Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-10 / 237. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 10., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Mindennapi akadálypályák mentesítés Legelőször a fejekben kellene rendet tenni Öt éve már csak az új kaposvári kollégiumhoz hasonló, akadálymentes épületekre adnak ki építési engedélyt Kaposvári Nyilatkozat: a biztonság dokumentuma segítség Jövő nyáron már magyar rendőrök dolgozhatnak az Adrián Vas András A hét esztendeje született esélyegyenlőségi törvény értelmében 2005. január elsejére minden hazai középületet akadálymentesíteni kellett volna. Ehhez képest háromnegyed évvel az utolsó határidő után jó, ha az épületek 25-30 százaléka felel meg a követelményeknek.- És még azt sem lehet mondani, hogy általában a szegényebb települések nem tartották be a törvényt - mondta Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Szervezetének, valamint az országos szövetségnek az elnöke. - Akadnak kis települések, ahol teljesen megoldották a kérdést, míg Kaposváron a középületek mindössze 28 százaléka akadálymentesített. ^ Éppen ezért a Mozgáskorláto- S zottak Egyesületeinek Országos 5 Szövetsége márciusban tíz pert I indított különböző, az előírásoknak nem megfelelő épületek fenntartói ellen, melyek közül ötöt a napokban kezdett el tárgyalni a Fővárosi Bíróság.- Mi örülnénk a legjobban, ha nem kellene perelnünk - így Hegedűs Lajos -, ám valahogyan fel kell hívni a figyelmet a törvénytelenségekre. Szeretnénk, ha a bíróságok megállapítanák, mi számít egyáltalán középületnek. Szerintünk ugyanis egy vegyesbolt például egyértelműen az, míg a tulajdonosok ezt cáfolják. Ám nem csak a magánszemélyekkel akadnak problémák, hiszen a legnagyobb jogsértő maga az állam: a legtöbb intézménybe a mai napig nem tud bejutni segítség nélkül egy kerekesszékes.- Somogybán körülbelül 12 ezer mozgássérült él - folytatta a mozgáskorlátozottak megyei szervezetének elnöke -, akiknek 15 százaléka kerekesszékes. Hallottam már olyan vélekedéseket: 1800-2000 ember miatt milliárdokat keü elkölteni a megyében. Ám az akadálymentesítés nem csak róluk szól, hiszen a babakocsis kismamáknak, az idős embereknek is nagy segítséget jelent, azaz társadalmi érdek. Az EU-ban a középületek 60 százaléka felel meg az előírásoknak - Skandináviában körülbelül 90 százalék -, azaz jócskán Magyarország előtt járnak.- Sokan a pénzhiányra hivatkoznak, amikor szóba kerülnek a törvényszegések - mondta Hegedűs Lajos. - Ám nem szabad elfelejteni, hogy a kórházi ellátás is pénzbe kerül, s ahhoz mindig meg is vannak az anyagi források. Nálunk sokkal inkább a hajlandóság hiányzik. Pedig egy ország kulturáltságát jól mutatja, milyen módon foglalkozik a polgáraival. Azt hiszem, addig hiába is próbálunk meg bármit is, amíg a fejekben nem lesz akadálymentesítés... Varga Ottó A kétnapos tárgyaláson Lamperth Mónika magyar, Dragutin Mate szlovén és Ivica Kirin horvát belügyminiszter megegyezett arról, hogy Magyarország és Szlovénia határ- rendészeti, rendőrségi és egyéb biztonságpolitikai területen tapasztalataikkal segítik Horvátország európai uniós csatlakozási felkészülését, a három ország belügyminisztériumai együttműködésének összehangolásával a térség biztonságának növelését. A Kaposvári Nyilatkozat tartalmazza: a három ország az európai uniós követelményeknek megfelelően összehangolja a határ-ellenőrzési rendszereit, s a közös határokon található átkelőhelyek infrastruktúrájának kialakításánál arra törekszenek, hogy azok megfeleljenek a közös szolgálatellátás feltételeinek. Az illegális migráció és ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények visszaszorítása, Rendőr lesz, akna nem A Somogyi Hírlap kérdésére