Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-01 / 152. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 1., PÉNTEK 5 KAPOSVÁR Liftfelújítás segítséggel A Személyfelvonó Felújítási Alapra idén pályázó öt társas­ház képviselőivel írt alá tegnap támogatási szerződést Szita Károly polgármester a város­házán. Az összesen 196 család házanként átlagosan három- százezer forintos támogatást kap liftjeinek felújításához. Az országban egyedülálló módon 2003 óta nyújt segítsé­get az önkormányzat a magas­házakban élőknek társasházi tulajdonban lévő felvonóik fel­újításához - mondta a szerző­déskötéskor a polgármester. - Csakúgy, mint tavalyelőtt, az idén is 3 millió forintos keret áll a lakók rendelkezésére. A Füredi utca 12-14-ben két személyfelvonó felújítására nyertek támogatást, s a lakók képviseletében Turbék István elmondta: liftjeik elektronikai rendszerére már nagyon ráfér a javítás. Ács Sándor az egyik lakásszövetkezet képviseleté­ben három Honvéd utcai épület felvonóinak javítására nyert tá­mogatást. Segítségével a város egyik legrégebbi, 1974-ben ké­szült liftjének fülkeajtaját auto­matizálják; másik kettőben pe­dig a hajtóművet cserélik ki. A magasházakban élők szeptember 30-ig még pályáz­hatnak a Személyfelvonó Fel­újítási Alapra. Oltást kérnek az utazók Egyre több külföldi nyaralásra utazó érdeklődik a megyei ÁNTSZ járványügyi osztályán az ajánlott védőoltásokról. Ezek nagyobb része több évig hatá­sos, és célszerű az utazás előtt legalább két héttel beadatni. Az ÁNTSZ munkatársai az idén ki­Nyári szünet az Együdben Mától zárva tart az Együd Ár­pád művelődési ház. Á nyári szünetben többek közt kicse­rélik az épület nagytermében a parkettát, valamint a közös­ségi helyiségek festése is rövi­desen elkezdődik. Egészségügyi dolgozókat köszöntöttek Az egészségügy területén ki­emelkedő tevékenységet végző felnőtt- és gyermekorvosokat, védő­nőket, fogorvost és asszisztenseket köszöntött tegnap a városházán Szita Károly polgármester és Juhász Tibor alpolgármester. A Sem­melweis Nap alkalmából elismerő oklevelet kapott Vass Lajos felnőtt háziorvos, Czárné Manduk Irén fogászati asszisztens, Pavlovics György házi gyermekorvos, Nagy Józsefné gyermekorvosi asszisz­tens, Tiszperger Gyuláné védőnő, Horváthné Agócs Ágnes védőnő, Somogyi Mihály felnőtt háziorvos és Geisz Emília fogorvos. lene, elsősorban Ázsiába és Af­rikába, illetve Dél-Amerikába utazó embert oltottak be hastí­fusz ellen. Fontos tudni, hogy a trópusi országokba indulók a sárgaláz elleni oltást csak a bu­dapesti Nemzetközi Oltóköz­pontban szerezhetik be. Horváth Gáborné, a központ igazgatója elmondta: a mun­kálatok mintegy 5 millió fo­rintból valósulnak meg. Az in­tézmény augusztus 18-án nyitja meg kapuit újra az ér­deklődők előtt. Az arany János téren forgalmi- rend-változás van, az arra autó­zóknak a körforgalmi szabá­lyok szerint kell közlekedniük. A 48-as IFJÚSÁG ÚTJA 2-től út­szűkületre, szakaszos útlezá­rásra kell számítani csatorná­zás miatt a Tele-Taxi jelentése szerint. Félpályás lezárás van a Jókai utca 6-nál. HÍREK Minőségbiztosítás a vezetőképzésben Minőségbiztosítási tanú­sítványt kívánja megszerezni az ATI. Pohner István, a ka­posvári autós-tanintézet veze­tője tegnap közölte: hat hóna­pig készültek a rendszer be­vezetésére, napokon belül megtartják az utolsó főellen­őrzést. Á vállalkozás csaknem kétszáz járművezetőt képzett az első félév során. A négy fő­állású oktatón kívül megbí­zással további szakembereket foglalkoztat, (hm) Százmilliós építkezés a toponári rt-nél A toponári mezőgazdasági részvénytársaság megkezdte a hatezer tonnás szemester- mény-tároló építését. Ez a be­ruházás 100 millió forintba kerül. Az alapozási munkát saját kivitelezésben a rész­vénytársaság hat dolgozója vállalta el, egy műszaki veze­tő irányításával végzik a fel­adatot. Csécsei János, az rt. elnöke elmondta: a legbonyo­lultabb szerelési munkát egy pécsi cégre bízzák. Az Avop- pályázat keretében épülő tá­rolót ősszel adják át. (hm) HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! VILÁGOK HARCA (12) 91351 (sz) 14:00, 16:30, 19:00,21:30 PATA-CSATA (kn.) 91346 ( s z > 17.00 Bi3 ­'iSflplMl b ű ­NŐS N E ­GYED (16) 80686 (f) 20.45 A CSAJOM APJA IDEGES (12) 91357 (fi 19.15, 21.15 MADA­GASZKÁR (kn.) 91298 (sz) 15.15,17.00,18.45 STAR WARS m. - a srra-EK bosszúja (kn.) 91351 (sz) 15.30, 18.15, 21.00 MENNYEI KIRÁLYSÁG (12) 91350 (sz) 14.15 SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG Kőkút Még az idén befejezik az alsótapazdi kultúrbáz felújítását. Az önkormányzat kívül- belül renováltatta: sok helyütt leverték a va­kolatot, s belül gyö­nyörűen kifestették a házat A felújítást viszonylag olcsón megúszták, mivel közmunkások dolgoztak itt, s így tulajdonképpen csak az anyagköltséget kellett kifi­zetni - tájékoztatott Földes Mária polgármester (képünkön), (av) Simonfa A kultúrház korszerűsíté­sére nyert pályázati támogatást az önkormányzat Bodrog Gábor pol­gármester elmondta: sok rendez­vénynek ad helyet a kultúrház. Az 1,3 millió forintból új berendezése­ket, cd-lejátszót, hangfalakat és erősítőket is vásárolnak, (me) Somogyaszató Közhasznú munká­sok tartják rendben a temetőt és a falunapon átadott szabadidőparkot Csaknem egy évig egyszerre 5 mun­kást foglalkoztatnak. A község szépí­tésére új virágtartókat raktak ki a te- lefonoszlopokra, s növényeket ültet­tek az óvodánál, a polgármesteri hi­vatalnál és a kultúrháznál. (hzs) Somogymeggyes Százezer forint alaptőkével hozta létre az önkor­mányzat az Együtt Somogymegy- gyes Községért közala­pítványt - tudtuk meg Weisz József polgár- mestertől (képünkön). Célja a falu csinosítása és rendezvények szervezése. A ku­ratórium tagjai segítik a falunap megrendezését ősszel pedig dísz­fákat ültetnek, (kj) Szentgáloskér Hamarosan elkez­dik a felújításkor elmaradt utcák rendbetételét s zúza­lékot terítenek a Virág utca 1040 méteres szakaszára. Egerszegi Ferenc polgármester (képünkön) elmondta: a beruházás 6,6 millió forintba kerül, ebből 4,4 millió a pályázati pénz, a többit az önkormányzat állja. A munkát au­gusztus elejére befejezik, (mg) Szüvásszentmárton Egymillió fo­rintot nyert az önkormányzat a te­rületfejlesztési tanácstól a község ravatalozójának bővítésére. Hor­váth Istvánná polgármester el­mondta: a másfél millió forintos beruházás során vizesblokkot is kialakítanak, s erre 450 ezer fo­rint az önerő, (me) Sportkedvelők előnyben a Zaranyi lakótelepen Az elmúlt évek egyik nagy eredménye, hogy az idén tavasszal átadták a jégcsarnokot a körzetben. A moz­gás szerelmeseit azonban a Zaranyi lakótelepen is várja a mostanában elkészült új sportközpont. Giber Vilmos, Kaposvár 12-es számú választókerületének önkormányzati képviselője ezeket a megvalósult be­ruházásokat említette a mostani választási ciklus legnagyobb eredményeinek. Az idén tavasszal füves labdarú­gópálya készült a Zaranyi lakó­telepen a képviselői keretemből - mondta Giber Vilmos képvise­lő. - Korábban pedig ugyanezen a területen hasonló konstrukci­óban strandröplabdapálya is épült. így egy kisebb sportköz­pont várja a lakótelepen lakó­kat, s még egy ivókút is készül ebben az évben a pályák szom­szédságában. Ugyan nem tartozik a körze­temhez, ám az ott élőknek is nagy könnyebbség lesz, ha elké­szül az Arany téri körforgalom - hangsúlyozta a képviselő. - A munkálatok már elkezdődtek, s a nyár végére átalakul a ma még balesetveszélyes csomó­pont. Giber Vilmos szerint jutott pénz út- és járdafelújításra is. Elkészült a Kazinczy és Radnóti utcák útfelújítása, a járda is megújult a Komárom utcában, s még az idén elkészül a Győr ut­ca