Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-11 / 238. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 11., KEDD Idén is kiesett a Kométa röplabda Bánhegyi és Szilvássy sérült Két remek győzelemmel és egy vereséggel is a ki­esést jelentő 3. helyen vég­zett a Kométa-Kaposvár együttese a férfi röplabda Élcsapatok Kupájának má­sodik csoportjában. Molnár Gábor Vasárnap, lapzártánk után ért véget az Élcsapatok Kupájában a második selejtezőcsoport utolsó mérkőzése. A házigazda szlovén Krka Novo Mesto hatal­mas küzdelemben, 3-2-re le­győzte a finn Raision Loimu együttesét, és ezzel a továbbju­tást érő második helyet szerez­te meg. A kaposváriak a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén sem tudtak továbblépni a cso­portból. A somogyi gárdának így a szezonban három fronton -Interliga, Extraliga és Magyar Kupa - maradt feladata. A magyar bajnoknak nem sok ideje maradt a pihenésre; ma 18 órakor a Városi Sport- csarnokban a férfi Interliga ke­retében már az osztrák aon hotVolleys Vienna ellen lép pá­lyára.- Nagyon álmosan játszot­tunk a finnek ellen az Élcsapa­tok Kupájának első találkozó­ján - mondta Mészáros Péter, a Kométa-Kaposvár vezetőedzője. - Az első szettet megnyertük, de a találkozót végül elveszítettük és ezzel sajnos, el is dőlt a to­vábbjutás sorsa. A folytatásban a házigazdák ellen bravúros győzelmet aratti burgiakat is megvertük. Bo­rítékolható volt azonban, hogy az utolsó mér­kőzés végered­ménye nem ne­künk, hanem a hazaiaknak ked­vez. Ma ismét egy kemény ösz- szecsapás vár ránk, hiszen egy nagyon jó együttes ellen kell fel­vennünk a harcot. A bécsieknél csak mutatóban akad osztrák játékos, viszont kiváló idegenlé­giósokat szerződtettek, akiket egy klasszis tréner irányít. A aon hotVolleys együttesét erősí­ti az egykoron náluk játszó fel­adó, Koch Róbert is. Szerencsére a kubai röplabdázóink megkap­ták a játékengedélyüket, így mindkettőjükre számíthatok. A center poszton bevethető Noer- mis Chacón Carriónra (képün­kön) nagy szerep hárul, miután Bánhegyi István térde még nem jött rendbe és Szilvássy Balázs is sérüléssel bajlódik. * * * A férfi Extraligában: Dunaferr SE-Dági SE 3-2 (-20, 19, 23, -25, 12) A bajnokság állása: 1. MAFC 4 3 1 10-5 8 2. Dág SE 3 2 1 8-4 7 3. Kecskemét 2 2 0 6-1 6 4. Dunaiért SE 4 2 2 8-8 6 5. MCM RC Kaposvár 4 1 3 3-9 3 6. Szolnok 3 0 3 1-9 0 HÍREK Telitalálat-dömping TOTÓNYEREMÉNYEK A totón a 13 plusz egy találatos szelvé­nyek (127 darab) 113 ezer 793, míg a 13-asok (337 da­rab) 16 ezer 198, a 12-esek (11 ezer 28 darab) 293, a 11-esek pedig (67 ezer 624 darab) 127 forintot érnek; a 10-esek (186 ezer 833 darab) nem fizetnek. A góltotón a hattalálatos szel­vények (4 darab) 996 ezer 715, az ötösök (55 darab) 4320, a négyesek pedig (452 darab) egyenként 482 forin­tot érnek. Siófokiak a dobogón karate 24 klub mintegy 150 sportolója vett részt a Szeghal­mon rendezett gyermek és serdülő kyokushinkai karate­versenyen. Az erőpróbán öt érem jutott a somogyi színe­ket képviselő siófokiaknak; Kálóczi József háromdanos mester tehetséges tanítványai közül Lizák Richárd az első, Kerti Kinga a második, Kiss Bianka, Vincze Dániel, Krisz­tin Zsolt és Molnár Bence pe­dig egyaránt a harmadik he­lyet szerezte meg. (fg) Két somogyi ezüst asztalitenisz Második alka­lommal rendezett a „Para- Sport” Sport és Szabadidő Egyesület asztaliteniszver­senyt a somogyi megyeszék­helyen, amelyen 45-en - köz­tük 12-en kerekes székkel - indultak. A somogyiak közül a legjobb eredményt Sudár Etelka és Szabó Attila érte el; mindketten egyaránt a máso­dik helyen zártak kerekes­székes női egyéniben, illetve férfipárosban, (me) Újabb kaposvári vereség vízilabda ob i/b Dodog ötöt vállalt Fenyő