Somogyi Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-07 / 209. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 7., SZERDA HIRDETÉS 15 f „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok. Ami néked szent és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Fájó szíwel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FILAGICSJÓZSEFNÉ nagybajomi lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 8-án 14 órakor lesz a nagybajomi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család t Andocs Község Képviselő testülete mély megrendüléssel tudatja, hogy KOVÁCS LÁSZLÓ képviselő szeptember 4-én 53 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 9-én, a 10 órai gyászmisét követően lesz a nagytoldipusztai temetőben. Az ön- kormányzat az elhunytat saját halottjának tekinti. Emlékét megőrizzük. Andocs Község Képviselő-testülete t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH SÁNDOR gigei lakos 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 9-én 15 órakor a gigei temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZITA LAJOSNÉ kaposfüredi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 10- én, szombaton, a 10 órai gyászmisét követően lesz a kaposfüredi temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család „Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy FINÁNCZ JÁNOSNÉ Peti Mária életének 67. évében elhunyt. Temetése szeptember 9-én, pénteken 11 órakor lesz a nagyberki régi temetőben. Gyászoló család t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOKOR JÁNOS öreglaki lakos 58 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 8-án, csütörtökön, a 9.30 órai gyászmisét követően az öreglaki temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család f „Amíg éltél, szerettünk, amíg élünk, nem feledünk." Fájó szívvel emlékezünk gyermekünk, édesapám, IFJ. NÉMETH ANDRÁS halálának második évfordulóján. Szerettei Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, aki ismerték és szerették, hogy BERG LÁSZLÓ somogyvámosi lakos 59 éves korában tragikusan elhunyt. Temetése szeptember 8-án, csütörtökön, a 14 órakor kezdődő evangélikus istentisztelet után 15 órakor a somogyvámosi temetőben lesz. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdeti ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal Megrendültén tudatjuk, hogy kollégánk, DR. PÁLFÖLDI LÁSZLÓ ügyvéd szeptember 1. napján elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Somogy Megyei Ügyvédi Kamara Elnöksége „Ha el is mentem, itt leszek veled, Leszek a lelkeden aranykeret. Mindig itt leszek titkon, észrevétlen, Ha el is mentem, itt marad a léptem, Végigkopog az édes otthonon." (Goethe) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS LÁSZLÓ a SEFAG RT. volt dolgozója életének 54. évében elhunyt. Utolsó útjára szeptember 9-én, gyászmisét követően kísérjük a nagytoldipusztai temetőben. pénteken, a 10 órai A gyászoló család INGATLAN KAPOSVÁR, Kinizsi Itp-en 2. em-i 53 m2, 2 szobás, erkélyes lakás eladó. 30/2475-875. •154717* * OSZTRÁK, holland, német, kínai és magyar befektetők részére ingatlanokat keresünk az ország egész területén! Tel.: 06/1/789- 7201, 789-7202,789-7203. •160403* ZÁRTKERTI ingatlan összkomfortos Kaposváron eladó. Telefon: 06-30/216-2183. • 161602* TELEK, Géza u-ban eladó. 30/216-2183. •161602* MARCALIBAN ipari jellegű bekerített ingatlan eladó 240 m2- es 6 éve épült csarnok irodával, szociális blokkal 2129 m2-es telekkel, hozzá 800 m2 betonozott területtel, ebből 160 m! acél szerkezettel fedett. Ára: 22 M Ft+Áfa. Telefon: 06- 20/3593-743. •161824* KAPOSVÁR, Liszt F. u-ban 2 szobás családi ház garázzsal, sürgősen eladó. Telefon: 30/9216-494. *161929* NÉMET - osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! Telefon: 06-1-210- 4673. *161935’ KAPOSVÁRON belvárosi 73 m2-es új lakás, liftes házban eladó. Telefon: 06-70/364-4283. *161942* KERESEK bevásárlóközpont mellett 5000 m2 területet kereskedelmi célra. Telefon: 06- 20/4332-777, 20/9271-250. *162003* MARCALI-BIZÉN 1400 m2 telken 3 szobás családi ház eladó. Ár: 4,5 M Ft. Telefon: 30/315-0297. •162138* KAPOSVÁRTÓL 18 km-re, közműves, 2 szobás családi ház eladó. Telefon: 20/982-2926. *162182* KAPOSVÁRON Honvéd u.-ban, 65 m2, felújított panellakás eladó. 30/237-4663. *162202* CSURGÓ központjában eladó vállalkozásra kiváló helyen telek 75 m2-es üzlettel főút mellett. Utcafronton 160 m2 beépíthető. Parkoló a telek előtt, szomszédban üzletek. Betegség miatt áron alul. 82/471-502, 30/511-8910. •162263* BALATONLELLÉN központi helyen, nagy telken 85 m2-es szintes ház eladó. 70/525-2274. *162284* KAPOSVÁRON a belvárosban 56 m2-es felújított egyedi gázos tégla lakás eladó. Irányár: 12,5 M Ft. 70/314-7427. •162305* ÖREGLAK, Fő u. 11. sz. alatti 3 szobás ház eladó. Csatornázott, víz, villany van, gáz a falon. Érdeklődni a helyszínen. • 162315* KAPOSVÁR, Losonc közi 47 m2-es, tégla, cirkos, igényes lakás eladó 30/353-1644 *162316* KAPOSVÁRI, belvárosi, 3. em.-i, 58 m2, főzőfülkés lakás garázzsal eladó. Telefon: 82/315-072. *162318* BALATONLELLÉN 8770 m2 szántó, jelenleg külterület, a Lelle-Boglár összekötő út mentén eladó. Irányár: 1,5 M Ft. Telefon: 30/2046- 980. *162373* _________JÁRMŰ_________ AU TOUVEG-SZAKUZLET Kaposvár, Semmelweis u. 14. a VW Szalon mellett. Telefon: 82/526-060. *147217* AUTÓ-BÉRBEADÁS kaució nélkül, csak klímás diesel, benzines, fiatal járműflottából. 6-15 E Ft/nap. Telefon: 70/387-2653. *160579* AUTÓÜVEG GEIGER! Kaposvár, Dombóvári u 2. Telefon: 82/423- 171. *162053* Használt személygépjárműveket vásárolok legfeljebb 12 éves korig. kehe^hiteHeHa^ OPEL Astra 1.4i 16V ‘99-es évjáratú (szervokormány, 2»légzsák, kp.zár, el.ablak, gyári zene) 90000 km-rel eladó. Irányár: 1.590.000 Ft. Tel.: 70/556-6106 •162058* FIAT Bravó 1.6 SX '97-es évjáratú 2. tulajdonostól szervizkőnywel eladó. Extrák: szervokormány, dupla légzsák, el.ablak, el. napfénytető, kp.zár. alu felni, hifi, téligumi lemezfelnivel. Telefon: 20/9467-104 *162059* IVECO 35-10 2.8 TD, 97-es, jó állapotban eladó. Telefon: 20/450-4595, 20/336-3465.1,65 M Ft. *162268* RENAULT Master 2.5DCI, 2003-as, extrákkal eladó. Hitel megoldható. Telefon: 30/267- 0476. •162292* 8 P10-ES Pannónia motorkerékpár eladó. Telefon: 30/577-9648. BABETTA kismotor 20 000 Ft-ért eladó. 20/5599-600. •162378* ________AUTÓPIAC________ IFA L 60-as, 4x4-es, műszakival, taográffal, ponyvás + pótkocsi eladó. I.ár: 1,2 MFt I: 30/9374-113 •162311* BOLGÁR targonca, automata váltós, 3,5 t, műszakival eladó. I.ár: 1,25 MFt T.: 30/9374-113 •162312* SZEMÉLYGÉPKOCSIKAT vásárolnék reális áron 10 éves korig kp.-ért. Tel.: 30/9475-643 •162313* OPEL Kadett Limuzin '87-es, friss műszaki, téli gumi felnivel, kp.zár, riasztó, 5 sebesség, 5 ajtós eladó. 245 eFt 70/243-3061 *162314* ÁLLÁST KÍNÁL MUNKATÁRSAT keresünk a Somogyi Hírlap kézbesítésére Kaposszerdahely területére. A kézbesítő feladata, ho$ az újságot eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőt szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Megváltozott munkaképességűek előnyben. Jelentkezni lehet: Hír-Manó Bt. Telefonszám: 06-20/3131-079. * 145475* 10 ÉVES budapesti munkaközvetítő cég pécsi partnerirodája munkavállalókat keres 18-30 éves korig óceánjáró és folyami hajókra, továbbá az Egyesült Királyságba. Kaposvárott szakirányú és nyelvi képzést, szükség esetén a kijutáshoz hitellehetőséget biztosítunk. Munkavállalás és a képzés feltételeiről Kaposvárott előadást tart a régió egyetlen többéves tapasztalattal rendelkező étterem man- agere. Tel.: 30/335-5516. •158000* KAPOSFÜREDI CBA üzlet Kaposfüredi u. 170. felvesz gyakorlattal élelmiszer eladót és pénztárost. Jelentkezés a helyszínen. *158263* HORIZON Higiénia Kft. magyar tisztítószerek forgalmazására területi vezetőket keres. Tel.: 06-1/403-3363.9-14h-ig. *161549* ÁCS - tetőfedőt felveszünk. 20/806-8933. •161738* BÚTORASZTALOST keresek. 06-70/3343- 503. •161863* ORSZÁGOS ingatlan iroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4904 •161941* SZAKKÉPZETT péket kaposvári munkahelyre felveszek. 82/510-093, 9-10 óráig. •162070* AUSZTRIAI munkalehetőségek! Nyelvtudás nélkül is! (13-19 óráig). Telefon: 06-30/217- 2193. •162072* Elektronikai alkatrészek gyártására női és férfi betanított munkaerőt felveszünk. Telefon: 34/304-910, 34/302- 430. * 162076* BIZTOS megélhetés, stabil német háttér! Üzletkötőket keresünk a megyében, lehet nyugdíjas is, háztartási eszközök forgalmazására. Cégünk ingyenes betanítást nyújt. Fizetés: alap+jutalék! Elvárások: jó megjelenés és kommunikációs készség, vállalkozói igazolvány (kiváltható sikeres felvétel után is), gépjármű, mobiltelefon. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal: Pannonfitt Kft, 1162 Budapest, Szent Korona u. 208. Információs telefon: 20/962-11-30 •162267* BOGLÁRRA éves állásra főpincért, felszolgálót, pultost keresünk német nyelvtudással 5 éves gyakorlattal. 70/277-1314. •162317* BALATONLELLEI nonstop bisztróba éves állásra pultusnőt keresünk. 20/9180-459. *162319* AZONNALI kezdéssel keresünk fiatal munka- vállalókat, kaposvári üzembe összeszerelői, csomagolói munkakörbe. Érdeklődni: 82/321-570, 82/427-438-as telefonszámokon. *162321* BALATONLELLEI munkahelyre keresünk fiatal munkavállalókat, diákokat anyagmozgatási munkára, rugalmas időbeosztással. Tel.: 20/263-4839. •162321* INTEGRÁTORI feladatra keresünk vegyszer-, illetve vetőmagismerettel rendelkező ambiciózus munkatársat Kaposvár és Nagyatád térségéből. Zöldkönyv, jogosítvány, idegen nyelv ismerete előny. 06-30/983-0480. •162331* VILLANYSZERELŐ- és lakatosgyakorlattal rendelkező karbantartót felveszek 30/288-2654 *162353* ________OKTATÁS________ OK LEVELET adó masszázstanfolyam indul Kaposváron szept. 19-én. 06-70/314-0246. •149980* ÉRINTÉSVÉDELEM felülvizsgálója tanfolyam indul szeptember végén Pécsett, a Megamos Kft. (Nysz.: 03-0004-04, AL: 0559) szervezésében. 72/516-640, 72/324-842. *161369* KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő OKJ-s képzés indul szeptember 17-én Kaposváron. Vizsgával, jegyzettel, eszközökkel 119000 Ft. Kapós Kft. 30/458-2105. •162068* ANGOLTANÁRT keresek szombat-vasárnapra Kaposváron. 06-30/5600-983. ECDL-vizsgára felkészítő számítástechnikai tanfolyam indul Barcson a Pécsi Regionális Képző Központ szervezésében. Jelentkezzen most a Haskó Bt. (03-006-04). 82/461-124-es telefonszámán. Ny. sz.: (03-0117-03) Akkreditációs I. sz.: 0013. *162171* LITE NYELVTANFOLYAMOK Angol kezdő 09.19. Középfokú nyelvvizsgára felkészítő 09.12-től a novemberi nyelvvizsgára készít fel. Új tanfolyamaink: nyelvtani rendszerező kezdő, haladó és emeltszintű érettségire felkészítő indul 09. 24. szombatonként 9-13-ig. Ingyenes tudásszint felmérés. Kaposvár, Zárda u. 21. 415-920, www.lite.hu *162194* Szeptemberben induló 1-2 éves tandíjmentes képzéseink: Diákigazolvány, kedvezményes tankönyv, nyelvi képzés, családi pótlék, sportolási lehetőség, számítógépes tananyag-feldolgozás. Felnőtt képzéseink: Tankönyvtámogatás, a tandíj 30%-a a SZJA-ból visszaigényelhető. Pótfelvételit hirdetünk! Érdeklődni folyamatosan!!! 7622 Pécs, Siklósi út 22. Tel: 06-72/52S-608, 525-609 ANGOLTANÍTÁS, nyelvvizsgára felkészítés Balatoniéi lén. Tel.: 06/20/452-6351. *162231* INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul szeptember 17-én Kaposváron. Vizsgával, jegyzettel 85000 Ft. Kapós Kft. 70/209-0541. •162279* Már Kaposváron is t (<Si \ V srméTiANO I J cipőszakuzlet nyílott g * aZárdau.21/a-ban. * W Saját gyártású illetve É ^ import női-, férfi cipők ^ ^ 2005/2006őszi-téli & kínálatával 4P OPERÁTORI munkakörbe (betanított munkára) 3 műszakos munkarendbe dolgozókat felveszünk. Telefon: 20/376-5989, 70/389- 3939, 30/287-8059. *162080* AVON-munkatársakat keresek. Telefon: 30/426-0624. •162115* KAPOSVÁRI műanyagfeldolgozó keres csökkent munkaképességű munkavállalókat köny- nyű fizikai munkára. Kaposvár és környéki lakosok előnyben. Jelentkezés 8-12 óráig. Telefon: 82/529-480 Gazdig Antalné. *162121* GYAKORLOTT recepcióst, masszőrt keres éves állásra Hotel Balaton Fonyódon. Telefon: 20/967-4511, 20/961-1111. •162139* MARKETING és reklám! Nem házalós ügynöki munka. Másodállásban is végezhető! Intelligens emberek jelentkezését várom. További információ: 06-20/253-9776 *162170* FELSŐFOKÚ végzettségű munkatársat keresek pénzügyi szolgáltatások értékesítéséhez. Átlagkereset: 350 000 forint. Telefon: 30/9279-606. •162177* MÉRNÖK üzletkötőt (erősáram) keresünk Déldunántúli területre. Információ: www.tesk.hu oldalon, ill. a 06-1-279-0707 telefonon. Önéletrajzát küldje a bajkai edit@tesk.hu címre, 356-05 jeligével. •162181* KFT. köztartozásmentes eladó. Telefon: 06- 30/498-9143. •162219* AKTÍV emberek részére független üzleti tevékenység. Telefon: 06-30/3368-345. •162226* PÉNZKERESETI lehetőség teljes- és részmunkaidőben. Telefon: 06-20/392-2560. *162226* MÉLY- és útépítésben jártas finisért, henger- gépkezelőt és művezetőt keresünk! Telefon: 92/596-045, 30/684-6543. •162257* SZÁMVITELBEN jártas, „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező, számítógépen dolgozni tudó hölgyet keresek asszisztensi munkakörbe. 70/381-5354. •162265* ÖN TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐ? Munkát keres? Munkaközvetítés: 20-9207-826 vagy www.teher.hu •162281* LAKATOS és marós szakmunkást keresünk kaposvári munkahelyre. Telefon: 82/510-764. KERESKEDŐ ill. Vendéglátó vállalkozó OKJ-s képzések indulnak Kaposváron szeptember 17-én. Jegyzettel 55000 Ft. Kapós Kft. 30/367-9217. •162283* KÖZÉPISKOLÁSOKNAK angol-német középfokú előkészítők iskola után a Kopernikusz Nyelviskolában. Tel.: 20/9177-842. *162323* SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ tanfolyamok, Windows, Word, Internet. ECDL vizsgáztatás, vizsgafelkészítés kedvezményekkel. ABISÁI Okt. Közp. Kaposvár. Jelentkezés 82/415-681. (03-0082-03). *162329* ECDL vizsgák, programozó, műszerész, pályázatíró és vállalkozási ügyintéző tanfolyamok az OKT-AT Bt-nél. Kaposvár, Rákóczi tér 9-11., Tel.: 82/500-380, www.okt-at.hu . •162355* _________KIADÓ_________ BO GLÁRON önálló 3 szobás ház hosszú távra kiadó. 85/450-167, az esti órákban. *161858* SZOLGÁLTATÁS REDÖNYJAVÍTÁS, gurtnicsere. 30/283-3537. *149182* OLCSÓ zárak, csavarok, lakatok, csapbetétek, vízvezeték tömítések kaphatók. Kaposvár, Zárda u. 16. Aprócikkbolt. 82/310-125. ♦152170* REDŐNY-SZALAGFÜGGÖNY javítások 82/413- 556. *154299* REDŐNY 40-80% Reluxa: szalagfüggöny, napellenző, roletta és műanyag nyílászárók akciósán. Nyugdíjasoknak további kedvezmény! Tel.: 82/413-384, 85/450-396, 30/620-8258. *158740* KÚTFÚRÁS 300-as átmérővel, garanciával. 30/9477- 953. E-mail: hydral@axelero.hu •161403* FŰNYÍRÁS, parlagfüirtás Kaposváron és környékén. Tel.: 06-20/9881-341. *161601* ÁMOR SZIGETE szép környezetben, kellemes órák eltöltésére, teljes diszkrécióval szobák kiadók! B.boglár. Tel.: 70/218-9401. *161834* PÓLÓK színes és fehér jó minőségű pólókat ajánlunk iskolásoknak, nyomóknak, vállalkozóknak. TRI- TEX 7400 Kaposvár, Jutái út 32. Tel.: 82/311- 120,70/3363-755. Nyitva: H-P 7.30-15.30-$. NAPRAFORGŐ-betakarítást vállalunk, szállítás megoldható. 30/300-6182, 82/375-226. *162131* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, árnyékoló 60-80 %-os áron. 82/320-234. *162179* SZEMÜVEGKERETEK 50% kedvezménnyel. Cvikker Optika, Kaposvár, Tallián Gy. u. 7. Tel.: 82/410-989. VEGYES VILLANYMOTOR szivattyú, ventilátor, szénkefe árusítása, tekercselés. Andalics Kaposvár, Fő u. 71. Tel.: 82/320-531. •158184* DARABOLT cser-tölgy 1150, akác 1250 Ft, aprítás + 150 Ft. Kaposvár. 06-20/9-438-669. *160655* WINK SPORTés betétes gyermekcipők nagy választékban. Menő Manó Cipőbolt Kaposvár, Honvéd u. Patkó Üzletház. *161664* KERÍTÉSDRÓT, vadháló, nagyatádi piacon csütörtök, szombat rendelhető. 73/485-164. *161811* PÉNZTÁRGÉPEK 49900 Ft + Áfá-tól teljes Apeh ü^intézéssel. 2 HOL Bt, Kaposvár, Nádor u. 8.06-20/946-9629. *162280* BŐRKABÁTVÁSÁR Szezon előtti akció a Szőrme és Bőr Szaküzletben, Kaposvár, Irányi D. u. 12. •162344* GÁZKAZÁN, gázvízmelegítő, kiegyenlítő tartály, szőlőprés és szőlödaráló eladó. Tel.: 06- 82/311-615. Piacvezető importőr cég területi képviselői feladatokra, gyógyszertári értékesítésre keres áruterítésben jártas, számlaképes partnert. Kisteherautó szükséges. Előzetes kapcsolatfelvétel: 06-20-427-1446 © Somogy Temetkezési Kft Kaposvár, Mező u. 2. • Ügyelet: 82/528-518 • 05-30/6368430 y -gsE-ggy FELTEVŐ IRODA: Kaposvár, Fő g, 57. • 82/511*505 »tenietkez@axelero.hii/