Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-17 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 29. szám

4 Közélet, gazdaság, politika 2005. július 17., vasárnap Nyomulnak a nagycsaládosok Ma még furcsán hangzik, de könnyen lehet, hogy nemsokára a nagycsaládosoké lesz az egyik legerősebb parlamenti lobbi­csoport. A jelenlegi honatyák csaknem harmadának legalább három gyermeke van, így érthető, hogy a népes famíliákat képviselő civil szervezet egyre aktívabban bombázza őket az igényeivel. Erőfeszítéseik eredményeként meg is alakult a Nagy- családos Képviselők Klubja. Többen remélik, hogy ez a testület pártszínektől mentesen képviseli a nagycsaládosok érdekeit. /k Nagycsaládos Képvise­/| lök Klubjában nem % annyira harsányak a X JLpártszínek, mint a poli­tikai hadszíntér egyéb területein. Eddig legalábbis úgy tűnik, hogy a gyerekek és a család olyan kö­zös nevező a honatyák között, amely feledteti a viszálykodást: Katona Sándor, a Nagycsaládo­sok Országos Egyesületének (NOÉ) elnöke, a pártok fölött át­ívelő ldub egyik ötletgazdája már most közös kirándulásokat, zsí- roskenyér-partikat tervez.- Szeretnénk, ha a képviselők a családjaikkal eljönnének kö­zös rendezvényeinkre, beszél­gethetnénk azokról az ügyekről, amelyek mindannyiunkat egy­aránt érintenek - mondta. - Jó lenne minél több honatyával olyan személyes kapcsolatot ki­építeni, hogy magukénak érez­zék a nagycsaládosok ügyeit. A NOÉ vezetője természete­sen nem akarja mind a 111 nagy- családos képviselőt pártoló taggá tenni, mivel a létszámnál fonto­sabbnak tartja a hatékonyságot. Mint mondta, három konkrét ja­vaslatuk már most is van.- A gyermekbarát környezet egyik alapfeltétele a tisztaság, ezért szeretnénk elérni, hogy az állateledel-gyártóknak a jövőben kötelező legyen a termékük mel­lé egy olyan zacskót is csoma­golni, amellyel a gazdik felszed­hetnék azt, ami kedvenceik má­sik végén kijön. Ehhez szerin­tünk elegendő lenne módosítani a kereskedelmi törvényt. Az is céljaink között szerepel, hogy az áruházakban az egészségre ká­ros édességek a gyere­kek számára elérhetet­len magasságba kerül­jenek, jelenleg ugyanis nagyon sok szülő kényszerből veszi meg a cukrot és a csokit, mivel azokat szándé­kosan a csemeték keze ügyében helyezik el. A harmadik erőfeszíté­sünk a játszóterekkel kapcsolatos: ezek közül sokat jövőre be kellene zárni, mivel az önkormányzatok pénz hiányá­ban nem alakították át úgy a te­rületet, ahogy azt az EU előírásai megkövetelik. Mi szeretnénk lét­rehozni egy közhasznú társasá­got, amely átvenné ezeket s szponzorok segítségével, hirde­tések elhelyezésével önfenntar­tóvá tehetnénk az egyébként el­tüntetésre ítélt játszótereket. Katona Sándor nem titkolja: Gyermekáldás tekintetében is kiegyenlítettek a nagy pártok közti „erőviszonyok”. A Fidesz padsoraiban 46 nagycsaládos képviselő talál­ható, míg a szocialistáknál 43 honatyának van legalább három csemetéje. A függetleneknél 9, az SZDSZ frakciójából 8 tag tartozik a klubba. A legkisebb létszámú MDF-től is 3 honatya nagycsaládos. A „rekorder'’ egyébként a liberá­lis Mécs Imre, akinek nyolc gyermeke van. javaslataik szondázó jellegűek: így szeretnék lemérni érdekérvé­nyesítő képességük erejét. Na­gyobb dolgokra is készülnek.- Azt szeretnénk, ha a nagy- családosok érdekei megkerülhe- tetlenek lennének - jelentette ki. - Ha a mi befolyásunk megnő, az minden család előnyére válik. Ha az emberek azt látják, hogy családban élni jó, egyre több családból lehet majd nagycsalád. Kovács Kálmán SZDSZ-es honatya, az informati­kai tárca vezetője maga is négy gyermek édes­apja, úgy véli: a nagy- családos életformának vannak speciális aspek­tusai. Ilyen például a lakhatás vagy a közle­kedés. Egy négytagú família könnyen beül egy autóba, de ahol csak gyerekből van négy, ott előtérbe kerülnek az utazással kapcsolatos kedvez­mények, lehetőségek. Kovács elképzelhetőnek tart­ja, hogy az agrárlobbi és a közúti lobbi mellett helye lehet a nagy- családos lobbinak is. Ebből a szempontból a Nagycsaládos Képviselők Klubját jó kezdemé­nyezésnek tartja, de figyelmez­tet is bizonyos veszélyekre.