Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-13 / 189. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT 5 KAPOSVÁR HÍREK Jó egészség tábor Mintegy száz somogyi és kaposvári fiatal vett részt a hagyományossá vált ló egészség táborban Fonyódligeten. Sótonyi Tiborné, a megyei vöröskereszt titkára elmondta: a tábort elsősorban tíz- tizenkét éves gyerekeknek szervezték. Az egyhetes rendezvényen elsősorban olyan fiatalok vettek részt, akik gerincferdüléssel küzdenek vagy más ortopédiai betegségben szenvednek. Részükre gyógytornát és úszásoktatást is tartottak, (mg) Dzsungel a romoknál Utolsó állomásához érkezett a kaposvári Roxínház társulatának születésnapi előadás-sorozata. Ma este 21 órakor a Dzsungel könyvét álk'tják színpadra a somogyvári bencés apátság romjainál. Maugli, Balu, Bagira és a többiek kalandjait tavaly mutatta be a társulat, s mindenütt óriási sikert aratott. A Roxínház 5. születésnapja alkalmából a Jézus Krisztus Szupersztár, a Hair és az István, a király után természetesen ezt a sikerdarabját is újra bemutatja. Felkészít a pótvizsgákra a családsegítő központ Meiszterics Eszter Felkészülést biztosít az iskolai pótvizsgákra a Kaposvári Családsegítő Központ a gondozott családok gyermekeinek. Szabó Anett, a szociális szolgáltató csoport vezetője elmondta: idén a bukottak nagy része általános iskolás korú, felső tagozatos diák és előfordul, hogy több tantárgyból készülnek egyszerre. Amíg az elmúlt években inkább a matematika, a kémia okozott gondot a gyerekeknek, ebben a tanévben a humán tárgyakkal is meggyűlt a baja a diákoknak. így a nyáron a földrajzot és az idegen nyelveket is kénytelenek átismételni. Ahogy befejeződött az iskola, a tizenegy diákot a lemaradáshoz mérten, heti két-három alkalommal oktatják a központ pedagógia-végzettségű dolgozói. A csoportvezető emellett hozzátette: a gyerekek élnek a nyári felkészítő lehetőségével, sőt vannak, akik év közben önként fordulnak segítségért az oktatókhoz. Kaposvári kátyúfigyelő Olvasóink tegnapi cikkünk nyomán több kátyúra is felhívták a figyelmünket. Azt remélik, amit mi is, azok, akik tehetnek ellene, olvassák az újságot. A legtöbb bejelentés a Toldi utca környékéről érkezett, ezek szerint a Toldi 12. szám előtt, valamint a Toldi utca 2. szám bejáratánál több gödör is akadályozza a közlekedést. A Szondi utca Toldi utcához közeli részén az úttesten van egy vízelvezető akna, melynek környezete, de az úttest és a járda is erősen le van süllyedve. Kellemetlen meglepetéseket okoz a járművezetőknek és szükség lenne a kijavítására. Mindegyik, a szerkesztőségünkbe bejelentett kátyút szemügyre vettük, és megállapítottuk: a körtönyebükkiek valóban nem elfogultak. Azt állították ugyanis, az övék a legnagyobb kátyú a városban. A Körtönyebükk 20-as szám környékén találtuk a képen látható méretes úthibát. Nyeremény ellenében észrevételeiket továbbra is eljuttathatják a 82/316-165-ös telefonszámra vagy a somogyi- hirlap@axelspringer.hu címre. Csak a teraszok foghíjasak idegenforgalom Egyre több német és angol turista jön Kaposvárra Bajsz, Máté-Márton________ Hallottuk, hogy szép a város, ezért jöttünk el megnézni Kaposvárt. Leggyakrabban ezzel a mondattal térnek be a turisták a kaposvári Tourinform irodába - tudtuk meg Máyerné Bocska Ágnestől, az iroda vezetőjétől. - A viszonylag hűvös idő ellenére is sok külföldi és hazai kiránduló kereste fői az idén a megyeszékhelyet. A tavalyihoz képest jelentősen több holland, német és angol érkezett hozzánk - mondta az irodavezető -, akik leginkább a helyi nevezetességekre, illetve a környező falvak: Bőszénfa és Szenna látványosságaira voltak kíváncsiak. A statisztika szerint csak júliusban kétezer Vendég fordult meg az irodában, így a nagy érdeklődésre való tekintettel hétvégeken is nyitva tartunk. Bár az idei nyár nem volt éppen kellemes az időjárás szempontjából, a város szállodáit, panzióit vezetők nem panaszkodnak a forgalomra. A Dorottya hotelben főleg üzletemberek foglalnak szobát s mint megtudtuk: az idei forgalom jobb, mint a tavalyi volt. A recepciós szerint a szállodában az időjárás egyáltalán nem befolyásolja a forgalmat. Hasonló a helyzet a Kapós Hotelben is. Nem a szeszélyes időjárás, sokkal inkább a nehézkes A turisták kedvenc helye Kaposváron a Kossuth tér és az Európa park megközelítés, a parkolási lehetőség hiánya okoz problémát. S ugyan a belvárosi kávézók teraszai napközben, de még esténként sem nevezhetők a legnagyobb jóindulattal sem túlzsúfoltnak, a tulajdonosok nem panaszkodnak. A Corso étterembe például sokan betértek azok közül is, akik a Balatonról jöttek Kaposvárt megnézni. - Spanyol, olasz, német, sőt orosz vendégek is egyre gyakrabban fordulnak meg nálunk - mondta Septe Józsefné üzletvezető. - Forgalomkiesést nem igazán okoz a rossz idő, csak a teraszon ül kevesebb vendég olyankor. Hasonló a helyzet a Csokonai kávézóban. Teraszukon napközben gyér a forgalom, ám az egyik felszolgáló szerint egy-egy rosszabb nap után be tudják hozni a bevételi lemaraFOTÓ: LÁNG RÓBERT dást, mert sok a német turista a városban. Ellenpélda a Cafe Istambul söröző. Török Attila, az üzlet vezetője elmondta: forgalmunk visszaesett a rossz idő miatt, külföldi turista egyáltalán nem tér be hozzájuk. - Rosszabb a szezonunk a tavalyinál - mondta -, inkább az esti órákban és tanév közben vannak, leggyakrabban főiskolás vendégeink. Szökőkút is lesz a mintalakótelepen Márkus Kata A lakók kérésére szökőkút is díszíti majd a mintalakótelepet Kaposváron. Ezt tegnap jelentette be Szita Károly polgármester a Béke-Füredi városrészben, ahol 32 millió forintért mintalakótelepet alakít ki az önkormányzat Jelenleg a térburkolatot rakja le a kivitelező, a fajátékok nagy része már a helyére került - mondta Szita Károly -, és a tér közepét díszítő szökőkút megépítésére is előteremtjük a forrást A polgármester elképzelései szerint minden évben átalakítanak egy lakótelepi belső tömböt Kaposváron, ám ehhez kormányzati támogatásra is szükség lesz. Az utolsó egyeztetés a beruházás megkezdése előtt FOTÓ: LÁNG RÓBERT KÉRDEZZEN: ^82/316-165 HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! LOPAKODÓ (12) 91380 (sz)ll.OO, 13.30, 16.00, 18.30, 21.00 TÚSZDRÁMA (16) 91361 (f) % 21.15 LAGZI RANDI (12) 18:45 FARKASOK BIRODALMA (16) 80696 (f) 20.00 MADAGASZKÁR (kn.) 91298 (sz) 11.15, 13.15, 15.00, 17.00 GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPOSOKNAK (kn.) 83410 (f) 17.30 MR. ÉS MRS. SMTTH (16) 91358 (f) 11.45, 15.30, 18.15, 20.45 VILÁGOK HARCA (12) 91351 (sz)10.45,13.00,15.15 SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Kálmáncsa A település Baráti Körének 45 tagja kirándulást tett a hétvégén. A hagyományteremtő céllal szervezett utazáson a résztvevők Szeged nevezetességei mellett Orosházára is ellátogattak. Nagy Józsefné polgármester (képünkön) elmondta: a civil szervezet mintegy 500 ezer forinttal támogatta a tagok utazását (mg) KomlÓSd Horvátországi kirándulásra vitték a helyieket. A kistelepülés lakói közül több mint negyvenen jelentkeztek, és a Plitvicei-tavakhoz mentek. Utazásuk költségeit az ön- kormányzat vállalta, (ga) Lengyeltóti Az elmúlt napok napos időjárása kedvezett az őszibarack érésének s gyorsította a cukorképződést. Az idén várhatóan 3 ezer tonna őszibarack terem Somogybán, a felvásárlási ár jelenleg negyven és százhúsz forint között mozog. Háztól történő, közvetlen értékesítés esetén az eladási ár • 100 és 250 forintot közt alakul. A kedvező kiskereskedelmi árak várhatóan élénkítik a keresletet, így egy főre vetítve akár három kiló is lehet az ez évi őszibarack-fogyasztás a megyében, (mk) Marcali A megyei területfejlesztési tanács támogatásával csaknem két és fél millió forintból két utcában is végeznek felújítási munkákat a településen. A Kisfaludy utca alatt átereszt épít, az Ősz utcában pedig a csapadékvíz-elvezetőket rendezi az önkormányzat, (ve) Mosdós Három turnusban, összesen mintegy száz asztmás vagy egyéb légzőszervi betegségben szenvedő gyereknek tartottak nyári tábort a szívkórházban. A tegnapi zárónapon a gyerekek játékos vetélkedőn adtak számot az itt tanultakról. Göbölös Ferenc jászberényi feltaláló minden fiatalt megajándékozott új találmányával, a sorozatgyártás előtt álló száraz inhalációs eszközzel, (szá) Őrei Heten jutottak tovább a hétvégi aratófesztivál szántóversenyének eredménye alapján az országos döntőbe. Három kategóriában mérte össze tudását a tizenkét versenyző, kiságyekével, nagyágyekével és váltvaforgatóval küzdöttek az első helyért. Torma Sándor versenyszervező elmondta: a szeptember 3-ai, jászkiséri döntőn Szőke Zoltán és Szabó Gergely is részt vesz, korábban mindketten indultak világversenyen is. (me) Potony A falu idős lakói nyaranta hazánk kedvelt fürdőhelyeit keresik fel. Kehidakustány után idén Zalakaros termálvizében mártózott meg a mintegy negyvenöt nyugdíjas. Az egész napos kirándulás költségeit pedig az önkormányzat állta, (ga) Somogyacsa Húszezer forinttal támogatta az idén az önkormányzat a Somogyi Egyetemistákért és Főiskolásokért Közalapítványt. A 256 lakosú zsáktelepülésről tavaly egy diák tanult felsőoktatási intézményben, aki támogatásban is részesült kaptuk a hírt Szakály Ferenc polgár- mestertől (képünkön), (kj) Somogyjád Amesforti testvérgyülekezetének meghívására Hollandiába utazott a település 16 református fiatalja. Az általános és közép- iskolások a lelkésznő vezetésével keltek útra, s egy hetet töltenek el a tulipánok hazájában. A fiatalokat családoknál szállásolták el, s útiköltségének egy részét a testvérgyülekezet állta. (hzs) s » i