Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-07 / 131. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 7., KEDD TABI TŰKOR 3 A harmadikos lányok fiatalon eljegyezték magukat a néptánccal fotó: gáti körnél A Szedemicétől kapott élmény nyerte meg a táncnak j Sánta Alexandra három éve kapcsolódott a csoport munkájába. : Azt mondta: nagyon megtetszett a Szedemice tánccsoport előadá-: sa, így elhatározta: néptáncot tanul. Már részt vesz a kisebbek ko-'- reográfiájának összeállításában is. A moldvai tánc a kedvence. \ a szatmári és a dél-alföldi tán­cok alapjait is megismerték. A harmadik osztályosok Dömötör Gábor és Kollár Erika koreográ­fiája alapján moldvai táncokkal léptek színpadra a bemutatón. Mérczel István, a zsűri elnö­ke a csoport előadásáról azt mondta: kockázatos produkciót adtak elő. A cél és gondolatme­net jó volt, ám a megvalósítás módszereit nem a legjobban va­lósították meg. A technikai hi­bák ellenére a csoport tagjai azt bizonyították, hogy nagyon sze­retnek táncolni... Ugrással kezdték a fiatalok néptánc A mozgáskultúra fejlesztése és a hagyományápolás Másodszor léptek szín­padra a nagyközönség előtt a megyei gyermek- és ifjúsági néptáncegyüt­tesek versenyének kistér­ségi bemutatóján a Művé­szetoktatási Intézmény harmadik osztályába járó néptánccsoport tagjai. A 12 évfolyammal működő alap­fokú művészetoktatási intéz­ményben zenét és táncművésze­tet oktatnak. Teleki Ákos oktató elmondta: három éve indult a tánctanítás, jelenleg 25 gyer­mek vesz részt a képzésben. He­tente négy órában tart foglalko­zást, amely elősegíti a mozgás- kultúra, a ritmusérzék kifejlő­dését, felkelti a gyerekekben a hagyományápolást, a múlt irán­ti érdeklődést. Erre alapozva kezdetben somogyi népi játéko­kat tanultak, azaz a helyi kultú­rát sajátították el a növendékek.- A gyermekjátékok a nép­táncra való ráhangolódást segí­tették elő - mondta Teleki Ákos. - így az énekre, a zenére, tapsra való lépések elsajátítása után kezdődött a somogyi ugrós tán­cok betanítása. Mára eljutot­tunk oda a nagyobbakkal, hogy a mezőfóldi karikázót és ugróst, Rudnay-gyűrűt kapott a szakoktató K. J. Visszaadta a díszpolgári címet ritka önkritika Eredménytelen munkát ne jutalmazzanak Méred László, a Rudnay Gyula Középiskola és Kollégium mű­szaki szakoktatója kapta a 2004/2005-ös tanévben a név­adóról elnevezett arany emlék­gyűrűt kiváló pedagógiai munkájáért. Az intézmény tan­testülete ado­mányozta az el­ismerést, ame­lyet Nagy Ká­roly igazgató a ballagási ün­nepségen adott át. Á Rudnay-emlékgyűrű oda­ítélésénél a tantestület figye­lembe vette a diákönkormány­zat, illetve a kibővített iskolave­zetés javaslatát is.- Nem számítottam rá, várat­lanul ért, hogy nekem ítélték az iskola által adható legmaga­sabb elismerést - mondta Mérei László. - Boldog vagyok, hogy a kolléganők és a kollé­gák több mint fele rám szava­zott. A szakoktató beszélt arról is: munkája során mindig arra tö­rekedett, hogy tanítványai elsa­játítsák az alapokat, amelyek nélkülözhetetlenek az életben. Ahhoz, hogy a diákok elfogad­ják a „jó tanácsokat”, a szak­mai és műszaki ismeretek át­adása mellett szükség volt a tü­relmes, bátorító szóra, a közvet­len emberi kapcsolatra.- 1979-től 1990-ig a KISZ If­jú Gárda szakasz patronáló ta­nára voltam, illetve az MHSZ Tanintézeti Honvédelmi Klub titkári teendőit is elláttam - mondta. - Hat nyáron építőtár­ban is jártam a tanulókkal. Mindez elősegítette a közvet­len kapcsolatot. Ennek ellené­re igyekeztem szigorú és kö­vetkezetes lenni. Ez is elősegít­hette a tanulók beilleszkedését a munkahelyeken. Lemondott a város képvi- selő-testülete által adomá­nyozott díszpolgári címről és visszaadta az oklevelet is Takács Lajos apát. A vá­rosi elismerést a 2005. március 15-i ünnepségen vette át Schmidt Jenő pol­gármestertől. Krutek József Takács Lajos apát kétoldalas le­vélben indokolta meg a képvise­lő-testületnek elhatározását. Be­szélgetésünk során elmondta: a testületi tagok döntése az általuk képviselt lakosság szándékával nem egyezik, sőt azzal ellentétes, így a „Tab város díszpolgára” cí­met nem tudja megtartani.- Kezdeményezésemre tizen­egy éve újra indították a katoli­kus óvodát, 10 éve pedig az isko­lát - mondta. - Sokat tettem azért, hogy a városban létrejöj­jön az egyetemes értékeket is hordozó katolikus iskola és óvo­da. Katolikus intézményt akar­tam, ám ezt a katolikusok legna­gyobb része nem akarja. A leg­utóbbi összeírás alapján a tabi és a plébániához tartozó falvak katolikusainak száma megha­ladja a 3700-at. Tehát a szülők Krutek J. Elfogtak három fiatalkorú helyi diákot lakásukon a siófoki rend­őrök. A katolikus iskolába való betöréssel, pincefeltöréssel, ron­gálásokkal, valamint alkalmi lo­pásokkal gyanúsítják őket Ba- loghné Páli Tünde nyomozó el­mondta: a fiatalok által okozott lo­Takács Lajos apát fotő: kovács tibor kétharmadának a katolikus em­berre jellemző módon kellene gondolkodnia. Ezzel szemben az iskolába járó 195 tanuló har­mada vidéki, nem is a mi plébá­niánk híve. Sajnos, a kitüntetés átvétele óta ismert lett az is, hogy a katolikus óvodába járó végzősök közül is csupán 6-ot írattak az egyházi iskolába. A pási és rongálási kár meghaladja a hétszázezer forintot A tárgyi bi­zonyítékokat részben lefoglalta a rendőrség, ügyükben tovább fo­lyik a nyomozás. Megtudtuk: Tabon az elmúlt két hónapban tizenöt betöréses lopást követtek el ismeretlenek. Célpontjuk a szociális szolgálat épülete, az ön- kormányzati óvoda és a katolikus többit az önkormányzat által fenntartott intézménybe viszik a szülők, miközben a városi óvo­dából egyetlen gyermek sem jön hozzánk. Elhatározásomhoz el adta a végső lökést... Az atya arról is szólt, hogy az óvodás gyermekek szülei nem voltak hozzá őszinték, ráadásul rágalomhadjárat indult a katoli­kus iskola ellen. Állította: hiába vannak kívül-belül rendbe tett templomok, ha a hívek nem jár­nak rendszeresen misére, nem keresztelkednek, nem kötnek házasságot. Emiatt munkája eredménytelen...- Hiába van csodálatosan megépített és felszerelt óvodánk, iskolánk, ha a gyermek hiányzik belőle - hangsúlyozta. - Mivel ilyen gyenge munkát végeztem, azt nem szokás jutalmazni. Schmidt Jenő polgármester lapunk megkeresésére azt mondta: a város történetében még nem volt példa arra, hogy a díszpolgári oklevelet valaki visszaadja. Takács Lajos apát levelét zárt ülésen a képvise­lő-testületi tagoknak felolvas­ta, azt tudomásul vették. A na­pokban személyesen is felke­reste Takács Lajos atyát, aki úgy nyilatkozott, hogy vissza­veszi a kitüntetést. iskola volt Legutóbb a múlt héten a katolikus intézmény új szár­nyának déli oldalán jutottak az épületbe. Végigjárták a helyisége­ket és a konyhából élelmiszert, édességet, sőt némi pénzt is elvit­tek. Ez volt a negyedik betörés. Négyszer jártak a Szivárvány napközi otthonos óvodában is. Itt is élelmiszert és pénzt kerestek... Az iskolába is betörtek ÁLLÁSPONT Árulkodó helyesírás Gyanítom, nem tett jót a tabi városközpontban levő Napsugár Áruház felújítását végző cég presztízsének a hetek óta látható fel­irat, amelyiket valamelyik dolgozójuk körmök rá egy fadeszkára. Felhívásuk így szólt: „Vigáz a tetőn dolgoznak.” Vagy: „Vigyázz a tetőn dolgo-znak.” írásukat látva nemcsak a tabiak, hanem a vá­rosba látogatók is gondolhattak és mondtak is valamit. Lehet, hogy a felirat elkészítésével megbízott dolgozó a maga szakmájá­ban pontos és kiváló, ám nyilván hiányzott az iskolából a helyes­írás tanításakor. Csak azt nem értem, hogy a vezetőknek, a munka irányítójának miért nem tűnt fól a közterületre függesztett csúfos mondat. Ma már az ilyen apróságokra is figyelni szoktak. Persze, amelyik cég ad magára... krutek József HÍREK Permeteztek a tűzoltók Az önkormányzat kérésére bekapcsolódott a város terüle­tén megjelent gyapjaslepke elleni védekezésbe az önkén­tes tűzoltóság és a gamesz- szervezet is. Reichert Csaba tűzoltóparancsnok elmondta: összesen mintegy öthektár­nyi területen a parkot, zöld­övezetet, a játszótér környéki fákat permetezték le. A mun­kában a 15 tagú tűzoltóságból hárman vettek részt, (kj) Kevesebb a munkanélküli Húsz fővel csökkent az ál­lástalanok száma a város­ban május hónapban az elő­ző havi nyilvántartáshoz ké­pest, tájékoztatott Horváth Tünde, a munkaügyi köz­pont tabi kirendeltségének vezetője. A munkanélküliek harminchat százaléka szak­munkás, a képzetlenek ará­nya pedig harmincegy szá­zalékot tett ki. A diplomával rendelkező állástalanok szá­ma Tabon hét fő. A városban működő cégek, társaságok mindössze két személyre adtak le igényt, (kj) Megyei anyanyelvi győztes „Édes anyanyelvűnk” cím­mel szerveztek háziversenyt a Rudnay Gyula Középisko­lában a 9-10. évfolyamos ta­nulók részére. Húsz diák kapcsolódott a vetélkedőbe, közülük Weisz Zsuzsanna 10/G, illetve Hozleiter Gábor és Varga Judit 10/E osztá­lyos tanulók képviselték az intézményt a megyei verse­nyen, tudtuk meg Nagy Ká­roly igazgatótól. Hozleiter Gábor megnyerte a szakkö­zépiskolások megyei verse­nyét és bejutott az ősszel tar­tandó országos döntőbe, (kj) C^ENltE. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 245.5000 253.0000 USD 200.0000 206.9000 GBP 363.0000 376.5000 CHF 160.0000 166.0000 SKK 6.2000 6.7000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: június 6. TeL: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Kerámiákba égetett kézműves vallomások Tarczy Orsolya egyedi technikával készíti kerámiáit fotó: gátt körnél Krutek J. Több száz tabi és környékbeli településen élő fiatal és idős ke­reste fól a művelődési központ­ban Tarczy Orsolya, Nagybe- rényben élő kézműves-fazekas népi iparművész díszítő- és ke­Kiállítások Tarczy Orsolya anyagait lát­hatták már Siófokon, Hajdú­nánáson és Hajdúböször­ményben is. A Duna Televí­zió 2002-ben 15 perces filmet készített róla, illetve fazekas­munkájáról. ámiatárgyaiból rendezett kiál­lítást. A tárlaton több mint negyven alkotását - kancsókat, gyümölcsöstálakat, vázákat, gyertyatartót, boroskészletet - tekinthették meg a kiállítás lá­togatói. Valamennyi finoman megmunkált, egyedi techniká­val készült. Tarczy Orsolya el­sősorban a zöld, a barna, a kék és a sárga színekkel dolgozik, de szívesen ötvözi is őket. El­mondta: több mint két évtizede foglalkozik kerámia-, illetve agyagtárgyak készítésével, így a fazekasmunkák egyben a megélhetést is szolgálják. Ta­bon másfél évtizede mutatko­zott be először.

Next

/
Oldalképek
Tartalom