válaszolva Lamperth Mónika elmondta: már jövő nyáron tucatnyi magyar rendőr teljesíthet szolgálatot az Adrián, segítve a magyar turistákat gondjaik megoldásában. Ivica Kirin elmondta: felgyorsítják az aknamentesítést a Dráva menti térségben, valamint az ország belsejében is, hogy ezeken a területeken is mihamarabb biztonságban érezhessék magukat a turisták. felderítése érdekében gyorsítják az információáramlást, egyszerűbbé teszik az információcserét. A nemzetközi gyakorlat figyelembevételével megvizsgálják olyan bilaterális, illetve bilaterális közös kontaktpontok felállításának lehetőségét, amely bűnügyi, határrendészeti, idegenrendészeti, katasztrófavédelmi információk cseréjét teszi lehetővé. Fokozzák együttműködésüket különösen a terrorizmus, a kábítószer és az ahhoz kapcsolódó bűncselekmények elleni harc terén is. Támogatják, hogy a nyári turisztikai szezonban magyar rendőrök segítsék horvát kollégáikat a magyar turistákkal való kapcsolattartásban a horvát tengerparton.- Nagyszerű évek előtt állunk. 2008-ban megszűnik a határ Magyarország és Szlovénia között, Horvátország reményeink szerint az Európai Unió tagja lesz, összefüggő autópályák kötik össze Magyarországot a déli tengerekkel - mondta Lamperth Mónika. - Nyugat- Balkán és Közép-Európa soha nem látott fejlődésnek indulhat. Dragutin Mate elmondta: fontos kérdésekről tárgyaltak és fontos megállapodás született az együttműködésről, ami nemcsak a térségben élők biztonságérzetét, hanem a gazdaság fejlődését is szolgálja. Ivica Kirin horvát belügyminiszter megköszönte a két uniós ország segítő szándékát és eddigi támogatását. Kifejtette: nagy előny, hogy nem csupán saját tapasztalataikra támaszkodhatnak, hanem olyanokéra is, akik ezt az utat már végigjárták. Kapcsoljunk! Úgy tűnik, csak Magyarországon okoz ekkora problémát, hogy a mozgássérültek az épekhez hasonlóan teljes jogú polgárként élhessék életüket. A világban egész iparágak születtek kiszolgálásukra. Esti tévézgetés közben gondoljunk csak rá, milyen kényelmes, hogy nem kell minden egyes csatomaváltáshoz a készülékhez rohangálnunk: a távkapcsolót éppen a mozgássérültek számára találták feL. Forráshiány, haladék Elképzelhető, módosítják az esélyegyenlőségi törvényt: a teljes akadálymentesítés új időpontja 2010. december 31. lenne, s ezentúl a költségvetésben kötelező keret állna rendelkezésre: eddig ugyanis egyetlen Phare-pályázatot kivéve nem voltak állami források. Pedig az akadálymentesítés rengeteg pénzbe kerül: egy villanymotoros kerekes széket elbíró lift például körülbelül tízmillió forint Jól bevált a Bagoly Taxi bulivonat Jövőre is tervezik a járatot Gyógyszerészek keserű pirulája Fónai Imre Czene Attila Etikai vizsgálatot indít Mézes Éva országgyűlési képviselő (SZDSZ) ellen a Magyar Gyógyszerész Kamara, ha van erre lehetőség. Hávelné Haraszti Katalin elnök jelentette ki ezt a Magyar Gyógyszerészek Kongresz- szusán több mint ötszáz hallgató előtt. Gondja az a fonyódi politikussal, hogy miközben orvos is, szerinte etikátlanul lépett föl a gyógyszerkereskedelem-liberali- zációról folyó vitában.- Havonta változnak a jövőben a gyógyszerek árai - figyelmeztette kollégáit Siófokon az elnök asszony. Beszélt arról is: nem lehet elkerülni az internetes gyógyszerrendelést. Azt javasolta, hogy a németországi példához hasonlóan nálunk is közös rendszer épüljön ki, az érintettek tanúsítsanak önmérsékletet, s csak a saját körzetükben élők igényeit elégítsék ki. A felmérések szerint a lakosságnak két problémája van a gyógyszertári ügyelettel szemben. Nem kapnak információt arról, hogy melyik az ügyeletes patika, illetve hóban, esőben és sárban az utcán kell várakozniuk a kiszolgálásra. A Magyar Gyógyszerész Kamara javaslatot dolgozott ki az egészségügyi minisztérium felé. - Nem akarunk több ügyeletet vállalni, 22-8 óra között finanszírozni kell az ellátást - mondta Hávelné Haraszti Katalin. Ez évi 950 millió forintba kerülne 2006-ban. Várható, hogy a jövő nyáron is lesz Bagoly Taxi - tudtuk meg a MÁV Rt Kommunikációs Igazgatóságától. Nem volt még példa hazánkban hasonló szolgáltatásra: a vasúttársaság nyáron éjszakai vonatokat indított a Balaton déli partján. A most napvilágot látott összesítés szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Több száz fiatal vette igénybe. A nyáron késő éjszakáig, hajnalig szó- rakozókra gondoltak a Bagoly Taxival; sokan vannak, akik csak nehézkesen tudnak hazajutni kellő időben és biztonságosan. A legtöbben az éjfél után háromnegyed órával Fonyódról Siófokra induló, valamint a hajnali kettőkor Siófokról Fonyódra tartó vonatot választották. Bánya Kézműves-hetet tartottak a Napsugár Innovációs központban. A programsorozat ideje alatt a résztvevők megtanulhatták a montázsragasztást, a batikolást és fakéregdíszeket is készíthettek. A hét végén fákat és növényeket ültettek, hogy a legközelebbi alkalommal ismerősként térhessenek vissza, (sk) BarCS Horváth Gábor sportreferens újabb négy évig marad a diáksportbizottság élén. A tagok küldöttként Cseresznyés Gézát és Gáspár Dénest jelölték ki. E két | pedagógust is köszöntötték azon | az ünnepségen, melyen a város, il- | letve városkörnyék legeredményesebb testnevelő tanárait jutalmazták; így Bátori Ágnest, Bukovics | Zoltánt, Breszkovicsné Pálmai Nórát, Paluskáné Popovics Melittát, Horváthné Bárdos Ildikót, Simon Gabriellát, Varga Zoltánnét, Benedek Ferencet, Selmeczi Évát és Palotai Zoltánt is. iga) Berzence Kommunális traktort vásárolhatott az önkormányzat. Eddig két kisebb traktorral végezték a munkát a közterületeken. A fejlesztéshez négymillió forint regionális pályázati támogatást nyertek, (va) Csurgó A Szülők Akadémiája címmel indít tanfolyamot a Csurgói Baksay Sándor Népfőiskola a Csokonai gimnáziumban. A résztvevők az iskoláról, a gyermeklélektanról, a nevelésről és a családról hallhatnak előadásokat. A tanfolyam jövő januárban zárul, s a hallgatók tanúsítványt kapnak, (va) Fonyód Sétahajózásra invitálta az önkormányzat a helyi szépkorúakat az idősek hónapja alkalmából. A kiránduláson hetvennégy nyugdíjas vett részt, akik a város kikötőjéből indultak az őszi napsütésben a vízre, (ft) Hencse Megkezdik a ravatalozó épületének felújítását. A 4,4 millió forintos beruházáshoz az önkormányzat 2 millió forintot nyert Teki-pályázaton. Balatincz János polgármester elmondta: a fennmaradó összeget önrészből finanszírozzák, (sk) Kaposmérö Mintegy 160 ezer forintot nyert a Hunyadi János Általános Iskola és Óvoda a megyei köz- alapítványtól. Miovecz János iskola- igazgató elmondta: az összeget egy-egy utazó logopédus foglalkoztatására fordítják majd. (mg) Kaposújlak Befejeződött a víz kiépítése az új telkeknél. Rózsás Gyula polgármester elmondta: várhatóan egy héten belül a gáz kiépítési munkálatait is befejezik a szakemberek. (mg) KapOSÚjlak A helyi repülőtérről indulnak azok a gépek, amelyek szétszórják Somogybán az immunizálásra szolgáló, úgynevezett rókacsokikat. A napokban ugyanis megkezdődött a rókák veszettség elleni vakcinázása. A védekezés ideje alatt legeltetési tilalom van érvényben, (sk) Kaposvár A 2700 hektár silókukorica-terület 80 százalékán végeztek a betakarítási munkálatokkal. A jelenleg rendelkezésre álló terméseredmények alapján az idén mintegy tíz százalékkal több növényt dolgoztak fel, mint tavaly. A megyei földművelésügyi hivatal közölte: a csaknem 90 ezer tonna silótakarmány fedezi a szarvasmarha- és a juhállomány tömegtakar- mány-igényét. (hm)