Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 34. szám

* £ Somogyi kitüntetettek az állami ünnepen Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje polgári tagozatát adomá­nyozta Leitner Sándor festő­művésznek, a Kaposvári Egye­tem általános rektorhe­lyettesének, kari főigazgatónak oktató-nevelő munkásságáért, valamint művé­szeti tevékenysége elismeré­seként. A Magyar Köztársa­sági Érdemrend Lovagke­resztje polgári tagozatát vehette át Vágvölgyi Er­na, a kaposvári Kaposi Mór Ok­tató Kórház or­vos-igazgatója a csecsemőhalálo­zás csökkentése érdekében végzett munkájá­ért, a kórház minőségirányí­tási rendszerének kidolgozá­sáért és működtetéséért. Mosdóst vigadalom kultúrházavatóval Felavatták szombaton azt a kultúrotthont Mosdóson, amelyet három éven át mintegy 12 millió forintos költséggel újítottak föl. A Mosdósi Vigadalom névre keresztelt fiatalok napját a nemzeti ünnepre időzítet­ték, és Pásztohy András or­szággyűlési képviselő, vala­mint Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke mondott beszédet. A színes progra­mokkal telitűzdelt napon vi- gadalmi főzőversenyt, csalá­di viadalokat, hordószónok versenyt is rendeztek. ffTTi'ElTiTiTil 22 32 51 75 83 JOKER:405355 w-.f ’í i ,3'iv VjV?''feli ’.l Jem volt ötös a lottón A négytalálatosok nyereménye 1 millió 96 ezer 754 forint. A 3- asok 15 ezer 263, a kéttalálato- sok 1047 forintot érnek. A Vasárnap Reggel bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával, és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. E H Értesüléseket átvenni csak a U - re hivatkozva lehet. 05034 9 771419 010003 ■ ™ Ünnepelt az ország. Volt minden, ami augusztus 20-án kötelező .kel­ték.'*: kenyerszeges. lelkesítő be­szed. a Szent tstván-i hagyomány ujraertelmezese. tisztavatás. íegk parade. vurstli es tú2tjátek Magyar Bálint oktatási miniszter Nagysá­pon a nagy királyt a magyar törté­nelem (egradikalisabb rendszervál­tójának nevezte. Az uj köztarsasagi elnök a határon tuti magyarságnak es az EU-nak is üzent. Kifejtette, hogy István király a császár és a papa között is megőrizte országa függetlenségét. Hozzátette: önbecsülésünkhöz az is hozzátar­tozik, hogy kiállunk jogainkért és meg is védjük azokat! Szombat esti borkultúra „Egy boros kólát kérek!” - kevés ennél nagyobb sértés létezik a neves vidék borászai számára, akik a Bogiári Szü­reten a Borok utcájában kí­nálják a zamatos fajtákat. A fesztivál igen összetett kö­zönségének soraiban mégis akadnak szép számmal - fő­ként a fiatalabb korosztály képviselői akik a fruktóz- glükózszörp, étkezési savak és aromák népszerű kombi­nációjával „dúsítják” a külö­nös gonddal előállított kék­frankost vagy merlot-t. A szakemberek ennek ellenére bizakodók: egyesek úgy lát­ják, egyre szélesedik az a ré­teg, mely az ízéért, nem pe­dig az alkohol miatt issza a bort. 3. oldal Visszafordították az iraki művészt A magyar határról fordítot­ták vissza a csurgói alkotó­táborba igyekvő Imán Mahmudot. A vele együtt ér­kező német képzőművészek felháborodtak az eseten, ám kiderült: a határőrök jogsze­rűen jártak el. Az iraki ál­lampolgároknak ugyanis ví­zum kell hazánkba. Minder­ről tájékoztatták a hölgyet, s azt is elmondták, hogy csak különleges esetekben adhat­nak vízumot a határátkelő- helyen. A különleges eset, mint azt Timár Zoltántól, a határőrség országos pa­rancsnokságának a munka­társától megtudtuk, lehet gyógykezelés, konferencia, sport-, vagy kulturális ese­mény. Utóbbi mégsem jöhe­tett szóba, hiszen a hölgy csak hontalan útlevéllel ren­delkezett, ami ezt nem teszi lehetővé. Imán Mahmud egyébként tavaly itt volt a csurgói táborban. A néme­tek ezért nem értették a dol­got. A szakember szerint két eset lehetséges: tavaly maga csináltatott vízumot, illetve valaki más rendezte ezt helyette. Ám az biztos, hogy enélkül akkor sem lép­hetett volna be Magyaror­szágra. Varga Andrea Lovasparádéval ünnepelt Kaposvár Tegnap délelőtt az állami zászló felvonásával, ünnepi szentmisével és a Kossuth téri Szent István szobornál tartott megemlékezéssel kezdődtek az augusztus 20-i rendezvények Kaposváron. A domborműnél a megye és a város vezetői, ország- gyűlési képviselők, egy­házak, pártok, civil szer­vezetek képviselői helyezték el koszorúikat. A városliget­ben a Meisztro Lovas Klub és a Kecelhegyi Lovassport Egyesület látványos „betyár- show-val” szórakoztatta a közönséget. Jakab Edit ' ' ' I • • Wi / a *■* ■ Vasárnapi 9 ’W’ "W" “E K ! R 1 Somogyi Hirlaplj .. JIM... 'j'luPrL ■ _ , j dönts~ okosan! 9 9 Ünnepi üzenetek

Next

/
Oldalképek
Tartalom