Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-08 / 210. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP Negyvenegy pályázat nyert fejlesztés Somogy megkapta a magáét Hétszáznegyvenmillió forint sorsáról döntött tegnapi pécsi ülésén a Déldunántúli Regionális Fejlesztési Tanács. A támogatások több mint harmada, 266 millió forint - 41 sikeres pályázat révén - Somogyba került. Bíró Ferenc A DRFT-nek az idén összesen 4,5 milliárd forint felosztására volt lehetősége, ami kétmilliárd forinttal több a tavalyinál. Tegnap az éves keret utolsó 740 milliójának sorsáról döntöttek. Ezenkívül már csak 53 millió forint marad, amelyre ugyancsak beérkeztek a pályázatok. A tegnapi pénzosztásnál a papírforma érvényesült, azaz mindenben jóváhagyták a Gyenesei István elnökletével két hete ülésezett programértékelő bizottság javaslatait. A három megyéből összesen 123 pályázat jutott forráshoz. Somogyból 53 pályázat érkezett. Az utóbbiak közül 41 kapott összesen 266 millió forint támogatást. A pécsi ülést követően Gyenesei István, a DRFT társelnöke lapunknak elmondta: a legnagyobb összeg, mintegy 70 millió forint a Segesd és Kutas közötti összekötő út megépítését szolgálja. A Dámtej 35 millió forintot fordíthat munkahelyteremtésre. Ezeken kívül támogatást adtak a vörsi templom felújításához, a lábodi ravatalozó építéséhez és a belegi óvoda felújításához. A megyében a korábban már támogatott útépítések mellett további 15 belterületi utca felújítására 24 millió forint jutott. Termék-nagydíjas somogyi kávé Átadták a Magyar Termék Nagydíj pályázat elismeréseit szerdán. Az idei felhívásra 197-en adták be jelentkezésüket, a Magyar Termék Nagydíj elismerést 13 pályázat nyerte el, elismerő oklevelet 31-en kaptak, dicsérő oklevelet 11-en vettek át. Magyar Termék Nagydíj dicsérő oklevél elismerésben részesült a kaposvári Caffé Brando Kft. is. Az oklevelet Varga Lajos, a cég ügyvezető igazgatója vette át a Parlamentben. A pályázat értékelésekor elhangzott: az idei pályamunkák között először jelentek meg a gépek, berendezések. Az iparban betöltött szerepének megfelelő súllyal képviseltette ma- A díjat Varga Lajos, a cég ügyvezető igazgatója (jobbról) vette át Szakács Tibortól, az exporthitelbank elnökétől gát az élelmiszeripar, nőtt a nemzetközi kooperációban százaléka feldolgozott élelmi- százaléka gépek, berendezé- formatika területét érinti, és gyártott termékek száma. szer-ipari termékek, 26 száza- sek, további 10 százaléka az 1 százalékot tesz ki a kézműAz értékelt pályázatok 44 léka egyéb ipari termék, 10 építőipar, 9 százaléka az in- ipari termékek aránya. Fogadjunk örökbe egy jámbor bocit! (Folytatás az 1. oldalról) Alighanem ráérzett valamire a kaposvári nyugdíjas, a fővárosi állat- és növénykert ugyanis az utóbbi három évben 65 millió forinthoz jutott az örökbefogadások révén. Gazdasági vezetőjük elárulta: ő sem gondolta az elején, hogy ekkora lesz a siker. - Magyarországon mi indítottuk el ezt a mozgalmat, s ma már valamennyi állatkertben létezik az örökbefogadás - mondja Tarnóczay Odett, a fővárosi állatkerti alapítvány titkára. - Ötezer forint a támogatás alsó határa, de volt, aki kétmillió forintot adományozott az állatkertnek. - A pénz közös kalapba kerül, így nem fordulhat elő, hogy csak a népszerűbb állatoknak jut belőle, s közben a tapír éhezik. 1992-ben hoztuk létre az alapítványt, de az örök- befogadás 1996-ban lendült fel igazán. A beérkező pénz mellett a másik haszna, hogy szemléletváltozást is hozott. Az állatkerti alapítvány titkára azt mondja: bár első hallásra meglepő a kaposvári asszony elképzelése, de közelebbről megnézve egyáltalán nem marhaság. - Legszívesebben az emlősöket fogadják örökbe. A jól megkülönböztethető, önálló személyiségű állatokat, amelyeknek kedves a kicsinye. Ezeknek a feltételeknek a szarvasmarha ég a boci megfelel, hiszen kedves, jámbor állat, hagyja magát simogatni.- Nem gondoltam volna, hogy ilyen népszerűek a teheneink - így Toldi János, a babócsai Határőr Rt. elnöke. - Sajnos, nem csak mi, hanem még több tízezer termelő vergődik hasonló helyzetben, és valamennyi tehenet, egy veszteséges ágazatot nem lehet Babócsai számtan A tehenészet fél év alatt 41 milliós veszteséget produkált 85 milliós árbevétel mellett. Egy liter tejet 80 forintért állítanak elő, a piacon pedig 60 forintot kapnak érte. Ilyen nagyságrendű hiányt már nem bír el a társaság, ezért döntöttek úgy, hogy a több mint félezres állományt egy éven belül értékesítik. AZ ÖRÖKBE FOGADOTT ÁLLATOK TOPLISTÁJA: Pandák, barnamedvék, jegesmedvék, fókák, tigrisek, sarki farkasok, pingvinek, pelikánok, flamingók. A sorból nem lógna ki a boci sem, amely nemcsak tarka, hanem kedves és jámbor, s szépen tud nézni a nagy szemeivel. örökbe fogadni. Vagy ha mégis, akkor holnap minden bajban lévő ágazatnál el kell indítani a gyűjtést. Biztos vagyok benne, hogy ha szükséges, kedvesen tud mosolyogni örök- befogadójára a nővér, tanár, talán még a rendőr is. A viccet félretéve azt inkább járhatóbb útnak tartom, hogy húshasznú marhákat hozzunk Babócsára. Jövőre 250-300 húsmarhával szeretnének indulni, s ezekhez várhatóan a dolgozók harmadát visszavehetjük.- Szentségeltem, amikor először hallottam a tehenek örök- befogadásáról - mondja Francz Rezső, a legnagyobb dél-somogyi mezőgazdasági rt. vezetője. - Érzem a jó szándékot mögötte, de nem így kell megmenteni a mezőgazdaságot. Ha valóban segíteni akarnak a városlakók, akkor a magyar áru védelmére, a magyar termék fogyasztására indítsanak mozgalmat. Arra szólítsák fel a nyugdíjasokat, hogy ne hagyják magukat átverni, s ne vegyék meg a külföldről érkező sajtnak látszó tárgyat, tejnek látszó folyadékot. Becsüljék meg a magyar vidéket, mert e nélkül két-három év múlva már nem lesz kit tönkretenni. Egy évtizede még a legtöbb faluból nagy csordákat hajtottak a legelőkre. Mára ezekből semmi sem maradt. A paraszt ugyanis jó közgazda. Hamar rájön, hogy nem éri meg az állattartás, s ma már ő is boltba jár tejért. Csakhogy amikor majd a Johann és a Wilhelm termeli meg a tejünket, azon az áron kell vennünk, amit ők diktálnak. Van egy tanmesém: az NDK és NSZK egyesülésekor minden keletnémet polgár nyugati tojást akart enni. Három hónapba telt, amíg rájöttek, hogy az sem jobb a hazainál, de addigra a teljes keletnémet tojástermelés tönkrement. HIRDETÉS Nyitva tartás: H.-V.i 07.00*20.00 — * Heti akció * érvényes: 09.08-09.14-ig kizárólag jelen újság terjesztési területén. Kaposvár Bemek S, u„ Barcs Erkel F. u, MvMemaximálisan vásárolható mennyiség Az akciós (érmék esetében alófordulhat, hogy a bőséges készlet ellenére már oz első akciós napon elfogy üzletünkből. Kérjük megértését. Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket ($, nem • vállalunk felelősséget Araink tartalmazzák a* áfát cts forintban értendők. A termékek más kiszerelésben is előfordulhatnak. Az árak a dekorációt nem Tartalmazzák. Kártyás fizetés áruházainkban nem lehetséges. Kiszolgálás csak háztartásban szokásos mennyiségben Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt. 1027 Budapest, gyfa u. 1-3. (székhelyi, Tel: (!) 346-6510