G. MAFC-Seffer-Renner Kaposvá­ri VK 9-6 (3-0,1-4,4-0,1-2) Seffer-Renner Kaposvári VK- Bé­res - Gelley, Horváth D., Dodog (5), Pallagi, Maár, Hirbek. Csere: Ács (1), Murányi, Vass. Edző: Fe­kete Szilveszter. Játékosedző: Do­bos Pál. Az első negyed után még újí­tani tudott a társaság, a harma­dik etapban viszont - miután ki­pontozódott Maár, s így igazi center nélkül maradt a kaposvá­ri csapat - megpecsételődött a sorsa. Döntőnek bizonyult, hogy a vendég kaposvári együttes a nyolc emberelőnyös helyzetéből csupán egyet tudott értékesíteni. Hazazsákolnak a légiósok kosárlabda nb i/A Lazics és Haynes helyére új játékost keresnek Mint ahogy az várható volt, nem maradt követ­kezmény nélkül a Ka­posvári KK Göcsej-ku- pán elért utolsó helyezé­se. A csapat játékoskere­tében tegnap több válto­zás is történt; távozott Alexandar Lazics és Aaron Haynes is. Kun Zoltán Tegnapi megkeresésünkkor Farkas László, a Kaposvári KK vezetőedzője érthetően nem volt a legjobb kedvében.- Nem szépítem a dolgokat, tragikus képet festett a csapa­tunk - kezdte a somogyiak tré­nere. - Nem mentegetőzni akarok, de sajnos, még mindig nem állt össze a csapatjáték, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg sérüléssel bajlód­tunk. Az elmúlt héten tudtunk először a tizes kerettel együtt edzeni, igaz, ketten ebből is csak könnyített munkát végez­hettek.- Mi jellemezte az egerszegi mérkő­zéseket?- Gyakorlatilag mindaz, ami az eddigieket. Főleg azok a já­tékosaink játszották a főszere­pet, akiket elsősorban cseré­nek és nem arra a posztra szer­ződtettünk. Ilyen volt például Gráczer Zsolt, aki majdnem vé­gig irányított, holott a kettes poszton kellett volna szerepel­nie. Ezzel együtt azzal a hat­hét emberrel, aki becsülettel végighajtotta a találkozókat, elégedett vagyok.- Kikkel nem az?- A két légiós, Alexandar Lazics és Aaron Haynes sem azt nyújtotta, mint amit előzetesen elvártunk tőlük.- Az Idő nagyon szorít, mi a követke­ző két hét programja?- Szerdán előkészületi mér­kőzést játszunk Dombóváron, csütörtökön pedig zárt kapus edzőmeccset vívunk a Kör­mend otthonában. Pénteken ugyanott ezt egy nyilvános ösz­szecsapás is követi majd. A jövő héten szeretnénk már a végle­ges kerettel csak a Szombathely elleni bajnoki nyitányra han­golni, mert már így is jelentős késésben vagyunk. A zalaegerszegi történések után a klubvezetés két tagja és a szakmai stáb értékelte a felké­szülés eddigi történéseit.- A megbeszélések utáni kö­zös döntés eredményeként két légióstól megváltunk - mondta érdeklődésünkre Kovács László, a Kaposvári KK ügyvezető elnö­ke. - A már szerződéssel ren­delkező Alekszandar Lazics gyakorlatilag az aláírástól kezd­ve folyamatosan sérüléssel baj­lódik. A csapatorvos terápiás ja­vaslatait azonban nem fogadta el és a kért MRI-vizsgálatra sem ment el. Ezért egyoldalúan felbontottuk a vele kötött meg­állapodást.- Ki a másik távozó?- A próbajátékon lévő ameri­kai Aaron Haynes sem marad Kaposváron, igaz, azért sem, mert inkább az 1-es, 2-es és az 5-ös poszt, ahol elsősorban erő­sítésre szorul a keretünk.- Mikor érkeznek a helyettesítésük­re kiszemeltek?- Több szóbeli megállapodó- * sunk volt már játékosokkal - akik az utolsó pillanatban -, en­nek ellenére mégis előnyösebb anyagi feltételeket nyújtó aján­latot fogadtak el. Ezért nem akarok ígérni semmit, de remé­lem, hogy a héten ketten már csatlakozhatnak hozzánk. Hibátlan a Somogysárd fltádi gólzápor Szombathelyen kézilabda nb i/b, nők Második helyen állnak a somogyiak Ivusza Tamás Szombathelyi FSE-Nagyatádi NKK 25-33 (13-17) Szombathely, 100 néző. Vezette: Natkai, Szalay. Nagyatádi NKK: Pásztor - Somlai 8, Simon B. 2, Szabó Á. 3, Bőzsöny 5(4), Karsai 5, Burai 8. Csere: Balaskóné (kapus), Mi­ké, Szloboda 1, Hamarics 1, Bor­si B, Edző: Mód János. A két, egymást alaposan isme­rő csapat kölcsönös helyzetfel­mérés után kezdte el saját takti­káját játszani. Az elején felváltva potyogtak a gólok, majd az atádi- ak védekezése összeállt és a főis­kolások percekig nem tudták be­venni Pásztor (képünkön) kapu­ját. Ugyanakkor az ellentáma­dások során Burai Edina és Som­lai gyors indításokból növelte a vendégek előnyét, és a félidő megnyugtató eredménnyel zá­rult a számukra. A második já­tékrészben hamar eldöntötték az atádiak a két pont sorsát. Bő­zsöny jól irányított és biztosan ér­tékesítette a megítélt büntetőket. Karsai látványos bombagólokat szerzett, így a 44. percben tíz­egységnyi különbség volt a két csapat között. Szloboda beállásá­val látványossá is vált az atádiak csapatjátéka. A vége előtt még Kosárt, az ellenfél átlövőjét dur­va, szándékos szabálytalansá­gért piros lappal azonnal kiállítot­ták. Ezen a na­pon nem volt egy súlycsoport­ban a két együt­tes. Az atádiak újabb sikerükkel - veretlenül, csak rosszabb gólkülönbséggel - a bajnoki tabella második helyé­ről várják a folytatást. Jók: Karsai, Bőzsöny, Burai, Szabó Á. Ifjúsági mérkőzés: Szombathe­lyi FSE-Nagyatádi NKK 18-24 (9-12). Legjobb dobók: Borsi B. 8, Ghetu 6, Füstös 3. M. G. Megyei IV. osztályú labdarúgó-bajnokság: 7. forduló: Kadarkút-Szabás 1-3, Somogyfajsz-Mike 5-0, Vitya-Osztopán 1-3, Somogy- sárd-Bodrog 2-1, Somogygesz- ti-Szentgáloskér 3-1. A Várda alakulata szabadnapos volt. Az élen: 1. Somogysárd II., 2. So- mogyfajsz, 3. Osztopán. így folytatják VASÁRNAP 8. forduló (kezdés 14 óra): Bodrog-Vitya, Osztopán-So- mogyfajsz, Mike-Kadarkút, Szabás-Somogygeszti, Szentgá- loskér-Várda. A Somogysárd gárdája szabadnapos lesz. Tovább menetel a Felsőmocsolád Molnár G. Megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság: Kaposvári csoport 6. forduló: Baté-Zimány 1-0, Gölle-Magyaregres 3-2, Orci- Kaposfüred 1-3, Kazsok-Ráksi 1- 1, Patalom-Somogyaszaló 0-5, Simonfa-Somodor 2-0. Az élen: 1. Gölle, 2. Baté, 3. Ka- posfüred. Nagyatádi csoport 6. forduló: Potony-Csököly 3-3, Görgeteg-Somogyudvarhely 2- 3, Háromfa-Gyékényes 3-1, Homokszentgyörgy-Somogy- szob 5-3, Kaposvári Egyetem- Kutas 2-1. A Berzence csapata szabadnapos volt. Az élen: 1. Homokszentgyörgy, 2. Kapos­vári Egyetem, 3. Görgeteg. Marcali csoport 6. forduló: Alsóbogát-Felsőmo- csolád 0-6, Balatonlelle II- Somogybabod-Balatonújlak 0-4, Gamás-Balatonfenyves 3-2, Szőlősgyörök-Ordacsehi 2- 4, Mesztegnyő-Horvátkút 3- 1. A Mernye együttese sza­badnapos volt. Az élen: 1. Felsőmocsolád, 2. Ordacsehi, 3. Balatonújlak. Tabi csoport 6. forduló: Nagyberényi Pala- Szig FC-Somogyszil 3-0, Ádánd-Kereki 1-1, Balaton- endréd-Kapoly 1-1, Balaton- szabadi-Igal 3-0, Kőröshegy- Nak 4-0, Kötcse-Somogymegy- gyés 7-1. Az élen: 1. Balatonszabadi, 2. Kőröshegy, 3. Somogyszil. ÍGY FOLYTATJÁK VASÁRNAP Kaposvári csoport 7. forduló (kezdés 14.: óra): Ráksi-Orci, Ka- posfüred-Gölle, Ma- gyaregres-Baté Somodor-Patalom, Somogyaszaló-Ka zsok, Zimány monfa. Nagyatádi csoport 7. forduló (kezdés 14.30 óra): Gyékényes-Görgeteg, Somogy- udvarhely-Potony, Csököly- Berzence, Kutas-Homokszent- györgy, Somogyszob-Há- romfa. A Kaposvári Egye­tem gárdája szabad­napos lesz. Marcali csoport 7. forduló (kezdés 14.30 óra): Balaton- í'enyves-Balatonlelle Il.-Somogybabod, B a 1 a t o n ú j - lak-Alsóbo- gát, Felső- mocsolád- Mernye, Horvát- kút-Szőlősgyö- rök, Ordacsehi- Gamás. A Mesz- tegnyő egylete szabadnapos lesz. Tabi csoport 7 forduló (kezdési időpont 14.30 óra): Igal- Balatonendréd, Kapoly- Ádánd, Kereki-Nagyberényi Pala-Szig FC, Somogymegy- gyes-Kőröshegy, Nak-Ba- latonszabadi, Somogyszil- Kötcse.

Next

/
Oldalképek
Tartalom