- Két rossz dolog történhet ezzel a társasággal - jelentette ki. - Az egyik, hogy valóban csak egy klub lesz, mindenféle érdemi következmény nélkül. A másik kockázat, hogy egyesek majd üt­közőzónának használják egyéb politikai céljaik elérése érdeké­ben. Én mindkettőtől óvnám a képviselőtársakat, hiszen ami­kor a családokról van szó, akkor mi elsősorban nem honatyák, hanem a szeretteikért felelőssé­get érző szülők vagyunk. Török Zsolt MSZP-s hon­atyát három ikerlánya várja ott­hon, s mint mondta, számára szimpatikusak a nagycsaládos­ok által megfogalmazott célok.- A kutyapiszok és a játszó­terek állapota minden szülőt érint, ezért támogatom az effé­le javaslatokat - mondta. - Ar­ról persze lehetne vitatkozni, hogy egy-egy probléma megol­dásához feltétlen törvényt kell- e módosítani, de a lényeg, hogy s nagycsaládosok problémáit pártszínektőí függetlenül kell kezelni. Herényi Károly is egy olyan parlamentben szeretne dolgoz­ni, ahol a nagycsaládosok érde­kei a pártpolitikai szemponto­kat felülbírálva érvényesülnek. A négygyermekes MDF-es frak­cióvezető a Nagycsaládos Kép­viselők Klubját törvény-előké­szítő fórumként képzeli el.- Mielőtt egy jogszabályt tárgyalunk, ez a társaság össze­ülne, s megvitathatnánk, hogy az adott kérdésben miként ér­vényesíthetők a legjobban a nagycsaládosok szempontjai - jelentette ki. Herényi példaként az adózá­si kérdéseket és a költségvetési támogatások lehetőségeit emlí­tette, de mint mondta, a munka világában is számos, a nagycsa­ládok nézőpontjából fontos vál­toztatásban lehetne megállapo­dásra jutni. Ilyen lehet például az anyák részmunkaidős foglal­koztatása. Halász János, a Fidesz-MPP háromgyermekes szóvivője nem híve a nagycsaládos lobbi­nak.- A parlamentben sok jogász ül, mégsem hiszem, hogy ne­kik hangsúlyosabban kellene Nagycsaládos politikusok gyerekek számai Mécs Imre SZDSZ S j Bebes István Fidesz B 0r. Dávid Gyula MSZP l| Deák András Fidesz 8 Mtrádl Liszté Fidesz 8 Fehérvári Tamás Fidesz S Orbán Viktor Fidesz 5 Slsák Imre János MDF 8 Téth András Fidesz S PeloQh Jézsef Fidesz _______5_ ké pviselniük a jogi végzettsé­gűek speciális érdekeit - mond­ta. - A nagycsaládosok szem­pontjait nem azért kell figye­lembe venni, mert sok hasonló helyzetű képviselő van köz­tünk, hanem mert ez mindany- nyiunk felelőssége. A Nagycsa­ládos Képviselők Klubját ettől függetlenül egy jó konzultatív fórumnak tartom. Az otthoni élmények, a valamennyiünket összekötő közös kérdések már eddig is felmerültek folyosói beszélgetéseken, bizottsági ülé­sek előtt és után. Mostantól lesz egy hely, ahol ezeket a dol­gokat kibeszélhetjük, s azért már ez is valami. Munkahelyi drogteszt: még szopogatjuk „Támogatom a drogtesztet, különösen a felelősségteljes munkánál, ugyanis nem árt tudni, a kollégák közül ki drogos. A droggal élők képesek bárkit megtopni a munkahelyen, hogy pénzhez jussanak. Nekem tiszta a lelkiismeretem, nincs miért tiltakoznom a drogteszt ellen, ami, ha jól tudom, különben sem fájdalmas eljárás.” ÁBRAHÁM DÁVID vállalkozó: ___________________________________ „A nnyira még nincs elterjedve nálunk, hogy ilyen módszerhez folyamodjanak a cégek. Ezt megalázónak és diszkriminatívnak tartom, ami a személyiségi jogokat sérti. Én biztos, hogy nem vetném alá magam drogtesztnek, legfel­jebb akkor, ha nagyon fontos állásról van szó.” A magyar munkahelyeken nem állíthatják meg a dolgozókat egy drogteszttel. Az ombudsman szerint személyiségi jogokat sért, egy őrző-védő cég vezetője viszont nem érti a kifogásokat. Az Őrmester Kft. nemrég az adatvédel­mi biztos állásfoglalását kérte, mondja ki: hazánkban ellenőrizhetik-e a mun­kahelyek szúrópróba jelleggel, hogy a dolgozók fogyasztottak-e valamilyen kábítószert. Kincs István, a cég vezető­je elmondta: északi szomszédunknál külön törvény szabályozza a munkahe­lyi drogprevenciót.