mindkét oldala, a Puskin ut­ca, valamint a Nagyszeben utca a Kisfaludytól a Buzsákiig és a Buzsáki utca a Bemtől a Faze­kas Mihályig. Tervezik még a Zaranyi utca egy részét zúzott kővel megerősíteni a földút­program keretében. A Kisfaludy iskolában meg­újultak a mellékhelyiségek és a vizesblokk, s megoldották a Tallián utcai óvoda csapadék­víz-elvezetési gondjait A következő időszak feladatai közé tartozik a Brassó utca kele­ti és a Bem utca nyugati oldalán, valamint a Klapka utcában a csapadékvíz-elvezetési problé­mák orvoslása. Folytatódik a pa­nelprogram, s az utak, járdák karbantartása. Ez utóbbiból a lakók is kiveszik a részüket: a körzetből az önerős járdaépítés­hez másfél millió forintos támo­gatást kaptak a várostól. HÍREK MustCAt-esim folytatódik ma a Szentjakabi Nyári Esték ren­dezvénysorozata a romkert­ben. Július 7-én, csütörtökön folklóresten szórakozhatnak az érdeklődők. Közreműködik a Somogy Táncegyüttes és a Koud-Kolovit Gradiska tánc- együttes Bosznia-Hercegovi­nából. Jövő szombaton Tolcs- vay László Magyar miséjét mu­tatják be az apátság romjai­nál. A rockoratórium szöve­gét Tolcsvay Béla írta. az utóbb! hónapokban egyre több ügyfél keresi fel a kapos­vári okmányirodát azzal a problémával, hogy gépkocsi­szélvédőjének sérülése miatt pótolni szeretné uniós rend­számtábla matricáját. Zolnai Xénia irodavezető elmondta: a matricát az okmányiroda mun­katársai kizárólag akkor pótol­hatják, ha az ügyfél a régit be­mutatja. A pótlás díja 1000 fo­rint, a matrica sérülése esetén azonban nem pótolható; ebben az esetben az ügyfélnek új rendszámot kell vásárolnia, amelynek költségei jelentősek. Ezért az iroda munkatársai azt tanácsolják: amikor a törött szélvédőt kiveszik a keretből, vigyázzanak a matricára. A Festők városa országos rangra tör Az idén 22 ezer látogatója volt a Festők városa han­gulatfesztiválnak. Ez volt az első év, amikor a helyi művészek azt mondták: a rendezvény nem csak or­szágos, nemzetközi rang­ra emelkedett. A jövőre már egyhetesre tervezett program Kaposvár tele­pülésfejlesztési tervében két éve kitörési pontként jelenik meg. Az idei rendezvénysorozat sza­badtéri és művészeti program­jai egyaránt sikeresek voltak - összegezte a tapasztalatokat Stickel Péter kulturális igazgató (képünkön). - Ezért aztán a vá­ros vezetése és a szakemberek is egyetértettek abban, hogy je­lentős költségvetési forrásokat mozgósítva országos fesztivállá nőheti ki magát a rendezvény. Megtudtuk: az idén nyolcihil- lió forintból gazdálkodtak a szervezők, a város öt és fél mil­lió forinttal támogatta a rendez­vényt. A10 millió alatti költség- vetésű programok még helyi érdekeltségűnek számítanak - mondta Simonics Lászlóné ve­zető kulturális y ~ főtanácsos. - Jh A szervezők H m ezért jövőre 15 I j millió forintot ™ kérnek a vá- MpIBWfe rostól, s plusz Éh 10 millióra pályáznának. így a fesztivál országos kategóriába tartozna, s bár nem minden a pénz - tette hozzá a főtanácsos -, ebből az összegből már iga­zán tartalmas, egyhetes prog­ram készülhetne. Simonics Lászlóné szerint az idén a színpad jól vizsgázott, így jövőre is maradna a Kos­suth téren, ám gasztronómiai rendezvényekkel tarkítanák a programot. A tervek szerint a festő- és képzőművészek, vala­mint a fotósok mellett nagyobb szerepet kapnának a táncmű­vészek is. Stickel Péter azt mondta: az egyhetes fesztivál idegenforgalmi vonzóerőt is je­lentene Kaposvárnak, s talán érdemes volna 1-2 éjszakára beutaztatást szervezni a feszti­vál idejére. Giber Vilmos és Szita Károly a Zaranyi lakótelepi sportpályán FOTÓ: LÁNG RÓBERT ■ ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS A városháza ingyen hívható száma: : ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT W 06-80*200-427 www.kaposvar.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom