Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-23 / 223. szám

ALMANACH 099 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 23., PENTEK- KELEVÍZ Kelevízen is gond a sok víz pénzszűke Csínján kell bánni minden támogatással A fiatalok gyakran látogatják a Tudás Házát. Jó a társaság, ám a csocsóasztal a legnépszerűbb A borús, esőre hajló időjárás az otthonaikba kényszerítette a kelevízieket, szinte kihaltak a te­lepülés utcái. A szemerkélő eső­ben Kovács Endre és Bogdán György, a két közcélú dolgozó is sietve végzi feladatát. Muszáj ne­kik, mivel a polgármesteri hiva­tal pincéjét elöntötte a víz.- Az utóbbi időben gyakran előjön ez a probléma - mondta Bogdán György. - Most még nem kellett elővennünk a szivattyút, de ha ilyen marad az idő, akkor bizony, munkába kell állítanunk.- A vízzel máshol is meggyűlt a bajunk - tette hozzá Berta Józsefné polgármester. - Az alsó­hegyi feljáró utat például telje­sen tönkretette. Szerencsére az árkokkal nincs probléma, közcé­lú dolgozóink rendben tartják az egész települést. - Ne tudja meg, néha mivel találkozunk - szólalt meg Kovács Endre. - Nem értem, miért nem lehet a szemeteskon­ténerekbe tenni a hulladékot, mi­ért kell szanaszét szórni. Sok­szor nagyokat kell nyelnünk, mi­közben összeszedjük a mások szemetét. A falu vezetője elmondta: a közcélúak foglalkoztatására szánt pénzük lassan elfogy, pe­dig szinte ez az egyetlen lehető­ség, hogy munkát adjanak a la­kóknak. A segítséggel is csínján kell bánniuk, havi rendszeres­séggel így is több mint 700 ezer forint különböző támogatást fi­zetnek ki. Bíznak abban, hogy némileg enyhíti a helyzetet a je­lenleg hintaágyakat gyártó fém­ipari üzem a faluban.- Kelevízen lakom és termé­szetes volt, hogy itt indítom be az üzemet is - mondta Balogh Fe­renc ügyvezető igazgató. - Idén kezdtünk, egyelőre 12 alkalma­zottam van. Közben a falu megtelik élettel. Befutnak a munkából hazaté­rők, buszok hozzák az iskoláso­kat. Két ifjú a Tudás Házába ké­szül egy kis csocsópartira.- Elég gyakran átjövünk, mi­után végeztünk otthon a tanulás­sal - mondta a 13 éves Bogyó Rodrigó. - Nyáron majdnem mindennap itt vagyunk - vallot­ta be öccse, a 11 éves Gergő. Az önkormányzat benyújtotta pá­lyázatát a regionális tanácshoz, aminek segítségével a Tudás Há­zának udvarát töltik meg játé­kokkal, sporteszközökkel. Mikor ezt a fiúk meghallották, felderült az arcuk és egyszerre mondták ki: jó lesz majd kosarazni. MÓLT ES JÖVŐ Imádja a felesége főztjét Reppel és énekel a páros A parlamenti közvetítéstől sza­kadt el a beszélgetés kedvéért Virág István. - Az embernek tá­jékozottnak kell lennie, bár fu­ra dolgok vannak most a politi­kában - jegyezte meg. - Lehet, hogy régén is ilyen volt. csak nem tudtunk róla. A 74 éves dédnagypapa Kelevízen született és a faluban élte át a II. világháború azon négy hónapját, amíg a front a te­lepülésen állt. Ma is meg tudja mutatni a német katonák bun­kerét. A háború után családi gazdaságban dolgozott, majd bevonult katonának Debrecen­be. Ott ismerte meg feleségét, Sárikát.- 1954-ben esküdtünk és hoz­tam haza Kelevízre. Talpraesett menyecske és egyszerűen imá­dom a főztjét - mosolyodott el. A katonaévek után 13 évig dolgozott a helyi termelőszövet­kezetben, majd 18 évig Marcali­ban. Nyugdíjas napjait két gyer­meke, négy unokája és két déd­unokája aranyozza be. Bevallá­sa szerint a semmittevés tönk­retenné. Ezért mindig talál magának elfoglaltságot. Gon­dozza a szőlőt, horgászik, sétál­ni jár az erdőbe. A téli időszak­ban pedig - ki hinné - gobe­lineket készít. Két kelevízi fiatalember, a 21 éves Pintér János és a 19 éves Kertész Valter elindult a sztárok útján. Fél éve alakították meg kéttagú együttesüket, a Lets go- t. Eleinte más zenekarok száma­it játszották, majd úgy döntöt­tek, saját zenével rukkolnak elő. János énekel és vokálozik, Val­ter pedig reppel.- Számaink mindenről szól­nak - mondta Pintér János. - Az életről, a kapcsolatokról, az érzé­sekről popstílusban. A zenei szintet az én hangomnak megfe­lelően dolgozzuk ki. - Úgy is mondhatjuk, hogy a szövegeket közösen találjuk ki, de általában én írom, Jani meg eldönti, hogy jó-e - tette hozzá Valter. A fiúk sokat dolgoznak azért, hogy felfedezzék őket. Felléptek már több Balaton-parti települé­sen és Kaposváron is. Egy bu­dapesti stúdióban pedig készül a saját lemezük is. Valter még a megasztárok közé is jelentke­zett, de sajnos, a stúdióval kötött szerződése nem engedte a szereplést, így aztán vissza­lépett. A két fiatalember polgári szakmával is rendelkezik. Já­nos bútorasztalos, bár most munkanélküli, Valter pedig ácsként dolgozik hobbija, a ze­nélés mellett. EZ A HÍR KELEVÍZEN Irtják a parlagfüvet Az önkormányzat az egész te­lepülésen felvállalta a parlag­fűirtást. Ehhez egy motoros fű­kaszát is vásároltak a terület- fejlesztési tanács támogatásá­val több mint ötszázezer forin­tért. Ezzel együtt két kaszát tudnak bevetni, nemcsak a parlagfű ellen, hanem az ár­kok tisztítására is. Javítják a településképet Hároméves ütemezéssel csak­nem másfél millió forintot költenek a településképre Kelevízen. Lesz új buszmeg­álló, kerékpártároló. Viráglá­dákat és padokat tesznek ki a közterületekre, valamint in­formációs táblák is segítenek a tájékozódásban. A beruhá­záshoz egymillió forintos tá­mogatást kaptak a területfej­lesztési tanácstól. Három helyett tíz játék Százezer forintból elkészült a település új játszóterének a tervezete. Mikor pályázatot ír­nak ki, abban a pillanatban be­nyújtják a terveket A játszóte­ret az uniós szabályoknak meg­felelően építik ki, és a három jelenlegi eszköz helyett leg­alább tízet kapnának a gyere­kek. A teljes fejlesztés költség- vetése mintegy hatmillió forint Fogynak a közcélúak Az önkormányzat idén ápri­lisban öt közcélú dolgozóval indult. Foglalkoztatásukra va­lamivel több mint kétmillió forintjuk volt. Ahogyan a pénz fogyott, úgy lett egyre keve­sebb a létszám. Jelenleg ket- ten vannak, az egyik szep­tember 30-ig, a másik pedig december 30-ig dolgozik. Egyre messzebb a csatorna Az egyetlen hiányzó láncszem az infrastruktúrából a szenny­vízcsatorna-hálózat. A település évek óta keresi a megoldást. Saj­nos, az, hogy nem tartoznak a Balaton-törvény alá, még jobban nehezíti a megvalósítást. Azon­ban még ha enyhülnének is a szabályok, még akkor is gond­ban lennének. Ugyanis a falu önállóan, saját erejéből semmi­képpen nem tudja felvállalni a több százmillió forintos beruhá­zást. A probléma orvoslását egyedül egy nagyobb térségi összefogásban látják, aminek segítségével európai uniós pá­lyázatokon tudnák megcélozni a fejlesztéshez szükséges össze­get. Addig marad a szippantás. EZT FŐZIK KELEVÍZEN Házinyúl vadasan Egy fej apróra vágott vörös­hagymát fél deciliter olajban megpirítanak és be­letesznek hatvan de­ka kicsontozott, koc­kára vágott nyúl- combot. Erős lángon néhány percig ke- vergetik, majd hozzáadnak egy kiskanál pirospaprikát, ízlés szerint sót, borsot, valamint két deci száraz fehérbort Fedő alatt puhára párolják. Ha elfő az étel leve, időközben vízzel pótolják. Közben alaposan kikevernek két de­ciliter tejfölt egy evőkanál mustár­ral, két evőkanál liszttel és tíz szem apróra vágott kapribogyóval. Ezt a mártást