96 849E Ft Suzuki Swíft GL 1.3,5a '98 799E Ft Opel AstraKo.1.6 ,5a. gázos '92 649E Ft Opel Astra Kombi 1.4 93 599EFt Mercedes 190 2.0 4a '84 399E Ft Opel Kadett Kombi 1.7D 90 399E Ft BMW 324 2.4D 4a '86 379E Ft Lada Samara 1.5 4a '94 349E Ft Fiat Ducato14; 2.8Jtd,Tgk 01 Br.2.290EFt Peug. Boxer; 2.5TD, Tgk 00 Br.1.990EFt Citr. Jumper; 2.5D,Tgk '99 Br.1.950EFt Ford Fiesta; 1.3,Tgk.,3a. '96 Br 599E Ft Ren. Express; 1.2,Tgk.,3a. '95 Br.499E Ft Ren.Trafic100;1.9Dci,Tgk 04 Br.3.899EFt Autó-LargoKft.ja, EH3E5E!nanEBHZa [Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 23*220 20/9194-663,20/9767-767 Citroen C4 1.4E1BV X 3.38X Ft 2005.06. bemutató autó. kiírna, sto... Citroen CS 2.0HDÍ X 2.89X Ft 2002.07. digitkUma, alutelni, stb.. Citroen C3 1.4 HDi SX 2.B48B Ft 2004. 05. ktfma, ABS, 4 légzsák, stb.. Citroen Picasso 1.8Í-16V 2.120E Ft 2000 10. klíma ABS, légzsák CD, stb... Alfa 145 1.4i Twm Spark 1.350E Ft 2000 04. Í04LE ABS, szervó, CD Citr. Xsara 1.Bi SX Coupe 1.09X Ft 1998 09. szervé. légzsák, kp. zár stb:. Mazda Xedos 6 1.6i- 1BV 999E Ft 1994 ABS, tetóábták, ét. csomag Peugeot 306 Sedan 1.4} 950E Ft 1996 központízár, rádiósmgnó Daewoo Lanos S. 1.6/ SX 9S0C Ft 1997.10. ABS, klíma, légzsák, vonóhorog Renault Megane 1.6/ RH 9455 Ft 1996. szervó. légzsák, kp. zár, stb.. Suzuki Switt Sedan 1.3 89X Ft 2000. rádió Ford Mondén 2.0 GLX 7S5E Ft 1993. 5 ajtós, rádiós magnó Renault Clio 1.9D RH 84SE Ft 1994. rádiós magnó. 5 ajtós C. Jumper 35LH 2.8 HDi 2.180E+Áfa 2002.10. 12n\, kőzp. zár. riasztó VW Transpotlet 2.5 TDi 2.100E Ft 1997.12.6sz tgk, hosszú. ALU VW Transporter 1.12X+ÁÜ 1993. Duplákabin-ptátó Citroen Betiingo 1.9 D 78X*Áfa 1999. 05. 800 kg, szervó. szervizkönyv | Téli gümiabroncs-akciók^,

Next

/
Oldalképek
Tartalom