Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-27 / 226. szám
8 H& SOMOGYI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 27., KEDD GAZDASÁGI TŰKOR Amerikába is a Stadler szállíthat vonatokat A nemrégiben a MÁV magyar motorvonattenderén nyertes Stadler a Texas állambeli Austinba is szállíthat szerelvényeket 2007-től - döntött a városi hatóság. Az összesen 6,5 milliárd forintnyi beruházás eredményeképp 32 mérföld (körülbelül ötven kilométer) hosszúságú elővárosi vasúti közlekedési vonalat építenek ki. (bl) A MIRSÁV A PANNON ÖSM TAMOGATASAVAl KÉSZÜLT Elvileg többe kerülnek majd a vény nélküli gyógyszerek. Spórolhatunk azonban, ha ezeket orvossal íratjuk föl. Százhúsz orvosság ára emelkedik októbertől győgyszeralku A patikák keveslik a hasznot Október elején mintegy 120 nem támogatott gyógyszer ára nő. Ugyanakkor újabb negyven termék kerül be a támogatott körbe, melyek így olcsóbbak lesznek. Kaszás Erzsébet i /><iüb|ütíL»V r(iJ {ki) AüJJiiJUin n Nyugvópontra jutott a gyógyszergyártók és a kormány között több mint egy éve tartó vita, mivel a múlt pénteken kötött megállapodással mindkét fél elégedett. Sőt, azok lehetnek a gyógyszereket fogyasztók is. A gyártóigtövőfe akidéi 20 milliárd forintnál többel, azaz 22,5 milliárd forinttal járulnak majd hozzá az állami kiadásokhoz. így tovább mérséklődhet a gyógyszertámogatási kassza hiánya. Ami bár tetemes - tavaly 289 milliárd forint volt a kiadás, mely 19 milliárddal lett több, mint a rendelkezésre álló keret -, de már a nyáron lelassult a növekedése. Viszont, ha nem sikerült volna most a gyártókkal megállapodni, akkor a folyamat megfordulhatott volna. A gyártók azonban belátták, hogy ha némi engedményt tesznek, és a nyereségükből önként nagyobb részt engednek át az államnak - illetve közvetve a fogyasztóknak -, hosszabb távon jobban járnak. Hiszen ezáltal a következő másfél évben kiszámítható feltételek mellett dolgozhatnak, biztosan tudott kötelezettségekkel. Miközben ha megállapodás hiányában fizetésképtelenné válna a gyógyszerkassza, a költségeket a társadalombiztosítással közösen akkor is a gyártóknak kellene majd fedezniük. Jelenleg egyébként minden száz forint értékű, támogatott gyógyszer árából 26,4 forintot fizet meg a beteg, és 73,6 forintot tesz hozzá az állam. A kormány és a gyártók között tavaly kötött gyógyszer-megállapodás szerint a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszerek árát 2006 végéig a gyártók nem emelik. Illetve csak akkor, ha az euró árfolyama elemé a 268 forintot, ám ez egyelőre nem valószínű. Igaz, a beteg által a gyógyszerért fizetendő téríOlcsóbb receptre valamelyest ellensúlyozhatjuk az októbertől várható áremelést, ha a vény nélkül kapható gyógyszereket orvossal íratjuk fel, mert úgy olcsóbbak, hiszen állami támogatást kaphatunk rájuk. Nagy részüknél erre van lehetőség. Igaz, az orvosok, mivel szolgáltatási szerződésben állnak az Országos Egészségpénztárral, megnézik, hogy kinek mit írnak fel, hiszen ha indokolatlanul költik a közösből a pénzt, elmarasztalják őket. tés ettől még változhat, hiszen módosulhat a támogatás mértéke. Továbbá folyamatosan új készítmények kerülhetnek be a támogatott körbe. Éppen ezekben a napokban, azaz októbertől például mintegy negyven, úgynevezett generikus (nem eredeti találmány, hanem az eredetivel megegyező hatású, de másolt) gyógyszerre kapható támogatás. A nem támogatott gyógyszerek esetében az árak az idén január elsejétől már nem hatósági, hanem úgynevezett szabadpiaci kategóriába tartoznak. Ez azt is jelenti, hogy a gyártók évente háromszor módosíthatják az áraikat. Ebből a harmadik (januárban és júliusban került sor az első két emelésre) megint csak október elsejétől esedékes. Úgy tudjuk, hogy a több mint hatezerféle nem támogatott gyógyszer közül a gyártók 119-nek kívánják növelni az árát, és átlagosan 5-6 százalékkal. A legtöbbek által vásárolt orvosságok állítólag nem szerepelnek a listán. Nem ilyen biztató azonban a helyzet, ha valaki import terméket vesz. Ezek ugyanis lehetnek drágábbak. A gyógyszerek drágulását a kormány ugyan az árrést csökkentő rendelettel megpróbálja megakadályozni, ezzel azonban a patikusok nem értenek egyet, és pert fontolgatnak. Úgy vélik, ingyen kell dolgozniuk az év végéig. A T-Com Tudakozó Plusz lett a legjobb Európában Visszakapják az erdélyi földeket a tulajdonosok A T-Com Túdakozó Plusz szolgáltatása nyerte el 2005-ben a Legjobb Európai Tudakozó Szolgáltatás díját. A Tudakozó Plusz szolgáltatása erős nemzetközi versenyben lett a legjobb Európában, a Legjobb Európai Tudakozó Szolgáltatás kategóriában megelőzte a svéd és a spanyol távközlési cégek tudakozó szolgáltatásait. A Világ Legjobb Tudakozója Szolgáltatás kategóriában pedig egy spanyol és egy új- zélandi tudakozóval együtt bekerült a döntőbe. A független zsűri egyebek mellett a szolgáltatás minősége és a folyamatos megújulásra való törekvés miatt ítélte oda a 197es számon hívható Tudakozó Plusznak a Legjobb Európai Tú- dakozó Szolgáltatás díját. Az eredményt Manchesterben hirdették ki egy nemzetközi szakmai konferencián. A díjat a 118tracker nevű piackutató és tanácsadó cég alapította, amelyet a 2003-as liberalizáció nyomán 140 szereplősre bővült, brit tudakozópiac teljesítményének figyelésére, a minőség és az ügyfélelégedettség növelésére hoztak létre. A minőség elismerésére pedig különféle szakmai kategóriákban díjazzák a legjobbakat. Az idei versenyben több mint negyven résztvevő indult. ▲ Több mint két hónappal, november 30-áig meghosszabbította a román kormány a második világháború után elkobzott ingatlanok visszaigénylésének határidejét, sőt az egyházi és nemzeti kisebbségi szervezeteknek egészen 2006. január 25-éig módjuk lesz benyújtani kérvényüket. A nyáron elfogadott új földtörvény eredetileg szeptember 22-éig adott időt a volt tulajdonosoknak, illetve leszármazottjaiknak. A természetbeni visszaadást, illetve anyagi kárpótlást lehetővé tevő földtörvény nagy port kavart Erdélyben, sőt Magyarországon élő magánszemélyek részéről is számottevő érdeklődés tapasztalható - tájékoztatták lapunkat az igénylések benyújtásánál közreműködő egyik cég, a Family Tree Kft. szakértői. A társaság budapesti irodájának munkatársai eddig több tucat ügyet továbbítottak a tulajdonjogot és az örökösi mivoltot igazoló okiratok beszerzését és a kérelmek tényleges benyújtását végző gyergyószentmiklósi irodának, és a határidő meghosz- szabbításával további érdeklődőkre számítanak. A visszaigénylés nem egyszerű. Leszármazottjai élnek a lehetőséggel, így nekik a „családi örökség” felkutatásával kell kezdeni. ■ T. G. Keressük az ország legolcsóbb benzinkútját A NASY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL szerkesztőségünk naponta közli az ország különböző pontjain lévő, találomra kiválasztott - olcsó és drága - benzinkutak aktuális árait. Adataink a tegnap kora délután érvényes fogyasztói árak. Továbbra is várjuk olvasóinktól az értesítéseket. Amennyiben az alábbiaknál olcsóbb benzinkutat találnak, kérjük, írjanak a benzin@reg- gel.hu e-mail címre, hívják a 06-1/488-5700/9139-es telefonszámot, vagy küldjenek SMS-t a 06/30-406-1110-es mobilszámra. Város Cím Benzinkút 95ősFVIiter Dízel Ft/liter Budapest és környéke Buda mást Üllői Út _______________Shell_________275,90 270,90 Bu dapest_____XXI., Kossuth Lajos u. Mól__________288,90______273,90 Bu dapest_____IX., Könyves Kálmán kft. OMV_________286,90______274,90 Bu dapest_____IX., Vágóhíd u.__________Klubpetrol 272,00______264,00 So mogy megye Kaposvár_____Toponári út____________magánkút 282,00 . 268,00 Ba té_________FŐ Út_________________Avanti________277,90______263,90 Na gyatád_____Kisatádi______________magánkút 279,00______269,00 Nó grád megye Salgótarján Fürdő út______________Shell_________269,90 257,90 Sa lgótarján Budapesti út___________Jet___________267,90______257,90 Sa lgótarján Rákóczi út ____________OMV_________273,90______269,90 Sa lgótarján Rákóczi út __________Tesco________266,90 252,00 Bá tonyterenye 21-esút______________Mól__________281,90______271,90 Jo bbágyi 21-es Út______________OMV_________288,90 273,90 He ves megye Gyöngyös Pesti U._______________Shell_________276,90 263,90 Eg er_________Sas U.________________OIL__________279,00 265,00 Gy öngyös 3-as út_______________Klubpetrol 277,90______264,90 Ba ranya megye Pécs________Kandó K. u.____________Mól__________285,90 274,90 Pé cs________Pécsváradi út__________Shell_________298,90______274,90 Pé cs________Zsolnay Vilmos u._______OMV_________286,90______274,90 Ko mló________Kossuth u._____________Tesco_________273,00______267,00 Mo hács______Eszéki Út______________Mól__________282,90______271,90 Ko márom-Esztergom megye Tatabánya Bakony utca___________kertvárosi 275,90______263,90 Ta tabánya 100-as Út_____________Shell_________282,90 271,90 Ta tabánya Bánhida______________Mól__________282,90______271,90 Ta tabánya Újváros_______________Mól__________280,90______271,90 Ác steszér_____Csatkai út_____________Tóth és Társai 285,00______275,00 Bé kés megye Békéscsaba Berényi út_____________Shell_________288,90 272,90 Bé késcsaba Szarvasi út____________OMV_________286,90 272,90 Gy ula________Csabai út_____________Shell_________286,90 271,90 Or osháza_____Arany János u._________Jet___________283,90______269,90 Or osháza_____Kettőssánc tér_________Mól__________285,90______271,90 Sz arvas 44. sz. főút __________Shell________279,90 262,90 Gy omaendród Fő Út_________________Shell_________286,90______273,90 Ko ndoros_____Csabai út_________ diszkont 283,00______262,00 Bá cs-Kiskun megye Kecskemét Katonatelep___________Mobil 441 277,00______263,00 Ki skörös______Feketehalom u._________Promtoil Kft. 271,00______259,00 Ve szprém megye Veszprém_____Külsó-Kádártai út_______Tesco_________264,90______265,90 Já sz-Nagykun-Szolnok megye Szolnok______Nagysándor J. u.________Volán_________272,00______259,00 Sz olnok______Gorkij u.______________Gulyás Sped 277,90 263,90 Sz olnok______Abonyi út_____________Mól__________285,90______271,90 Sz olnok Hunyadi út Shell 274,90 264,90 HIRDETÉS A HVB Group tagja ‘Akciós ajánlatunk a hitel futamidejének első 6 hónapjára, a 2005. augusztus 21-től befogadott hitel- igénylésekre érvényes, visszavonásig. Az ajánlat feltételei, további részletei és az érvényes kondíciók a Bank Hirdetményében találhatók. A THM meghatározása forintfizetések figyelembevétele mellett, a tárgynegyedévet megelőző hónap 1. munkanapján jegyzett devizaárfolyam alapján, az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamat- és árfolyamkockázatát. További információ: HVB^Bank 06-40/50-40-50 ------------^ Jö jjön hozzánk: Kaposvár, Dózsa György u. 1. i A BUX-index 2005. szeptember 26-án 23180 "I Pénteki fVáltozás:U,20%j 23 000 1 22564 1 ....................+...... 22 900 I Nyitóérték: I............ 22 800-I 22605 .....y V 7 “S Sf 22 400,---------------—------------1-----po nt/ 09.08 11.00 13.00 15.00 16.30 /■VŐ FORRÁS: BŐT NYERTESEK_________________2005.09.26. Ré szvény Utolsó ér (Ft) Változás (%) MiNÓFt Zwack 10910 8,02 il Rlchter 36800 4,55 1995 MTelekom 1033________1,18 1252 OT P 8375 0,73 8 619 Mól 22 530________0,4 8 669 VE SZTESEK_____________ _________FORRÁS: BÉT RÍ SWÍóy Utolsóór(Ft) Vá«ozSfc(%) MDBÓR FHB________1490 -2,30 139 Eg ls 18450 -1,86 237 Démász 17845 -0,86 14 ' Syóergón ^ . 32 Antenna 5150 -0,10 13 A BUX-index az elmúlt napokban 23600 ................. .... 23200 "N. 23 000 23 0n'>t/^>\ 22 834 22 800 Ö 947 V JA 22600 22400 22564 22 200.______________________ pont 09.19 09.20 00.21 09.22 09.23 09.26 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. szeptember 26-án €/Ft $/Ft €/$ iti 247,66 205,29 1,20-0,43 Ft +0,97 Ft -0,2 cent