ráöntik a húsra és egyszer megforralják. Galus­kával tálalják. A CIKKEKET VIGMOND ERIKA ÍRTA. FOTÓK TÖRÖK ANETT AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Kecsketejjel nevel az egészségre I MAGÁNÜGYEK Virágoskertet, rétet hímez a térítőkre Díszessé válik a vas a kezében Nem vándoroltatja a méhcsaládját Két órán át öntöz a kaktuszgyűjtő Kertben piheni ki magát a polgármester Az egészséges életmód híve Ha­rangozó László. Családjával együtt töreked­nek arra, hogy egészségesen is táplálkozzanak. Ezért fogott be­le a kecsketartásba. Állatte­nyésztőnek tanult és jól tudja, milyen hasznos táplálék a kecs­ketej. Az allergiás kisgyerme­keknek kifejezetten jót tesz a kecsketej. Egyik barátjával kö­zösen vágtak bele az állattartás­ba, jelenleg harmincöt kecské­jük van. Tíz liter a legkevesebb, amit naponta adnak a kecskék, de volt úgy, hogy harminc litert is lefejtek. Bárkit szívesen meg­kínálnak, aki betér hozzájuk. Ha a háztáji munkájával vég­zett, a kézi- munkázással piheni ki ma­gát Rádics Lászlóné. Hor­gol vagy kötö- get, de legszíve­sebben inkább hímez. Édes­anyja szerettette meg vele, aki 86 éves koráig öltögetett, míg meg nem romlott a szeme. In­kább a színek kavalkádja fogja meg, kevésbé használja a fehé­ren a fehér hímzőfonalat. Ked­venc színe a piros és a világos­kék. Ez azt is mutatja, milyen virágokat kedvel: rózsát, pipa­csot és nefelejcset. Otthon min­denütt megtalálható munkája, de sokat el is ajándékoz. Az 55 éves Nyakas Lászlónak már 40 éve a vas a hobbija. Gyermekkorá­ban a gadányi kovácsműhely­ben készítette az első vaskari­káját. Ma már díszes munkái vannak: kovácsoltvas kerítés, erkély, gyertyatartó. Jelenleg a bizei templom rácsos kapuját kovácsolja és dolgozik a két mé­ter negyven centiméter magas vascsilláron is. Emellett a lovak patkolásával hozzá fordulnak. Egyedül azt bánja, hogy az ott­honi munkákra nem jut ideje. Nehezen készült el legutóbb is egy piszkavaskészlet. A más kérése mindig előrébb van. Tóth Árpád öt éve méhészkedik. Egy kis plusz- jövedelemért, de azért is, mert szeretik a mézet. Finom magában, teá­ban és sütemé­nyekben is. Első évben még csak hat családja volt, amit minden évben megduplázott. Jelenleg 60 méhcsaláddal fog­lalkozik és már nem is akar többet. Nem vándoroltatja a mé- heit, jó neki az akác- és a repce­méz. Sajnos, az idén alacsony a méz felvásárlási ára, 380 forin­tot fizetnek kilójáért. A méhek egész évben munkát adnak, mi­vel a gondozás mellett még a kaptárakat is maga készíti. A 30 éves Vargáné Balatincz Krisztinának legalább 80 kaktusza van. Néhány éve is­merősétől ka­pott ajándékba egy kaktuszt. Megtetszett neki és azóta gyűj­ti. Még az sem zavarja, hogy csipesszel tudja csak ültetgetni azokat. Akármerre jár az or­szágban vagy akár külföldön, nem tér haza üres kézzel: egy- egy szúrós növénnyel gyarapít­ja gyűjteményét. Mindegyik kü­lönleges a számára. Emellett a szobanövényeire is büszke, fő­leg a 2-3 méteres fikuszra. Gyakran két órába is beletelik, mire végigér az öntözéssel. Berta Józsejhé polgármester, amikor csak te­heti, kapát vesz a kezébe és konyhakertjébe vonul. Miköz­ben megtermeli a konyhaasztal- ravalót, ki is piheni magát Ilyenkor tudja a legkönnyebben rendszerezni a gondolatait, és ilyenkor támadnak a legjobb öt­letei, Párjával együtt ellátják a berencsei és rádpusztai hegyet is, ami összesen 1,2 hektár. Irsai Olivér és Csabagyöngye szőlő van a területen. Munkát ad bőven, bizony, feltörte már a metszőolló a tenyerét. Sajnos, idén a sok eső miatt a kemény munka csak kevés szőlőt hozott. t t A. i •J

Next

/
Oldalképek
Tartalom