Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-28 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám
Part Akciócsoport: földvári programnyitó A Balaton legyen Európa kulturális tava. Ezt a célt fogalmazta meg a Part Akciócsoport; a nyitó rendezvényt tegnap tartották Balatonföldvá- ron. Kiállítást láthattak az érdeklődők Theodor Oberheit- mann német fotóművész képeiből, valamint régi balatoni képeslapokból és plakátokból. Kötésén és Szólódon is komolyzenei koncert volt. A kistérségi összefogással megvalósult kulturális rendezvényt Bozóki András miniszter nyitotta meg. Korlátnak csapódott a motoros Batéban Megcsúszott és a korlátnak csapódott egy motoros tegnap délután Batéban. A férfit súlyos sérülésekkel szállítottak a kaposvári kórházba. A vizsgálatok szerint a motoros nagy sebességgel haladt az úton, amikor a jármű megcsúszott és a vezető elvesztette uralmát a jármű felett. Vaklárma az elgázolt vaddisznó körül Autó elé rohant egy vaddisznó pénteken este Lengyeltóti és Somogyvár között. Az ütközés következtében a jármű eleje összetört. Hírek szerint valaki elvitte a döglött állatot annak ellenére, hogy emberre is veszélyes kórt terjeszthet. A kaposvári rendőrség ügyeletese elmondta: nem tudnak arról, hogy az állat bármiféle kórt terjesztene. Továbbá cáfolta a hírt, miszerint a tetemet elvitték volna. Azt a kihívott vadőr a dögkútba dobta. Pusztít a zöldszemű szörny Minden harmadik feltárt gyilkosság indítéka a féltékenység. Legalábbis az Egyesült Államokban, az FBI nyilvántartása szerint. A somogyi adatok jóval kevesebb ilyen családi tragédiáról árulkodnak. A „zöldszemű szörny” azonban itt is szedi áldozatait. Házasságokat dúl fel, barátokat tesz ellenségekké.- Kezdetben még imponált is, hogy a férjem féltékenykedett rám - mondta a 35 éves Gábs Lídia kaposvári adminisztrátor. Hogyne féltene, ha szeret! Drágán jöttem rá saját butaságomra. Naponta hatszor nyolcszor is felhívott telefonon, s többször is megkérdezte, hol vagyok, mikor érek haza. Már a kolléganőimmel sem ihattam meg egy kávét, mert este jelenetet csinált. Fél évvel később elváltunk. Csak újabb két év után tudtam meg véletlenül, hogy az a csirkefogó valójában nem is volt féltékeny, sőt fűvel fával megcsalt. Épp azért telefonálgatott, hogy megbizonyosodjon, nem zavarhatom meg a pásztoróráit... Komáromi Zoltán rendőr alezredes, a kaposvári közrendvédelmi osztály vezetője szerint a családi botrányoknak csak 25-30 százaléka függ össze a féltékenységgel, ám többnyire ezek sem vezetnek drasztikus cselekedetekhez. Jellemzőbbek a pofonok, s más testi sértések.- A napokban jártam egy családnál, ahol a feleség féltékenykedett - mondta az alezredes. - Az asszony ráadásul depressziós is,, s mialatt férje dolgozott, ő bebeszélte magának, hogy más nőknél jár. Mire a férfi hazaért, rendszerint már magából kikelt feleség fogadta. A dühöngő nő addig kiabált és vádaskodott, míg férje megunta s erőteljesen megütötte őt. 3. oldal Átkozott féltékenység Erdélyi Dalma, modell; A féltékenység a szerelem vagy az erős érzelmi kötődés velejárója, tehát szerintem természetes érzelem. Sőt néha jól is esik, ha érzem, hogy féltenek. Persze a mértéke nem mindegy, ha túlzott az nagyon nyomasztó tud lenni, sőt tönkre is tehet egy kapcsolatot. Én nem vagyok féltékeny természet és szerencsére eddig mindig hűséges volt a kedvesem, így szükség sem volt rá. Varnus Xavér, orgonaművész; A legostobább érzés a világon. Klasszikus, de igaz: ha nincs értelme akkor azért felesleges, ha pedig jogos és oka van a féltékenységnek, akkor azért nincs értelme. Sosem voltam féltékeny, mert azt vallom, senkit nem szabad és nem is lehet kisajátítani. Természetesen én sem viselem el, ha ezt valaki megpróbálja, szabad lélek vagyok, s mint ilyen a féltékenység legrégebbi áldozata. A magyar bor autós követei A X. Magyar Borok Útja Rally száz autóból álló mezőnye tegnap dél körül ért Kaposvárra. A hazai bor népszerűsítését célzó útra sztár műsorvezető, ország- gyűlési képviselők, egykori miniszterek, olimpikon és topmenedzser is benevezett, s nem hiányzott a boros szakma több neves képviselője sem. Salgó László korábbi országos rendőrfőkapitány felesége kíséretében kelt útra.- Jó buli az egész, rengeteget ugratjuk egymást - mondta a 12- es sorszámot viselő rendőrtábornoki autó vezetője, aki a lapunknak elárulta: a hazai borok közül kedvence a későn szüretelt tokaji muskotály. Persze csak mértékkel. Kovács Kokó István a hazai borok avatott szakértőjének számít. A többi közt villányi és az egri borokra esküszik. Regőci Attila, a rallye szerveNégy versenyző: Herényi Károly, Kovács István, Bock József és Regőci Attila zője elmondta: részben a magyar bor imidzsének javítása, a borkultúra erősítését szolgálja a túra, amelyre az idén kétszázan neveztek be. A rallyet kresz és borral kapcsolatos tesztfeladatok egészítik ki, a csapat ma érkezik vissza a fővárosba. Harsányi * * % ÜSIk AUTÓHÁZ BARCS FordFiesta ^^V'995 000 Ft-tól kedvezmény ^ es 3 ev garancia! Diesel-kedvezmény: 450.000 Ft I FordFusion I //ZJHESV 2.599.000 Ft-tól j * »J vagy ajándék I klímaberendezés, í kedvezmény! t 0% befizetéssel elvihetők akár 120 hónapra! siüljfoi Autóház Barcs Kft. Barcs, Erkel F. u. 5. Tel.: 82/565-355 Nyitva tartás: H-P: 8-17-ig, Szó.: 8-12-ig 4 32 34 36 78 JOKER:804740 Nincs telitalálat A négytalálatosok nyereménye 981 ezer 708 forint. A 3-asok 15 ezer 766, a kéttalálatosok 1037 forintot érnek. A Vasárnap Reggel bármely részének másotósával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával, és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. E H Értesüléseket átvenni csak a U - re hivatkozva lehet. 05035 9 771419 010003