Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-20 / 142. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 20., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP Utravaló pedagógusoknak F. Szarka Ágnes A Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Kar ünnepi tanácsülésén adták át a végzős hallgatóknak az oklevelüket Több mint kétszáz nappali és levelező szakon végzett főiskolás vehette át diplomáját Rosta István kari főigazgató Beethoven szavait idézte megnyitójában: - A munkásságodban tartós örömet találhatsz. E néhány szó többféleképpen érthető - mondta. Az ünnepi megnyitó után az új diplomások fogadalomtételére, majd az oklevelek átadására került sor. Az új diplomásokat Péteri Pál hitoktató, Sárái Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke és Szita Károly, Kaposvár polgármestere köszöntötte. A kitüntetések átadása után az oklevélátadó ünnepség az egyetem női kara és a Cantus Pannonicus közös műsorával zárult. Az ifjú pedagógusok számára nagy öröm a kemény munkával megszerzett diploma FOTÓ: KOVÁCS TIBOR A végzős diplomások névsora Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar Tanulásban akadályozottak pedagógiája szak (nappali tagozat) IV/1 csoport Baranyai István, Bekk Judit Benes Boglárka, Bri- govácz Erika, Demeter Tímea, Földes Edina, Haraszti Mária, Iváncsik Réka, Kántor Adrienn, Kászonyi Rita, Kaurek Zsuzsanna, Makai Beáta, Martinka Hajnalka, Mráz Nikoletta, Németh Szilvia, Óbert Adrienn, Pap Tímea, Sarok Szilvia, Schmidt Anikó, Szél Petronella, Szigetvári Viktória, Takács Petra, Tihanyi Mariann, Tóth Viktória. Óvodapedagógus szak (nappali tagozat) 111/5. csoport Andó Katalin, Balogh Lívia Zsanett Blumenschein Erika, Bódi Bernadett Galba Tamara, Kelemen Annamária, Peszmeg Anita, Pintér Csabáné, Pintér Kinga, Sperling Bernadett, Szántó Edit Szekér Ivett Katalin, Szobi Judit,Trefeli Renáta, Ujj NikoleL Tanító szak (nappali tagozat) IV/3. csoport, Magyar műveltségterület Horváth Julianna, Kaponya Krisztina, Majoros Bernadett Nyíró Mária, Pintér Szidónia, Rákóczi Anett, Soós Katalin, Szabó Gabriella Ágnes, Visnyei Gabriella, Wirth Judit Piroska. Informatika műveltségterület Bedő He- lén, Hegedűs Katalin, Horváth Tímea, Kosa Helga, Laczkó Krisztián, Novák Viktomé, Pap Mária Erika, Papp Bernadett, Rugási Andrea Márta, Sánta Erzsébet Stier Katalin, Szőcs Andrea, Tóth Gabriella, Vass Eszter, Végh Diána. Technika műveltségterület Kriszt Gábor Tanító szak (nappali tagozat) IV/4. csoport Természetismeret műveltségterület Darázs Nóra, Dávid Brigitta, Görbicz Beáta, Kun Judit Molnár Györgyi, Papp Katalin, Radvánszky Péter, Somi Katalin, Török-Kovács Mária, Varga Melinda, Virág Valéria. Ének-zene műveltségterület Badó Zsuzsanna, Erdélyi Laura, Fehér Mónika, Hermán Nikolett Eszter, Huszár Eli- sabeth, Nagy Adrienn, Palotás Lilla, Papacsek Ildikó, Papp Éva. Tanító szak (nappali tagozat) IV/6. csoport, Testnevelés műveltségterület Bankics Krisztián, Bortás Nikoletta, Borbély Dávid, Czanka Enikő, Deák Judit Dékány Szilvia, Káplár Anikó, Kasza Vivien, Kordé Tünde Mária, Kovács Krisztián, Nyúlás Zoltán, Radó Ildikó Zsuzsanna, Spilák Szilveszter, Szerafin Ágnes, Takács Viktor, Verebes Hajnalka. Angol műveltségterület Csőri Johanna, Kárpáti Rita, Orbán Marianna, Varga Edina. Német műveltségterület Horváth Csilla, Módos Heléna, Sípos Éva, Szarka Helga. Francia műveltségterület Bendi Bernadett. Hitoktató szak (nappali tagozat): Kordé Tünde Mária, Majoros Bernadett, Na^ Adrienn, Orbán Marianna, Wirth Judit Piroska. Papp Éva (ref.). Informatikus könyvtáros-kommunikáció szak, (nappali tagozat): Aba Szilvia, Bangó Zsuzsanna, Báthory Gyöngyvér, Bu- zsáki Mónika Eszter, Cseh Zsuzsanna, Farkas Krisztián, Farkas Szabina Judit Földvári Ildikó, Gerdán Zsófia, Irtzl Gábor, Juhász Gábor, Kis-Gergely Lilla, Kollár írisz Zsuzsanna, Na©'Alexandra, Sípos Rita, Szabó Zsófia, Szűcs Tibor. Könyvtár szak (nappali tagozat): Fodor László, Kövesi Petra, Szabó Veronika, Vass Szabolcs. Óvodapedagógus (levelező tagozat): Ábrahámné Hideg Tünde, Berta Attila Károlyné, Bellout Katalin, Durgóné Benkő Babett, Fátrai Nikoletta, Gallai Gáborné, György Kornélia, Györgyné Laki Anita, Jámbor Józsefné, Jónásné Du- rmics Renáta, Kalló Jánosné, Koro- seczné Dormán Rita, Kovács Attiláné, Krosztics Rita, Luka Tünde, Májer Adrienn, Márton Attiláné, Nagy Anita, Nagy Béláné, Petiné Lovász Magdolna, Schiller Szabina, Semperger Istvánná, Szabó Anikó, Szabóné Czifra Anikó, Szanyi Tamásné, Vojkovics Zsoltné, Zséder Csilla. Pécsi levelező tagozat Óvodapedagógus szak: Détári Zita, Dobszai Diána, Emő- dyné Hódosi Szilvia, Fodor Georgina, Hegedűs Dezsőné, Horváthné Ferencz- fi Katalin, Ignáczné Nagy Judit, Kovács- né Horváth Mária, Lászlóné Jéger Brigitta, Mencseli Jánosné, Nagy Emese, Némethné Szabó Márta, Pásztorné Benedek Rita, Radnóti Anita Ágnes, Ruminé Bakó Eszter, Szigetvári Erika, Tóthné Zákányi Szilvia, Velkovicsné Őr- lős Csilla. Tanulásban akadályozottak pedagógiája szak (levelező tagozat), alapdiplomás kérdés: Antal Mónika, Bálintié Zöld Zsuzsanna, Balogh Margit Mónika, Barabás Lászlóné, Botosné Németh Anikó, Csobod Andrea, Csömör Mónika, Csőre Hajnalka, Czobor Istvánná, Dobó Zsuzsanna Dorinka, Fazekas Krisztián, Gálfi Éva, Geiger Csilla, Golubics Zoltán, Goórné Németh Tímea, Gyurka Annamária, Herendi Csabáné, Horányi Tünde, Horváth Jánosné, Kapitány Anita, Királyné Tóth Gizella Éva, Kirchner Tünde, Kovács Helga, Kovács Ivett Mónika, Kovács Lászlóné, Kozma Lajosné, Ladocsiné Tóth Mónika, Láng Eszter, Lőrincz Józsefné, Lukács Zoltánná, Martikán Tiborné, Schmidt Krisztina, Simon Gabriella, Síikéi Ferenc, Szegedi Zsolt Takács Tiborné, Valkó Gabriella, Vései Róbert Weinper Olga. Tanulásban akadályozottak pedagógiája szak (levelező tagozat), másoddiplomás képzés: Bálint Géza Balázsné, Balogh Réka, Bárányné Buzássy Judit Bezerédy Ágnes, Csutor Ferencné, Deákné Janás Zsuzsanna, dr. Mártonná Molnár Ildikó, Eperjesiné Pósz Tünde, Farkas Tünde, Fülöpné Gaál Katalin, Gojákné Szived Helga, Hartmann Pétemé, Hegedűs Eszter, Joós Annamária, Kehiné Pál Kornélia, Kéri Judit Katalin, Kiss Mónika, Kolics Krisztiánná, Komorné Tóth Andrea, Konkolyné Barta Margit Kucsebár- né Fülöp Éva, Lakiné Simon Mária, Ledinszki Veronika, Lőbelné Molnár Mária, Lőrincz Virág Lukácsné Mihály Krisztina, Majomé Somogyi Mariann, Mázsár Judit Merkeiné Lébár Erika, Mód Gabriella, Molnár Andrea, Molnámé Buda Bernadett Némethné Gaál Gabriella, Paróczi Anita, Schmidt Márta, Somlyai Lászlóné, Takács Anett, Tamásné Csordás Gabriella, Tibol Veronika, Tóthné Bentzik Klára, Tóthné Hári Krisztina, Védiné Horváth Rita, Virt Gyuláné. Tanulásban akadályozottak pedagógiája szak (pécsi levelező tagozat), másoddiploma: Babitsné Schveitzer Margit Fehér Istvánná, Hajdú Beatrix, Horváth Katalin, Horváthné Fritsch Katalin, Horváthné Vertike Andrea, János József, Juhászné Horváth Ágnes, Juhászné Somogyi Ildikó, Korfanti Andrea, Lengyel Renáta, Molnár József, Ózdiné Erdélyi Györgyi, Schveitzer Györgyi, Somogyváriné Csoboth Rita, Szente Mariann, Szabóné Bunda Beatrix, Sztancsikné Ábrahám Éva, Szuprics Renáta, Tóthné Bolvári Katalin, Tuba Miklósné dr. Tanítószak (levelező tagozat), Magyar műveltségi terület Barczáné Magyar Ilona Barbara, Gelányiné Tóth Tünde, Gyenes Krisztián Gyuláné, Jónásné Rába Szabina, Kájzer Ilona, Kalmár Edit Kiss Eszter, Kollámé Tóth Anita, Kovács Marianna, Kovács Ruth Katalin, Major Zsuzsanna, Mészárosné Bencze Éva, Némethné Somosi Mariann, Nikolauszné Fuisz Gabriella, Oláh Anita Éva, Pandúr Hajnalka Julianna, Schneidemé Kránicz Georgina, Sikesdi Beáta, Simon Ildikó, Sótonyi Mónika, Szabó Csabáné Ulrich Krisztina, Szabó Melinda Rita, Tallián Gyuláné, Vadász Éva, Varjaskéri Anita, Vértes Árpádné. Tanító szak (levelező tagozat), Informatika műveltségi terület Jakab Csilla. Tanító-kommunikációs szak (levelező tagozat), Magyar műveltségi terület Sáska Annamária. Művelődésszervező szak (levelező tagozat) ll(/A csoport Andrásfay Endre, Bankó Gabriella, Barjákné Martin Judit Biró Szilvia, Bödő Gábor Csongor, Csécs Andrea, Csiszár Henriett Csorba András Dániel, Deres Tímea Bernadett, Éry Csilla, Faluközi Zsófia, Fűzi Katalin Ildikó, Gál Lajos, Gulyás Éva, Haász Renáta, Hannus Zsuzsanna, Hanyeczné Glós Bernadett Harsányi Zsuzsanna, Horváth Csabáné, Horváthné Farkas Gabriella, Dr. Horváthné Miklai Szilvia, Juhász Anita, Kecskeméti Krisztina, Krtanics Zita, Kónya József, Kovács Judit Alexandra, Kurta Szabina, Lakatos Katalin, Lévai Tamás, Magyari Erzsébet Melles Katalin, Nagy Lajos, Orosz Péter, Ősiné Nagy Ildikó, Palánki Noémi, Papp Andrea, Papp Klaudia, Sípos Valéria, Stadler István, Stágl Rudolf, Tomázyné Pap Márta, Torma Judit Török Dóra, Vadkerti Tóth Anita, Várni Anita Eszter. Il|/B évfolyam: Antal Viktória, Bálint András, Bank Katalin, Baranyai Zoltán, Barna Katalin, Berzevici Balázs, Csiga Katalin, Csizmadia Gyuláné, Csókás Linda, Farkas Diána, Fodróczi Barbara, Frick Attila, Győrfi Csilla, Hantzmann Gábor, Herke Tamás, Istókovics Nóra, Kaiser Szabolcs, Kelemen Brigitta, Kesztyűs Róbertné, Kiss Szabolcs Tibor, Kovács Attila Tibor, Kozma Lajos, Kövesdiné Panyi Antónia, Ludrikné Pulai Tímea, Márkus Andrea, Mártonná Lőcze Gabriella, Matus Mariann, Mihalovics Edit Mikla András, Molnámé Balázs Erzsébet Orbán Attila, Országné Máté Andrea, Papp Katalin, Paska Balázs, Pető Beatrix, Polgár Szilárd, Posza Sándor, Puskás Ibolya, Pusztainé Hömyéki Réka, Samu Ildikó, Simon Jenőné, Sípos Martina, Steitz Katalin, Szepesi Judit Szita Szabolcs, Szolgai Szivlia, Tóth Gabriella, Zsuthy Katalin. Művelődésszervező szak (levelező tagozat) IV. évfolyam: Árva Erika, Bálint János Zoltánná, Barabás József, Borné Péter Orsolya, Böröcz Lívia, Brigovácz Anita, Cser Ildikó, Csíkvár Gábor, Czippán Márta, Domokos Mária, Erdei Eszter, Fazekas Zsuzsanna, Gárdos Éva, Horváth Attila, Horváth Marianna, Horváth Róbert, Jobban Ferenc, Juhász Andrea, Karagityné Polgár Marietta, Kovács Katalin, Köhler Szabolcs, Körmendi Lívia, Máj Helga, Milkovics Gyöngyi, Molnár Gábor, Mráz Éva Krisztina, Nagy Attila, Nagy István, Nagy Rozália, Nemes Anette, Pálfi Gabriella, Papp Helga, Papp Péter, Peer Mariann, Péter Enikő, Pfeifer Péter, Radics Natália, Rozina Csaba, Sandó Hajnalka Szabina, Sar- nyai Gábor, Seresné Pitonyák Mónika, Simon Tamásné, Somogyi Krisztina, Somossy Szabolcs László, Szabó Réka Georgina, Szabóné Tamás Mária, Szikora Dóra, Térjék Andrea, Tislér Gábor, Torma Lívia, Tóth Renáta, Török Erika, Vass Teréz, Vigváry Denisa, Virányi Zoltánná, Vitkainé Herczeg Anita, Zachariásné Radics Mónika, Závec Emőné. Könyvtár szak (esti tagozat): Dávid Adrienn, Ellenberger Ildikó, Gál Erzsébet, Kulcsár Tímea, Horváth Zita, KissnéSimo- nics Gabriella, Kult Imréné, Kustán László, Matucza Gábor, Mazaga Zoltánná, Nyögéri Antalné, Perák Nóra, Szíva Beáta, Szőke Henrietta, Tókáné Horváth Gyöngyi, Tóth András, Vágner Ildikó, Vámosiné Fazekas Csilla, Vass Gabriella, Völgyi Gábor. Informatikus könyvtáros szak (esti tagozat): Abronicsné Dávid Ibolya, Bondor Zsoltné, Darányiné Horváth Gabriella, Erdélyi Krisztina, Gál Andrea, Galambosné Fodor Gyöngyi, Homyák Józsefné, Horváthné Kovács Ildikó, Imre Gabriella, Jovánczainé Péterfai Krisztina, Juhász- Szelei Ildikó, Kollárovics Róbertné, Kustán Ágnes, Kovács Erika, Lakatos Gabriella, Mórocz Gyöngyi, Nagy Balázs, Nagy Beáta, Ősi Andrea, Rátkai Józsefné, Schibema Gyula, Takács Gabriella, Takács Tímea, Tánczos Krisztina, Temleit- ner Krisztina, Tóbiás Klára, Toldy Levente, Tóth Anita Veronika, Vargáné Loren- csics Mária, Vass Andrea. Informatikus könyvtáros szak (levelező tagozat), másoddiplomás képzés: Bánkuti Gabriella, Fáczánné Laky Helga, Fodor Piroska, Koczor Viktória, Kőrösiné Deák Ilona, Kósáné Szakony Ágnes, Kovács Zoltán, Ledniczky Miklós Jánosné, Lovász Erzsébet Polgár Györgyné, Pongraczné Naj^ Dóra, Pusztainé Perczel Petronella, Suljovic Katalin, Szalai Judit, Vecsera Jánosné, Varga Péter, Zsigmondné Tóth Rita. Óvodapedagógu^rtanítói $óstestne- vetés szakirány (levelező tagozat): Gáspámé Béres Bernadett, Gelencsémé Kánai Beáta, Gurbács Zoltánná, Molnár Erika, Pusztainé Lukács Anett, Szakács Ágnes, Tóth Mária, Végvári Ágnes, Zsigáné Horváth Judit Tóth Eleonóra. Tanító, fejlesztési (differenciáló) szakirányú továbbképzési szak (levelező tagozat): Dobosné Lángi Zsuzsanna, Horváth Gyuláné, Kozáriné Jasák Éva, Kutyán- csánin Jevremné, Lelovics Zoltánná, Misetáné Kovács Beáta, Orsós Andrea, Tiliné Vertike Anett Tóth Anita, Várko- nyiné Kárpáti Angéla. Óvodapedagógus, fejlesztési szakirányú továbbképzés (levelező tagozat): Balláné Léránt Katalin, Fodor Zoltánná, Földi Éva Rózsa, Jakabfi Eszter, Mihályka Józsefné, Miholicsné Szokol Ilona, Rajczi Sándor- né, Stanicsné Tóth Tímea, Stier Józsefné, Telekesné Szabadi Judit Török .Csabáné. Rajztanár-művelődésszervező szak: György Nikolett Horváth Csilla, Koncz Balázs, Resán Márk, Szőke Tímea, Tóth Dorottya Éva. Kommunikációművelődésszervező szak: Bicsár Noémi, Boros Brigitta, Csizmadia Bernadett, Dávid Andrea, Dreszer Bernadett Dudák Éva, Grósz Magdolna, Gutman Viktória, Hermann Viktória, Hikádi Zsófia, Horváth Anita, Horváth ZF ta, Kiss Renáta Katalin, Korcz Tünde, Lukács Éva, Mészáros Katalin Józsa, Molnár Eszter, Mórocz Anikó, Nagy Andrea, Pálkovács Linda, Péntek Renáta, Pintér Aliz, Sándor Lívia, Varga Anita, Varga Dóra, Weisz Katalin. Rajztanár-vizuáliskommunikációtanár szak: Bállá Kornél, Bankó Zsolt Baranyai Zsolt Bari Nikoletta, Császár Kata, Dobszai Meláni, Fazekas Attila, Fodor Péter, Herencsár Andrea, Kemény Gyula Ferenc, Kottái Róbert Kovács Edina Gyöngyi, Kosa Lívia, Schroth Ferenc, Sörös Iván, Spacér Beáta, Szabolcs Kinga Gabriella, Szentesi Mónika Veronika, Tárcsái János, Vörös Ágnes. Drága nyári szünidő GYERMEKFELÜGYELET A játszótér, a nagyszülő, a testvér a megoldás (Folytatás az 1. oldalról)- A tanév vége felé sokan kerestek meg, hogy nem tudnak munkát vállalni, csak ha napközibe adják a gyereküket; a Bala- ton-parton ez jellemző - mondta Nagyné Láng Judit, a siófoki Széchenyi iskola igazgatója. - Ekkor döntöttem: megszervezzük a nyári diákfelügyeletet. Ez Siófokon már be is indult, Kaposváron még most szervezik. AII. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában megtudtuk: van már 10-15 jelentkező, így mindenképpen lesz nyári napközi. Heti ötezer forintra kalkulálják a költségét. Különösen a vakáció első heteiben szorulnak segítségre a szülők, később már ők is kiveszik a szabadságukat.- Fonyódon nincs igény a nyári napközire - állította Gyurina Mária, a Magyar Bálint Általános Iskola igazgatóhelyettese. - A szülők úgy látszik, megoldják a gyermekek felügyeletét. Az iskola anyagi okokból egyébként is kiadja az épületét nyaraltatási célra. Minél kisebb egy település, a jelek szerint annál könnyebb a probléma megoldása. - Mifelénk a falusi játszótér, a nagyobb testvér, a nagyszülő jelem tí a „nyári napközit” - így Karai László, Kánya, Somogyegres és Tengőd körjegyzője. - Két községben is működik a konyha nyáron az óvoda miatt, a lehetőség tehát adott, de nem igénylik a szülők az iskola felügyeletét. Bántó érdektelenség Teremi Józsefet, a fonyódligeti ifjúsági tábor vezetőjét elszomorítja: a hétvégén kezdődött 25. jubileumi táborra a megye 173 iskolája közül csak 28-ból érkeztek diákok. - Valamennyi iskolába eljuttattuk a meghívót, ezért is bántó az érdektelenség. Több a baleset A szünidőben nő a gyermekbalesetek száma. A tíz év fölötti korosztályra leselkedik a legtöbb veszély, mert ők már felügyelet nélkül vannak. Csendes László, az ORFK bűnmegelőzési osztályvezetője szerint sokat segít, ha a szülők felkészítik őket erre. HÍREK Díszburkolata templomtéren Mintegy 4 millió forintból valósulhat meg a csokonyavi- sontai templomtéren a díszburkolat és parkolók kiépítése. Csík Ferenc polgármester (képünkön) elmondta: a Xantus utcai beruházáshoz 30 százalékos önerőt biztosít az önkormányzat, (mg) Kéthektáros védett park Harmincezer forintot költött közterületeinek virágosításra a somogybükkösdi önkormányzat. Győrfy Miklós polgármester (képünkön) elmondta: a száznál alig több lakosú falu önkormányzata a környék egyik legnagyobb közterületét gondozza. Ennek része a kéthektáros, 1985-ben védetté nyilvánított kastélypark, (va) Felújítják a sportöltözőt Több mint egymillió-egyszáz- ezer forint pályázati támogatást kapott a ráksi önkormányzat a sportminisztériumtól. Ebből a pénzből a kistelepülés sportöltözőjét újítják fel. A munkák a héten kezdődnek, s a tervek szerint a labdarúgó-bajnokság kezdetére adják át. A céda-pályázaton hétszázezer forintot nyertek, ezt az összeget útfelújításra, -javításra használják fel, tudtuk meg Garai János polgármestertől (képünkön). Tele extrákkal, ^g^^^le élménnyel A formát nem nehéz megszeretni. És ami ránézésre nem látszik: kiemelkedően gazdag felszereltség • akár 12% kedvezmény 12 év átrozsdásodás elleni garancia már 10% önerőtől, akár 84 havi részletre További részletek márkakereskedésünkben. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. A képen látható autók extra felszereltséget tartalmaznak. Átlagfogyasztás: 6,01 -7,01/100 km, C02-kibocsátás: 144-168 g/km SEAT - A versengés a vérünkben van SEEF^T Pscat.hu Zsillé Kft. 7400 Kaposvár, Zaranyi u. 8. Tel.: 82/510-510 • Fax: 82/410-013 E-mail: seat@zsilleauto.hu • www.zsilleauto.hu