Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-02 / 153. szám

ALMANACH - 191 - SOMOGYSAMSON SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 2., SZOMBAT Sorra szépülnek az épületek elégedettség Csak egy kis szórakozás és virágbolt hiányzik a faluból Bár jóval ebéd előtt érkezünk a faluba, zajlik az élet Somogy- sámsonban: az idősek kint ücsörögnek a padokon, az út szélén gyerekek játszanak. Egyesek már a kertet gyomlál­ják, a könnyű nyári zápor után érdemes kijönni a jó levegőre. Lakatos Bernadett fél éve költö­zött barátjával a faluba. Azt mondja: könnyen beilleszked­tek, igazán emberléptékű, csi­nos kis hely ez. Fodrászszalont nyitott, nem is gondolta volna, hogy ennyi vendége lesz. Az épületeket sorra újítja fel az ön- kormányzat, szépül a község, egyre otthonosabban érzik ma­gukat. Csak egy kis szórakozási lehetőség hiányzik nekik, ahogy a legtöbb kis településen a fiataloknak. Ezt viszont köny- nyen orvosolják: egy ugrásra van a Balaton, ott pótolják a szó­rakozást. Somogyi Magyar József pol­gármester azt mondja: min­dent el is követnek annak ér­dekében, hogy fejlődjön a falu. Nemrég újították fel az óvoda teljes épületét, szigeteltek, va­koltak, kicserélték a nyílászá­rókat és a fűtésrendszert, új padlózatot és vizesblokkokat építettek. Összesen 42 millió forintba került az alakítás. A A művelődési ház előtti parkban szívesen szemezgetnek meggyet a sámsoni gyerekek kilenc szolgálati lakásból ket­tő teljes felújítását kezdték meg, kerítést is építenek hoz­zájuk. Igyekeznek mindenütt megszépíteni a régi, korsze­rűtlen épületeket, nem csoda hát, hogy csupa elégedett lakó­val találkozni az utcákon. Király Ernőnét mindenki is­meri; ő a helyi postás. Szerinte az utóbbi években rengeteget fejlődött a falu, talán csak egyet hiányolnak, hogy bezárt a virágbolt. A polgármester ezzel szemben kevésbé opti­mista: a településhez tartozik Marótpuszta is, ahol jó pár ember lézeng az utcán. So­kan közülük szociális segé­lyen élnek. Nemcsak azért, mert nincs munkájuk, hanem mert egyeseknek jó így. So­mogyi Magyar József azt mondja: jó volna megoldást találni a szabadidejük eltölté­sére, erre azonban egyelőre nem lát lehetőséget. MÜLT ÉS JÖVŐ A falu kis jövevénye Nagy boldogságban élnek két hete Málovicsék, megszületett kisfiúk: Máté. A fiatalasszony, Renáta azt mondja: nagyon jól időzített a csöppség, épp az utolsó vizsgáját tette le a Ka­posvári Egyetem tanítóképző szakán, majd megérkezett másnap a kisfiú. Renáta ma­gyar szakos tanárnak készül, férjével öt éve költöztek a falu­ba, korábban napközis nevelő­ként dolgozott a helyi általános iskolában. Férje vállalkozó, kocsmát üzemeltet a szomszé­dos faluban és egy erdészeti csemetekertet. Saját borukat adják el, amelyet egy közeli szőlőhegyben termelnek. Re­náta azt mondja: szeretnek a faluban lakni. Csendesen él­nek, otthonukat szépítgetik. A fiatal anyuka főként a kertjét szereti rendezgetni, erre azon­ban Máté mostanában biztos nem hagy időt. A szomszédok­kal is jól kijönnek. Életük két hete a kis jövevény körül forog, azt mondják: a helyi orvosi el­látással is meg vannak eléged­ve, házhoz jön a védőnő. A fia­tal pár korábban hiányolta a szórakozási lehetőséget a falu­ban, ahogy a legtöbben So- mogysámsonban, de remélik, előbb-utóbb ez megoldódik. Mértékletesen élni Farkas Máté bácsi hamarosan kilencvenkét éves lesz. Tős­gyökeres sámsoni, feleségével egész életükben itt éltek a falu­ban. Hosszú évekig dolgozott a tsz-nél, földműveléssel és állat- tenyésztéssel foglalkozott. Ahogy mondja: hosszú életük során jól éltek, de sokat is dol­goztak. Az idős házaspárt uno­káik és dédunokáik minden hétvégén meglátogatják Nagy­kanizsáról. Egyetértenek az­zal, hogy az épületek szépen megújultak és fejlődik a falu, a társadalom azonban szerin­tük visszafejlődik. Azt mond­ják: a mai fiatalokban nincs embertisztelet, nem tudják az illemet és nem elég hívők, alig járnak a misére. Hiába fejlőd­nek az iskolák és óvodák, ha egyszer tanítás után nincs ho­vá menjenek a fiatalok, nincs olyan hely, ahol összegyűlhet­nek. Sem olvasókör, sem hímzőkor. Legfeljebb a kocs­ma. Más lett az értékrend a fi­atalabb szülőknél is, így hát a gyerekeket is másképp neve­lik, mint az ő idejükben. Kivé­tel csak elvétve akad. Az idős úr szerint a hosszú élet titka a mértékletesség. Nemcsak a vi­selkedésben, hanem az evés­ben és az ivásban is. EZ A HÍR SOMOGYSÁMSONBAN Elkészült a rendezési terv Kétéves előkészítés után elké­szült Somogysámson rende­zési terve. A dokumentációt a kaposvári Virányi Építésziro­da készítette el. A terveket, amely alapvetően nem rajzol­ja át a falu jelenlegi arculatát, a múlt héten fogadta el a tes­tület. A jelenlegi településkép mindössze azzal változik, hogy a tervezők egy szenny­víztisztítónak is helyet keres­tek. A hosszú ideje tervezett szennyvízberuházás ugyanis 2006-ban a tervek szerint megkezdődik a faluban. Három utca megújul A Balatoni Fejlesztési Tanács­hoz pályázott a sámsoni ön- kormányzat annak érdekében, hogy három utca felújítását el tudják végezni. A támogatás­ból a Petőfi, az Arany János és a Deák Ferenc utcák burkola­tának felújítását végzik el. Otthonosabb lett az óvoda Az óvoda teljes felújításával megváltoztak a körülmények az intézményben. Az óvodá­sok létszáma stabil, 58 és 62 fő közötti. Nemcsak a belső modernizációnak örültek a szülők és a gyerekek, hanem az óvodaudvart is megszépí­tették. Díszkővel burkolták le a bejáratot, virágokat ültettek és sziklakerteket építettek. Újjáépül nyáron az iskola A somogysámsoni általános isko­la 1962-ben épült Azóta csak ki­sebb felújításokra futotta, az épü­let teljes felújítását, hiába lenne szükség rá, nem tudták eddig el­végezni. Az önkormányzat tavaly 50 millió forintra pályázott, hogy a fejlesztést elvégezhesse. A pénzből azonban csak 17 milliót ítéltek oda. Éppen ezért a fenn­tartók úgy döntöttek: fontossági sorrendbe állítják a munkákat Mivel legjobban a vizesblokk szorult felújításra, a mosdók és mellékhelyiségek átépítését kezdték meg. Ezeket a munkákat augusztus 15-re fejezik be. Köz­ben az önkormányzat újabb pá­lyázatot készít. A Regionális Fej­lesztési Tanácstól a nyüászárók cseréjére és az épület fűtésének korszerűsítésére szeretnének pénzhez jutni. Ezeket a munká­kat jövő nyárra tervezőt, amivel szinte teljesen megújulhatna a majd fél évszázados épület. EZT FŐZIK SOMOGYSAMSONBAN Habos meggyes pite 30 dkg liszthez adjunk 0,4 dkg sütőport, 12 dkg vajat, 8 dkg cukrot, 1 tojást, 2 evőkanál tej­fölt, egy csipet sót, és az egészet dolgozzuk össze. Utána hideg helyen negyedóráig pihentes­sük, majd osszuk ketté, s az egyik cipót sodorjuk ki akkorá­ra, hogy egy kisebb zománco­zott tepsibe helyezve az oldalán a tészta kissé visszahajoljon. A 60 dkg kimagozott meggyről öntsük le a levét, s keverjünk hozzá 12 dkg mézet és 1 mok­káskanál fahéjat. Utána a tész­tát hintsük meg 10 dkg darált dióval, terítsük ^, rá a tölteléket, majd sodorjuk ki tepsimére­tűre a másik ci­pót is. Ezután verjünk fel 1 tojást, s kenjük meg a felső la­pot, majd helyezzük forró sütő­be, és közepes tűzön süssük kb. fél óráig. Ha teljesen kihűlt, vágjuk kisebb