Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-26 / 173. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 26.. KEDD 5 KAPOSVÁR Katonagyerekek a Desedán Márkus K. A honvéd szakszervezet támo­gatásával elsősorban rászoruló családok gyerekeinek táborozá­sát szervezi meg évente két-há- rom alkalommal a Belső-somo­gyi Gyermektábor Alapítvány. Metzger István elnök elmondta: a mostani táborozás 40, az or­szág minden részéből érkezett résztvevője a héten a Deseda- parton piheni ki a tanév fára­dalmait s ismerkedik a város nevezetességeivel. Az alapít­vány 1994-ben csatlakozott az ország harmadik legnagyobb gyermekszervezetéhez, *a Ma­gyarország Felfedezői Szövet­séghez. Elvünk - tette hozzá az elnök -, hogy a gyereket tuda­tos, előrelátó szeretettel nevel­jük, s a táborokban megtanít­juk az együttélés legfontosabb szabályaira is. Augusztus ó-tól újabb táborba várja a gyereke­ket a gyerektábor-alapítvány, ezúttal Kecskemétre. Kaposváron nyaralnak a kisoroszlánok Kaposvár nevezetességeivel ismerkednek meg a külföldi diákok Három napot töltenek Kaposvá­ron a Lions Klubok Magyarorszá­gi Szövetségének külföldi vendég diákjai. Az idén 13 országból 28 fiatal érkezett hazánkba. Eglyné Katona Andrea, a Magyarországi Lions Klubok Szövetségének Ifjú­sági Cseretáborozással foglalko­zó elnöke elmondta: a diákok há­rom hetet töltenek Magyarorszá­gon. Ebből az első hét családok­nál telik, majd három napot Ka­posvárral ismerkedik a csapat. Ezután két hét országjárás kez­dődik. Ismerd meg Magyaror­szágot címmel bejárják az or­szág ismert és kevésbé ismert nevezetességeit, tájait. A kaposvári program egy kö­szöntőesttel kezdődött, ahol nem csak a külföldi diákokat, de az el­ső hétben szállást adó vendéglátó családokat is vendégül látták. Az eseményen részt vett Horváth Miklós, a Lionsok nemzetközi igazgatója és Ütő Ákos, a Magyar- országi Lions Klubok korábbi kormányzója is. Tegnap a város­házán Juhász Tibor alpolgármes­ter köszöntötte a táborozókat. Segítség a fiataloknak Harsányi M. Szakmai támogatását ajánlotta fel a Magyar Gyermek- és Ifjúság- védelmi Szövetség a romániai, Konstanta megyében működő szakmai szervezetnek - közölte tegnap Orbán István, a Magyisz elnöke annak kapcsán, hogy kül­döttségük tanulmányúton vett részt a szomszédos államban. A Kovászna megyei Oltszemben ér­telmi fogyatékos gyermekekkel foglalkozó intézményt látogatták meg, ezután Konstanta megye több nevelőotthonát keresték fel. Segítségüket ajánlották fel annak az otthonnak, ahol krízishelyzet­ben lévő fiatalokat gondoznák. Az elnöke elmondta: az elképze­lések szerint ambuláns kezelé­sükre új kórházi osztályt hozná­nak létre, ennek szervezésében, az uniós pályázat összeállításá­ban ígért segítséget a magyar szervezet. Orbán István tárgyalá­sokat folytatott Belu Marianná­val, a megye főjegyzőjével is. Nem játék a játszótér szabványa város minden játszóterén van javítanivaló Bartáékhoz hasonlóan sokan szeretnének nyugodtan játszani Veszélyes a sportpálya, kevés a gyerekjáték - pa­naszkodnak a Sávház la­kói. A megye legnagyobb lakóépületében egy na­gyobb falura való ember él. Háromezren laknak ott, éppen ezért azt mond­ják: több figyelmet és tá­mogatást érdemelnének. Fábos Erika Barta István kisfia ötéves. Azt mondja, ha normális körülmé­nyek között akarnak játszani, ne­gyedórát kell gyalogolniuk. A Sávház környékén ugyanis kevés a játék és ami van, annak nagy része veszélyes.- Itt, a szomszédos parkban ugyan van egy új játszótér, de mindössze három játék van rajta, ez pedig kevés - mondta Barta István. - Szerencsére nagyon sok a gyerek itt a környéken, így ab­ban az időben, amikor mindenki játszana, nagy a tumultus. A Lé­va közbe még gyorsan át lehet ér­ni, de hiába, mert ott meg a játé­kok régi, elavult darabok. A Sávház lakóinak gyerekeket nevelő része azt is kifogásolja, hogy a sportpálya nagyon elha­nyagolt Á bitumenborítást több helyen felverte a fű, a kapuk roz­zantak és a kerítés is hiányos. De legalább nem gazos. Annyit ugyanis elértek: a napokban le­kaszálták a környékét Játszótérből egyébként sosem elég. A városnak azonban az is éppen meglehetős feladat, hogy a meglévőket szabvány szerinti já­tékokkal szerelje fel. Az emlege­tett Sávház melletti parkban pél­dául új, svéd játékokon játszhat­nak a legkisebbek. A múlt hónap­ban lezárult szakértői vizsgálat azonban ezek közül is csak egyet fogadott el megfelelőnek. A Berzsenyi parkban a város egyik legnépszerűbb játszóterét - szintén nem olyan régen - több tízmillió forintért újíttatta fel az önkormányzat A gyerekek és a szülők azonban hiába elégedet­tek vele: az európai normák sze­rint készült fa játszóeszközök a legutóbbi ellenőrzés során nem feleltek meg a szigorú magyar előírásoknak. A Városliget mel­letti játszótéren, ami az egyik legújabb játékpark Kaposváron, a vizsgálóbizottság szerint sem­mi nem szabványos. A több mint 300 kaposvári játékeszközből mindössze tíz felelt meg a szab­ványnak. Hatvan játszótér vár felújításra Kaposvár 83 játszóterének több • mint 300 eszközéből mindössze sen tíz felelt meg a szabványok- : nak Ez derült ki egy nemrég le- j zárult vizsgálat soma Ezt min- '■ den településnek kötelező volt el-, végezni, s ez alapján kell elvé : gezni a szabványosítást A felújí ­tás végső határideje 2008, de a '■ szakértők szerint a határidőre : sem lesz sokkal jobb a helyzet [ Nincs ugyanis elegendő forrás a '■ szabványosításra A magyar elő ­írások egyébként a játszóterek : esetében szigorúbbak, mint szá- \ mos régi uniós tagországbaa ' Egy játszótér eszközeinek cseréje. 6-7 millió forintba kerül és lég- : alább 60 van a városban, amit fel kell(ene) újítani. Víz alatt gyakorlatoznak a búvár tűzoltók UTÓN A HONVÉD utcai csomóponttól félpályás útlezárás van egé­szen az Arany térig. Az Arany János téren a körforgalom sza­bályai szerint halad a közleke­dés. A TOPONÁR felé vezető úton buszmegállóöböl építése miatt lezárták a fél sávot és 30 kilométeres sebességkorláto­zást rendeltek el. A JÓZSEF AT­TILA és a DÓZSA GYÖRGY utcá­ban sebességkorlátozás van ér­vényben. Csőtörés következté­ben félpályás útlezárásra kell számítani a Laktanya és a BA­ROSS GÁBOR utca sarkán. Csőtörés történt a BARTÓK BÉLA utca 2. sz. előtti épület­tel szemben lévő buszmegálló­nál. A VIRÁG utca - a DAMJA­NICH és az ÁRPÁD utca közötti szakaszon - zsákutca. A MA­DÁR utca 51. előtt beszakadt az úttest, a területet elkerítették a forgalom elől. Harsányi Miklós A kaposvári búvár tűzoltók 15 méteres mélységben edzenek tegnap óta. Két napon át tart a gyékényesi vízi gyakorlatuk, amelynek talán legjobban várt programja az éjszakai órákban zajlik. Gulyás László őrnagy, a csoport helyszíni vezetője (képünkön) elmondta: szüksé­ges, hogy a csapat tagjai beha­tóan megismerjék a szélsősé­ges körülményeket. A víz alatti bevetésnél ugyan több világító- eszköz áll a rendelkezésükre, amely kedvező esetben 3-4 mé­teres távon belül láthatóvá teszi a területet. - Előfordul, hogy en­nél lényegesen kisebb a látótá­volság, a zavaros vízben jó, ha 20-30 centi - tette hozzá az őr­nagy. - A feladat elől ilyenkor sem menekül- ^ hetünk el, és jó, tfr-1 ha a tűzoltók ;F ahhoz is hozzá­* szoknak, hogy ^ a mentést gyak­W ran más „ter­mészeti behatás” hátráltatja. A merülést párban hajtják végre, a duó tagjai végig közvet­len testkontaktusban állnak egymással. A csapat nagy része - Árok Kornél, Baráth Gábor, Blága Károly, Czeider Balázs - számos vízi gyakorlatot siker­rel hajtott- végre, a két újonc, Szabó Péter és Szabó Gyula ugyanakkor első ízben vesz részt nyílt vízi gyakorlaton. fiKUHnre (JÍ5S|) ch a Kaposvár, Széchenyi tér 8. (Dorottya Ház) Árfolyaminformáció 82/428-888 Nagyatád, Barcs, Kaposvár Plaza, Tesco Áruházak - Kaposvár, Siófok VÉTEL _ „USD __ELADÁS [2 00,00 206.90 VÉTEL EUR ELADÁS [242,50 248,501 Érvényes: 2005. július 25. Jogi személyeket is kiszolgálunk! ____Z______Z__11_______ZZ______ HO LLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! VIASZTESTEK (16) 91366 (f) 15.45, 18.00, 20.15 BATMAN: KEZDŐDIK! (kn.) 91365 (f) 1 5.45, 18.30, 21.15 MR. ÉS MRS. SMITH (16) 91358 (f) 15.30, 18.15, 20.45 VI­LÁGOK HARCA (12) 91351 (sz) 18.45.20.15 STAR WARS m. - A SITH-EK BOSSZÚJA (kn.) 91351 (sz) 16.00 *145289* Gyékényes Tizennyolc százalékkal csökkent a személy-, huszonhattal nőtt a járműforgalom a tavalyi év el­ső félévéhez képest a vasúti határ- átkelőhelyen. Füredi Gábor, a nagy- kanizsai határőr-igazgatóság sajtóre­ferense elmondta: ezen a határátke­lőhelyen a tengerpartra irányuló tu­rizmus csak csekély forgalomnöve­kedést eredményez, (va) Hetes Rendkívüli ülésen bírálta el a lakópark infrastruktúrájának kiépíté­sére beérkezett pályázatokat a kép­viselő-testület. Az öt árajánlat közül a Váépszer kft.-ét találták a legked­vezőbbnek. A víz,- gáz-, villany- és a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésé­re, valamint a viacolor burkolatú jár­da, út elkészítésére nyolc napon be­lül megkötik a szerződést, (hzs) ■ Kaposvár Szombaton rendezte meg hagyományos nyári horgász­versenyét a Somogyért Egyesület a Desedán. A rossz idő miatt a félszáz nevezőből csak húszán ragadtak botot. Az ifjúságiaknál Pető András, a felnőtteknél Vörhendi Péter, míg a csapatversenyben a szervezet tabi csoportja diadalmaskodott, (av) Magyaregres Pályázatot nyújtott be az önkormányzat a re­gionális fejlesztési ta­nácshoz. Bók László polgármester (képün­kön) elmondta: a Dó­zsa György utca egy részét már ta­valy felújították, idén szeretnék foly­tatni az aszfaltozást. Az ötmillió fo­rintos beruházás felét az önerőből fi­nanszírozza az önkormányzat, (me) Siófok Nagy sikerű koncertet tartot­tak a siófoki evangélikus templom­ban, amelyen Búzás Aida énekelt Virágh András orgonakíséretével, (ca) Siófok Több százan, köztük né­metek, oroszok látták a siófoki Kálmán Imre Múzeumban Matzon Ákosnak, a honi kortárs avantgárd művészet kiemelkedő alkotójának kiállítását. A festő, aki egykor megfordult a balatoni város töreki művésztelepén is, ezzel a tárlattal ünnepelte hat­vanadik születésnapját, (kz) Somogyaszaló A Pipacs és a Rét utca, valamint az antalmajori állo­máshoz vezető út rendbetételéhez kért támogatást az önkormányzat. A 170,160 és 220 méteres szaka­szok szilárd burkolatúvá tételéhez külön pályázatokat készítettek, mert így nagyobb esélyt látnak rá, hogy a zúzott kővel felszórt utak kö­zül legalább egyet felújíthatnak. A több mint 6,6 millió forint összkölt­ségű munkák elvégzéséhez min­den esetben ötvenszázalékos ön­erőt biztosít a település, (hzs) Somogyjád Csaknem ötmillió forin­tos beruházással újították fel a Nyugati temető ravatalozóját. Dísz- burkolatot raktak le, s kicserélték és megnagyobbították az épület te­tőzetét, hogy a gyászolókat óvják az időjárás viszontagságaitól. A mun­kát augusztusban feljáró készítésé­vel és a sírkert parkosításával foly­tatják - tudtuk meg Lőrinczné Kiss Ilona polgármestertől, (hzs) Zamárdi Egy óra leforgása alatt két hasonló baleset történt tegnap délelőtt a hetes főúton, előbb Zamárdi, majd Balatonföldvár központjában. Mindkét helyszínen négy-négy autó koccant egymásba a helytelen követési távolság miatt. Sérültje csak a földvári ütközésnek volt, három könnyű eset. Órákig csak lépésben lehetett közlekedni emiatt a Balaton-parton. (fi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom