Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-17 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 29. szám

2005. július 17, vasárnap Sport, hirdetés 11 Százezret nyert a Rákóczi Harmadik lett a Kapos­vári Rákóczi FC a máso­dik alkalommal rendezett labdarúgó előkészületi tornán Szombathelyen. A magyar válogatott kapus, Király Gábor nevével fémjel­zett sportcentrum méltó ott­hona volt a tegnapi esemény­nek. A tavalyi tornán a Pápa együttese diadalmaskodott, ám a címvédő ezúttal nem jött el, ezért a szervezők a Kaposvári Rákóczi FC gárdá­ját hívták meg. A somogyi zöld-fehérek egy korábban le­kötött fonyódi négyestornán is érdekeltek voltak, így iga­zán nem unatkozhattak a lab­darúgók. A csapat egyik fele Prukner László vezetőedző­vel a vasi megyeszékhely felé vette az irányt, míg a másik együttes Meksz Gyula tec- nikai vezetővel a Balaton- partjára utazott. Az egynapos II. Rádió Szombathely kupa első­sorban az NB I-es klu­bok nyári felkészülé­sét hivatott segíteni, kétszer 30 percesre tervezett találkozók nyertesei kerültek a fináléba, a vesztesek pedig a harmadik helyért léphettek pályára. A kaposváriak mellett a Zala­egerszegi FC és a Győri ETO FC alkotta a mezőnyt. Az egyetlen alacsonyabb osztá­lyú gárda a Szombathelyi Ha­ladás volt. Érdemes volt hajta­ni, hiszen a szervezők jóvol­tából az első helyezett 300, a második 200, a harmadik pe­dig 100 ezer forinttal gazda­godott. A torna díszvendége a magyar válogatott szövetségi kapitánya Lothar Mattháus volt. A nézők a meccsek köz­SPORTMŰSOR Triatlon Coronita Triatlon Bala­ton Nagydíj, Rio Maré Középtávú Országos Baj­nokság. Fonyód (2,5 km úszás, 80 km kerékpár, 20 km futás), rajt: Fonyó­di kikötő 10.45 óra. Labdarúgás Előkészületi labdarúgó­mérkőzések. Lengyeltóti VSE-Öreglaki Medosz SE. Lengyeltóti, 18 óra. Előkészületi labdarúgó kupa. Fonyód: 3. helyért 16 óra; döntő: 18 óra. Sakk Nagyatád város 2005. évi nyílt egyéni bajnoksága - 4. és 5. forduló. Nagya­tád, Művelődési ház, a negyedik forduló 9 órakor, az ötödik forduló 14 órakor kezdődik. Vitorlázás Nagyhajós Jolié országos bajnokság. Fonyód, 9 óra. Strandkézilabda OTP Bank Klíma-Vili Klubcsapatok Közép-Eu­rópai kupája. Nagyatád, 9 óra. Országos bajnok­ság kvalifikációs verse­nye. Balatonboglár, 10 óra. ti holtidőban sem maradtak program nélkül, hiszen a leg­ügyesebbek 11-es rúgó és dekázóversenyen próbálhat­ták ki tudásukat, a belépője­gyek pedig egyúttal tombola­ként is szolgáltak. Zalaegerszegi TE FC­Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (1-0) tizenegyesekkel: 4-2 Kaposvári Rákóczi FC: Ba- lajcza - Kovácsevics, Zaho- recz, Petrák, Pintér - Andrus- kó (Szakály D., az 58. perc­ben), Bank, Máté, Kardos, - Oláh (Tere­nyesült, a szünet után azon­ban egyértelműen ellenfele fölé nőtt a Rákóczi. Az egyen­lítő gólon kívül is több hely­zetet dolgoztak ki a somogyi­ak, de fordítani már nem si­került. A 11-eseket jobban lö­vő zalaiak végül kiharcolták a továbbjutást. Szombathelyi Haladás- Győri ETO FC 1-0 A harmadik helyért: Kaposvári Rákóczi FC- Győri ETO FC 1-1 (0-1) tizenegyesekkel: 4-2. Kaposvári Rákóczi FC: Balajcza - Kovácsevics (Szili, az 50. percben), Petrák, Pin­tér - Tereánszky-Tóth, Andruskó, Bank, Máté, Kar­dos (Szakály D., az 50. perc­ben) - Zsolnai, Galgóczi. Vezetőedző: Prukner László. ó Zj u ilc l u e fi j , Zsolnai (Gal­góczi, az 50. percben). Veze­tőedző: Prukner László. Gólszerzők: Nagy L. (a 23. percben), illetve Máté (a 41. perc­ben). Az első félidő­ben inkább a za­laiak akarata ér- vé­Gól- szerzők: Kenesei (a 18. percben), illetve Galgóczi (a 60. perc­ben). A döntőben: Zalaegerszegi TE FC- Szombathelyi Haladás 1-0 A végeredmény: 1. Zalaeger­szegi TE FC, 2. Szombathelyi Haladás, 3. Kaposvári Rákó­czi FC, 4. Győri ETO FC. Különdíjasok, legjobb ka­pus: Rózsa Dániel (Szombat­hely). Legjobb mezőnyjáté­kos: Józsi György (ZTE FC). Gólkirály: Bóján Szpasziljevics (ZTE TE FC). A fonyódi Petőfi Sportcentrumban szintén erős tornát rendeznek. A kör­nyezethez talán a Bp. Hon­véd együttese alkalmazko­dott legelőbb, hiszen a fővá­rosiak már egy hete edzőtá­boroznak a Balaton-partján. A kétnapos erőpróbán a Ka­posvári Rákóczi elsőként az Újpest FC-vel találkozott. A másik ágon a Pécsi MFC és a Bp. Honvéd csapott össze. Rákóczi FC-Újpest FC 2-2 (0-2) tizenegyesekkel 5-6 Kaposvári Rákóczi FC: Szűcs (Strublics) - Finta, Nagypál (Rafael), Mező, Papp (Faze­kas) - Maród (Hock), Hege­dűs, Szakály P, Huzmi (Kő­vári) - Jovánczai, Kollega K. Megbízott edző: Meksz Gyula. Gólszerzők: Jovánczai ill­ésből), Szakály P., illetve Feczesin, Bozori (11-esből). A második félidőben egyenlítő kaposváriak csak a büntetők során maradtak alul, így ma a harmadik he­lyért játszanak. A másik ágon a Pécsi MFC és a Bp. Honvéd csapott össze, a 3-3-as mér­kőzés után 11-esekkel a Hon­véd jutott a mai döntőbe, így a Rákóczi a Péccsel játszik. * * * További előkészületi labdarúgó mérkőzéseken: Barcs SC- Nagyatád 5-2 (3-0) Gólszerzők: Fischer 2, Wiet, Roller, Horváth P., illetve Brezovszky, Vastag. BFC Siófok- Tamási 2-1 (1-0) Gólszerzők: Kiss B„ Horváth B., illetve Tóth J. A Balatonboglár-Kapos- völgye Vállalkozók SC Nagy­berki összecsapás elmaradt. Kun Zoltán Csorba András Pörgős meccsek a homokban A tavalyi nemzetközi váloga­tott strandkézilabda torna jól sikerült megrendezése után, idén kétnapos Közép-Európa Kupának adhattak otthont az atádiak. A sportot és strando­lást összekötő játékot nem csak a résztvevők élvezték. Igazi beach hangulat ural­kodott az OTP-Klíma-Vill Strandkézilabda Európa Kupa nagyatádi fordulóján, melyet a Városi Strandon rendeztek. A háromfordulós megméret­tetés második állomásán 6 férfi és 5 női csapat versen­gett, horvátok, szerbek és magyarok mérkőztek egy­mással. A teremkézilabdától sokban különböző játék a kí­vülállóknak is igazán látvá­nyos, hiszen nem csak gyor­san kerülhet a hálóba a labda, de a góldobás egyes technikái is mutatósak. Olyannyira, hogy dupla pontot is érnek például a levegőben megpör- dülés után, vagy épp a lábak között átdobott labdával szer­zett gólok. Ugyan a ho­mokos, süppedős pá­lyán sokszor még menni is nehéz, a játék gyorsa­ságán, a játékosok moz­gásán egyáltalán nem érezni a talajkülönb­séget. A pálya is kisebb mint a megszokott, 12x25 méteren, 3 plusz egy játékos küzd egy csapatban, közülük a plusz egy a kapus, aki helyett a támadások so­rán egy mezőnyjátékos állhat be. A pörgős játékot temé-szetesen nem csak a játékosok élvezték. Jó néhány strandoló telepedett a pályák mellé. Többen ked­venc csapatot is találtak ma­guknak, akiknek aztán szinte egész nap szurkoltak. A gye­rekeknek leginkább a játék eszköze, a könnyű és kis mé­retű színes labda tetszett a legjobban. A felnőttek pedig magával a játékkal, a nálunk 5 PÁLYÁN A VÁLOGATOTT Szombaton egészen estig zaj­lottak a mérkőzések, ma pedig barátságos meccseket játszik többek között a világ-, és Európa-bajnoki 6. he­lyezett magyar férfi csapat és az Eb-hetedik, vb-negye- dik női strandkézilabda válogatott is. éve honos, ám mégis újnak számító sporttal ismerkedtek. Akinek volt kedve, ki is pró­bálhatta magát ebben a sport­ban a mérkőzések közötti szünetekben, de strandröp- labdázni is lehetett. Akár a ké­zilabdajátékosokkal együtt is, akik pihenésképpen maguk is a háló mögé álltak. A férfiak ebbéli, póló nélküli játékának leginkább a hölgynézők örül­tek, de azért a férfiak sem ma­radtak nézelődni való nélkül, a homokpályákon kívül sem. Csikós Magdolna o . TT/ i rm A2 Axel Springer Somogyi Hírlapi* . j Magyarország Kft lapja.-------------------------------------------------M I I Felelős vezető: az ügyve­zető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szer­kesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj 1 hónapra 425 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Nyom­tatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1786-8378 TO NDACH *1 III. Cserépkiállílás OG-20IÓI07.39-ig Reklámáron a hirdetési bon bemutatójának'\ Osztrák hornyolt körszeletvágású és hódfarkú cserép. /jX ...ÉS MINDEN. AMI A TETŐHÖZ SZÜKSÉGES! /JIHEÍK8230 Balatonfüred, Fürdő u. 21. I építőanyag | TeL/fax: 87/341-349; 87/341-459 STRANDRÖPLABDA Kissék még az élen A nőknél a Serák, Kfertész, a férfiaknál a Torma, Kiss páros nyerte tegnap az amatőr röplabdázók megyei bajnokságának siófoki fordulóját. Az ösz- szetettben a nőknél a Kiss, Kovács, a férfiaknál a Torma, Kiss kettős vezet három forduló után. Kaposvár és Csoko- nyavisonta után a siófoki Ezüstparton rendezték az amatőr röplabdázók megyei bajnokságának har­madik fordulóját. A férfiak mezőnyében tizenöt, míg a nők közt hét páros indult. Az utóbbiak közül a kaposvári Serák Gab­riella, Kertész Gabri­ella nyert a hasonló pontszámmal végzett szintén kaposvári Vajda Evelin, Hor­váth Bianka duó előtt. A harmadik he­lyért járó elismerést Magyar Lászlóné és Vigh Marianna ve­hették át. Az össze­tettben vezető nagy­bajomi Kiss Antónia, Kovács Nikolett ezúttal nem állt rajt­hoz, mégis megőrizte első helyét. Három forduló után a Vajda, Horváth kettős a má­sodik, a Magyar, Vigh páros pedig a harmadik. A férfiaknál az élen álló alakulatok közül, csak az összetett harmadik kapos­vári Boros Gergely, Molnár Imre kettős nem állt össze Siófokon. A vezető Torma Norbert, Kiss Zoltán duó és a második helyen álló Hervai Tibor, Ángyán Tibor kettős viszont ott volt az indulók közt. A csoportküzdelmek után végül ez utóbbi két ka­posvári páros jutott a döntő­be, ahol a Tormáék nyertek 21-15 arányban. A harma­dik hely Jezeri Tibor, Tislér József párosé lett. Az össze­tettben az élen nincs válto­zás, elsők Tormáék, mögöt­tük Hervaiék, míg a harma­dik helyen a Molnár Tamás, Szentes Zoltán állnak. A nyolc állomásból álló me­gyei bajnokság következő, negyedik helyszíne július 23-án a balatonföldvári kele­ti strand lesz, ahol egy pá­lyán zajlanak a mérkőzések. Keszthelyi Zoltán APRÓ-CSEPRŐ BONTOTT nagyméretű tégla, faanyag, cserép, ajtó eladó. Baross u. 21.20/414-8218. •158594* BETONOSZLOPOK eladók. Komplett kerítés kivitelezést vál­lalunk. 06-20/424-4218. *158723* CSERÉPKÁLYHA, kandalló bontott és telje­sen új eladó. 20/9438-531. *158903* MEZŐGAZDASÁG HIDEGVÉRŰ kancalóvak eladók. 30/584-7126. *158884* * KAJSZI VÁSÁR Kiskorpádon Vörösmarty u. 1/A. 82/577- 066, 30/268-8282. *159100* KAJSZI árusítása a Jutái úti gyümölcsösben 07.14-től. 20/565-6472. *158902* LAJTA-32 és egy függesztett 3 m-es gabonavetőgép eladó. Érd.: Somogysárd 30/3368-629 *159136* KAJSZI AKCIÓ! Kaposváron az OBI parkolóban és a szolgál­tatóháznál. Lekvárnak való olcsón! *159149* KAJSZIVÁSÁR Kiskorpád, Petőfi u. 29/a. (Gigei úton) Minden nap 8 órától! 30/264-6678- *159259* _________GARÁZS_________ KA POSVÁRON Szántó közben garázs eladó. Tel.: 06-30/512-0602. •159159* 8600 Siófok. Fo u. 262: Tel.: (84) 505-235: Fax: (84) 505-236 A Síó-CAR Kft. felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére:- GÉPJÁRMŰ ERTEKESITO {kiváltó kommunikációs készség)- RAKTÁRVEZETŐ (alkaiirészismeret) Mmmm követelmény középfokú végzettség, számítástechnikai ismeret, eéwetottség A jetenStazés lartakrmza a szakmai önéletrjazol és a végzettséget igazoló bizonyítvány másolatokat! A jelentkezéseket zétt botitékbm a SfrCARm.-nétlSim, Főm. mjkattéMums.«gg. t$tg FŐSZEZONI AKOIÓ! Balatonföldváron a Korányi Kastélyban 07.10-08.20-ig reggelivel 5200 Ft/fő/éj 08.23-.08.28-ig (5 éj) félpanzióval 18.000 Ft/fő További információ: —------------------------------------------------—-------­--------i_„— _ Kaposvár, Baross G. u. 18. mega- I OQISÍICmSm ® 30/500-2120; 84/340-016; _ 3 1 » - ■ | www.mega-logistic.hu mman

Next

/
Oldalképek
Tartalom