- Szlovákiában jogszabály mondja ki: a munkahelyen az alkalmazott nem állhat sem alkohol, sem pedig kábító­szer hatása alatt - jelentette ki a cégve­zető. - Kamionsofőröknél, vonatveze­tőknél, darukezelőknél megszokott do­log, hogy alkalmanként ellenőrizzük, nem fogyasztottak-e drogszármazékot. A vizsgálat gyors és pofonegyszerű: az ellenőrzött személy a szájába vesz egy kis pipettát, amely átitatódik a nyá­lával. Ezt a mintát beleteszik egy táska méretű hordozható készülékbe, s a be­rendezés 15 perc analizálás után meg­mutatja, hogy az illető fogyasztott-e ká­bítószert. Kincs István fontosnak tartot­ta megjegyezni, hogy azt mindig a meg­bízó, vagyis a vállalat vezetői döntik el, hogy kit és mikor vizsgálnak. Nálunk bármikor bevethetik az al­koholszondát, ám a drogteszt Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint egé­szen más. Ő azt a véleményt osztja, hogy az ilyen vizsgálatokat csak jogi felhatalmazás tenné lehetővé, s nem a munkáltató önkényes választása vagy az általa „kikényszerített hozzájárulás”.- A mobilteszt hatékonysága sem meggyőző, mivel némely gyógyszer fo­gyasztása is pozitív eredményt hozhat BALÁZS KRISZTINA referens:- jelentette ki. - Rá­adásul drogtesztet csak megfelelő vég­zettségű személy irá­nyítása alatt lehet vé­gezni, és a pozitív teszteredményt is csak egészségügyi képzettségű szakem­ber elemezheti. Az ombudsman ugyanakkor elismer­te, hogy „más a meg­ítélése azoknak a munkaköröknek, amelyeknél törvényi felhatalmazás alap­ján a drogteszt alkal­mazása az érintettek egészségi, pszichikai és fizikai minősítésé­nél megengedett, vagy egyenesen kötelező”. Példaként említette, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a katonák alkalmasságának megítélésénél a drogszűrés eredménye nem mellőzhető. Az Őrmester Kft. vezetője nem vitat­kozik az adatvédelmi biztossal, sőt, ugyanaz az álláspontjuk: szülessen vég­re egyértelmű szabályozás ezen a téren is. Ugyanakkor a cégvezető felhívta a fi­gyelmet arra, hogy az ombudsman né­mely aggálya nehezen értelmezhető.- Az általunk használt mobil készü­léket alkalmazza a német rendőrség is, ehhez semmiféle egészségügyi szak- képzettség nem szük­séges. Azt az aggályt sem értem, miért tar­tanak attól, hogy a gyógyszert is kimu­tatja? Ha valaki ká­bult, akkor mindegy, hogy gyógyszertől vagy drogtól lett ilyen.- Egy tizenöt per­ces vizsgálat kelle­metlenségei össze sem hasonlíthatók azzal a veszéllyel, hogy egy drogos dol­gozó miatt kisiklik egy vonat vagy felbo­rul egy daru. Egyéb­ként ez a berendezés nem szolgáltat per­döntő bizonyítékot. Ha valakinél pozi­tív eredmény jön ki, az illetőt termé­szetesen elküldik egy alaposabb, labo­ratóriumi körülmények között végzett vizsgálatra. Hallani lehet olyan félelmet is, hogy a készülék a hetekkel korábban fo­gyasztott drogot is kimutatja, vagyis olyasmiért rúghatják ki a dolgozót, amit jóval korábban, a munkahelyén kívül tett. Nos, Kincs István elárulta: az általuk alkalmazott műszer csak az ab­ban a pillanatban fennálló kábítószeres befolyásoltságot jelzi. A hazai nagyvállalatok egyelő­re még nem alkalmaznak drogszűrést. Még ott sem, ahol rengeteg élet múlhat egy-egy ember fizikai, pszi­chikai állapotán. A MÁV-nál például alkoholtesztet végez­nek, drogszűrést nem - áruk ta el Kavalcz Imre szóvivő, hozzátéve: a kábítószer eddig még nem okozott náluk problémát. A Budapesti Közlekedési Vállalatnál is hasonló a helyzet: a jármű­vezetőket minden műszak­kezdés előtt megszondáztat­ják, de drogtesztet csak akkor végeztetnek, ha konk­rét gyanú merül fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom