Somogyi Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-09 / 185. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 9., KEDD MEGYEI KÖRKÉP BALATONI MAGAZIN Balatoni tömeg. Ritka látvány manapság, de nem csak a rossz Idő miatt FOTÓ: Cin KORNÉL Három oldalt a Balatonnak fejlesztés Megkérdezik az érintetteket a régióról Czene Attila Sikerrel zajlott az országos fej­lesztéspolitikai koncepció balato­ni vitája Siófokon és Keszthelyen.- Igyekeztünk arra figyelni, hogy olyan embereket is bevon­junk a beszélgetésekbe, akikről tudjuk, hogy rendelkeznek el­képzelésekkel a régió jövőjét ille­tően, de hivatalos fórumokon nem hallatják a hangjukat - mondta Oláh Miklós, a Balaton Fejlesztési Tanács társadalomtu­dományi kutatócsoportjának ve­zetője. - Kérdőívet is kiosztot­tunk, amellyel azt teszteltük: a Balaton jövőképének formálásá­ra milyen mértékben alkalma­sok az eddig nyüvánosságra ke­rült tervek.- Általános tapasztalat, hogy az Országos Területfejlesztési Koncepcióban az igényekhez ké­pest egyelőre alulreprezentált a Balaton - tette hozzá Oláh Mik­lós. - Javítani kellene az arányon, mert a 394 oldalból alig másfél foglalkozik a régióval; ezt jó vol­na legalább a duplájára növelni. A fórumokon részt vevők fő­leg azt firtatták, hogy a fenntart­ható fejlesztéseknek van-e jövő­jük a 2007-2013. közötti időszak­ban. Konkrét javaslatok érkez­tek a balatoni gondok nevesíté­sére. Többen javasolták, hogy a régió kistérségeinek megoldan­dó feladatai szerepeljenek a kü­lönböző fejezetekben. S előke­rült most is a régi probléma, hogy az intézményrendszer; a rendezvényszervezés, a turiz­mus, az oktatás és a közigazga­tás három megyéhez tartozik. A tisztiorvos is csak jót mond a Balaton vizére A Balatont négy meden­cére; keszthelyire, szigli­getire, szemesire és siófo­kira osztották föl a víz­ügyi szakemberek. Ezek­ben a víz minősége egy­mástól eltérő, de jó ideje mindenütt kiváló. Fürdésre tökéletes a Balaton vize HÍREK Megtalálták a nagypapát Gyorsan beletanultak a mun­kába a keszthelyi bűnmegelő­zési iroda ifjú munkatársai. Nekik is köszönhető, hogy a június rendőrségi szemszögből jól alakult a városban. A leg­több turista információt, taná­csot kér. De kérték a segítsé­güket elveszett forgalmi enge­dély felkutatásához, máskor pedig egy kisgyermek és nagy­papája vesztette el egymást. Műemlékturizmusban a legjobb Veszprém Veszprém megyében három­száz kiemelt eseményt hir­detnek a programfüzetek. A vendégek hatvan százaléka belföldi. A magyarországi megyék között kiemelt he­lyen áll a műemlékturizmus, itt található ugyanis a törté­nelmi és kulturális emlékhe­lyek tizenkét százaléka. Vízibicikliseket mentettek partra Két hajóval lát el ügyeletet Vo­nyarcvashegyen a Vöröskeres'z- tes Vízimentő Egyesület. Júni­usban csak négy riasztásuk volt, de júliusban hetente több­ször is adtak mentési feladatot a bajbajutottak. Az augusztus eleje még mozgalmasabb. Az 1970-es évek közepétől az 1990-es évek közepéig a Bala­ton ökológiai szempontból je­lentősen veszélyeztetett volt. Ezt követően azonban csak 2002-ben, akkor is csak 4-5 napra vált hipertróffá a Szigli­geti-medence. 2001-ben, az idő­közben bekövetkezett aszályos időjárás miatt jelentősen csök­kent a tó vízszintje, ennek elle­nére a tó vízminősége, azaz öko­lógiai állapota napjainkig ked­vezően alakult. A jelentős vízminőség-javu­lás hátterében több, ennek ér­dekében meghozott kormányin­tézkedés áll. Ilyen a kommuná­lis szennyvizek tisztítása, a tisz­tított szennyvizek vízgyűjtőről való elvezetése és a csatorná­zottság növekedése is. A vízminőség javulása a la­kosság szempontjából elsődle­gesen a balatoni strandok für­dőzésre való alkalmassága szempontjából fontos. Bár java­Fürdésre tökéletes a Balaton vize részt a tóból származik a legin­kább régióban élők számára az ivóvíz is. A fürdővíz értékelését a területileg illetékes megyei tisztiorvosi szolgálatok végzik. A Közép-dunántúli Környezet­védelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2000-től a közvélemény és az idegen- forgalom szakszerű és hiteles tájékoztatása érdekében a www.kwm.hu/balaton/ hon­lapján magyar, angol és német nyelven információs rendszert üzemeltet Ezen folyamatosan jelzik a Balaton állapotát. Vízhőmérséklet: 17,9°C Viharjelző Obszervatórium KktTmi Átlagmélység: 350 cm Siófok: 84/310-466 í Jtk d i„.„ Vízállás: 97 cm Fehér Gyűrű Egyesület: ^w^g a Bala*on Vízminőség: kiváló 84/310-655 jfr Fejlesztési Mentők: 104 Balaton Fejlesztési Tanács Tanács Tűzoltók: 105 8600 Siófok, Batthyány u. 1. Balaton támogatásával Rendőrség: 107 Tel./fax: 84/317-002 Fejlesztési Tanács Vízi rendészet: 84/310-712 Vízimentők Zánka: 87/568-168 www.balatonregion.hu Brüsszelbe viszik égető gondjaikat a tűzoltók Munkaügyi gondjaikra Brüsszeltől remél támoga­tást a hivatásos tűzoltók szakszervezete. Előre lát­hatóan október negyedikén adják át követelésüket az uniós munkaügyi biztosnak; Somogyot két hiva­tásos tűzoltó képviseli. Harsányi Miklós A remények felizottak, majd lelohadtak - foglalta össze az utóbbi időszak levelezéseit Árok Kornél kaposvári tűzoltó főtörzsőrmester, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszer­vezetének országos választmá­nyi tagja (képünkön). Azt akar­ják, hogy a száztizenkettővel szemben nyolcvanöt munka­napot kelljen dolgozni a vonu- lós tűzoltóknak és kérik, hogy fizessék meg a hétszázhu­szonnyolc óra túlmunkát. A bé­rek átfogó rendezéséről sem tettek le. Mint megírtuk: petí­ciójukat a Belügyminisztéri­umnak címezték, de a válasz korántsem nyugtatta meg a szakszervezetet. Budapesten választmányi ülésen döntöt­tek a folytatásról.- A rendszerváltás óta húzó­dik a probléma, az egyezteté­sek nem hoztak eredményt - így Árok Kornél. - ígéretek vannak, folyik az egyeztetés, csak megoldás nincs. Informáci­ónk szerint ezért a szak- szervezeti de­legáció októ­ber negyedikén Brüsszelben nyújtja át petícióját a munka­ügyi biztosnak. Olyat, amelyet korábban már a Belügyminisz­tériumba is elküldték. Árok Kornél elmondta: a magyar küldöttség három útvonalon megy Belgiumba. Útközben szlovén, horvát, olasz, osztrák, német és lengyel munkatársa­ikkal találkoznak, szakmai céljaikat velük is megosztják. Bölcsőde nélkül reménytelen a kismamák munkavállalása (Folytatás az 1. oldalról)- A bölcsődében megtudtam, hogy csak akkor vihetném Ka­posvárra a kisfiámat, ha kapos­vári lakos vagyok, vagy ha az önkormányzat szerződést köt a kaposvári önkormányzattal és kifizeti, amibe az állami támo­gatáson felül egy bölcsődés ke­rül - mondta Pósa Alajosné. - Az önkormányzatnál azt felel­ték, nincs pénzük erre, fizes­sem ki én az ellátás árát. Ez pedig nem is kevés. Mint kiderült: a legkisebbek kerül­nek a legtöbbe. Egy bölcsődés gyerek után évi 462 ezer forint normatívát fizet az állam és eh­hez Kaposváron még több mint 600 ezret tesz hozzá gyereken­ként évente az önkormányzat. (A gyes összege évi 300 ezer fo­rint.) Vörös Gyula, Kaposvár népjóléti igazgatója azt mondta: a 74 város környéki település­ből mindössze kettővel van szerződése az önkormányzat­nak. Értelemszerű, hogy így a többi faluból nem tudják fogad­ni a gyerekeket. A kaposvári adóforintokból ugyanis nem tud a város nem kaposvári lako­sokat támogatni. Somogybán több mint tízezer, három év alatti gyermek él, akik közül hatszáz a bölcsődés. A legtöbb bölcsődei hely a me­gyeszékhelyen van. 220 apró­ságról tudnak gondoskodni, ami 113 százalékos kihasználtságot jelent, de ha nagyobb lenne az igény, 30 hellyel még tudnák bő­víteni az ellátást. Mint kiderült, Pósáék esete nem egyedi. Volt olyan Kapos­vár környéki kismama, akinek hasonló kérésre az önkormány­zaton egyenesen azt mondták: nem hallottak még akkora ba­darságot, hogy bölcsődébe akar­ja adni a gyerekét, maradjon in­kább otthon vele. Megoldás persze van. Mind­két kismamának azt tanácsolta egy a témában már jártas sors­társ, hogy keressen egy kapos­vári lakcímet magának és gyer­mekének. Úgy megkerülheti la­kóhelyének egyébként mulasz­tásos törvénysértő álláspontját. Mulasztásod törvénysértést kö­vetnek el ugyanis azok az ön- kormányzatok, amelyek nem gondoskodnak arról, hogy a há­rom év alatti gyerekek számára legyen napközbeni ellátásra le­hetőség. Ez a bölcsődén kívül le­het családi napközi vagy házi gyermekfelügyelet is. A megyé­ben az önkormányzatoknak azonban kevesebb, mint a fele tartja be a törvény betűjét. Marcali jó példa. Ott már fel­készült a kistérség arra, hogy januártól nagyobb szükség le­het a bölcsődére. Hartal Kata­lin, a szociális központ vezető­je azt mondta: a bölcsődei he­lyek számát tízzel emelték, a térség önkormányzataival pe­dig kivétel nélkül ellátási szer­ződést kötöttek. Barcson is az igények miatt bővült a bölcsi és Nagyatádon is azt tapasztalták, hogy nagyobb az érdeklődés az utóbbi időben. Antalfi Józsefné, a nagyatádi in­tézmény vezetője azt mondta: a környező falvak nagyobb részé­vel van szerződésük, amit első­sorban azok a családok használ­nak ki, ahol a szülők a városba járnak dolgozni. Kevés gyerek, kevés bölcsi Somogybán a kórházban dolgozó anyák kezdeményezésére Ka­posváron hozták létre az első bölcsődét, több mint ötven évvel ezelőtt. A legtöbb ilyen intézmény 1968 és 1973 között alakult. A demográfiai hullám csúcsán, 1973-ban Somogybán 39 böl­csőde működött, amiből mára 14 településen 18 maradt SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG MM Balatonszabadi Ötven bajor fúvós játszott Balatonszabadiban a német­magyar kulturális találkozón. Nemcsak az auerbachiak arattak közönség- sikert, hanem a helyi fellépők is. A szabadi Művészetbarát Egyesület egy- felvonásost adott elő, szerepelt a siómarosi Kossuth Kör tánckara, s éne­kelt a balatonszabadi népdalkor, (fi) KapOSfÜted A Leader+ program so­rán 19 helyi akciócsoport jött létre Somogybán - tájékoztatott a föld­művelésügyi hivatal. A munkához szükséges előpályázatokat augusz­tus elsejéig az összes csoport be­nyújtotta, s az utolsó elbírálás után előre láthatóan kettő, legfeljebb há­rom versenyezhet az akciócsoporton­kénti 80-100 millió forintos vissza nem térítendő támogatásért (hm) Kaposszerdahely Felújítja a község sportöltözőjét az önkormányzat Az ötmilliós beruházáshoz 3,2 millió fo­rintos pályázati támogatást nyertek, a fennmaradó részt pedig önerőből és egyesületi hozzájárulással fede­zik. Egyebek közt új tetőszerkezetet kap az épület és belső burkolási munkákat is végeznek - tudtuk meg Balogh József polgármestertől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom