Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-22 / 170. szám

16 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 22., PÉNTEK KRÓNIKA POSTÁNKBÓL Okkal vagy ok nélkül? Történt folyó hó 16-án délelőtt Kaposváron. Gyár utcai telkem­ről személygépkocsimmal ki­hajtottam az utcára, majd 20 méter megtétele után leállt a motor. Az újraindítás nem sike­rült. Bekapcsoltam az elakadás- jelzőt, és a lejtős úton gurultam a Pécsi utca felé. Utolért egy személygépkocsi. Vezetője, egy hölgy folyton telefonált, majd megjelent két piros overálos alak. Nem segítséget nyújtani, verekedni! Az idősebb autósze­relő kinyitotta a vezető-oldali aj­tót, s ordenáré hangon bekia­bált: „Állj félre az útból, mert megöllek!” Hogy a szónak nyo- matékot adjon, brutális bal öklé­vel célzottan hecsapott a fejem irányába az autóba. Kivédtem, nem talált. Mobilon hívtam a 107-es segélyhívó számon a rendőrséget, és elmondtam az esetet. A rendőr válaszolt: „Ok nélkül nem vernek senkit!” Az ok a közlekedési szabá­lyok betartása, lassú haladás a 30 km-re korlátozott úton! NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN Izraeli fúvósok örömkoncertje Amerikai és kanadai turnét követően Balatonfóldváron adott koncertet az izraeli nyugat-galileai Kfar Vradinból érkezett ifjúsági fúvószenekar. Reuven Mai 'Ach vezényletével népszerű dallamokat játszottak nagy közönségsikerrel. Ma 19 órakor adnak koncertet Siófok főterén. Űj Polo már havi 22 990 Ft-tól Önerő: 299 000 Ft THM: 6,99% Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Karg Autó Kft. 7400 Kaposvár, Árpád u. 39. Tel: 82/529-560 Fax: 529-566 E-mail: karg@kargauto.hu Web: www.kargauto.hu Minden nap nyitva vagyunk! Üzleti partnereink: LOMBARD ^Castrol /^JEL A Volkswagen Polo motorízáltságtól függő kombinált átlagfogyasztása: 4,4-7,71/iOOkm, CCVkibocsátása: 1Í9-185 g/km. Á képen látható gépkocsi extrafelszereltséget tartalmazhat. Az ajánlat feltételeiről érdeklődjön a Volkswagen márkakereskedésekben. Főbb szériafelszereltség: • Vezető- és utasoldali légzsák, oldallégzsákok elöl • ABS (blokkolásgátló) • Komfort fékasszisztens • Elektronikus indításgátló Vendégház és múzeum lesz a régi szolgálati lakásból Horváth Zsolt Huszonötmilliós beruházással egy helytörténeti kiállítóhelyet és vendégházat alakít ki a so- mogyjádi önkormányzat egy ré­gi szolgálati lakásból. A terv meg­valósításához az agrár- és vidék- fejlesztési operatív program pá­lyázatán nyertek támogatást. Az önerőt pedig a Belügyminiszté­riumtól elnyert mintegy négy­millió forintból sikerül fedezni. Lőrinczné Kiss Ilona polgár- mester elmondta: a beruházás során egyebek között kicserélik a körjegyzőség- szomszédsága- bán álló épület tetőszerkezetét, a nyílászáróit, szigetebiek, és felújítják a homlokzatot is. A munkák elvégzésére a napok­ban közbeszerzési pályázatot ír ki a képviselő-testület, melynek értékelése után októberben kez­dődhet meg a beruházás. Ta­vaszra a felújított helyi védettsé­gű épületben hét személy elhe­lyezésére alkalmas vendégszál­lást rendeznek be, a helytörté­neti részben pedig a portákról összegyűjtött régi használati eszközöket, képeket és családi emléktárgyakat állítják ki. szombaton Balatonlellén, a sza­badtéri színpadon 21 órakor a Steps Of The Celts együttes elő­adásában látványos ír tánc-show várja az érdeklődőket. Balaton- bogláron, a művelődési házban 20 órakor a Jazz és a bor feszti­válja rendezvénysorozat kereté­ben a Frankié Látó Quartet és a Corner Dely lép színpadra. Gör­MIKOR-HOVA getegen a faluházban 8.2&ÍÓ1 fa­lunapi hagyományőrző arató- fesztivál és pogácsasütőverseny kezdődik. Darányban, a parkban lévő emlékműnél 11 órakor nyit­ják meg a falunapot Karúdon, a Kossuth parkban 19 órakor nép­táncfesztivál várja az érdeklődő­ket Balatonbogláron, a Platán tér - Parti sétányon 10 órától rende­zik meg a balatoni halászléfőző versenyt Kaposváron, a Termé­szetvédő Turisták Somogyért Egyesület szervezésében 7.40- kor a távolságibusz-pályaudvar 9-es megállójában várják azokat, akik részt szeretnének venni a Bőszénfa-Sasrét-Nagytótváros- Csepegőkő-Gálosfa útvonalra szervezett 15 kilométeres túrán. www.volkswagen.hu TARKA SOROK Három lábon- A feleségemnek három lá­ba van.- Ne mondd!- De igen. Két kicsi, amelyi­ken jár, és egy nagy, amelyi­ken él! Panasz- Minden éjjel azt álmodom, doktor úr, hogy előttem van egy ajtó - felirattal, én meg csak nyomom, nyomom befelé, de nem tudom kinyitni.- És mi van ráírva?- Kifelé nyílik. Gyerekész Az apa a fiával sétál. Hirtelen meglátnak egy gólyát. így szól az apa:- Az én gyermekkoromban még rengeteg volt a gólya, las­san már kipusztulnak. Mire a fia:- Akkor örülhettek, hogy en­gem még éppen megkaptatok. Költséges- Nagyon kedves öntől, dok­tor úr, hogy elrendelte a gyógy­fürdőt. Arra kérem, tegyen meg még valamit: tiltsa meg a férjemnek a dohányzást és a sörözést, hogy megtakaríthas­sam az utazás költségeit! SZEREZZEN szakképesítést ingyenes tanfolyamainkon: mezőgazdasági gépkezelő, sajtkészítő, Vígh Ilona 82/411-142,30/572-2352. *159631* andante BŰR ÜLŐGARNITÚRÁK-15-20% Hamvai Bútor Kaposvár, Baross u. 2. Somogyi Hírlap Kiadja az ánl Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodáié. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető Igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE - Felelős szerkesztő: VARGA OTTÓ Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, GÁLDONYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, PL 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2„ I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Sió­fok, Fő u. 55. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél köz­vetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés dija: 1 hónapra 1550 Ft, negyed évre 4650 Ft, fél évre 9300 Ft, egy évre 18 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akció­kon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejt­vénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, te­lefonon, sms-ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájá­rulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érde­keltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesz­tő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete há­romszög fizetett hirdetést jelent. Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS A Somógyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. NAGYRÉSZT NAPOS IDŐ reggeli háméreélt,et + 11611 “ -Stófok PcrnA ^ -Kaposvár aa-c f Nagyatád 1S.C : 6AAS MBSiWESM Barcs,. ews . ^ ~ Somogy megyáben ma jobbára erősen felhős lesz az ^ ég, de a felhők között, ki-kisüt a nap. Kisebb záporok is előfordulnak. Mérsékelt nyugatias szél fúj. Kissé hű- Vízhőmérséklet vös lesz. A jellemző hőmérséklet délutánra 25, szom- puna 19.20 °c bat reggelre 13 fok köré várható. Tisza 20-23 % A legvalószínűbb folytatás: Balaton 22 c szombat, vasárnap északkeleten napos, délnyugaton Veiencei-tó 22 ”C többnyire felhős időre van kilátás, kisebb záporokkal. Fartő 21 °C Hétfőre kánikula ígérkezik. Ttsza-tó 23 C Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. ........ Kö zlekedés-meteorológia: az ország északkeleti ré- ™ szén erős nyugati szél nehezíti a közlekedést! í;saiaR, w: - : Az előrejelzés bizonytalansága: „hétfőig KICSI" Gombák magas További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Moblle-WAP portálján Pázsitfű magas ( http://wap.t-zoiies.liii ). C^RítE. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 242.5000 248.9900 USD 199.0000 207.0000 GBP 347.0000 361.0000 CHF 154.5000 160.4900 SKK 6.1000 6.6000 HRK 32.4000 36.3000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: július 21. TeL: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig £3 CITROEN Xsara Picasso &L.IT • klíma TERÜLETALAPÚ TÁMOGATÁSOK ELŐFINANSZÍROZÁSA | Kedvezményes hitelakcióki | Családi rendezvényekre. Közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek, nyugdíjasoknak. Ingyenes bankkártya! takarékszövetkezetünk egységeiben a folyószámlával rendelkező ügyfelek részére - 2005. augusztus 31 -ig - Ingyenes bankkártya akciót hirdetünk! ItílBNA LEHETŐSÉGGEL, IGÉNYELJE BANKKÁRTYÁJÁT MOSTíl Vegye igénybe széleskörű szolgáltatásainkat: j Nagyatádon, Kossuth L. u. 16., Kaposváron, Teleki u. 22., { Nagykanizsán. Király u. 31/b., Böhőnyén, Kossuth L. u. 2. és további nyolc egységűnkben! y | Nagyatád és Vidéke Takarékszövetkezet

Next

/
Oldalképek
Tartalom