Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-19 / 167. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 19., KEDD 5 KAPOSVÁR HÍREK Augusztusig jegelik a csarnokot Hétvégén tartották az idei nyár utolsó diszkóját a kaposvári jégcsarnokban. A kevés érdeklődő miatt augusztus elsejéig nem szerveznek újabb programokat a fiataloknak. Hampuk Richárd, a csarnok szervezési tanácsadója elmondta: az újbóli nyitásig karbantartási munkálatokat végeznek, hogy a jég még jobb minőségű legyen, így jövőre talán egész évben rendesen működhet majd a jégcsarnok, (sk) A Vigadóban léptei a Somogy Táncegyüttes A Magyar Állami Népi Együttest helyettesítő műsorral szórakoztatják az érdeklődőket júliusban három alkalommal, míg augusztusban kétszer a néptáncegyüttes tagjai Budapesten. Csíkvár Gábor, a Somogy Táncegyüttes vezetője elmondta: a műsorokat elsősorban a külföldi vendégek részére állították össze. Mindezek mellett a leilei borhéten és egy nemzetközi néptáncfesztiválon is fellépnek Split- ben a somogyi táncosok, (mg) Megsemmisített fegyelmi, új eljárás a Kodályban Az önkormányzat - mint másodfokú hatóság - megsemmisítette azt a fegyelmi határozatot, amit a Kodály Zoltán Általános Iskola egyik tanulója ellen hozott az intézmény fegyelmi bizottsága. Mit arról hírt adtunk, az e- gyik hetedikes diák egy társa kerékpárját rongálta meg, ezért döntött úgy az iskola, hogy másik intézményben kell folytatni tanulmányait. Zárdái István, a tanulót képviselő ügyvéd elmondta: jogi és formai hiányosságok miatt megalapozaüan volt a döntés, ezért kötelezték új eljárásra az általános iskolát. Az újabb fegyelmi eljárást azonban már nem lehet lefolytatni, mert a hetedikes diákot szülei a tanév végén másik intézménybe íratták át. Úgy gondolják ugyanis, nem tett volna jót, ha a jogi vita után az iskolában folytatja tanulmányait a fiú. Orgonazene a villakertben koncert Varnus Xavér a Rómahegyen Július 29-én, a Rómahegyi búcsún csendül fel utoljára Varnus Xavér előadásában Ravel Bolerója. Az orgonaművész a Rómahegyi Baráti Kör invitálását elfogadva ad koncertet a Rippl-Rónai-villa kertjében, ahol többek között Orff Carmina Buranája is hallható lesz. Az előadásra jegyek a Tescóban, a Somogyi Hírlap hirdetésfelvételi standjánál; a Kontrássy utca 2. szám alatt, lapunk hirdetésfelvételi irodájában; valamint a Csalogány panzióban kaphatóak. HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! STAR WARS 3. - A SITH-EK BOSSZÚJA (kn.) 91351 (sz) 16.00,19.00,22.00 MENNYEI KIRÁLYSÁG (12) 91350 (sz) 15.30, 18.15, 21.00 AZ ELLENKEZŐ NEM (12) 91313 (f) 14.15 xXx 2. - A KÖVETKEZŐ FOKOZAT (16) 91341 (sz) 14.30,16.45,19.00,21.15 *145289* Nem szabtak ki egyelőre bírságot a parlagfű elszaporodása miatt Kaposváron idén. A tavalyi évvel ellentétben eddig úgy tűnik, hogy mindenki kaszálja telkén a parlagfüvet. Egyeüen ügy van folyamatban, ahol csak a terület felét sikerült megtisztítani a gyomtól, ugyanis a többnapos eső miatt nem tudtak 24 órán belül végezni a munkával - tudtuk meg Berkesné Jávos Csillától, a közszolgáltatási iroda vezetőjétől. A törvény szerint egy elhanyagolt telek esetében a bejelentést követően felkutatják a terület házszámát, helyrajzi számát, Itt a gaz az úr. Az eddiginél ugyan kevesebb a parlagfű Kaposváron, de így is van, ahol bosszúságot okoz majd a földhivatalban a tulajdoni lap alapján felkeresik a tulajdonost. Abban az esetben, ha a telket bérbe adták, a földhasználót értesítik a problémáról. Miért tüsszögünk a parlagfűtől? Azért okoz könnyen allergiát a parlagfű, mert a pollenjének stabil az allergénszerkezete, ráadásul tüskés. Emellett a virágpora kissebb, mint a legtöbb virágé, így az orron keresztül a tüdőbe is könnyen bejut, a szemcsékből kis tüskék állnak ki, ezért könnyen felsérti a nyálkahártyát, amitől tüsszög és könnyezni kezd az allergiás. Az is árt, hogy a pollenszemcsék felszínére a levegőből könnyen rátapadnak olyan anyagok, mint a kén-di- oxid vagy a kénsav. Ezek pedig a légutakban vagy a tüdőben felszabadulva ugyancsak irritációt okoznak. Kovács Lászlóné nemrég hívta fel a figyelmet a József utcában egy elhanyagolt telekre, amelynek kertjét ellepi a parlagfű, a csalán és egyéb gyomnövények. Unokája súlyosan allergiás a parlagfűre, de rajta kívül többen panaszkodnak a környéken. A példa bár nem egyedi, a panaszosok többsége azt állítja: problémájuk nehezen jut el a hatóságokhoz. Pedig az üyen esetben belterületeknél az önkormányzat, külterületeknél a Növény- és Tájvédelmi Szolgálat jogosult eljárni. Felszólítást küldenek a tulajdonosoknak és ha ők 24 órán belül nem kaszálják le telkükön a gazt, kényszerkaszálókat küldenek a birtokokra és bírságot kénytelenek fizetni. A vállalkozónak a kaszálásért négyzetméterenként öt forint plusz áfa jár, a büntetés pedig húszezer forinttól kétmillióig terjed. Ez függ a terület nagyságától és attól is, hogy hányadszor kaszálják le a tulajdonos helyett. Ha pedig valaki késve, 15 napot meghaladva fizetne, annak kötelező a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kifizetni. A közszolgáltatási iroda vezetője elmondta: hatásos az új eljárás, ugyanis ebben az évben még a notórius „nem kaszálók” is rendben tartják területeiket Nagyot kaszál az új törvény parlagfű Inkább dolgoznak, mint fizetnek a kaposvári telektulajdonosok A hetek óta tartó esőzé- \ sek miatt derékig ér a parlagfű egy Józséf utcai ház udvarában. Bár a környéken élőknek bosszúságot okoz az elhanyagolt telek, idén nyáron nem ez a jellemző Kaposváron. Az új szabályozás rendre tanította a telektulajdonosokat. Meiszterics Eszter Késik a MÁV levele internátus Ajánlatra vár a város UTÓN Az ARANY JÁNOS TÉREN megváltozott a forgalmi rend, körforgalmi szabályok szerint halad a forgalom. A toponár felé vezető úton buszmegállóöblöt építenek. A SZEGFŰ UTCÁBAN csatornáznak. Az utca mindkét oldalán dolgoznak. A Léva utca 3. számú házzal szemben megsüllyedt egy aknafedél. A LAKTANYA és a BAROSS GÁBOR utca sarkán - csőtörés következtében - félpályás útlezárásra számíthatnak a járművezetők - tájékoztatta lapunkat a Teletaxi munkatársa. Folyamatosan tárgyal a MÁV és az önkormányzat a Németh István Általános Iskola sorsáról. Az egyeztetés azonban akadozik. A vasúttársaság ugyanis hiába ígérte, nem tett ajánlatot az eladásra a városnak. Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője elmondta: a város továbbra is fenntartja vételi szándékát és meg kívánja vásárolni a MÁV nevelőotthon épületét A város és a MÁV vezetői májusban tárgyaltak utoljára az adásvételről. Akkor az a döntés született, hogy július 15-ig a társaság ajánlatot tesz az ingaüan eladási értékére. A MÁV azonban a saját maga által javasolt határidőre nem tartotta be. Kéki Zoltán elmondta: az a döntés született, hogy még a héten írásban kérik a MÁV-ot, mielőbb pótolja a mulasztást Kaposvár az épület nyüvántartási értékén, azaz 126 millió forintért, részletfizetéssel venné meg a Somssich Pál utca 15. sz. alatti intemátust, ahol a Németh István Iskola működik. KÉRDEZZEN; ©82/316-165 Kaposvár, Széchenyi tér 8. (Dorottya Ház) Árfolyaminforméció 82/428-888 Nagyatád, Barcs, Kaposvár Plaza, Tesco Áruházak - Kaposvár, Siófok VÉTEL USD ELADÁS 1201.50 208,501 VÉTEL EUR ELADÁS 243.50 249,50 Érvényes: 2005. július 18. Jogi személyeket is kiszolgálunk! Bérzence ADSL- és mikrohullámú rendszerű szélessávú internet-hozzáférés közül választhatnak a helyiek. A rendszereket nemrég alakították ki. Ezután olcsóbb és gyorsabb lesz az információk keresése és letöltése a világhálóról, (va) Bőszénfa Megfelelő ütemben haladnak a munkálatok a tizenkétmillió forintból készülő közösségi ház építésében. Nyitrai István polgármester (képünkön) elmondta: elkészült a betonkoszorú, és már a tetőcserepek is a helyükre kerültek. Reményeik szerint hamarosan sor kerül az ablakok, ajtók kicserélésére is, és a szigetelés is elkészül, (bl) SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Csurgó Hat országból tizennégy művészt várnak a városi múzeum által meghirdetett nemzetközi alkotótáborba. Az intézmény hetedik alkalommal rendezi mega kéthetes tábort, amely minden alkalommal kiállítással zárul. Alkotásaikat pedig a városnak ajándékozzák a résztvevők, (va) Hetes Az elmúlt időszak viharos időjárása megrongálta a község ravatalozóját. A szél palákat tépett le a tetőről és emiatt az épület beázott. Ádám László polgár- mester (képünkön) elmondta: a becslés szerint a károk helyreállítása mintegy százezer forintba kerül. Ennek során a közmunkások a tetőszerkezetjavításán kívül újrameszelik a ravatalozót, (hzs) KapOSfÖ A gigei falunapra készülnek a település nyugdíjasai. Horváth Józsefné, a klub vezetője elmondta: már próbálják karikázós és üveges táncukat a szépkorúak, ezenkívül az új kenyér ünneplését is fel szeretnék eleveníteni, (sk) Kaposkeresztúr Mintegy kétmillió forintból valósulhatott meg a könyvtár és a teleház felújítása a településen. Csima József elmondta: a beruházáshoz egymillió forint önerőt biztosított az önkormányzat. Az épületben a központi fűtés kialakítása mellett az idősek klubját is létrehozták, (mg) Patalom Elkészült a falu temetőjének új kapuja, valamint a ravatalozó melletti területen egy Mária-szobrot helyeztek ki a látogatóknak. Emellett várhatóan még a héten két pad is helyet kap a területen. Keszler Ferenc polgármester elmondta: a munkálatokat mintegy 800 ezer forintból valósította meg az önkormányzat, (mg) Siófok Új strand nyílt a siófoki Ezüstparton, mely a Retro nevet kapta. A parton stégeket, fürdőmedencéket, strandröplabdapályákat alakítottak ki. A munkálatokkal ugyan még nem végeztek, de a gépek nem zavarták a látogatókat, akiket modellversennyel, divatbemutatókkal szórakoztattak. Lehetőség volt a sportolásra is a stégekre kitett szobabiciklikkel és más erőgépekkel, s az új strandröplabdapályákon is egész nap játszottak, (kz) Somogyszob Megnőtt a tehervonatok forgalma: az utóbbi időben a bélés külföldi áruforgalmat kiszolgálva jóval több teherszállító vagon haladt át az állomáson. Jó partnerek a horvátok, s a velük kereskedő cégek ellátására szívesen választják a vasúti szállítást.