Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-05 / 155. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 5., KEDD EZ A HÍR KISKORPÁDON Parlagfüvet irtanak a munkanélküliek Megugrott a munkanélküliek száma a környező cégek lét­számleépítése és a már kevés­bé jövedelmező almások elha­gyása, feladása miatt. Az ön- kormányzat jövedelempótlás­ként közmunkával is próbál segíteni. Hét embert tudnak foglalkoztatni, akik az utcák­ban, közterületeken, a sportpá­lyán és környékén kaszálják a füvet, irtják a parlagfüvet és mindezt össze is gyűjtik. Futott a falu a falunapon Szombaton rendezték a ha­gyományos falunapot. A nap reggeli bemelegítő kocogással indult, amit főző- és pogácsa­sütőverseny követett. A dél­utáni szabadtéri programok­nak az eső miatt a kultúrház adott otthont. A sportpályán számos sportrendezvény mozgatta meg a kicsiket és nagyokat. A gyerekeket lég­vár, játékos vetélkedő és ját­szóház várta. Mindenki meg­mérethette magát a „Ki tud többet Kiskorpádról?”, a falu történetéről szóló totón. Festés-mázolás az óvodában Az augusztusi nyári szünet­ben kerül sor az óvoda idei kötelező fejújítására, ami a munkálatok miatt erre az idő­re bezár. így a csöppségek már frissen festett falak, pa­ciok és játékok közé érkeznek a beszoktatási időben, a nyári hónap utolsó napjaiban. Átalakul a körjegyzőség Kiskorpád eddig Gigével alkotott körjegyzőséget, most egy újabb település, Jákó polgármestere je­lezte, ehhez a társuláshoz kíván­nak csaüakozni. Mindhárom te­lepülésen döntöttek a képvise­lők: az együttműködési megálla­podás s aláírás után 2006. janu­ár 1-jétől nincs akadálya a csat­lakozásnak. A körjegyzőségben dolgozók létszámát tizenegy fő­ben határozták meg. A csatlako­zás mindhárom településnek előnyös lesz, hiszen többek kö­zött emelkedik a körjegyzőségi normatíva, a törvényességre egy körjegyző figyel mindhárom fa­luban. A számítások szerint mil­liós nagyságrendű az a pénz, amit a jövőben másra költhet­nek, hiszen ennyi marad meg községenként. EZT SÜTIK KISKORPÁDON Manci néni almás-habosa Marics Józsefné, Manci néni sü­teménye eredeti kiskorpádi cse­mege. A félbevágott, meghámo­zott és magházától megtisztított almákat alufóliával kibélelt tep­siben megsüti és félrerakja. Amíg az almák hűlnek, hat-hét tojásos piskótatésztát készít, a gyümölcs tetejére önti és visz- szateszi sülni. A kész alapot ki­veszi a sütőből és kicsit pihen­teti, mialatt két megfőzött, kihű­tött vaníliás pudingból, 20 dkg margarinból és 20 dkg porcu­korból habos krémet kever. Az almás pis­kótát tésztával lefelé kifordítja egy tálcára, megkeni a krém­mel és kis időre hűtőbe rakja. Tálalás előtt felkockázza és kakós porcukorral csinosítja. Korlát a gyalogosoknak beruházás Az idén csak a sportöltözőre telik Óriási a forgalom a falut átszelő főúton. Dübörgő teherautók, ka­mionok, a leeresztett sorompó miatt a tikkasztó melegben zsör­tölődő autósok, kattogó vonatke­rekek, a fékek csikorgása. Min­dent el lehet mondani a település­ről, csak azt nem, hogy csendes. Ám ez csak a látszat. Az átutazó nem is sejti, hogy lekanyarodva a főútról terül el az igazi falu. Ahol csend van, tiszta levegő, napsü­tés és madárcsicsergés. Püder Jó­zsef polgármesterhez bárki bejut­hat, ha megmássza a hivatal emeletére vezető meredek lép­csőt Ottjártunkkor éppen a rádi­ónak nyüatkozott az őstermelők között kitört viszályról. Mint mondta, a feljelentéseknek eddig egyetlen következménye volt, gyakrabban jelennek meg az APEH ellenőrei.- Nem is akarok már ezzel a té­mával foglalkozni - mondta. - Nem az én dolgom az állásfogla­lás. Most sokkal inkább a sportöl­töző befejezésére kell figyelnem. Ez lesz az idei év legnagyobb be­ruházása, 22 millió forintot szá­nunk rá, kaptunk némi pályázati támogatást is, és a faluban élők társadalmi munkával segítettek. Falazásnál annyian voltunk, hogy szinte nem fértünk el. A ha­táridő szorít bennünket, augusz­Augusztusra elkészül az új sportöltöző, ami a falu egyik büszkesége lesz tusra el kell készülni az épület­nek. Már csak a berendezéshez kéne egy kis pénz. Hitelt nem ve­szünk fel, s a jövőben sem válla­lunk bizonytalan pénzügyi tranz­akciót Van egy veszélyes kanyar a fa­luban, a posta előtt A szülők kér­ték, hogy legalább egy korlátot szereljenek fel, ami védelmet je­lent a gyerekeknek. A korlát elké­szült, biztonságosabb lett a közle­kedés. Kiskorpád nevének hallatán szinte mindenkinek a gyümölcs- termesztés, főként az alma és hű­tőház jut eszébe. Az almások egy részét azonban a gaz veri fel, tu­lajdonosa nem foglalkozik vele, mert olyan kicsi hasznot hozott, a hűtőházat pedig eladták, így nőtt a munkanélküliek száma.- Sokan elhagyták az almást, mert nem éri meg dolgozni vele. Alacsony a jövedelmezőség, a tá­mogatásokat sem kapták meg. Több nagyobb vállalkozás pedig leépítette a létszámot Megugrott a jövedelempótlékosok száma, de szerencsére nem éri el a kriti­kus szintet Hét embert tudunk foglalkoztatni a parlagfű irtá­sában és megsemmisítésében. MÜLT ES .'OVO Egyre szebb lett a falu A ház után cukrászda épül A CIKKEKET F. SZARKA ÁGNES ÉS PUHL ENIKŐ ÍRTA. FOTÓK: KOVÁCS TIBOR AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Marics Józsefné több mint het­ven éve született Kiskorpádon. Azt mondta, sokkal szebb ma a falu, mint volt valaha, amikor csak itt-ott lehetett egy-egy házat látni, hiszen több volt az üres te­lek, mint a beépített.- Nézzen csak körül a faluban - mondta. - Olyan házak épül­nek, hogy a városban is megcso­dálnák őket A tősgyökeres korpádiak azon­ban nem változtak, a beköltöző­ket pedig alig ismeri.- Az öregek maradtak ugyan­olyan összetartóak, amüyenek voltak - mondta. - Ám azokat, akik csak néhány hónapot, eset­leg csak egy évet élnek itt, nem is ismerem. A korombeliekkel rendszeresen találkozunk a nyugdíjasklubban. Jókat beszél­getünk, s ha valami varmivaló akad, azt is megcsinálom. Most éppen az egyik1 asszonynak a szoknyájából kellett felhajtanom. Elfoglalom magam a munkával, neki meg nem kerül pénzbe. Évente kétszer kirándulni is el­megyünk. Marics Józsefhét ott­hon körülveszi a család. Lányá­val, vejével, két unokájával él egy háztartásban. A fakanalat már átadta a lányának, ám a va­sárnapi közös falatozás soha­sem maradhat el. Marics Enikő jelenleg munka- nélküli. Pék-cukrász a végzett­sége, s egy cukrászdát nyitna a faluban, de mivel nincs állandó jövedelme, így nem kap hitelt. Bár egyelőre minden szabad­idejét a nemrégiben vásárolt ház rendbetétele, tatározása vi­szi eí. Mint mondta, egyetlen dolgot nem vállal, az a kaszá­lás. Ez a munka az édesapjára marad.- Szeretem ezt a falut. Közel van Kaposvár, jó a közlekedés, s a belső részen csend van és nyugalom. Azonban egy kicsit elmaradott a falu, de látszik a jobbítási, fejlesztési szándék, az igyekezet. Á fiataloknak is több szórakozási lehetősége van, ilyen a tánckör, a teleház, a falu­nap, a sportnapok. Egyre több bolt nyílik, s jó lenne egy étte­rem is. Sajnos munkahely egy­re kevesebb van. A faluból so­kan dolgoztak a hűtőházban, s annak megszűntével elveszítet­ték a keresetüket. Nagy álmom egy cukrászda nyitása, de eh­hez egyelőre nincs meg az anyagi fedezetem. Kezdő tőké­nek legalább félmillió forint ké­ne, s az is csak egy kis fagylal- tozóhoz elég. Most egyelőre az új házat kell beköltözhető ál­lapotba hozni. KISKORPADI MAGÁNÜGYEK Kiss György padlására vágyik a polgármester Pikler /ózse/polgármester sza­bad idejében Kiskorpád múltját kutatja. Minden érdek­li, ami kapcso­latba hozható a településsel. A gyűjtőmunkát még középisko­lás korában kezdte. Végigolvas­ta a levéltárban fellelhető irato­kat, s ha teheti, szívesen kuta­kodik a padlásokon. A vágya, hogy egyszer Kiss György pad­lására is feljuthasson. A hajdani szakoktató ugyanis szintén ku­tatta a múltat, s a polgármester szerint kincsekre lelhetne ott. Gyakran beszélget a faluban élő idősekkel is, akik átélték a szin­te máir történelmi múltat. Munka mellett iskolába is jár a falugondnok Molnár /ozse/mindössze fél éve látja el a falu­gondnoki teen­dőket Hamar beletanult a munkába. Ebé­det hoz kicsik­nek, nagyok­nak, kiváltja a recepteket, s inté­zi az itt élők ügyes-bajos dolgait Szabad ideje kevés, mert tanul is, hiszen egy falugondnoknak elméleti és gyakorlati vizsgát kell tennie, s a tanfolyam hat­szor egyhetes bentlakásos kép­zés. Az anyósa vállalkozásába is besegít, takarítani járnak. Ked­veli a focit, évek óta a Vasasnak szurkol. Télen pedig gyakorta hívják disznóvágáshoz mint megbízható és hozzáértő böllért. Totót készített a falunapra a postamesternő Dóm Zoltánná majdnem 30 éve vezeti a telepü­lés postáját. Nincs olyan ember, akit ne ismerne a falu­ban, s nincs olyan pletyka, amit ne hallana. De a hallotta­kat sohasem adja tovább. Mint mondta, az emberek bizalmá­val nem szabad visszaélni. Sze­reti a természetet, különösen érdeklik a madarak. Minden kezébe kerülő, ornitológiával foglalkozó szakkönyvet elolvas. A falunapra ő készítette el a helytörténeti totót, de egyetlen kikötése volt, a polgármester nem indulhat a versenyen, hogy másnak is legyen esélye. Spanyolország helyett Kiskorpádra utazik Orsolics Brigitta naponta teszi ■ meg az utat Ka­megkedvelték a barátságos pul­toslányt. Szabad idejében bará­taival jár szórakozni, de mint mondta, a pihenésbe sok min­den belefér. Az olvasás éppúgy, mint a strandolás. Szereti a do­kumentum jellegű könyveket Bár a nyári szabadságának a programja még nem alakult ki, nem kizárt, hogy belefér né­hány nap a Balatonnál. Álma, hogy egyszer eljusson Spanyol- országba vagy Krétára. Erdélybe készül a családjával az óvónő Árbogást Józsefné mintegy 40 gyermek pót­mamája. 0 ve­zeti ugyanis az óvodát. Bár üyenkor, nyá­ron egy kicsit könnyebb a dolga, hiszen alig tíz apróságra kell figyelnie. Otthon két tizen­éves várja. A munka, a gyerek- nevelés és a háztartás mellett lakóhelyén, Kaposfőn tagja a képviselő-testületnek, és táncol a hagyományőrző csoportban. A gyerektáncosok betanításá­ban is sokat segít. Azt mondta, szenvedélyesen szeret táncolni. A nyáron nagy útra indul a családjával, felkeresik Erdély nevezetes látnivalóit. Kölcsönkapott nyaralóban üdül a Balatonnál Jandzsóné Henner Katalin tíz 1| éve dajkálja a piciket az óvo­dában. Otthon két tizenéves nagyfia már annyira nem igényli a dajká- lást, de a rendszeres beszélge­tést igen. A kert, a szőlő, a gyü­mölcsös ápolásába is besegíte­nek. Kiskorpádon szinte min­den családnál van néhány al­mafa. Az állatokat a férje gon­dozza. Kevéske szabad idejé­ben, esténként a tévé jelent ki- kapcsolódást, bár sokszor a film elejére sem végez a házi­munkával. A nyári szabadságot az egész család a Balatonnál tölti, egy ismerős nyaralójában. ALMANACH - 108 - KISKORPÁD

Next

/
Oldalképek
Tartalom