Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-04 / 154. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 4., HÉTFŐ HÍREK FQNYÓDI TÜKÖR vinai zoltánné fonyódi kereskedő: Az idei nyár gyengébb a tavalyinál. Ez azonban nem csak fonyódi jelen­ség, másutt is kevesebb a megrendelésünk. A csökkenés miatt egyre kisebb árréssel kell dol­goznunk, a hasznunk egy-egy terméken huszo­nöt-harminc százalék. Új bíróság épül a még üres telken Az év végén elkezdődhet az új bíróság építése. A bíróság csere útján jutott a leendő épület területéhez. Az üres te­lekért a taláros testület eddigi épületét kapta meg az önkor­mányzat. Itt a város vezetése a civil szervezeteknek biztosít majd helyiséget. Emellett üz­leteket és bérlakásokat alakí­tanának ki az épületben. Választott bíróság dönt az üzletsor ügyeiben A kikötői üzletsor felett ren­delkező Lakásépítő Kft. kérni fogja a választott bírói testület harmadik tagjának kijelölését. Mint ismert, az üzletsor két tulajdonosának vitás ügyei­ben három tagból álló válasz­tott bíróság dönt majd. A har­madik tag kijelölésére azért van szükség, mert a tulajdo­nosok által megnevezett két bíró nem tudott megegyezni a harmadik személyt illetően. Eredményesen szerepelt a zenekar Borszéken járt a város művé­szeti iskolájának zenekara. A Németh jánosné fonyódi lakos: A piac sokkal jobb idén, « mint az előző években volt, szerintem a válasz­ték is nagyobb. Zöldséget, gyümölcsöt csak itt vásárolok, s a nagypiacon is mindig találok va­lamit. Szívesen járok a piacra, az eladók kedve­sebbek, mint másutt. zenészek Csámer Zoltán veze­tésével eredményesen szere­peltek a város partnertelepü­lésén rendezett ifjúsági fúvós- zenekari találkozón. A meg­mérettetésen Magyarország­ról egyedüliként vettek részt. Kisebb helypénz és forgalom piac Az eladóhelyek felére váltottak bérletet a kereskedők Olcsóbban bérelhetnek Megszépült a Templom tér A hét végére elkészül a fonyódligeti Templom tér fel­újítása. A terület tízmillió fo­rintból szépült meg, a kör­nyezet rendezéséhez és a díszburkolat lerakásához a Balaton Fejlesztési Tanács öt­venszázalékos támogatást biztosított. területet a kereskedők a fonyódi piacon, mint két évvel ezelőtt. Az önkor­mányzat mégis összesen 215 bérletet értékesített az idén, ez alig több, mint az összes árusító­hely fele. Füleki Tímea Nem kell áfát fizetniük a ke­reskedőknek a területbérlet után a piacon, ennek ellenére az idei évben újabb néhány százalékkal csökkent a porté-, kájukat kínálók száma. A ven­dégforgalom visszaesése az egykor fogalomnak számító fo­nyódi pulóverpiacon is érezhe­tő volt az elmúlt években. Né­hány távolabbról érkező árus­nak már nem éri meg hetente kétszer Fonyódra utazni, véle­kedett Herkovics Zsolt kereske­dő. Az árus év közben is piaco- zik, a többség azonban csak fő­szezonban vált bérletet. Július első napjaiban még mindig meglepően sok az üres hely. Zsíros Tibor, a piac vezetője el­mondta: ezeknek a területek­nek egy része elkelt, azonban sok bérletes csak később érke­zik meg. A visszajáró kereskedők el­sőbbséget élveznek jól bevált helyükre a tavaszi liciten, a többit 150 000 forintos kikiál­tási áron kínálták az idén a két és fél hónapos főszezonra. Na­pijegyet méterenként 2000 fo­rintért válthatnak. A város 60 Már ritkább a korábbi nyarakra jellemző pezsgés a fonyódi „pulóverpiacon'’ FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ millió forint bevételre számít a piaci helyekből, ez Fonyód költségvetésének csaknem öt százaléka, tájékoztatott Kiss Péter, a városüzemeltetési szer­vezet vezetője. A piacra a napokban már csak hosszas manőverezés árán lehet eljutni autóval a zsúfolt utcán,' a kereskedők többsége mégsem elégedett a forgalommal. Nem úgy a fonyó- diak: a helyben lakók többsé­gének továbbra is a szerdai és szombati napok elmaradhatat­lan része a piaci bevásár- lókörút vagy nézelődés. Női aktok szőnyegeken Több utca és közterület kapott aszfaltburkola­tot a városban az elmúlt he­tekben. Miseta István polgár­in e s t e r (képünkön) el­mondta: korszerűsítették a ko­rábban murvaköves Lányi, Wesselényi és Török Bálint ut­cákat, valamint felújították a Lenke utca burkolatát. Aszfal­tozták továbbá a szakiskola parkolóját, itt az egész tér kor­szerűsítését tervezik, ehhez to­vábbi 3-4 millió forintra lenne szükség. A kikötő déli oldalán a vízi rendőrséghez vezető úton a MAHART végezte el egy nyom­vonalon a szükséges munkála­tokat. Az út teljes szélességé­ben történő aszfaltozása az ön- kormányzat MÁV-val történő megállapodásától függ. Siófokon A Diego Szőnyegáruház mellett 376 és 200 nm-es üzlethelyiségek hosszú távra bérbeadók (jó árfekvésű lakberendezési termékek kizárólagos forgalmazási jogával) Érdeklődni:52/413-307. 8-16 óráig A Mátyás Király Gimnázium száznegyven érettségiző diák­ja lélegezhetett fel hét végére. A vizsgák csütörtökön értek véget az intézményben. A gi- miben az elmúlt hetekben 111 ballagó diák adott számot tu­dásáról. Előrehozott érettségi vizsgát idegen nyelvből hú­szán tettek, kiegészítő, szint­emelő vizsgára kilencen tér­tek vissza az intézménybe, tá­jékoztatott Bántó Zsuzsanna igazgató. A diákok túlnyomó többsége középszintű vizsgát tett, emelt szinten a továbbta­nulóknak egy kis része érett­ségizett.- Az új érettségi szabályok magasabb költségekkel és je­lentős többletmunkával jár­nak, ugyanis kettős adminiszt­rációt vezettek be: az adatokat elektronikus úton és papíron is továbbítanunk kell - mondta az igazgató. Párma Zsolt képalkotó és Rács Gyula festő a tárlatnyitón Mlszlai Anita, Papp Orsolya és Makay Barbara túl az érettségin Az új rendszerben jelentős eltérés a korábbiakhoz képest, hogy míg néhány tantárgyból - például történelemből - koráb­ban csak szóbeliztek a diákok, idén viszont írásbeli vizsgát is tettek. Magyarból az írásbeli szerkezete is átalakult: mérték a tanulók szövegértését, szö­vegalkotási képességét is. Vizek és ízek hétvégéje Szülte műiden vízzel kapcsola­tos szolgáltatás és termék meg­jelenik a városban jövő hétvégén a Vizek és ízek Fesztiválján. A magyarországi tavak képviselő­in túl termál- és wellnesshotelek mutatják majd be szolgáltatásai­kat. Nem maradhatnak el a kiál­lítók közül a vízisport-eszközök gyártói, a halászat és a vitorlázás képviselői, valamint az ásvány­víztermelők sem. Az ízek utcájá­ban szabad tűzön főtt ételeket kóstolhatnak az érdeklődők, a Párma Zsolt szőnyegképeiből látható kiállítás a Villa Galériá­ban. A művésznek második otthona a város: idejének egy részét fonyódligeti nyaralójá­ban tölti. Művei első alkalom­mal láthatók Fonyódon. Külön­leges alkotásainak egy része zsinóros technikával készült, ezt a módszert maga kísérle­tezte ki. Motívumait selyem­zsinórral rajzolja a szőnyegbe, leggyakrabban női aktokat áb­rázol így. Nonfiguratív alkotá­sai többnyire különböző sző­nyegek egymásba illesztésével készülnek. Ezek az intarziák Fonyódon is láthatók. Gasztronómiai Klub tagjai szá­mos specialitással készülnek a június 15-én kezdődő kétnapos rendezvényre. A pitekészítés mesterei a rendezvényt megelő­ző napig nevezhetnek a IV. Fo­nyódi Pitesütő Versenyre. MEGKÉRDEZTÜK Korszerű utakon járhatnak a városlakók Füleki T. A diákokkal együtt az új érettségi is vizsgázott Füleki Tímea .. már 2.050.000 FMóf ~ 0% befizetés $ 28.201 Ft U havi törlesztés AJÁNDÉK ÜZEMBEHELYEZÉSI KÖLTSÉG JT Új és használt autók 0% *LS*'*Í befizetéstől . A 120 hónapra j£ JL fj| já / fiz Ön márkakereskedője: ^ SUZUKI KlenoviCS Kft. 8700 Marcali, Nosziopy u. 14. TeL: 88/314-673, 85/418-402 s uzukimarcali@axelero.hu » www.hasznaltaulB.liu/suzukikteBovics

Next

/
Oldalképek
Tartalom