Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-30 / 229. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. SEPTEMBER 30., PÉNTEK HIRDETÉS 15 „Hosszú volt az út mely végéért, beteg szíve örök nyugatomrairt" | Fájdalomtól megtört szívvel Hatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyán nagymamánk és dédmamánk, HANZLILAJOSNÉ Orsollcs Gizella méltósággal viselt súlyos betfségben 75 éves korában szíve megszűnt dobogni. Temetése október 3-án, hétfőn, 3.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak,kik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei „Annyira akartam élni, a betejéget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, de eím nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben t/ább élhetek." t Mély fájdalommal tudatjuk miitazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TEPKOR KÁROLY életének 84. évében hosszú sznvedés után elhunyt. Temetése október 3-án, 15 órakor lesz a csurgói központi termőben. Előtte 14 órakor gyászmise a Jézus Szíve templomban. Kérjük a részvétnyilváitás mellőzését. , A gyászoló család „Te szerettél minket mi is nagyn szerettünk téged. Sokat küzdöttél, bíztál, mi is hatoltunk érted, De erősebb volt az alattomos öregség, S elrabolt tőlünk örökre." Fájó szívvel tudatjuk mindazokká akik ismerték és szerették, hogy IALOGH IMRÉNÉ a DLVIÉP volt dolgozója, kaposvári lakos 63 éves korábarBlhunyt. Temetése október 4-én, 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Kösánetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilváníts mellőzését. Gyászoló család „Pihenj te drága szív, megszűntéllobogni, szerető jóságod nem fogjuk feledé." t Fájó szívvel tudatuk mindazokkafakik ismerték és szerették, hogy •APPJÁNOSNÉ Forró Anna szentbalázsi lakos 75 éves korábin hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése október 3-án, a 10 órai gyásznisét követően lesz a szentbalázsi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindaziknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk, HENCZ PÁLNÉ Kiss Ilona Anna kaposvári lakos 81 éves korában hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 4-én, 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei t Fájó szívvel tudatjuk, hogy ESKÜDTJÓZSEF toponári lakos 62 éves korában elhunyt. Temetése október 3-án, hétfőn, 14.30 órakor lesz a toponári- felső temetőben. Minden külön értesítés helyett. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kladé semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN IGALBAN fürdőhöz közel (kb. 350 m) zártkerti ingatlan lakókocsival eladó. Tel.: 06-30-309- 3411,06-30-9890-799.---------------------------------------*150855* CS ISZTAFÜRDÖN 3 szobás faház zuhanyozóval, WC-vel eladó. Tel.: 06-20/3359-701.------------------—------------------*159109* KA P0SÚJLAK, Dózsa Gy. u. 30. ház beköltözhetően eladó. Érd.: naponta 14-18 óráig. ——---r—;----------------------------------——*162211* NÉ MET - osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünkl Telefon: 06-1-210- 4673.--------- *163365* BA LATON KERESZTÚR központjában 719 m!-es közművesített gondozott telken 3 szoba, összkomfortos lakóház, melléképületekkel, borospince szobával, faházzal, garázs, műhely és kút beköltözhetően eladó. Irányár: 14 M Ft. 85/375-896. MARCALIBAN ipari jellegű bekerített ingatlan eladó 250 m2-es, 6 éve épült csarnok irodával, szociális blokkal 2129 m2-es telekkel, hozzá 800 m2 betonozott területtel, ebből 160 m2 acélszerkezettel fedett. Ára: 22 M Ft+Áfa. Telefon: 06-30/2178-299.--------- *163465* SORHÁZI LAKÁSOK Kaposvár, Kecelhegy új lakóövezetében épülő 4 lakásos sorházban 92-107 m2-ig lakások, garázzsal, saját kerttel leköthetők. Kapós Kontúr Kft. 30/993-8291.---------------------------------------*163492* KA POSVÁR, Németh I. fasor 69. alatt épülő társasházban lakások, irodák, üzletek, garázsok eladók. 20/9608-025, 20/455-9458.---------------------------------------*163626* BA LAT0NKERESZTÚR0N, Balatontól 100 m-re beépítetlen 617 m! telek eladó. Víz, gáz, szennyvíz a telken. 06-85/361-658. Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. VARGA MIHÁLYNÉ volt taszári lakos 84 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 3-án, a 15 órai gyászmisét követően a taszári temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LAJOS Nagyatád, Mező u. 93. szám alatti lakos életének 64. évében váratlanul elhunyt. Temetése október 3-án, a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően 14.30 órakor lesz a nagyatádi központi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család T Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HŐGYEJÓZSEFNÉ kazsoki lakos 77 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése október 3-án, 13 órakor lesz a kazsoki temetőben. Gyászolja: leánya és veje T0P0NÁR0N 4 szoba nappalis, 2 fürdőszobás, 2 szintes, 2 garázsos családi ház parkosított udvarral eladó. Tel.: 30/9477-899. TŐKEERŐS ingatlanbefektetők értékhatár nél kül, eladó ingatlanokat keresnek. 06-1/219 5920,06-20/481-4482 KAPOSHEGY, Legénysor u-ban 230 n-öl épülettel eladó. Víz, villany van. 30/237-8012.---------------—t--------------------*163977* LO NKAHEGYEN zártkerti telket vásárolnék: 06-70-458-3361.---------------------------------------*164019* __________JÁRMŰ__________ TE TŐBOXOK, tetőcsomagtartók akciós áron! Kaposvár, Dombóvári u. 2., 82/423-171.-------------------------- -*162055* FI AT Unó '92-es eladó. 30/532-9167.------------------------- *163883* DACIA eladó. 82/417-715, 06/20/388-9907. — ---- -- — *163931* ÁL LÁST KÍNÁL GONDOZÓNŐT keresek idős hölgy mellé, ott- lakással. 20/366-8894.--------------------------------------*163118* BE REKHÚS Rt. fonyódi húsüzemébe munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: húsipari szakmunkás, készárú raktáros, szakirányú végzettséggel rendelkező szakács. Fonyód és környékbeliek jelentkezését várjuk. Jelentkezni: 8- 16 óráig a 06-85/560-260, munkaidő után a 06-30/237-8586-os telenfonszámon.---------------------------------------*163720* MOTORFŰRÉSZEST, erdei segédmunkást felveszek. Tel.: 06-20/9681-526,18 óra után.---------------------------------------*163723* KA POSVÁRI pékségbe éjszakai munkára fánksütőt, leszedőt, betanított munkást felveszek. 82/510-093 Érd.: 18-20-ig.------------------------5*.-----------*163731* AV ON-munkatársakat keresek! Telefon: 30/426-0624. —1-----------------------------------• 163735* GY ÖNGY, fonott karkötő, ajándéktárgyak! 13- 50e Ft! Válasz borítékért tájékoztatjuk. Kreatív, Bp, 1027. Szász Károly u. 6.1/7. Operátorokat keresünk azonnali mun- kakezdéssl Vas me©ei munkahelyre, szállást biztosítunk albérletben. Telefon: 20/376-5989, 70/511-2892, 70/230- 4734. *163754* Betanított dolgozókat keresünk azonnali munkára 3 műszakos munkarendbe, Vas megyébe, szállással. Tel.: 34/302-430, 34/304-910. *163754* OTTHON végezhető munkát kínál Önnek a Home Trade Hungary. Érdeklődésére válaszborítékért tájékoztatjuk. Területi képviselet: 7400 Kaposvár Sávház 9/26. B0GLÁRI étterembe németül beszélő főpincért, felszolgálót, pultost valamint házmestert felveszünk. Tel.: 06-70/277-1314.---------------------------------------*163772* ÉP ÍTÉSVEZETŐT kőművest, burkolót, segédmunkást felveszek kaposvári, ill. Pécs melletti munkahelyre. 82/310-938, 30/578-5002.---------------------------------------*163814* NÉ METORSZÁGI csontozásra gyakorlott szakmunkásokat keresünk (comb, lapocka). 20/330-9214.---------------------------------------*163852* C0 HEGESZTŐKET és szerkezetlakatosokat keresünk Budapesti munkahelyre. Szállást biztosítunk. Tel.: 06-30-245-7143.---------------------------------------*163922* ÖN DIPLOMÁS és elégedetlen anyagi és egzisztenciális helyzetével? Nehezen tűri, hogy keveset keres? Ha szeretne ezen változtatni, jól kommunikál, könnyen teremt kapcsolatot, átképzés után várja Önt az ING a versenyszférában. Interjúra jelentkezés: 30/9564-039.---------------------------------------*163942* KA POSVÁRI cég jó kommunikációs készséggel rendelkező lendületes, magabiztos munkatársakat keres. Ha szeretsz beszélni, utazni, szereted a változatosságot és ha többet érzel magadban annál, hogy átlagos munkahelyen átlagos jövedelemért dolgozz, akkor hívj minket “ Élj, dolgozz és keress másként mint mások” Érd.: 06/82/413-040, 06-30/520-2703.---------------------------------------*163945* A PLAZA egyik divatáruüzletébe érettségizett kaposvári höl© eladót keresünk. Érdeklődni: 30-221-0479.---------------------------------------*163975* UN IQA Biztosító Rt érettségizett, céltudatos képviselőket keres értékesítési munkára Siófok és vonzáskörzetéből. Kötetlen munkaidő, teljesítményarányos bérezés, folyamatos képzés, karrierlehetőség. Telefon: 82/320-748, 70/3188-442. *164015* _________OKTATÁS_________ FE LNŐTTKÉPZÉS Kaposváron: szombatonként; iskolatitkár, szoc.gondozó és ápoló, szoc.©er- mek és ifjúságvédelmi ügyintéző, pedagógiaigyógypedagógiai asszisztens, gyermekfelügyelő, dajka OKJ-s szakképzés indul. 06-1/355- 3198, 06-30/399-2421.---------------------------------------*,61742* KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő OKJ-s képzés indul október 1-jén Kaposváron. Vizsgával, jegyzettel, eszközökkel 119000 Ft Kapós Kft. 30/458-2105. — ---------------------------------*162929* , ■■imin.ii,'................... .................. Ki adó nyaralókat keresünk a jövő nyárra a Balaton Báli partján iidülövenüégek részére. Telefon: 06-85/352-986, 06-20/921-3640 INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul október 1-jén Kaposváron. Vizsgával, jegyzettel 85000 Ft. Kapós Kft. 70/209-0541. — --------------------------------*162929* KE RESKEDŐ ill. Vendéglátó vállalkozó OKJ-s képzések indulnak Kaposváron október 7-én. Jegyzettel 55000 Ft. Kapós Kft. 30/367-9217.-------------- *163057* SZ AKKÉPZÉSEK őszi indítással a Sincronnál Kaposváron: mentálhigiénés, szociális, gyermek- védelmi, közoktatási, pedagógiai asszisztens, gyermekfelügyelő, dajka, szociális gondozó. 82/512-343, 30/2373-275.---------------------------------------*163511* ANGOL FELSŐFOKÚ nyelvtanfolyam indul október 20-án a LITE Speciális módszerével. Kaposvár, Zárda u. 21.415- 920, www.lite.hu . OKÉV: 03-0123-03.---------------------------------------*163647* AZ ÉRT A LITE, MERT: könnyen, gyorsan, jól képzett tanárok segítségével, 4-5 hónap alatt alapfok, 10-11 hónap alatt középfokú nyelvvizsgád lehet. Kaposvár, Zárda u. 21. 415-920, www.lite.hu . Nem kell otthon magolni, elég nálunk tanulni!--------------------------------------*163647* NÉ MET KÖZÉPFOKÚ Nyelvvizsgára felkészítő indul okt 5-én. Tudod a nyelvvizsga most sokat ér! LITE Kaposvár, Záda u. 21. 415-920. OKÉV: 03-0123-03.---------------------------------------*163647* TÖLTŐÁLLOMÁS kezelő-eladó (OKJ-s képzés) tanfolyam indul Kaposváron. 82/415-342. —---------—---------------------*163913* KI ADÓ KAPOSVÁR, Fő u. 5. sz. alatt irodák olcsón kiadók. 06-30/3028-258.---------------------------------------*163247* BA LAT0NMÁRIA-FÚRDŐN kb. 60 m2-es téliesített rendezett ház kiadó. 06-30/436-6299.---------------------------------------* 163676* HUSB0LT kiadó! Bejáratott húsbolt Kaposváron hosszú távra kiadó. 30/9362-682. *163726* KAPOSVÁRON belvárosi (Fő utcai), udvari, 48 m2-es lakás kiépített parkolóhelyekkel irodának kiadó. Tel.: 06-30-350-0270.---------------------------------------*163938* SZ OLGÁLTATÁS EGYEDI méretű zuhanykabinok, kádkabinok, ipari WC-válaszfalak, térelválasztók gyártása. Ingyenes felmérés. 20/454-4552.------------------------------------*146993* RE DŐ NY-SZALAGFÖGGÖNY javítások 82/413-556.---------------------------------------*154299* RE DŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 45- 85%-os áron. Hevederzár. 82/320-880. —------ *159939* PA LATETÖ-felújítás, színes, mintás, zsindelytekercs ragasztása. Lapostető szigetelése. 06- 20/5532-800. AKCIÓ 45-85% REDŐNY! Szúnyogháló, napellenző, h. ajtó. 3 év garancia. 70/617-0760.----------------------- r-*—:—T-----*154775* KÉS-, OLLÓ-, K0RCS0LYAélezés, -értékesítés. 82/310-412. Mogyorósy Kvár, Rippl-R. tér 2.----------------------------------------*160948* KÚ TFÚRÁS 300-as átmérővel, garanciával. 30/9477-953. E-mail: hydral@axelero.hu----------------------------------------------—*161403* FE STÉS, mázolás, tapétázás, kedvező áron. Tel.: 06-30-377-7245.---------------------------------------*162722* PA LATETŐK szigetelése mintás, bitumenes lemezzel garanciával. Tel.: 30/372-8994.------—------------------------------*162862* KÚ TFÚRÁS tervezés 300 m-ig és 600 mm átmérőig. Tel.: 06-30/225-7299, www.szalaikutfuras.hu .---------------------------------------*163070* MO TORFŰRÉSZ Husqvarna 59990 Ft-tól, Jonsered 53380 Ft- tól. Hitel előleg befizetése nélkül. Nagyatád, Piactér. 82/452-061. KERÍTÉSDRÓT a N. kanizsai, Z.egerszegi vásáron rendelhető 73-485-164. *i63si9*---------------------------------------*163794* __________ÁLLAT__________ VÁ GÓ szarvasmarhát vennék. Telefon: 30/3046- 592, 74/488-026, helyszíni fizetéssel.----------------. ----------------*163369* ÉL ŐCSIRKE eladó 11-12 óra között. Ma©aratád TSZ major. Tel.: 06-30/267-8587.-----------------------------------*163451* PA LOTAPINCSI kiskutya eladó. Tel.: 20/493- 9459.------------------------------------—*163881* MALACOK eladók Fonyódon. Tel.: 85/705-620.------------------------------------ *163886* BE RNIPÁSZTOR kan 8 hetes eladó. Telefon: 20/3169-172 ELTARTÓT KERES IDŐSEK eltartását és gondozását vállalom. Telefon: 70/634-4245.----------------------------------------*163998* APRÓ-CSEPRŐ KAZÁNOK, radiátorok ©ári áron garanciával! Telefon: 20/947-5970. BETONOSZLOPOK eladók. Komplett kerítés kivitelezést vállalunk. Telefon: 06-20/424-4218.---------------------------------------*158723* GÉ PKÖLCSÖNZŐ Kaposvár, Fő u. 50. (Slendy udvar). Telefon: 82/429-693, 30/901-8305.------------------------------:--------*158940* EL ADÓ páva, nimfa, bojler, kanapé, ágy, fotel, utánfutó, fagyasztó. Telefon: 20/3328-928.----------- *163709*-----------------------------------...........---------------________QEPEK________ EL ADÓ MTZ 82.1-es 310-es tárcsa; 6,2-es kom- binátor; 210-G New Holland traktor; IH 4-es eke. Telefon: 30/9855-666---------------------------------------*163507* JA PÁN KISTRAKT0R0K IMPORTŐRE Kiskunhalas 30/3703-877,30/683-5454 www.traktorker.hu---------------------------------------*163853* _______GARÁZS_______ AL AGSORI GARÁZSOK és parkolók Kaposvár, Németh I. fasorban eladók. Tér és Forma Kft. Telefon: 82/512-350.---------------------------------------*163687* ME ZŐGAZDASÁG SZÖLŐ0LTVÁNY0K na© választékban, árje©- zéket díjtalanul. Valiskó Szőlészet Gyöngyös. Telefon: 06/37-317-682, 06/20-442-0194---------------------------------------*162488* KI RÁLYLÁNYKA borszőlő eladó. Telefon: 73/413-475, 30/486-5953.---------------------------------------*163335* TR ITIKÁLÉ fémzárolt vetőmag, E02621-es traktor, rendsodró, 1200 I permetező eladó. Tel.: 06-30-9396-267.---------------------------------------*163372* CH ARD0NAY szőlő 50 Ft/kg. Tel.: 30/536-4118.----------------------T-5-------------*163705* BU RGONYA, HAGYMA házhoz szállítás Kaposváron, desire téláló fajta 40Ft/kg. Telefon: 70/617-2638. — *163716* MERLOT, Veltelini 50, 70 Ft eladó. Telefon: 20/337-2077.---------------------------------------*163870* MÉ ZVÁSÁR minden pénteken 15-17 óráig. Kaposvár, Kossuth L. u. 62.---------------------------------------*163874* ME RLOT 70,-Ft/kg Balatonlellén eladó. Telefon: 06-20/387-8086.-------------------* i— =——*---—*163929* IH C traktror 6HTD IHC 4 fejes eke RAU 5,6-os összecsukható kombinátor 6 soros kultivátor eladó. 85/432-010 18 óra után.---------------------------------------*163967* EL ADÓ 1 ha 9 éves akácerdő. Telefon: 30/217- 9360.----------------------- *163992* MERLOT szőlő 30 q eladó 70 Ft/kg. Telefon: 06-70/537-5733.--------------------- *164018* AD ÁSVÉTEL ÓCSKAVASAT veszek magas áron. Telefon: 20/487-4810---------------------------------------*162685* ______PÉNZPIAC______ JE LZÁLOGHITELEK BAR listásoknak is. Gyors hitelügyintézés. Telefon: 82/412-488, 20/9147-454.---------------------------------------*161492* MI KROHITEL. Telefon: 06-30/9467-970.---------------------------------------* 163855* BA NKLINE hitelakció! Személyi kölcsön. Szabad felhasználású jelzáloghitelek 1-100 millió Ft-ig, akár 5 nap alatt, kezes és jövedelemigazolás nélkül, 9.000 Ft/M/hó. Bárlista végrehajtás nem akadály. Magánhitel 24 óra alatt! Telefon: 06-1/219-5920,06-20/481-4482 MINDENFÉLE hitel szokottnál ©orsabban BAR- osoknak is. Telefon: 20/555-4139.---------------------------------------*163995* BÉ RLEMÉNY BÉRLEMÉNYAKCIÓ! Siófokon a Diego Szönyegáruház mellett 376 és 200 m2-es üzlethelyiségek hosszútávra bérbeadók. Telefon: 52/413-307.------------------- *163033* VÁ LLALKOZÁS TELEPHELY Kaposváron eladó. Telefon: 30/217- 9360.---------------------------------------• 163989*------------------------------------------------------A Body Wear Kft szabad kapacitással rendelkező varrodát keres (min. 10000 db/hét) pólók, hosszú alsók varrására. Szükséges gépek tisztázó, fedőző, pántozó és pántvágó (passzévágó). Kezdés azonnal lehetséges. Tel.: 06-30-994-1549 v_______________II______________J MA DAME XXL na©méretü női ruhák üzlete. Megérkezett az őszi kollekció. Kínálatunk: kosztümök, blézerek, nadrágok, ingek, farmerok. Kaposvár, Irányi D. u. 19. Nyitva: H-P 9-17, Szó: 9-12-ij^ TETŐSZIGETELÉS! Elöregedett palatetőket bontás nélkül szigeteljük, beázásmentesítjük. Többféle szín és minta 1600 Ft/m2-től. Részletfizetés, 12 év garancia. 30/975-6002, 84/313-150.-------------------------------:-------*163928* _________VEGYES_________ KE RÍTÉSDRÓT, vadháló, nagyatádi piacon csütörtök, szombat rendelhető. Tel.: 73/485-164.--------------------------------------*161811* AL MAAKCIÓ 49 Ft-tól Jonathan, starking, idared. Kaposmérő, Rákóczi u. 36. Hétköznap: 8-17- ig, hétvége: 8-12-ig. Telefon: 20/968-0696. —1 ---------------------— ——*—. 163609* LA POSKŐ lábazatra és ajzatburkolásra eladó. Érdeklődni: 06-30/853-9691.---------------------------------------*163771* KŐ RÖSHEGYEN fehér minőségi borszőlő eladó. Telefon: 30/309-56-08. _ KAPOSVÁR, Kanizsai u. 8. társasház lakóközössége nyílt kötelezettségvá I la lás nélküli, díjmentes árajánlatot kér az alábbi munkák elvégzésére. Homlokzat-, tető hőszigetelés, lépcsőházi üvegfalak és bejárati ajtók cseréje, lakások ablakainak szigetelése. Ajánlati anyag átvehető Zurek 82/410-589. Leadási határidő 10 nap. ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON különbejáratú lakrész kiadó. Telefon: 06-20/225-3677.1.ár: 38 E Ft rezsivel. _ KAPOSVÁRON 2,5 szobás, II. emeleti lakás igényesnek hosszú távra kiadó. Telefon: 70/274- 7547.------------:----------------1---------*163944* FI ATAL, férfi albérlőt keresek. Telefon: 82/310- 898---------------------------------,----*163961* KA POSVÁRON bútorozott lakás kiadó. Telefon: 06-70/317-29-23. ........................ ........’16<005‘ TÁ RSKERESÉS PARTNERKÖZVETÍTÉS! Tel.: 06-20/553-7846.---------------------------------------*163164* SI KERES, korrekt társkereső! Telefon: 30/9945-968.--------:------------------; ■---------* 163603* SZ ABADIDŐPARTNERT keresek. Telefon: 30/585-0865.------------ *163755* KORREKT társkereső Kaposváron! Telefon: 30/419-5893--------------------------------------*163769* SZ ABADIDŐPARTNERT keresek. Telefon: íSomigy Temetkezési Kft ’j Kaposvár, M i, l * ügyetet: 82/528-518 • 06-30/6368430 V ™ IBÚDiKipusvif, Fő á. 57. * 82/511*505 * temetkK@ixelero.hB ,