kockákra. A CIKKEKET FÁBOS ERIKA ÉS MEISZTERICS ESZTER ÍRTA. FOTÓK: TÖRÖK ANETT AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Méhészkedés és fotózás a polgármester hobbija Somogyi Magyar József 60 csa­lád méhet tart. Azt mondja: ilyenkor egy családban akár 60 ezer méh is lehet, mivel nyáron felmegy a létszám. Az első 8 családot 30 évvel ezelőtt kapta aján­dékba, és egy idős bácsitól ta­nulta ki a méhészkedést. A mézet eladja, bár mostanában nem jó az ára. A polgármester másik szenvedélye a fotózás. Azt állítja: nem válogat, bár­mit lefotóz, legyen az kirándu­lás vagy esemény a faluban. Ő az önkormányzat házi fotósa. Most épp egy új fényképező­gép beszerzésén gondolkodik. SOMOGYSÁMSONI MAGÁNÜGYEK Több ezer kilométer szennyvízcsatornát épített Rába Kálmán asztalosnak és bognárnak ta­nult, majd épí­tésvezetőként dolgozott negy­venkét évig. Öt évig Csehszlo­vákiában irá­nyított egy szennyvíztelepet. A Balaton hatszáz kilométeres szennyvízcsatornája is az ő ne­véhez fűződik. Rába Kálmán azt mondja: munkái közül mégis a zánkai ívóvíztoronyra a legbüszkébb. Ilyen csak ket­tő létezik Európában. Az egész várost ez a torony látja el ivó­vízzel. Az egykori építésvezető mostanában asztalosszakmá­ját gyakorolja, szép kilátókat, pavüonokat készít. A szivárvány minden színével hímezi térítőit Farkas Kálmánná kézimunkái­nak híre van a vidéken. Azt ál­lítja: bármüyen mintát kihí­mez, gyakran ő maga rajzolja a mintákat. Pár­náit és térítőit régebben piros­sal és kékkel hímezte, majd ké­sőbb a szivárvány minden szí­nével díszítette. Az idős hölgy nem tanulta a hímzés tudomá­nyát, azt mondja: látta, hogyan készítik és addig próbálgatta, amíg egyre szebbek lettek az öltések. Régebben fia vásáro­zott, rengeteg munkáját adta el a németeknek. A becses dara­bokat dobozokban tárolja, mert a zacskókban megsárgulnának. Mozdonyszerelőből lett a kovácsoltvas művésze Kelemen Imre eredetileg gőz- mozdonyszere- lő volt, a falu­ban azonban bádogosként ismerik. Szak­mája az utóbbi években igen­csak felkapott lett, megnőtt a kereslet a kovácsoltvas keríté­sek után. Kelemen Imre azt mondja: eleinte csak próbál­gatta a mintákat és ha nem si­került, újrakezdte a munkát. Folyamatában tanulta ki a szak­mát. Egy ingatlanközvetítőnek is dolgozik, függönytartótól a lépcsőkorlátig bármit elkészít. Egyik legszebb munkája egy német borospince szőlőfürtök­kel díszített kapuja. Egyedül tanulta meg a tortasütés tudományát Málovics Györgyné cukortortá­it valószínűleg minden sám­soni kóstolta már. Lakodal­makra és a he­lyi gyermek­fesztiválra is készít mindig pár különleges tortát. Az idős hölgy azt mondja: azért tanult meg cukortortát készíteni, mert olyan sokszor volt koszorús- lány, hogy egy diótortáért há­rom napig kellett kapálnia, hogy ki tudja fizetni. Születés­napokra is készít egy-egy fi­nomságot, számokkal, szívek­kel díszíti. Az egyik nagy ki­hívás az építkezés, 70-80 cm- re is feltornyozza a tortákat. Első lett a hölgyek közt a horgászversenyen Menetei Józsefné a helyi taka- | rékszövetkezet i kirendeltség vezetője. Sza- I badidejében horgászik. Ré­gebben csak barátait kísérte el pecázni, majd kért egy botot és azóta szenvedélyévé vált a sport. A Dombóvári Horgász­egyesület tagja, nemrég nyerte meg a Takarékszövetkezetek országos versenyét, ahol höl­gyekkel versenyzett. Azt mondja: egyre több nőt érdekel ez a sport. A halat csak ritkán süti meg, a legtöbbször inkább visszaengedi. Mostanában fiát is magával viszi pecázni, szá­mukra ez a kikapcsolódás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom