Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-03 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 27. szám
2005. július 3., vasárnap Fradi-hétfő: az ítélet napja Bár június végén lejárt jó pár FTC-játékos szerződése, még nem tudni, ki megy és ki marad. Tepszics Ignác sportigazgató szerint holnap mindenkinek a sorsa eldől. A Ferencváros nemhogy elkezdte - a felkészülést László Csaba vezetőedző irányításával, de már edzőmérkőzést is játszott. A Rimaszombat elleni 4-2-es győzelemtől azonban nem lehetett túlzottan okos a szakvezetés. Ugyanis ezen az összecsapáson a kulcsjátékosok közül csak Gyepes Gábor szerepelt. Nem volt ott a kezdőcsapatban a még vacilláló Lipcsei Péter (képünkön) és Szűcs Lajos, továbbá a néhány nappal korábban a Viktória Plzenhez igazolt Róbert Vagner, de hiányzott Thomas Sowunmi is, aki feltételezhetően Svédországba szerződik. No és természetesen nem húzott zöldfehér mezt Drágán Vukmir (már a Debrecen játékosa), továbbá Sorin Botis, Adem Kapic, Marék Penksa, Szkukalek Igor, Marius Sasu és Bognár Zsolt (őt a Sopron csábítja) sem. Ugyanakkor újfent kiderült, hogy a Ferencváros fizetésképtelen, majd alig néhány óra múlva olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Furulyás János dúskál a milliókban, így aztán az FTC Rt. könnyedén rendezi tartozásait a játékosokkal szemben. Állítólag a focisták százötvenmillió forintra tartanak igényt, és e követelésüket még a vezetés is jogosnak tartja. A sportigazgató, Tepszics Ignác a gondok ellenére higgadtnak tűnik.- A nyugodt arc csak álca?- Ha hiszi, ha nem, optimista vagyok. Remélem, hogy sikerül egy új felfogású, fiatalokra épülő gárdát összehoznunk.- Mégis miben bízik?- Mindenekelőtt a saját nevelésű labdarúgók képességeiben, és azokban az idősebb játékosokban, akik bizonyítottak.- Fizettek-e a játékosoknak?- Egyelőre még nem, de hétfőn sok minden eldőlhet.- Ezt a dátumot az öltözőben is úgy emlegetik, mint egy új időszámítás kezdetét.- Értem a gúnyt a szavaiban, de higgye el, hogy hétfőn sok függő ügy végére pont kerülhet.- Elindult a fantáziám, s látom, hogy a Fradi-klubház elé kamionok tolatnak és pénzhegyeket öntenek ki magukból- Kedden délig le kell adnunk az UEFA-nak azt a konkrét listát, amelyik a kupamérkőzésen szereplő játékosok nevét tartalmazza. Ezért mondtam azt, hogy hétfőn minden eldőlhet.- Mi lesz Szűcs Lajossal és Lipcsei Péterrel?- Két napon belül el kell hogy dőljön a sorsuk.- Az azért furcsa, hogy hétvégén még semmi konkrétum nincs.- Ha újdonságra kíváncsi, elárulhatom, hogy Bognár Zsolt valószínűleg mégis nálunk marad. Továbbá hiszek abban, hogy Szűcs és Lipcsei is kötődik annyira a Ferencvároshoz, hogy rájuk is számíthatunk.- Mi van akkor, ha senki nem mond igent? A Magyar Labdarúgó Liga elnöksége szombati ülésén úgy határozott hogy 15 csapat nevezésének elfogadását javasolja a versenybizottságnak a 2005-2006-os élvonalbeli bajnokságra. Az FTC-t további hiánypótlásra kötelezte. A klubnak hétfőig kell benyújtania fellebbezését az MLSZ-hez, majd a szükséges iratokat csütörtökig kell pótolnia. Sport, üzlet 9- Akkor a tehetségekhez kell nyúlni. Ilyen Nagy József és Nagy Sándor, két belső védő, 17 évesek és ikrek, Palásti Sándor középpályás ugyanúgy tizennyolc esztendős, mint a kapus, Beke Norbert. Az ifiben lévő, ugyancsak 17 esztendős Fitos László, aki irányító középpályás, szerintem az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezése, 183 cm magas, és ha így fejlődik, hosszú távon meghatározó játékosa lehet az FTC-nek. Informátorunk, aki bőbeszédűbb Tepszics Ignácnál, sőt, az öltöző tájékán olyasmiket is meghall, amik a vezetőkig nem jutnak el, eskü alatt vallja, hogy Lipcsei Péter és Furulyás János a hétvégén is többször folytatott négyszemközti tárgyalást. Ebből két dologra lehet logikusan következtetni: vagy Lipcsei marad, vagy a válogatott középpályás annyira megszerette Furulyást, hogy viszi magával új klubjá-' hoz... Gyenes András Alonsót nem lehetett utolérni Az összetettben élen álló Fernando Alonso volt a leggyorsabb az Fl-es világbajnokság Francia Nagydíjának időmérő edzésén. Mögötte Jamo Trulli és Kimi Ráikkönen végzett. A legutóbbi, indiana- polisi viadalt bojkot- táló, Michelin-abron- csot használó hét csapat tizennégy pilótájának „háziversenyét” hozta a gyakorlás első része. Ralf Schu- macher kezdett, eleinte vezetett is, majd megelőzte őt Jacques Villeneuve, illetve Juan Pablo Montoya és a remeklő, az 1:15-ös időhatárt elsőként Szato Takuma is. Az összetettben 22 pontos előnnyel éllovas Fernando Alonsót (képünkön) nem zavarta meg a japán pilóta bravúrja, remek ritmusban ment végig a pályán, és simán az első helyre került. A pénteki motorcseréje miatt tízhelyes büntetés terhével autózó Kimi Ráikkönen villámgyors volt, csak Alonso volt jobb nála addig, így igazán sajnálhatja az első napi technikai hibát. Jarno Trulli felvette a versenyt a finn klasszissal, s gyorsabban is száguldott, így kettejük közé férkőzött be. Az időmérő végén jött a két ferraris, s Rubens Barrichello nagy esélyt hagyott ki, eleinte még vezetett is, a végén aztán kiengedett, és csak ötödik lett. A hétszeres világbajnok Mi- chael Schumacher sem remekelt, de így is bejött Raikkö- nen büntetése miatt a harmadik helyre. C. I. HÍREK Elmaradt Erdei címvédő mérkőzése ÖKÖLVÍVÁS - Hamburgban védte volna meg negyedik alkalommal félnehézsúlyú WBO-övét Erdei Zsolt a francia Mehdi Sahnoune ellen. Ám a nagyszabású gála fömeccse elmaradt, mert a magyar bokszoló megbetegedett. Dr. Balogh Ádám, a Brémában élő orvos, aki vizsgálta Erdeit, közölte, hogy Madár a pénteki mérlegelés után a szállodában romlott ételt evett; eröleves és gombás marhahús volt a vacsorája. Szombat hajnalban lett rosszul, ám hiába próbálta délig olyan állapotba hozni, hogy vállalhassa az összecsapást. A gála programjában más változás nem volt, az Erdei-Sahnoune címmérkőzést későbbi időpontban, de megrendezik! Gerát Newcastle-ben látták? LABDARÚGÁS -Egy angol internetes fórumon megjelent, Gera Zoltánt, a West Bromwich Albion támadóját nemrég a nagyhírű Newcastle United stadionjában látták megfordulni. A beíró azt nem tudta, hogy tárgyalni volt-e a magyar játékos. Gera sajtóképviselői szerint a válogatott focista jelenleg nincs is a szigetországban. Negyedik a magyar kardcsapat VÍVÁS - A negyedik helyen végzett a magyar férfi kardcsapat (Nemesik Zsolt, Decsi Tamás, Kosa Miklós, Lengyel Balázs) a zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságon, mivel a bronzcsatában tíztalálatnyi különbséggel alulmaradt a román válogatottal szemben. A magyar csapatnak egyébként esélye sem volt a győzelemre. Tenisztorna Budaörsön TENISZ - Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Stella Artois Clay Court Championships nemzetközi tenisztornát Budaörsön. Az 50 ezer dollár díjazású Challenger-verseny tegnap indult és egy héten át zajlik, több mint 20 ország versenyzője adta le előzetesen a nevezését; többek között a legjobb honi férfijátékosnak számító Bardóczky Kornél. Költse másra, amit a telefonon megspórol! Üzleti Felező díjcsomag Az Üzleti Felező díjcsomaggal minden hónapban pénzt takaríthat meg - hiszen a csomag havidíjának fele telefonálásra és Nyílt Internet igénybevételére egyaránt felhasználható. Sőt: az Üzleti Felező díjcsomagot 2005. április 20. és 2005. augusztus 31. között megrendelők a szolgáltatás igénybevételének kezdetétől számított 3 hónapon át a havidíj 100%-át lebeszélhetik, illetve leinternetezhetik! A díjcsomag további előnyeiről és a szerződéskötés részleteiről az ingyenesen hívható, 1235-ös telefonszámon, illetve a www.t-com.hu oldalon tájékozódhat. ■ -Com- ■ ■