Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-22 / 195. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 22., HÉTFŐ KEK TŰKOR Meghalt egy asszony a budapesti lakástíízben Tűz ütött ki a VII. kerületi Rákóczi út egyik lakásában tegnap reggel, a lakó meghalt füstmérgezésben. A reggel hét órakor riasztott tűzoltók a negyven éves asszonyt még kihozták a tűzből, de az életét már nem sikerült megmenteniük. (szí) Rájuk borult a terepjáró Mercedes az erdőben domboldalon akart felhajtani két férfi Zalában, Rigyác mellett az erdőben egy átalakított Mercedes terepjáróval, ám felborulva az autó alá szorultak. Az autóvezetőt súlyos sérülésekkel helikopter vitte kórházba, utasa szörnyethalt, (szí) Védett festményeket találtak egy teherautón győri vámkommandósok Hegyeshalomnál ellenőriztek egy magyar teherautót, amelynek csomagteréből tizenhét darab festmény került elő. A védett műkincsek szállításához a sofőrnek nem volt engedélye, így eljárás indult ellene, (szí) Beragadtak a sárba a csempészek buszai két, sárba ragadt kisbuszban huszonkétmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a záhonyi határőrök az ukrán határhoz közel, egy földúton. A Tiszaszentmárton és Tiszamogyorós között megrekedt buszok utasai eltűntek. (szí) ESTI (volt levelező) tagozatos 4 éves gimnáziumi képzés a Munkácsy Mihály Gimnáziumban. A tanulmányok akár 3-2 vagy 1 év alatt is befejezhetők. A 9. évfolyamra való beiratkozás feltétele: 8 általános. A10-11-12. évfolyamra való beiratkozás feltétele: sikeresen elvégzett 9-10-11 évfolyam. Érdeklődni: munkaidőben 82/510-132 Beiratkozás: 2005. augusztus 29-30-31. SZAKMA ES NYELVVIZSGA EGY TANÉV ALATT Iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzések érettségizettek számára MÁR KAPOSVÁRON IS! Európai üzleti asszisztens +nyelv+számrtástechnika Egészségügyi operátor +nyelv -> számítástehcnika Idegenvezető ♦nyelv+számítástechnika Irodavezető +nyelv+számítástechnika Marketing- és reklámügyintéző -myelv+számítástecbnika Protokoll ügyintéző +nyelv+számítástechnika BEE. LIA Alapítványi Szakközépiskola 1121 Budapest, Rácz Aladár u. 81 Koncz Kornélia 06-30/932-2404 Honlap: www.liaiskola.hu E-mail: konczlia@axelero.hu Segal nem volt bandata? Bár egy miskolci kokain- csempész-bandát elkaptak, ám úgy tűnik, W Segal nem volt tagja a csoportnak. Most egy újabb miskolci asszony bukott le Hollandiában. Szemán László Mint azt múlt csütörtökön megírtuk, hétfőn este Miskolcon elfogták azt a Svédországból hazatérő, 30 év körüli fiatalembert, aki a magyar rendőrök szerint egyben egy nemzetközi kokain- csempész-banda futára és egyik futárszervezője is volt. A nyomozás eddigi adatai arra utalnak, hogy mások mellett ő szervezhette be azt a két magyar, egyébként miskolci fiút is, akik Equa- dorban ülnek kokaincsempészet miatt. Hozzátartozóik szerint az életük közvetlen veszélyben van. Időközben újabb magyar, és egyben újabb miskolci kábítószercsempész külföldi lebukásáról érkezett hír. Az elfogás még június 20-án Hollandiában történt, ám a nyomozati érdekek miatt csak most hozták nyilvánosságra. A Nemzeti Nyomozó Iroda a nemzetközi kokaincsempész-banda utáni nyomozása során június elején jutott olyan információkhoz, hogy hamarosan igen nagy mennyiségű kokain érkezik hajón Antwerpenbe. A hajó június 20-án Argentínából rendben meg is érkezett a fuvarlevele szerint fagyasztott hallal és polippal. A tengeri finomságok címzettje egy magyarországi cég volt. A holland rendőrök rajtaütöttek a hajón és a fagyasztott áru között rábukkantak a féltonnányi, huszonötmillió eurót érő kokainra. Letartóztattak két hollandot és egy magyar asszonyt. A jelenlegi adatok szerint nem zárható ki, hogy a fagyasztott halat és polipot Magyarországra szállították volna, majd innen osztották volna szét a benne elrejtett kokaint az unió egyes országaiba. Mindenesetre az már biztosnak tűnik, hogy az egész akciót egy magyar szervezett bűnözői csoport szervezte holland és dél-amerikai közreműködőkkel. A rendőrök még vizsgálják, hogy a magyar asszonynak, illetve a mögötte álló maffiának van-e köze a másik miskolci székhelyű kokaincsempész-ban- dához, melynek egyik szervezőjét és futárját múlt hétfőn elfogták. Az már biztosnak tűnik, hogy az ugyancsak kokaincsempészeten megbukott W Segal- nak nincs köze egyik bandához sem. A Való Világból megismert miskolci Cz. Tamást, azaz Segalt június 18-án kapták el a XV. kerület egyik bevásárlóközpontjának parkolójában. Éppen Hollandiából érkezetett a barátjától kölcsönkért VW Passattal, amelynek pótkerekében félkiló- nyi kokaint és 50 ezer ecstasy tablettát találtak a nyomozók. Farkas Péter is tagadja, hogy rosszat tett volna HAMAROSAN ELDŐLHET a kábító szer-termesztéssel gyanúsított olimpiai birkózóbajnok sorsa, miután napokon belül befejeződik a DNS-vizsgálat Farkast tavaly fogták el, miután a testvérét és egy kertészt őrizetbe vettek az édesanyja rákoscsabai házában. A házban ötezer tő indiai kendert találtak a BRFK nyomozói. farkas Pétert, a testvérét és a kertészt egyelőre csak jelentős mennyiségű kábítószer termesztésével gyanúsítják, a drog terjesztésével nem. Farkas azt állítja: tudott az ültetvényről, de nem ő termesztette azt Ám a helyszínelők DNS-mintákat rögzítettek a növényekről, illetve a termesztéshez használt berendezésekről. Törökországba repül Karcsika édesanyja Isztambulba repül holnap reggel Bogosné Pap Edi- na (28) a több mint egy éve el- <$¥ lopott Tüysüz * -m. Y* Mehmet Karcsika (8) édesanyja, tudta meg Iá- IP púnk az anyát segítő alapítványhoz közelálló forrásból. Az Egymásért „Egy- Másért” Alapítvány budapesti székhelyű kiemelkedően közhasznú alapítvány. A török-magyar állampolgár Tüysüz Mehmet (32) tavaly július 11-én nem vitte vissza a láthatásból fiát, Karcsi- kát az édesanyjához. Kilopta az országból és Törökországba csempészte. Az ügy miatt még a Magyarországra látogató török miniszterelnök is magyarázkodni kényszerült, aki hónapokkal ezelőtt ígéretet tett Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az ügy mielőbbi megnyugtató rendezésére. Talán ennek is volt köszönhető, hogy az addig „eltűntként” keresett Karcsika hirtelen felbukkant Isztambulban. A nemzetközi elfogatóparanccsal körözött édesapja még az írott és elektronikus sajtó képviselőinek is bemutatta a gyermeket. A felvételek tanúsága szerint Karcsika megdöbbentően közönyösnek bizonyult a hazája és édesanyja iránt. Az apa pedig bejelentette, hogy pert indított Karcsika elhelyezéséért egy isztambuli bíróságon. A pert ki is tűzték szeptember 26-ra, csakhogy az Európai Unió legfőbb bírósága közbeszólt. Azután, hogy megtudta: egy magyar bíróság már jogerős ítéletet hozott Karcsika elhelyezése ügyében, és őt az édesanyjának ítélte. A szegedi asszony most egyeztetni indul Törökországba a helyi hatóságokkal, akiket a hágai Nemzetközi Bíróság szólított fel az együttműködésre. A nemzetközi bíróság felszólalását komolyan kell hogy vegyék a törökök, hiszen bár Törökország még nem uniós tag, de akár a felvételéről való tárgyalások megkezdése is elcsúszhat Karcsika ügyén. ■ Szemán L. Strasbourgban a Pándy András aktája Illetékesnek minősítette magát a Belgiumban hat családtagjának meggyilkolásáért elítélt magyar származású Pándy András (78) beadványának ügyében az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Strasbourgban székelő bíróság vizsgálata akár két évig is eltarthat, ám a nemzetközi bíróság állásfoglalása nem vezethet automatikusan az ítélet visszavonásához. Mindezt Pándy András belga védője adta hírül Brüsszelben a hét végén. Az egykor Magyarországról Belgiumba távozott protestáns állelkészt két volt felesége és négy gyermeke meggyilkolásáért 2002-ben ítélték életfogytiglanra. Pándy többszörösen is kétlaki életet élt. Nemi életet élt egyik volt felesége korábbi házasságából származó lányával, aki teherbe is esett tőle, és megszülte közös gyermeküket. Sőt, vérfertőző viszonyt folytatott saját lányával, Ágnessel is, akivel a rémségeket közösen hajtotta végre. Pándy ma is tagadja, hogy megölt volna bárkit is, elítélni csak Ágnes részletes és rendkívül meggyőző, élethű vallomása alapján tudták. A lány 21 évet kapott. A családirtó, vérfertőző állelkész most strasbourgi beadványában avval érvel, hogy a belga bíróság nem vette figyelembe az ügyében az ártatlanság vélelmét. ■ Sz. L. agykontroll * SIÓFOK ^ Dél-balatoni Kulturális Központ (Fő tér 2.) Időpont: október 15,16,29, 30. Információ: 84/311-855 (PEDAGÓGUSOKNAK. ORVOSOKNAK, EÜ.SZAKDOLGOZÓKNAK AKKREDITÁLT TANFOLYAM!) INGYENES ISMERTETŐ: Szeptember 20-án, kedden, 17 órakor Kaposvári nagyvállalat keres: IGAZGATÓI TITKÁRSÁGÁRA TITKÁRNŐ MUNKATÁRSAT ELVÁRÁSAINK:- gépíró végzettség, WORD, EXCEL felhasználói gyakorlat,- középfokú angol nyelvtudás. Felsőfokú végzettség előnyt jelent. Jelentkezését szakmai önéletrajzzal, és szakképezettségét igazoló bizonyítványainak másolatával, a megjelenést követő öt napon belül 159817 számra a kiadóba kérjük. MAGYAR ÜZLETEMBERKÉPZŐ 'Mlf' AKADÉMIA Kaposvári Tagintézménye MÉG NEM KÉSŐ JELENTKEZNI a 2005/2006 tanévre érettségire épülő, iskolai rendszeréi, egyetemi, főiskolai teleételi mentességei nyújtó, felsőtökéi, akkreditált OKJ-s szakképesítésekre: Idegenforgalmi szakmenedzser (nappali tagozat) Kereskedelmi szakmenedzser (esti tagozat) CSALÁDI PÓTLÉK, DIÁKIG AZOLVÁNY, DIÁKIIITEL, KOLLÉGIHM IGÉNYEI HETŐ. SZAKMAI GYAKORLATI IIELY BIZTOSÍTOTT. JLLENTKtZ.NlLEHETSZEMÉLYESEN: 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 12/a. Tcl/fax: 82/320-160 vvYvvY.mua.hu ÖM azonosító: 035496 Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: > Siófokon kisfeszültségű hálózat átépítési munkái miatt a Május 1. utca, a Cseresznye utca, a Hársfa utca, a Birs utca, a Kökény utca, a Meggyfa utca, a Lidó utca és a Gesztenye utca teljes területén 2005 augusztus 26-án 7 órától 8 óráig, a Szépvölgyi utcának a déli felén 2005 augusztus 26-án 7 órától 16 óráig, ■ Siofok-Balatonkilitin a Honvéd utca teljes területén 2005. augusztus 23-án 8 órától 17 óráig, a Felszabadulás utca teljes területén 2005. augusztus 23-án, 24-én valamint szeptember 1-én, 5-én és 6-án 8 órától 17 óráig, a Ságvári utcában 2005. augusztus 23-án, 24-én, 25-én, 29-én valamint szeptember 1-én, 5-én, 6-án, 8-án, 9-én és 12-én 8 órától 17 óráig, a Rákóczi utca teljes területén 2005. augusztus 24-én valamint szeptember 1-én, 5-én, 6-án, 8-án, 9-én, 12-én 8 órától 17 óráig, a Napsugár utca teljes területén 2005. augusztus 29-én valamint szeptember 1-én 8 órától 17 óráig, a Gagarin utca teljes területén 2005. szeptember 1-én, 5-én és 6-án 8 órától 17 óráig, a Tompa Mihály utca teljes területén 2005. szeptember 1-én, 5-én, 6-án, 8-án, 9-én és 12-én áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatáskimaradásért megértésüket kérjük. Bon i % i A Való Világ egykori keményfiúja, Segal, azaz a miskolci Cz. Tamás a rendőrségi elfogás pillanataiban