Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-15 / 216. szám
SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 15. CSÜTÖRTÖK 10 Magasra teszik a mércét alpok-adria Nehéz lesz túlszárnyalni Fiilöp egyéniben is csúcsra ért Elégedetten távozott So- mogyból az a nemzetközi szakértői csoport, amely két napon át a 2006. június 26-a és 29-e között Kaposváron rendezendő Alpok- Adria nyári ifjúsági játékoknak otthont adó létesítményekkel ismerkedett. Fenyő Gábor- Elégedettek vagyunk a látottakkal; sem a sportlétesítmények, sem pedig a két kollégium ellen nem lehet semmi kifogásunk; egyszóval minden a legnagyobb rendben. Némi túlzással akár már most kezdődhetnének a versenyek - mondta búcsúzáskor az olasz Fran- cesco Giroldi (képünkön), az Alpok-Adria Munkaközösség sportmunkacsoportjának állandó tanácsadója.- A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Gyenesel István a következő szavakkal búcsúzott Önöktől; Kaposvár készen áll, várja a fiatal sportolókat- Mi is ezt tapasztaltuk a két nap során. Biztos vagyok abban, hogy remekül érzik majd magukat a somogyi megyeszékhelyen a fiatal sportolók és kísérőik. Nagy gondban lesznek a követnehéz lesz túlszárnyalni őket...- Szóval nem lesz gond a jövő héten Münchenben.- Ezt most magánemberként mondom: nem tudom elképzelni, hogy az Alpok-Adria Munkaközösség sportmunkacsoportjának az ülésén nemmel szavaznának... Francesco Giroldi - aki az Olasz Olimpiai Bizottság sajtófőnöke is - annak idején három ötkarikás játékokon volt érdekelt. 1976-ban Insbruckban a téli olimpián az akkor éppen érem nélkül maradt szánkócsapat vezetője volt, 1980-ban és 1984-ben pedig egyik tanítványáért szoríthatott; az atléta Emília Rossi Moszkvában nyolcadik volt, négy évvel később Los Angelesben pedig hajszállal csúszott le a döntőről. Csak álom maradt az Európa-bajnokság kosárlabda Vereséget szenvedett a magyar férfi kosárlabda-válogatott Izraeltől az újvidéki Európa-bajnoki pótselejtező utolsó mérkőzésén, s ezzel 1999 óta továbbra sem tudta kvalifikálni magát a kontinenstornára. Az összecsapást 83-69-re (23-17, 17-17, 18-20, 25-15) vesztette a magyar együttes. Kilenc hazai gól az Öreglak-Fonyód derbin labdarúgás A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Öreglaki Medosz SE hazai pályán barátságos mérkőzést játszott a megyei I. osztályban érdekelt Petőfi SE Fonyóddal. A találkozót a hazaiak már az első félidőben eldöntötték, miután ötgólos előnyt szereztek, a végeredmény pedig 9-3 lett. (mg) Csizmadiák családi diadala tájfutás Bajnokokat avattak Kaposváron a Tokaji parkerdőben rendezték a Somogy megye idei rövid távú egyéni tájfutóbajnokságát. A győztesek: N 35 (táv: 2730 m, szint: 90 m 7 ellenőrző pont): Szabados Magdolna (Kaposvári Tájfutó Klub). N 21 (táv: 2730 m, szint: 90 m, 7 ep.): Koch Eszter (Taszári Honvéd SE). N 18 (táv: 2730 m, szint: 90 m 7 ep.): Csizmadia Anett (Taszári Honvéd SE). F 12 (táv: 1880 m, szint: 60 m, 4 ep.): Péter Ágoston (egyesületen kívüli). F 15 (táv: 2730 m, szint: 90 m, 7 ep.): Csizmadia Ádám (Taszári Honvéd SE). F 21 (táv: 2650 m, szint: 190 m, 9 ep.): Müller Balázs (Taszári Honvéd SE). F 35 (táv: 3930 m, szint: 150 m, 10 ep.): Csizmadia János (Taszári Honvéd SE). F 55 (táv: 3930 m, szint: 150 m, 10 ep.): Kutnyán- szky Ernő (Taszári Honvéd SE). F 65 (táv: 2730 m, szint: 90 m, 7 ep.): Marton Péter (Kaposvári Tájfutó Klub). Nyílt (táv: 1880 m, szint: 60 m, 4 ep.): Porosa Lőrinc (egyesületen kívüli). Csúcson a Czimmer Feri labdarúgás Először nyert a Szódavíz Fenyő G. Kaposvári városi kispályás labdarúgó-bajnokság az Alfa Top Sport Kupáért I. osztály - a 3. forduló eredményei: Füred Holding-Czimmer Feri 2-3; Nyár FC-Kapos-Atlas 0-3; Szódavíz Roberto Csempe- Logisztikai Ezred 6-0; CD Box- Magic Ice 2-2; Autóscentrum - King-a-Ford ATI 5 -1; Ten Groupe Aranybika-Kacsó- gép 6-1. Az élcsoport állása: 1. Czimmer Feri 9 pont (17-11), 2. Ten Groupe Aranybika 7 pont (12-4), 3. Magi Ice 7 pont (10-4). A hétfői 4. forduló párosítása: Czimmer Feri-Szódavíz Roberto Csempe és Magic Ice-Kapos- Atlas 16.10 órakor; Logisztikai Ezred-Kacsógép és Ten Groupe Aranybika-CD Box 17 órakor; King-a-Ford ATI-Füred Holding és Autóscentrum-Nyár FC 17.50 órakor. (A mérkőzéseket az Arany úti városi sportcentrum salakos pályáin játsszák.) Három arany a világbajnokságról A legeredményesebb somogyi Fülöp Balázs volt, aki egyéniben 50 méter pillangón az első helyen ért célba. A bárczis úszó váltóban is remekelt, miután a 4x50 méteres vegyes, a 4x50 méteres gyors és a 4x100 méteres csapat tagjaként is világbajnoki címet szerzett, a 4x100 méteres vegyes váltóban pedig bronzérmes lett. Molnár Gábor úszás Csoszor Gábor a 4x50 méteres gyorsváltó tagjaként világcsúcsot úszott Négy arany- és egy bronzéremmel térhetett haza a csehországi Liberecben rendezett értelmi fogyatékosok úszó-világbajnokságáról Fülöp Balázs, a kaposvári Bárczi DSE sportolója. A csehországi Liberecben rendezték az értelmi fogyatékosok úszó-világbajnokságát, ahol tizenkilenc ország közel száz sportolója mérte össze tudását. A nyolcfős magyar különítmény tíz aranyéremmel térhetett haza a megmérettetésről. A válogatottban helyet kapott négy kaposvári - Fülöp Balázs, Csoszor Gábor, Tapolczai Viktória, Széchenyi András - induló is, akik a Bárczi DSE kötelékébe tartoznak. Csoszor Gábor 50 méter gyorson és 50 méter pillangón is a döntőbe verekedte magát, és a nyolcadik helyen zárt. Gábor a 4x50 méteres gyorsváltóban remek teljesítményt nyújtott és az egység egyik úszójaként világcsúccsal állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Tapolczai Viktória legjobb időeredményeivel 800, 400 és A vb-csapat: Tapolczai Viktória (balról), Kovácsné Solymossy Mária (edző), Csoszor Gábor, Széchenyi András 200 méter gyorson is századokkal csúszott le a dobogóról, azaz negyedikként zárt. 50 méter háton és 100 méter gyorson pedig ötödik lett. Széchenyi András kiváló idővel 100 és 200 méter mellen és 100 méter háton is a kilencedik helyen végzett. A Bárczi DSE úszói teljesítményükkel megerősítették a helyüket a válogatottban. A következő évben Budapesten rendezik az Európa-bajnokságot, ahol előreláthatólag még két (egy kaposvári és egy dunaújvárosi) női versenyző - egy rövid távos gyorsúszó és egy mellúszó - kap meghívást.- A várakozáson felül szerepeltek a sportolóink a világbajnokságon - mondta Kovácsné Solymossy Mária, a Bárczi DSE elnöke. - Mivel a férfi úszóink nagyon erősek, számítottunk rá, hogy váltóban jók leszünk, de Fülöp Balázs egyéni világ- bajnoki címe a hab volt a tortán. Az újonc Csoszor Gábor a 4x50 méteres gyorsváltóban tudta tartani a tempót a rutinosabb társaival és kiváló idejével kivette részét a világcsúcsból. Tapolczai Viktória egy hajszállal maradt le az éremről, de ha sikerül tapasztalatot szereznie, akkor a jövőben biztos, hogy dobogóra állhat. Széchenyi András élete legjobb eredményeit érte el a vb-n. lövőre Dél-Afrikában lesz a világbajnokság, ahová költségesebb a kijutás. Reményeink szerint azonban a távoli földrészen is képviselhetjük hazánk színeit, és ha minden jól megy, akkor egy népesebb kaposvári egylettel utazhatunk a 200ó-os viadalra. Kiütötték Atádon a Szekszárdot Kereszthegyi I., Keszthelyi Z. Az NBIII, Dráva csoportban: Nagyatád FC-UFC Szekszárd 4-0 (1-0) Nagyatád, 200 néző. V.: Kasza (Horváth Z., Rack). Nagyatád FC: Patak - Fehér, Prucsi, Pintér I, Horváth J. - Tóth G., Bruncvig, Laki (Farkas G. az 51. percben), Brezovszky - Gergulás (Ernyes az 51. percben), Pammer (Pércsi a 76. percben). Edző: Bőzsöny János. UFC Szekszárd: Horváth B. - Hegedűs P., Torma, Csende /., Lizák - Máté, Csende R., Hegedűs J. (Pál a 75. percben), Tóth A. - Galambos (Horváth J. a 47. percben), Péter (Vituska a 70. percben). Játékosedző: Máté Csaba. Nehezen lendült csak játékba a házigazda nagyatádi együttes, a folytatás viszont már annál egyértelműbb volt. Gólszerzők: Pammer (a 31. percben 8 méteres lövésből), Brezovszky (a 75. percben 7 méteres lövésből), Pércsi (a 86. percben 5 méteres lövésből), Farkas G (a 90. percben 11-esből). Jók: Prucsi, Pintér T., Horváth J„ Bruncvig, illetve Torma, Máté, Tóth A. Előkészületi mérkőzésen: Zalaegerszegi TE FC-BFC Siófok 3-0 (1-0) BFC Siófok: Kovács Z. (Suták) - Miklósvári, Nagy, Pleván (Simkó), Salacz Z. (Tusori) - Kiss B. (Telegdi), Galaczi (Sztojka-Kovács), Németh A. (Baranyai), Forgács - Homonyik (Csépe), Gajda (He- gyesi). Edző: Hartyáni Gábor. Háromgólos vereséget szenvedett tegnap Zalaegerszegen a BFC-Siófok csapata. A találkozón az a Székesfehérvárról érkezett Galaczi is pályára lépett, aki eddig még nem kapott lehetőséget bajnoki mérkőzésen. Balkonyba utazik a Rákóczi FC F.G. ~ Tegnap délután elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa - a tét már a legjobb 16 közé jutás - sorsolását. Az egyetlen állva maradt somogyi alakulat, az NB I-es Kaposvári Rákóczi FC az NB II Keleti csoportjában érdekelt Balkony SE vendége lesz. A mérkőzéseket a jövő héten, szerdán játsszák, s csak egy mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa. (A Ferencvárost a Sopron elleni botrányos kupadöntő miatt kizárták az idei sorozatból.) Majthényiék a harmadik helyen Már hét futamon van túl a vitorlás-világbajnokság mezőnye Három futammal folytatódott Balatonföldváron a Practical repülő' hollandi vitorlás-vb. A címvédő Majthényi Szabolcs, Domokos András duó az első helyről visszacsúszott a harmadikra. Keszthelyi Zoltán Nehéz helyzetbe került a világ- bajnoki címvédő, a rendező Balatonfóldvári Spartacus Vitorlás Egylet remek párosa, | Majthényi Szabolcs és Domo- I kos András. A nagy rivális dán Bojsen-Möller testvérek egy-egy első, harmadik és hatodik helyezést szereztek, s ezzel a produkciójukkal át is vették a vezetést. Feljöttek az ausztrálok is, miután a Rydge-Scarr kettős „lemásolta” a dán egységet; az egyik futamot megnyerték, s begyűjtötték egy harmadik és egy hatodik helyet, amivel ők is Majthényiék elé kerültek.- Nem jöttek be az elképzeléseink a negyedik és az ötödik futamban; előbbiben a kilencedik, utóbbiban pedig csak a 12. helyen zártunk. A hatodikban ráadásul a rajtunkat elrontotta egy amerikai hajó, ám szerencsére a 20. helyről sikerült feljönnünk a másodikra - mondta Majthényi Szabolcs. A nap krónikájához tartozik még, hogy az igencsak élénk szélben több vitorlás is felborult, ám sérülés szerencsére nem történt. A három futamban tíz hajót óvtak ki korai rajt miatt; sajnos, köztük voltak az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmet szerzett Detre- testvérek is. * t, t i