Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-03 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 27. szám
2005. július 3., vasárnap Közélet, politika, gazdaság 5 Nemsokára ciki lesz a cigi Á Áll a bál dohányzásellenes fronton, mert a honatyák olyan jogszabályt készülnek elfogadni, ami megengedné a dohányreklámozást a Hungaro- ringen. Kökény Mihály állítja: a szabályozás nem puhul, szakértők szerint a füstölgés visszaszorítására a tiltás és az adóemelés a legjobb eszköz. Ni "apók óta folyik a vita, hogy a Forma-l-es dohányreklámok magyarországi életben tartása vajon mennyit árt a füstölgés elleni harc ügyének. Egy biztos: a nagy dohányipari cég emblémáját még egy-két évig láthatjuk. Kökény Mihály népegészségügyi kormánymegbízott szerint ezért elsősorban az 1999-ben megkötött előnytelen szerződéseket lehet okolni.- Ezeket a megállapodásokat csak borsos kártérítésekkel lehetne felbontani. Egyébként a reklámoknak nagy hatásuk nincs, ez inkább erőpróba az egészségvédelem és a gazdasági érdekek között. Kökény szerint a dohánylobbi rendre megtalálja azokat az utakat, melyeken keresztül a reklámnál sokkal hatékonyabban elérhetik a fiatalokat. Ő maga például a napokban egy szórakozóhelyen azt tapasztalta, hogy egy cigarettagyártó cég emberei leszólították a dohányzókat, s reklámanyagot, általuk szponzorált fesztiváli belépőket osztogatva felmérték a dohányzási szokásokat.- Ez a törvény kijátszása, amelynek meg fogjuk találni az ellenszerét - jelentette ki Kökény, hozzátéve: ő a cigarettás dobozokon elhelyezett elrettentő figyelmeztetéseket sem tartja jó módszernek. - Elriasztás helyett inkább a pozitív üzeneteket kellene előtérbe helyezni. Például azt, hogy aki nem dohányzik, annak tisztább a leheleté, jobb a fizikai kondíciója. A leghatékonyabb eszköz azonban mégis az árpolitika: az EU országaiban ma már nemigen lehet négy eurónál olcsóbban egy doboz cigarettához jutni. Mi még messze vagyunk az ezerforintos paklitól. Sok időnk azonban nincs, 2008 végéig nálunk is el kell érni az előírt uniós adótartalmat. Az árnövekedés kétségtelenül eredményes: míg a kilencvenes évek elején' évente 25-26 milliárd szál cigaretta fogyott, ma már 16 milliárd szálat füstölünk el. A különbség akkora, hogy ennyit lehetetlenség feketén az országba csempészni - állítja Koós Tamás, az Egészségünkért a XXI. Században Alapítvány tudományos tanácsadója.- A nyilvános helyeken, intézményekben és közterületeken a korlátozott dohányzási lehetőségek is visszavetik a cigarettafogyasztást - mondta. - így ugyanis nem csak a rászokás esélye csökken, hanem azok is ritkábban gyújtanak rá, akik amúgy dohányoznak. A szakember szerint hazánk számára az lehet a hosszú távú cél, hogy a dohányáru jövedéki adója mindig az inflációt meghaladó mértékben emelkedjék, s az élet minden területén figyelembe vegyék a nemdohányzók jogát a tiszta levegőhöz. - Az egyik legkomolyabb feladatnak a szülők meggyőzését tartom - mondta Koós. - Őket kellene rávenni, hogy a gyermekek jelenlétében lehetőleg ne dohányozzanak. Ez ugyanis kétszeresen káros: ártalmas a gyerek egészségére s negatív példát is mutat. Sas István reklámpszichológus nem hiszi, hogy a Forma-l- es dohányhirdetések miatt többen gyújtanának rá, ám arra is felhívta a figyelmet, hogy a reklámnak nem csupán eladásnövelő szerepe van. Szerinte a reklám befolyásolja vélemény- alkotásunk rendszerét is.- A formás hirdetések azt sugallják, a dohányzással minden rendben van, ez életünk része. A reklámpszichológus arra a felvetésre, miszerint a dobozokon elhelyezett figyelmeztetések Az Ell orszáhatással van- gaiban egyre nak-e bárkire drágább a dois, azt felelte: hány, s ez a hosszú távon tény sokszor lehet szere- elrettentőbbpük. nek tűnik,- Az em- mint az ellenber nem tud kampány, a ellentétes tu- prevenció, dattartalmakkal együtt élni, nem képes egyszerre elfogadni azt, hogy valami kellemes és borzalmas. Márpedig a cigarettás dobozokon elhelyezett figyelmezetések éppen ezt a kognitív disszonanciát váltják ki. A legtöbb dohányos persze azt mondja, hogy tiem vesz tudomást a feliratról, de ha mindig el kell olvasnia, előbb- utóbb csak elgondolkodik rajta. Nem könynyű ugyanis az embernek hosszú időn át becsapnia magát. Előbb-utóbb választani kell. D.T. Az Egészségügyi Minisztérium koncepciója szerint csak olyan kijelölt dohányboltokban lehetne dohányárut vásárolni, ahol személyes kiszolgálás van, így kiszűrnék azt, hogy valaki túl fiatalon jusson cigarettához. Az őszi parlamenti ülésszakon tervezik a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását, amely kimondaná: az egészségügyi és oktatási intézményekben sehol sem szabad rágyújtani. Írországban, Olaszországban, Svédországban, Máltán - és egy unión kívüli országban, Norvégiában teljes dohányzási tilalom van az éttermekben, kocsmákban. Niklai Ákos, a Magyar Szállodaszövetség elnöke elmondta: ő nem támogatná a totális tiltást, mivel ez sok vendéget tartana távol a szórakozóhelyektől. Egyébként sok vendéglősnek a jelenlegi dohányzó és nemdohányzó részlegek kialakítása is nagy nehézségekbe ütközik, mivel ahol közös a légtér, ezt csak gépi szellőzéssel lehet hatékonyan megoldani - ezekhez azonban az állam alig nyújt segítséget. FONTOS MONDAT Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter „Kirobbanóan sikeres a magyar gazdaság, ám bizonyos politikai irányzatok el akarják torzítani ezt." Orbán Viktor, a Fidesz elnöke „A magyarság ma azon a vékony pallón egyensúlyoz, ahonnan különböző intézkedésekkel talán még van esély visszaadni az élet tiszteletét, a gyermeknevelés örömét. Ha ezt nem tudjuk megtenni, el fogunk fogyni, és ezt a mai 30-40 évesek meg fogják élni. Az ország nem azé, aki alapította, aki megvédte, aki idáig elhozta, hanem aki belakja. Ha nem tudjuk belakni, belakják mások.” Palcsó Tamás, a Megasztár 2. helyezettje „Azzal mindig is tisztában voltam, hogy nem vagyok csúnya, de azt is tudtam, hogy nem vagyok egy Brad Piti sem.” Egy mexikó püspökség kampányjelszava, miután elegük lett abból, hogy a miséket megzavarják a mobilhívások „Az Isten hívni fog, de nem a mobilodon." Urbán Flórián, az UTE egykori válogatott focistája, a REAC edzőjeként csapata elvárásairól „Tapasztalt és motivált, normálisan gondolkodó, alázatos, tisztességes játékosokat keresünk, a megélhetési futball- bűnözőkre nincs szükségünk.” turMIX FÉLSZ. Ma már a Fradika mindenkitől fél, tegyük hozzá: a szétzilált játékosállományt és a síró-rívó edzőt elnézve, alighanem joggal! Pedig Fortuna most is (be)segített: az UEFA-ku- pa első körében a fehérorosz MTZ Ripo Minszk lett az ellenfél. És erre mit mond a zöldek klubigazgatója? íme, a reakció: „Talán a liechtensteini Vaduz jobb lett volna!” Lám, a mai magyar futballban már a szerencse is pech. Esélytelenek vagyunk, akár a világverő MTZ, akár a Reál Madrid néz be hozzánk. MERLEG. íme, a heti gyorsmérleg: többe kerül a tömegközlekedés, változnak a parkolási szabályok és drágulnak a gyógyszerek is. Igaz, eközben megszületett az adóreform, ami állítólag átláthatóbbá teszi majd mindennapjainkat, s előbb-utóbb hasznot hoz mindnyájunknak. Erős azonban a gyanúnk, hogy most sem érdemes habos illúziókba ringatni magunkat. A nagy elánnal felvezetett reformok ugyanis valahogy mindig lelassulnak, megfeneklenek és a végén az inflációt meg a gyógyszerár- emelést kapja cserébe az adózó polgár. De meddig még? ÖNGÓL. A Magyar Televízió már megint közröhej tárgya. Az egyik kereskedelmi kanális el is happolta előle a legnézettebb és a legnagyobb reklámbevételllel kecsegtető világ- versenyt, a foci-vb-t. Az elnök mégsem aggódik. Arra jutott, nekik nincs pénzük, míg az RTL Klub versenyképes, így nem csoda, ha lemaradtak a licitnél. Igen ám, de egy ilyen széria jogait nem csak a pénz alapján ítélik oda, a szakmai és műszaki kondíciókat is figyelembe veszik a pályázatot kiírók. A németek úgy vélhették, a Győzike-show-val és az enbé- egyes meccsekkel ügyeskedő csatorna profibb, mint a nincstelen közszolgálati kanális. * ** Az árkommandó nem megoldás? Amióta kiderült, jövőre a legmagasabb áfakulcs 25 százalékról 20-ra mérséklődik, sokan találgatják, vajon olcsóbbak lesznek-e az érintett termékek árai, vagy az adókülönbség a kereskedők hasznát gyarapítja majd. A kormány a fogyasztóvédelemre épülő árfigyelő hálózatot ígér, ám szankciók híján nehéz tesz célt érni. A jelenlegi 25 százalékos áfakulcs a hasonló fogyasztási adók között világviszonylatban is az egyik legmagasabb - érthető hát, ha a gazdasági szakemberek többsége üdvözli a csökkentését. Az öt százalékpontos mérséklés négy százalékkal olcsóbb árat jelenthet az érintett termékek, azaz a tartós fogyasztási cikkek, a ruházati termékek és bizonyos élelmiszerek körében. De vajon bekövetkezik-e ez az árcsökkenés? A dilemmát a kormány is érzékelte, mert siettek bejelenteni: árkommandót állítanak fel januártól annak ellenőrzésére, hogy az áfamérséklés ne a kereskedők extraprofitjaként érvényesüljön, hanem az emberek pénztárcáját kímélje. A kormányfő az Mesterházy Attila ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi tárcát kérte fel az árkommandó létrehozásával kapcsolatos feltételek kidolgozására, ám enélkül is viszonylag hamar kiderült: a jelenlegi törvényi keretek között az államnak semmilyen eszköz nincs a kezében ahhoz, hogy a gyártók, illetve kereskedők árpolitikáját befolyásolja. A pénzügyminisztérium e téren ugyan emlegetett valamilyen változtatást, melyről egyelőre még semmit nem akarnak mondani, nehogy a „kereskedők felkészülhessenek rá”, ám a fogyasztóvédelemért felelős politikai államtitkár amondó: inkább a nyilvánosság erejével lehet majd a kereskedőket arra rávenni, hogy ne „nyeljék le” az adó- csökkentés hasznát. Mesterházy Attila szerint akár feketelistákat is összeállíthatnak azokról a cégekről, amelyek nem érvényesítik áraikban az áfamérséklést.- Nem hiszem, hogy az államnak jogszabályokkal kellene beavatkoznia a piaci folyamatokba - jelentette ki az államtitkár. - Én inkább a meggyőzést tartom követendő megoldásnak. A tervezett árkommandó Mesterházy szerint nem jelenti új hatóság létrehozását: a fogyasztóvédelem emberei néhány társhatósággal közösen végeznék az összehangolt ellenőrzéseket, s ahol szükségét látnák, ott tájékozódnának az árképzés hátteréről. A kormányzati figyelem természetesen nem az ásványvizekre és az őrölt kávéra fókuszálna, hanem azokra a tartós fogyasztási cikkekre, ahol a magasabb ár miatt a haszon eleve nagyobb lehet. Más szemszögből látja a lehetőségeket Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elnöke. Szerinte nincs sok értelme a kormányzati árellenőrzéseknek, s nemcsak azért, mert az állam kezében sem jogosítványok, sem pedig szankciók nincsenek ehhez, hanem mert a kereskedők enélkül is csökkenteni fogják áraikat.- Ellenőrizni csak azt lehet, amire a revizoroknak felhatalmazásuk van - jelentette ki. - Mivel arra nincs jogszabály, hogy a kereskedőknek kötelező árat mérsékelniük, a lehetőségek is behatároltak. Egyébként a legjobb árkommandó a vásárló. Az OKSZ vezetője azt sem érti, miért a nagy áruházláncokkal kezd elsőként tárgyalni a kormányzat, miért pont az ő árpolitikájuktól féltik az embereket. Nemrég ugyanis a hipermarketekkel még az volt a baj, hogy a beszerzési ár alatt forgalmaznak bizonyos árucikkeket.- Két hónapja még túl olcsók voltak az áruházláncok, most meg attól tartanak, hogy majd nem csökkentik kellő mértékben az áraikat. Igazán eldönt- hetné már a kormány, hogy végül is mitől fél... ***** Ez már döfi **** Elmegy *** Átlagos ** Gyengus * Bukta