Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-16 / 217. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK Dán egység nyerte a vb-t vitorlázás Az ezüstéremért szállhat harcba a Majthényi, Domokos páros A dán Bojsen-Möller test­vérpár megnyerte a bala- tonföldvári Practical Repülőhollandi Világbaj­nokságot. Holnap ugyan még vár egy futam a ver­senyzőkre, de a második helyen álló Majthényi, Domokos páros már nem érheti be őket. Keszthelyi Zoltán Felemás napot zárt tegnap a Majthényi, Domokos páros; míg a hetedik futamban semmi sem jött össze nekik, addig a nyolca­dikban szinte állva hagyták a mezőnyt és fölényes győzelmet arattak. - A hetedik futamban beszorultunk a rajtnál, egysze­rűen bezárult előttünk a hajó­fal, aztán a szél is megtréfált minket, majd ráadásként fel is borultunk és végül harminc- ötödikként értünk célba - mondta Majthényi Szabolcs. - A nyolcadikban nagyon jól raj­toltunk, így kellett volna dél­előtt is és akkor más lett volna a végeredmény. A Spartacus kettőse már nem lehet világbaj­nok, hisz a Bojsen-Möller test­vérek egy első és egy ötödik hellyel zárták a napot, amivel behozhatatlan előnyre tettek szert. Majthényiéknak még a második helyért is meg kell küzdeniük, hisz mindössze egy- pontnyi előnyük van az auszt­rál Rydge, Scarr duóval szem­ben. A holnapra tervezett záró­futam - ha lesz szél - a máso­dik, harmadik helyről hivatott köztük dönteni. A magyarok dolgát nehezíti, hogy Domokos az első nap óta, azaz a második futamtól ko­moly sérüléssel küzd, kocogás közben megsérült a bokája. A vetélytárs Rydge, Scarr duó tegnap egy negyedik helyet szerzett, majd kizárták őket a nyolcadik futamból. A kizárá­sukat viszont megóvták, csak úgy, mint a Gáborjáni-Szabó, Pfeningberger kettősét, akik szintén nagyon jól mentek teg­nap, hetedikként értek célba. Berta Dunaújvárosban VÍZILABDA Dunaújváros­ban folytatja a pályafutását Berta Blanka, a Cafe Bran- do Kaposvári VK korosztá­lyos válogatott vízilabdázó­ja. A mindössze 14 éves já­tékos után több klub is ér­deklődött a nyáron, s a ka­posvári reménység végül a bajnoki címvédő dunaújvá­rosiakat választotta, (fg) Zselicben kerékpároznak SZABADIDŐSPORT A negye­dik kihívással, a „Katica Ta­nya” kerékpártúrával folyta­tódik szombaton Kaposváron a Zöldtusa-versenysorozat. A remélhetőleg népes mezőny a Gárdonyi Géza Általános Iskolából rajtol majd 10, illet­ve 10.15 órakor, s két táv kö­zül - 40 és 20 kilométer - le­het választani, (fg) Augusztus legjobbjai Augusztus legjobbjai (balról): Ifjabb Kovács László, Hebbache Szabrina, Horváth Lilla és Dobribán Géza fotó: láng Róbert Augusztus hónap legjobb somogyi sportolóit kö­szöntötték és díjazták tegnap a megyeházán. Kun Z. A 11 tagú bírálóbizottság sza­vazatai alapján a felnőtt nőknél augusztus legjobbja Hebbache Szabrina hosszútávúszó (Ka­posvári Középületkivitelező Adorján SE, edzők: Kovács László, Hajdú Sándor), aki a nyílt vízi 10 km-es hosszútáv­úszó Európa Kupa-futamon leg­jobb magyarként a 8., a felnőtt ob-n első volt. Ezzel kivívta a jogot a jövő évi felnőtt hosszú­távúszó Eb-indulásra. A férfiak legjobbjának Dobribán Géza ve­terán atlétát (Zamárdi Petőfi SE) választották. Dobribán a kanadai Edmontonban rende­zett Veterán Atlétikai Mesterek Tornáján (75-79 évesek) ma­gasugrásban 1., hármasugrás­ban 2., 80 m gátfutásban 2., tá­volugrásban 5., kalapácsvetés­ben 6. volt. Az utánpótlás korú leányoknál Horváth Lilla kaja­kozó (Kaposvári Vízügyi SC, edzők: Faludy András, Király András) nyert, aki a szolnoki if­júsági és U23-as kajak-kenu ob-n ifi K-2 1000 m-en 3. volt klubtársával, Hideg Adriennel. K-2 500 m-en 6. (Hideg Adrien­nel) helyezést szerzett. A kor- osztályos kajak-kenu ob-n (K-l, serdülő VI., 4000 m-en) 3. volt. Az utánpótlás korú fiúknál ijj. Kovács László búvárúszó (Ka­posvári Középület-kivitelező Adorján SE, edző: Kovács Lász­ló) lett a legjobb. A fiatal spor­toló a junior uszonyos- és bú- várúszó-vb-n (Ostrowiec Swie- tokryskiban) 400 m uszonyos úszásban 5., 400 m búváron 8., 800 m uszonyoson pedig 10. helyen csapott célba. Régiós bajnokság volt a tét atlétika Az ország legjobbjaival versenyezhetnek a dobogósok Az országos bajnokságra ju­tásért vetélkedtek az indulók Kaposváron a dél-dunántúli régió serdülő atlétikai baj­nokságán. Négy megye (So­mogy, Tolna, Baranya, Zala) legjobb 13-14-15 éves sporto­lói küzdöttek meg a dobogós helyezésekért, amelyek az érmek mellett debreceni utazást is értek. Kun Zoltán A várakozásoknak megfelelően jól szerepeltek a viadalon a ka­posvári atléták, akik 12 arany-, 12 ezüst- és öt bronzérmet nyertek. Az érmesek készülődhetnek az országos bajnokságra. A győzte­sek közül többen is dupláztak. Reiner Patrik a két győzelme mel­lé két ezüstöt is tett, Hanyecz Lilla az aranyak mellé egy második helyet is begyűjtött. Czebei Réka és Lukács Máté két-két futószám­ban állt a dobogó tetején. A ma­gas színvonalú versenyen több jó eredmény is született a dobogós helyek mellett. A 13 éveseknél Hanyecz Lilla gerelyhajítása és Kis Virág magasugrása érdemel külön figyelmet A 14 éveseknél Czebei Réka 800 méteren és 3000 méteren is olyan idővel nyert, amivel harcban lehet a baj­Négy megye legjobb korosztályos atlétái vetélkedtek a kaposvári Arany úti sportcentrumban FOTÖ: KOVÁCS TIBOR noki címért. A 15 éveseknél Remer Patrik 100 méteren, Lu­kács Máté 400 méteren, Steller Gabriella súlylökésben, Sántosi Péter gerelyhajításban lehet harc­ban az érmekért két hét múlva. Eredmények, 13 évesek, 600 m: ...3. Juhász Csilla (Építők AC Kaposvár). 2000 m: 1. Rakovszky Gréta (Kasi), 2. Juhász Csilla (Épí­tők AC Kaposvár). Magas: 1. Kis Virág (Kasi). Súly: ...2. Hanyecz Lil­la (Kasi). Diszkosz: 1. Hanyecz Lil­la (Kasi). Gerely: 1. Hanyecz Lilla (Kasi). 14 évesek: 800 m: 1. Czebei Réka 3000 m: 1. Czebei Ré­ka. Magas: ...2. Szalai Gergő. 3000 m. síkfutás: ...2. Molnár Ákos (Maradion AC Kaposvár). 2000 m. ...3. Molnár Donát (Maradion AC Kaposvár). 15 éve­sek, Súly: 1. Steller Gabriella, ...3. Baki Viktória (mindkettő Kasi). Diszkosz: ...2. Baki Viktória, 3. Steller Gabriella (mindkettő Kasi). Kalapács: 1. Boda Eszter (Kasi). 800 m: ...2. Magyar Edina (Építők AC Kaposvár). 100 m: 1. Reiner Patrik (Kasi). 200 m: 1. Reiner Pat­rik (Kasi). 400 m: 1. Lukács Máté (Kasi). 800 m: 3. Dombi Tamás (Kasi). 100 m gát: ...2. Reiner lut­rik (Kasi). 300 m gát: 1. Lukács Máté (Kasi). 1500 m akadály: ...2. Dombi Tamás (Kasi). Távol: ...2. Reiner Patrik (Kasi). Súly: ...2. Papp László (Kasi). Diszkosz: ...2. Sántosi Péter (Kasi). Gerely: ...2. Sántosi Péter (Kasi). ATÜNK SZOMBAT NBI, Borsodi Liga - 5. forduló: Fe- rencváros-Kaposvári Rákóczi FC. Budapest, Üllői úti stadion, 19 óra. NB II, Nyugati csoport - 6. forduló: Celldömölki VSE MÁV-Épcell-Bala- tonlelle SE. Celldömölk, 16 óra. NB III, Bakony csoport - 6. forduló: Csesztregi KSE-Marcali VFC. Csesztreg, 16 óra. Megyei I. osztályú bajnokság - 5. forduló (az elöl álló csapatok a pá­lyaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra): Fonyód-Kaposfő (kiemelten!); Kaposújlak-Balatonszentgyörgy. Megyei II. osztályú bajnokság - 5. forduló. Északi csoport: Zamándi- Látrány (kiemelten!). Zamárdi, 16.30 óra. Déli csoport Satelit FC Somogy- tamóca-Segesd (kiemelten!). So- mogytamóca, 16.30 óra. VASÁRNAP NB II, Nyugati csoport - 6. forduló (az elöl álló csapatok a pályaválasz­tók, a kezdési idő 16 óra): Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki-Dunaújvárosi Kohász; Barcs SC-Bp. BKV Előre SC; FC Ajka-BFC Siófok. NB III, Dráva csoport - 5. forduló (az elöl álló csapatok a pályavá­lasztók, a kezdési idő 16.30 óra): Nagyatád FC-Bólyi SE; Siklós FC-BBSC. Megyei I. osztályú bajnokság - 5. forduló (az elöl álló csapatok a pá­lyaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra): Balatonszárszó-Lengyeltóti; Inke-Tarany; Mezőcsokonya- Sántos; Balatonkeresztúr-Lábodi Medosz; Tab-Nagybajom; Csur- gó-Somogyvár. Megyei II. osztályú bajnokság - 5. forduló (az elöl álló csapatok a pá­lyaválasztók, a kezdési idő 16.30 óra). Északi csoport: Balatonbe- rény-Karád; Balatonszemes-Ba­latoni Vasas; Andocs-Bálványos; Buzsák-Balatonföldvár; Kéthely- Öreglaki Medosz; Ságvár-So- mogyjád; Bábonymegyer-Kisbár- apáti. Déli csoport: Kiskorpád - Tapsony; Taszár-Somogysárd; Kaposszerdahely-Böhönye; Ka- posmérő-Szulok; Csokonyavison- ta-lharosberény; Juta-Babócsa; Toponár-Kadarkút. ♦♦♦ Az NB lll-as, valamint a megyei I. és II. osztályú ifjúsági bajnoki mér­kőzéseket a nagyok előtt két órá­val játsszák. 210 ezer méter a Lecsó kupán M. G._________________ Nagyatád város és a Nagyatádi Úszó és Kerékpáros Sportegyesü­let közösen rendezte a Lecsó kupa úszóversenyt, ahol a huszonhat egyéni indulónak és a tizenhat váltónak is 5000 métert kellett teljesítenie. A legidősebb úszó­nak járó különdíjat Szűcs Miklós, míg a legfiatalabbnak járót Czipóth Péter vehette át A résztve­vők összesen 210.000 métert tem­póztak a hűsítő habokban. Ered­mények Egyéni, nők: 1. Gyenei Er­zsébet, 2. Kreiner Nikoletta, 3. Gás­pár Réka Férfiak: 1. Orbán Zsolt, 2. Herr Gyula, 3. Horváth Milán. Váltó: 1. Ády gimnázium. PÉNTEK VITORLÁZÁS Practical repülő hollan­di világbajnokság - ötödik verseny­nap. Balatonföldvár, hajókikötő (ver­senyközpont). Tervezett rajtok: 10 órától. KOSÁRLABDA Előkészületi nem­zetközi férfimérkőzés: Kaposvári KK-E.S.O. Lucenec (Szlovákia). Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 17.30 óra. KÉZILABDA NB I „B", Nyugati cso­port (férfiak) - 2. forduló: Sziget- vár-Rinyamenti KC. Szigetvár, 19.30 óra (ifimeccs 18 órakor). SZOMBAT VÍZILABDA OBI „B", Piros csoport (férfiak) - 1. forduló: CWG Kani- zsa-Seffer-Renner Kaposvári VK. Nagykanizsa, 16 óra. VI. Váépszer Kupa nemzetközi felkészülési férfi- torna - első játéknap. Kaposvár, Csík Ferenc Uszoda. Csoportmérkő­zések: 10 órától. Részt vevő csapa­tok - „A ” csoport: Medvescsak Zagreb (Horvátország), MAFC és OSC-Kaposvár. „B” csoport: Szolnoki VSC, Pécsi VSK-Füszért és Seffer- Renner Kaposvári VK. RÖPLABDA Extraliga (férfiak) ­1. forduló: Dunaferr SE-1. MCM RC Kaposvár. Dunaújvá­ros, Dunaferr-sportcsarnok, 11 óra (junior-meccs 13 órakor). NB I (nők) - 1. forduló: BITT Kaposvári Női RC-Veszprémi Egyetem. Kaposvár, rosi Sportcsarnok, 17 óra (junior­meccs 19 óra­kor). KÉZILABDA NB I „8", Nyugati csoport (nők) 2. forduló: Nagyatádi NKK-Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd. Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 18 óra (ifimeccs 16 órakor); Marcali VSZSE-Győri Graboplast ETO KC Marcali, Városi Sport- csarnok, 17 óra (ifimecccs 15 órakor). NB II, Délnyugati csoport (férfi­ak) - 2. forduló: BBSC-Ujhegyi SKSE. Fonyód, Zákányi Kálmán Sportcsarnok, 17 óra (ifimeccs 15 órakor). TEKE Szuper Liga (férfiak) - 3. forduló: Ferencvá ros- Nagyberki- Attala Tengeriszem SE. Bu­dapest, 11 óra. NB I, Nyu­gati csoport (férfiak) - 3. forduló: Közutasok Ka­posvári TK-Ajkai Kristály SE. Kaposvár, Közuta- sok-tekecsamok, 14 óra. NB II, Délnyugati csoport (férfiak) - 3. forduló: Kapos­vári TK-Csákánydoroszlói KSE. Kaposvár, Fehérház te­kecsarnoka, 10 óra. TENISZ II. Prince Kupa évadzáró verseny - első játéknap. Kapos­vár, Donneri Sportcentrum. Verse­nyek; 9 órától. Versenyszámok: női egyéni és páros; férfi egyéni (50 éven aluliak, illetve 50 éven felüliek) és páros; vegyes páros. SZABADIDŐSPORT Katica Tanya zselici kerékpártúra - a Zöldtusa- versenysorozat negyedik kihívása. Kaposvár, Gárdonyi Géza Általános Iskola (versenyközpont). Rajtok: hosszú túra (a versenytáv 40 km - a szintidő 3 óra) 10 órakor; rövid tú­ra (a versenytáv 20 km - a szintidő 2 óra) 10.15 órakor. Nevezés: 9-től 9.50-ig. VASÁRNAP VÍZILABDA VI. Váépszer Kupa nem­zetközi felkészülési férfrtoma - má­sodik játéknap. Kaposvár, Csík Fe­renc Uszoda. Helyosztó mérkőzé­sek: 9 órától. KÉZILABDA NB II, Délnyugati cso­port - 2. forduló. Nők: Balatonszemesi KSE-Siófoki VSE. Balatonszemes, 15 óra (ifimeccs 13 órakor). Férfiak: PEAC-Csurgói FKK. Pécs, PEAC-sportcsamok, 18 óra (ifimeccs 16 órakor). TEKE Szuper Liga (nők) - 3. fordu­ló: Ritmus SE Kaposvár-Bp. BKV Előre SC. Kaposvár, Közutasok-teke- csamok, 10 óra. NB II, Délnyugati csoport (férfiak) - 3. forduló: Nagy­atádi TK-Szentgotthárdi VSE. Nagy­atád, 10 óra. TENISZ II. Prince Kupa évadzáró verseny - második játéknap. Ka­posvár, Donneri Sportcentrum. Ver­senyek: 9 órától. * Y 1 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom