Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-27 / 200. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 27., SZOMBAT 3 BALATONFÖLDVÁRI TÜKÖR AZ OIV KORMÁNYZAT HÍREI Kilátók földje a földvári kistérség Bekerülhet a Leader program kiválasztott ötven támogatottja közé a balaton- földvári kistérség. A pályázatuk címe: A kilátók földje, ahonnan belátni a jövőt. Ezt Karácsony Ágnes és Kapus János találta ki, akiket az önkormányzatok oppen- heim borral jutalmaznak. A kistérség mind a tizenhárom településének van „kilátója”, ami lehet például művelődési ház is. Ezeket kirándulóúttal kötik össze a tervek szerint. Katlan Rally a homokbányában Nagy sikerrel rendezték meg tavaly a kőröshegyi homokbánya területén az első Balatoni Katlan Rallyt. A nagy érdeklődésre való tekintettel a versenyt ma tíz órától újból megrendezi a balatonföldvári Polgárőr Egyesület, az Ifjúsági és Extrém Sport Klub, valamint a kőröshegyi Ifi Klub. A városban tartják négy település lakóinak részvételével a Székely kupát. Szombaton és vasárnap a Part fesztivál keretében a kikötőben koncertekre kerül sor. Eladó telkek Panorámával A balatonföldvári önkormányzat értékesíti a tulajdonában lévő tizenhárom darab, Panoráma körúti telket. Ezek mindegyike teljesen közművesített. A telkek nagysága 800-946 négyzetméter. A vételár bruttó 6,9-7,5 millió forint között alakul a teleknagyságtól és -fekvéstől függően. Az önkormányzat a kedvező feltételek mellé feltételeket szab. így a telkek csak lakóházzal építhetők be, két éven belül sort kell keríteni erre. A maximális beépítettség a 25 nagyságának huszonöt százaléka, ugyanakkor legalább ötvenszázaléknyi zöldfelületet kell produkálni. További információkat Köse- lingné Kovács Zita aljegyzőtől lehet szerezni a 84/340-340 és 340-112 telefonszámokon. Jó zenéléssel sokat spórolhat a diák Az eddigi ezer forintnál jóval több pénzt kell fizetni a zeneiskolai tandíjra Balatonföld- váron. A magyar állam évi százötezer forintot költ egy-egy diák zeneoktatására. Szeptembertől ez a pénz elveszne, ha az összeg legalább tizedét nem kérné el a városi önkormányzat. Kedvező ugyanakkor, hogy jó tanulmányi eredménnyel sokat lehet spórolni. Kapusné Dojcsák Edit igazgatónőtől tudjuk, hogy az iskola tanulmányi átlaga 4,7! A Ránki György Zeneiskolában pedig rendkívül sikeres munkát végeznek a pedagógusok; ezt mutatja az is, hogy sorra nyerik az országos hangszeres versenyeket. A jogszabály szerint az éves tandíj maximum 18.360 forint lehet. Ezt a tanulmányi eredmény függvényében 10.500 forintra szabad csökkenteni. Mindezért heti hat tanórai foglalkozás, egy-egy vizsgán illetTanulmányi eredménytől függően alkalmazandó térítési díj mértéke félévenként: 4,51 átlag fölött 5250 forint 3,51-4,5 átlag esetén 7500fórint 3,5 átlag alatt 9000 forint Jól húzzák a talpalávalót ve előadáson való részvétel jár, illetve igénybe lehet venni az intézmény felszereléseit. A város képviselő-testülete mindezt nyolc vokssal, ellen- szavazat nélkül fogadta el. A térítési díj átvállalására vonatkozó hatáskört az önkormányzat humán bizottságára ruházta át. 25, illetve 50 százalékos kedvezményben részesülhet az a tanuló, aki erre szociálisan rászorul. A létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került családok helyett a teljes tandíjat átvállalhatja az ön- kormányzat. Tengeri őrnaszádot kaptak a balatoni vízi rendőrök Balaton 134 embert mentettek idén a magyar tengerből A német vámőrség korábbi hajóját adta át tegnap a balatoni vízi rendőröknek Ferenczi László, a Belügyminisztérium államtitkára Bala- tonföldváron. Fónai Imre A kétmotoros, negyvenhárom kilométeres sebességre képes vízi járgányhoz hasonló csak egy cirkál a Balatonon. Madarász Zoltán, a balatoni vízi rendészet kapitánya azt mondta: remélik, hogy egyszer csupa hasonló kategóriájú hajóval lesznek ellátva.- Nagyon igaz a vízi rendőrökre az ókori mondás: hajózni szükséges - mondta Ferenczi László, a Belügyminisztérium államtitkára. - Ehhez viszont megfelelő eszközökre van szükség. Az új hajó a pénzügyi és a belügyi tárca támogatása révén kerülhetett a Balatonra. Különlegessége, hogy korábban tengeren, majd Hajómustra a fedélzeten. Madarász Zoltán (balra) Molnár Albert államtitkárral fotó: gáti körnél folyóvizén teljesített szolgálatot. Felújítva, korszerűsítve, jó ben az Északi-tengeren kezdett idézi. Ezzel egészült ki a Balato- nélkülözhetetlen a vízi rendműszaki állapotban adhatjuk szolgálatot teljesíteni a német ni vízi rendészet 2 mentő- és 5 őrök szaktudása, segítsége, most át a vízi rendészetnek. A vámőrség felségjele alatt. Meg- járőrhajóból álló eszközparkja. Idén eddig 134 bajbajutottat Scharnebeck típusú hajó 1981- jelenése a tengeri őrnaszádokat Ferenczi László arról is beszélt: mentettek ki a Balatonból. Peugeot 407 - A játéknak vége! 500.000 Ft kedvezménnyel! ■ABS és ESP ■Aktív felfüggesztés ■ Digitális Klíma ■7 légzsák ■5 *-os törésteszt Most akár 0 % THM futamidőtől függetlenül! GYORS HITEL \ v beiskolázásra 200 000 Ft-ig akár kezes nélkül is a Dél-Balaton Takarékszövetkezetnél! PL: 100 000 Ft 1 évre havi 8 900 Ft évi 12% THM 24,32% ______________2 évre havi 4 782 Ft évi 13% THM 21,07% Ciliik- •Ajánlatunk: lakossági számla nyitás 150 Ft/hó vállalkozások 1000 Ft/hó költséggel ff nB . I-m.íJÍa. A lutmLInmi Juhi ÍmmÍmKaÍ lutnl/bmifun Dfíü kfU ninLÁUnlÁflnlnl/nl •h&WmML ' pjijC, Mllf, ml űrnrnl, IlmKSnfS, rl/o, M SZOpM/IM Bővebb felvilágosítás kirendeltségeinken Siófoktól Balatonbogláron át Kaposvárig. % A képen látható autó extra fels2ereltségű! \ PEUGEOT/máté FI BALATON BOGLÁR Klapka 17. Tel.:85/550-930 PEáJf SIÓFOK fő u. 24. Tel. :84/519-550 IÜÜ Nyílthétvége: Szept. 3-4 Skoda Fabía Life 1,212V-ABS, Vezető- utas oldali légzsák, szervokormány, indításgátló.- Nyomatékos 112 Nm-es motor- min.:260 l-es -1.225 l-es csomagtér- 3 féle karosszéria változat.- 0°/o-tól elvihető Ilyet senki nem tud a kívül. Az Ön Skoda márkakereskedője: Q HEI.ÍX, AutoSchater Autó Sch átér Autoscnater *640 Fonyód 8560 Keszthely 8600 Siófok Fo u. 234/B Köztársaság u. 99. Tapolcai u. 92 (Shell kút mögött) Tel: 85/362-299 Tel: 83/510-748 Tel: 84/510-748 Mobil: 30/620-76*59 Mobil: 30/620-76-58 Mobil: 50/620-76-57 ■#> SUZUKI Új és használt Suzuki /kftCIO® már 0% kezdő befizetéstől, akár 100 hónapra is! lOVos befizetéstől már 120 hónapos futamidő ALTO 1,1 GL 16.132.- Ft/hó IGNIS 1,3 GL 19.185 Ft/hó Új SWIFT 1,3 GC 19.615.- Ft/hó Wagon R* 1,3 GS 24.112 Kedvező kamatozású hitelek ff* Zimtafl Új és Használt autó vásárlása esetén is. Itf ÉLK'fü’T* Gépkocsi oktatóknak és Taxisoknak akár 9% KEDVEZMÉNY! Az okáé részleteiről érdeklődjön márkakereskedésünkben! Az Ön márkakereskedője: SUZUKI BORONGICS Kft. 8630 Balatonboglár, Vikár B. u. 2. Telefon/fax: 85/352-070 E-mail: info@suzukiborongics.hu • www.suzukiborongics.hu *** A Hyundai miadig többet ad!- , Atos Prime Base %/tl°nap°s futamidő A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! Szerviz szolgáltatásaink: - karosszéria javítás csúcstechnológiával {minden típusra) - autóvillamosság, f- műszaki vizsga helyben 3,5 tonnáig, - szélvádőjavflás, |- zöldkártya (benzin-dízel), - műanyag alkatrészek hegesztése, f ■ klíma szerelésTöltés, - teljes körű szerviz 1 (@>HYUnofll Nagy Márkakereskedés és szerviz