Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 34. szám
2005. augusztus 21., vasárnap Életmód, egészség Képeslapok armadája Szombathelyen Mindenre képesek a képeslevelezőlap-gyűjtők, a hétvégén Szombathelyen cserélnek eszmét és lapot a megyei levéltárban. Az idei országos találkozójukra 80 gyűjtő és 14 kiállító jött el tegnap, még külföldről is. Kőszegfalviné Pajor Klára, a Magyar Képeslapgyűjtők Egyesületének elnöke elmondta, hogy ilyenkor a két nap alatt több ezer lap cserél gazdát, a legrégebbiek 1898- ból valók. (Az első képes levelezőlap 1896-ban Németországban jelent meg, a „csak” kép nélküli levelezőlapok régebbiek.) A gyűjtők ma átrándulnak Ausztriába is. mm MiplillipiSilil Az otthonátalakítás katalógusa A lakberendezés nélkülözhetetlen kellékévé nőtte ki magát az IKEA-katalógus, amely 160 millió példányban jelent meg. Állítólag ezzel a mennyiséggel kétszer körbeérné a Földet. A katalógus ezúttal is enteriőrök bemutatásával könnyíti meg a választást. A friss katalógus fő témája a hálószoba, de hangsúlyos fejezet a konyháról szóló rész is, amely a konyhát a családi események, baráti összejövetelek helyszíneként mutatja be. A 2006-os kiadványban a stílusok sokfélesége is fellelhető. Étkezés az órarendben Reggeli nélkül soha ne engedjük el a gyereket iskolába. Mindehhez van még egy kis idő, de a tanszervásárlás mellett nem árt átgondolni gyermekünk étkezéseit is a kezdődő iskolai szezonban. A z ősz és a tanévkezdés a gyerekeknek és a szülőknek is intenzívebb időszak, mint a nyár - mondja Ágoston Helga táplálkozás-szakember. - Az iskolás gyerekek esetében különösen fontos, hogy táplálkozásuk megfelelő minőségű, mennyiségű, szélsőségektől mentes legyen, és ha lehet, a napi adagban ötszöri étkezés szerepeljen. Az esetek nagy részében a tízórait, az ebédet és a délutáni különórák miatt az uzsonnát is az iskolában kell elfogyasztani, ami az iskolai menza, büfé kínálatát is érinti. Fontos, hogy a gyerekeket soha ne engedjük el reggeli nélkül az iskolába, hiszen a délelőtti órákon a fokozott figyelemhez, a testnevelési órán a fizikai aktivitáshoz a gyerekek a kiadós, tartalmas reggeliből me' i QB: rítik az energiát. Figyeljünk arra is, hogy a reggeli komplett fehérjét tartalmazzon, tejet, tejes italt, kefirt, joghurtot, sajtot, túrót vagy húskészítményt, de legyen benne elegendő szénhidrát is, ami az agysejtek tápanyaga és emiatt nél- rnro külözhetetlen a tan- EUtO órákon a figyelemhez. KELLEKEK A reggeli szénhidrát le- —————-----------hé t teljes őrlésű liszt- Hetente 1-2 nap bői készült kenyér, csomagoljunk pékárú, müzlik, gabo- édességet, napelyhek. Célszerű a A csokit vagy sütit reggelihez zöldséget a gyerek az ebéd és nyers gyümölcsöt után fogyassza, vagy az ebből préselt Ne legyen naponivólét adni. ta egy tábla csoÁgoston Helga sze- kóládé a tízórai, rint a tízórai, uzsonna Kerülje a gyerek szendvicséhez is lég- az iskolai büfék jobb, ha teljes őrlésű , cukros üdítőit, gabonából készül, lehet benne sajt, túró, húskészítmény, friss zöldség. Figyeljünk arra is, hogy olyasmit tartalmazzon, amit a gyerek szeret, tehát biztosan el is fogyaszt. A délutáni uzsonnára szendvics helyett gyümölcsöt ajánlatos csomagolni. ■ Őszre erősítsük meg immunrendszerünket! Az immunanyagok 70%-át a bél flóra termeli, így ennek károsodása súlyosan veszélyezteti immunrendszerünk normális működését. Ameny- nyiben a bélflóra megsérül, probiotikus tej- savbaktériumokkal állíthatjuk helyre a normál működését. A különböző tej savbaktériumok jótékony hatását számtalan tudományos vizsgálat eredményei bizonyítják a táplálkozásban, a megelőzésben, valamint a gyógyításban is. A probiotikus baktériumok hatása egyik oldalon úgy jelentkezik, hogy a területfoglalás versenyét megnyerve elfoglalják a bélfalat, majd telepeket alakítva, tapétaszerűen bevonják azt, így kiszorítják a kórokozókat. A másik hatásuk, hogy ellenanyagokat termelnek, ezáltal meggátolják a káros mikroorganizmusok létezését. Klinikailag bizonyított a hatásuk, az immunsejtek aktivizálása terén is. Az allergiás megbetegedések megelőzésében és a gyógyításukban kiegészítő kezelésként is egyre nő a I probiotikumok szerepe. | A magyarországi népesség sajnos növekvő és igen jelentős hányada szenved tejérzékenységben - laktózintoleranciában -, ezek kezelésében is igen jelentősek a Lactobacillus a Bifidus baktérium tartalmú készítmények, mint pl. a PROTEXIN termékcsalád, hiszen közös tulajdonságuk, hogy a tejcukrot - Laktózt - lebontják, tej savvá alakítják. Az ilyen betegeknek rövid idő alatt csökkennek a panaszai, jelentősen javul az állapotuk a probiotikumok szedésének hatására. Amennyiben valakinek a bélflórája egészséges, azaz egyensúlyban van, úgy a számára új, esetleg káros mikroorganizmusok támadását is sikerrel tudja kivédeni. Ez a hatás jelentkezik, ha számunkra új környezetbe kerülünk: utazás során, kórházban, gyerekek új közösségben (bölcsőde, óvoda, iskola). így fel tudjuk venni a versenyt az ott jelen levő kórokozókkal szemben. A probiotikumoknak ezt a hatását használjuk ki, amikor azt javasoljuk, hogy a gyermekek új környezetbe való beszok- tatásakor szedjenek Protexint, megvédve ezáltal őket a gyakori betegségektől. (x) Kaszás Géza: Kaszás Géza, a sokoldalú színművész pár hónappal ezelőtt úgy gondolta, hogy szívesen megválna néhány felesleges kilótól. Mivel a számos tévés és színházi feladat mellett egy saját vállalkozásba is belevágott, úgy érezte, friss energiákra van szüksége, hogy minden kihívásnak meg tudjon felelni. Ma már, 12 kilóval könnyebben, szinte újjászületve, tele erővel, energiával és lendülettel sikeresen vette a művészi és vállalkozói lét nem mindennapi akadályait. Sokan persze azt gondolták, hogy csupán a reklám kedvéért számolt be látványos fogyásáról.- Valóban fogyott vagy ez is csupán egy vállalkozás volt?- Nem lep meg nagyon a kérdés, mert az emberek hozzászoktak, hogy ha valaki elmondja a történetét, akkor azt csak a reklám kedvéért teszi és nincs is semmi valóságalapja. Az az igazság, hogy én nem akarok meggyőzni senkit. Akik személyesen ismernek, látják, milyen látványos változáson mentem keresztül. Valóban az utóbbi években tényleg összejött néhány felesleges kiló, amelyektől mielőbb meg akartam szabadulni. Pár ^ciló leadása után az ember sokkal jobban érzi magát a bőrében, több az energiája és jobban bírja a gyűrődéseket. Pláne most, amikor egyéb színházi és tévés munkák mellett még saját vállalkozásra is adtam a fejem. Aki már próbálta, tudja, miről beszélek. Nem csak az a néhány felesleges kiló zavart, hanem az is, hogy délutánonként rám tört egyfajta ólmos fáradtság. Majd leragadt a szemem, nehezen tudtam koncentrálni és csökkent a szokásos lendületem is. Először egy francia fogyasztóprogrammal kezdtem, és ekkor ismerkedtem meg a Metabollal. Nemcsak az tűnt érdekesnek, hogy a biojód révén magasabb szintre kerül az anyagcserém, tehát fogyni is lehet tőle, hanem az is, hogy a jódhiány következményei között említették az engem érintő fáradtságot és kimerültséget is. így aztán elkezdtem szedni a METABOL-t, bízva abban, hogy mind a két problémámban segíteni tud majd. Meglepődve tapasztaltam, hogy két hónap után 12 kilóval mutat kevesebbet a mérleg. Ez valóban fantasztikus eredmény, de talán még jobban értékelem azt, hogy a bosszantó délutáni mélypontok nyomtalanul eltűntek. Jelentősen csökkent az alvásigényem is, és reggelente pihentebben és frissebben ébredek. Ezeket kifejezetten a biojód, azaz a MÉTÁBÓL hatásának tulajdonítom. A METABOL-t azóta is folyamatosan szedem és nem is akarom abbahagyni, hiszen továbbra is számos feladattal kell megbirkóznom. Most már elértem az ideális súlyom és nem is szeretnék többet fogyni. Számomra a Métából már nem fogyókúrás szer. Szükségem van az általa biztosított erőre, energiára és lendületre. Meg persze azt sem szeretném, hogy a leadott kilók ismét visszajöjjenek. Persze, ebből a történetből mindenki annyit hisz el, amennyit akar. „Elértem az ideális súlyom!” / 4 I0HK1 3XH3BHB Angyal és ördög egy személyben Az ausztrál származású rocksztárra, Nick Cave-re ragasztották j a fenti címkét, akinek a szigeti fellépésére időzítve jelent meg I Válogatott versek (1984-2004) című kötete (Jonathan Miller Kiadó) legismertebb dalszövegeinek angol és magyar változa- | tával. És meglátá a szamár az Úrnak angyalát címmel regényt is írt már, de a kortárs rockzene legendás képviselőjének ver- I sei más minőséget képviselnek. Nem véletlen, hogy a Bécsi | Költészeti Akadémia vendégelőadónak hívta, hogy dalszöveg- írásról tartson szemináriumot. Szülőszobák divatja: császármetszés Hetekkel ezelőtt a Vasárnap Reggel nagy terjedelemben foglalkozott a császármetszések nagy divatjának okaival. A napokban egyre többen foglalkoznak azzal, miért emelkedett Magyarorszá- j gon a császármetszések aránya, minden negyedik szülő nő ugyanis ezzel a módszerrel hozza világra gyermekét. Az orvosok j állítólag a műhibaperektől való félelmükben választják szívesebben a császározást, a nők pedig szexuális életük védelmében, a j hüvelytágulás miatt, esetleg a szülési fájdalmaktól való félelmükben vállalkoznak arra, hogy nem hagyományos módon szülnek. ■■0123ipQ31ÍIlHl| Ételek fesztiválja vegetáriánusoknak A vegetáriánus táplálkozás különböző változatait kívánja megismertetni az érdeklődőkkel a IX. Vegetáriánus Fesztivál a jövő hétvégén. A budapesti Érzsébet-ligeti (XVI., Hunyadvár u. 43.) rendezvény „arca” HEVESI TAMÁS énekes, aki már másfél évtizede nem fogyaszt húst. A szakemberek azt tartják, hogy a helyesen összeállított vege- jj táriánus étrendek egészségesek és táplálkozásta- J ni szempontból megfelelőek. Például a tejet, tejter- I mékeket és tojást fogyasztó vegetáriánusok táplál- I kozása biztonságos, a hiánybetegségek kialakulá- n . ii sának a veszélye gyakorlatilag elhanyagolható. Tudja-e Ön, hogy a szervezetében közel 400-féle baktériumtörzs él? Közülük a Lactobacillusok és a Bifido baktériumok, együttesen tejsavbaktériumok, azaz PROBIOTIKUMOK a legfontosabbak az egészségünk számára.