Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-29 / 150. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 29., SZERDA KÉK TÜKÖR Három régi rabló újra lakat alatt Budaörs Nyolc éve ugyanúgy és szinte ugyanott támadtak, mint idén májusban Május 14., Budaörs, Tesco Áruház parkolója: a helyszínelők átvizsgálták a támadás és a tűzpárbaj helyszínét, rögzítettek minden bizonyítékot, nyomot Húsz napja megírtuk: el­kaptak a budaörsi Tescó- nál lövöldöző rablók közül hármat. Tegnap a hatósá­gok megerősítették a hírt. Az elfogottak korábban is raboltak. Szemán László Éppen húsz napja számoltunk be arról, hogy nem sietik el a hatóságok a budaörsi pénzszál­lító három elfogott támadójának meggyanúsítását. Akkor még csak fegyvercsempészettel gya­núsították meg azt a három fér­fit, akit Budaörsön, Óbudán, il­letve a Teve utcában kaptak el a kommandósok. Az elfogás sür­gős lett, írtuk június 9-én, miu­tán olyan hírt kaptak a nyomo­zók, hogy a célszemélyek újabb támadásra készülnek. Cikkün­ket hallgatás követte, míg teg­nap végre beismerésbe „keve­redtek” a hatóságok. Igen, a bu­daörsi támadók közül fogtak el hármat, a negyediket keresik, minden bizonnyal szökésben van. Bár a hatóságok tegnapi tá­jékoztatója óta semmi nem egy­értelmű. Petőfi Attila ezredes, a Nemze­ti Nyomozó Iroda (NNI) igazgató- helyettese szerint tavaly 418 ezer bűncselekmény történt, ebből 3200 rablás volt. A pénzintéze­tek, illetve pénzszállítók ellen mindössze 84 támadást követtek el, ám ezek rendkívül durvák, in­dokolatlanul agresszívek voltak. Tavaly Bonyhádon és Debrecen­ben biztonsági őrök már súlyo­san meg is sérültek. Csakúgy, mint idén januárban Érden. Má­jus 14-én pedig a gengszterek már rendőrökre is lőttek, sőt kézigránátot is dobtak feléjük. Az ezredes úgy látja, hogy az egyre gátlástalanabb bűnözők a leggyengébb láncszemet keresik akcióik kidolgozása közben. A ki­vitelezés során pedig nem szá­mít az emberi élet sem. Mint tör­tént az a pünkösd előtti szombat este 8 óra körül Budaörsön, a Tesco Áruháznál. Négy fegyve­res egy BMW terepjáróval eláll­ta a Group 4 Falck pénzszállító autójának útját és felszólítás nél­kül lőni kezdtek a járműre és a három őrre. Egyiküket combon lőtték. A közben kiérkező buda­örsi rendőrökkel pedig szabályos tűzharcot vívtak, kézigránátot dobtak feléjük, majd 30 millió fo­rinttal elmenekültek. A felgyúj­tott és kiégett BMW-t Törökbá­lint határában hagyták hátra. Bene László országos rendőr- főkapitány az NNI, a BRFK és a Pest Megyei Rendőr-főkapitány­ság legjobb nyomozóiból külön egységet hozott létre a tettesek megtalálása érdekében. Hozzá­juk csatlakoztak a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal nyomozó ügyészei, hiszen a rend­őrre lövöldözés hivatalos személy elleni erőszaknak - is - minősül. Zsombok György, az NNI Bűn­ügyi Főosztályának vezetője sze­rint a rablók a BMW terepjárót március 9-én éjszaka egy kőbá­nyai családi ház megtámadása során rabolták el. Ekkor rendőr­nek adták ki magukat, és úgy jutottak be a birtokra. Összekö­tözték és bántalmazták a házia­kat Mindezeket megtudva a nyo­mozók előtt Mór és a mészárlás sejlett fel. Úgy tűnik, hogy a bu­daörsi támadók nem lehettek ott 2003-ban Móron, mivel akkor ép­pen a szintén fegyveres rablásért kapott hosszú éveiket töltötték a börtönben. Zsombok ezredes el­árulta: a verziók felállításakor el­lenőrizték azokat a bűnelkövető­ket is, akik hasonló gátlástalan rablás miatt már ültek. így jutot­tak el május végén egy adott ban­dáig. Kiderült, hogy ők szabadu­lásuk óta is kapcsolatban állnak egymással. Ráadásul operatív in­formáció érkezett arról, hogy Hor­vátországból fegyvereket és rob­banótesteket - gránátokat - ren­deltek, és kaptak is meg. Az arze­nállal újabb páncélautót akarnak megtámadni. A horvát kézigrá­nátok közül június 2-án egyet Bu­dapestre szállítottak, amikor is hajnali 1 óra 20 perckor az M7-es A gengsztereket nem érdekelte, hogy ártatlanok Is megsérülhetnek autópályán a 83-as küométerszel- vénynél a kommandósok elkap­ták a gránátot szállító férfit. Még aznap ismét lecsaptak a kom­mandósok, mint ahogy azt írtuk, Budaörsön, Óbudán és a Teve ut­cában. Ekkor bukott le az a 29 és 36 év közötti trió, akik tavaly szeptemberben, novemberben és idén januárban szabadultak hosszú büntetésükből. Őket júni­us elején fegyvercsempészettel gyanúsították meg, csakúgy, mint a gránát szállítóját. Azóta még két gyanúsítottat fogtak el, kizárásos alapon a csempészet miatt, hiszen tegnap a június 2- án elfogott három férfit gyanúsí­tották meg rablással. Tagadják Simon Tibor meggyilkolását per Nem ismerik el bűnösségüket és nem tesznek vallomást a vádlottak- Határozottan kijelentem, hogy nem bántalmaztam Simon Tibort - fogalmazott a Fővárosi Bíróságon újrakezdődött bünte­tőper tárgyalásán a negyedren­dű vádlott, H. Attila (24). Hason­lóan nyilatkoztak vádlottársai is, akik a történtek helyszínén, a Cafe Allűré szórakozóhelyen biztonsági őrként dolgoztak. Egyedül az elsőrendű vádlott, G. János (30) ismerte el, hogy részt vett a bántalmazásban, amely végül a sportoló halálá­hoz vezetett.- A testi sértésben bűnös va­gyok, de embert nem öltem - mondta. Egyébként ő volt az egyedüli, aki a bíróság kérdé­seire hajlandó volt válaszolni. Valamennyi vádlott tagadta, hogy ő lenne Simon gyilkosa A többiek még ezt sem akarták megtenni. G. János a bíróság mikrofonján szemléltetve még azt is megmutatta, pontosan ho­gyan és milyen irányból ütötte meg Simon Tibort. Az eset még 2002. április 21- én hajnalban történt. G. János vallomása alapján Simon feltű­nően szórakozott, a társaságá­ban egymásra locsolták a pezs­gőt. A vádlott csak annyit látott, hogy a sportoló lefejelt egy ara­bot, aki szintén egy társasággal volt a helyszínen. G. ezt végig­nézte, majd ő is összetűzésbe került Simonnal. A sértett le­köpte, erre ő ütött. Ekkor jelentek meg a biztonsági őrök, és dulakodás alakult ki. Simon az utcára menekült, ahol utolér­ték üldözői és tovább bántal­mazták. A vádlott is megütötte egyszer, sőt meg is rúgta. Ám azt határozottan cáfolta, hogy a fején. Azt bizonygatta, ő a derekán rúgta meg a földön fekvő Simont. A perben 2004 júniusában született először ítélet, amely­ben a Fővárosi Bíróság bűnös­nek ítélte a vádlottakat. Ezt a döntést azonban februárban ha­tályon kívül helyezte a Főváro­si ítélőtábla és új eljárást írt elő. Az ügyben négy határnapot tűz­tek ki, csütörtökön tanúmeg­hallgatással folytatódik az eljá­rás. ■ Nagy Eszter Dóra VEGYES ÉRSZŰKÜLETES? Sonoterápiás kezelés. Cukorbetegeknek is. Tele­fon: 82/414-389 413-635 30/913-1386 BÚVÁRSZIVATTYÚ 8900 Ft-tól Villanymotor üzlet, tekercselés. Andalics Kapos­vár, Fő u. 71. Telefon: 82/320-531. AKÁC tűzifa! 8 E Ft-tól. Telefon: 30/227-9034.----------------------------------------- *355566* DR YVIT -30%! Márkakereskedés, Árvái. Telefon: 82/414-650, 30/916-1984. —-----------------------------------------=■---------------*155863* DUNNÁKA T, párnákat veszek 3700 Ft/kg-ig, va­lamint hagyatékot Telefon: 30/5133*266.^. POLCRENDSZEREK és üzletberendezések a Salgo boltból. Kaposvár, Fö u. 50. Telefon: 82/318-960.---------------------------------------------*157162* SÓDER 3300 Ft/m3 eladó. Tel.: 82/412-942.------------*----------------f----------------— *157936* FÉ NYMÁSOLÓ eladó A4/A3 Nashuatec 3018D. Irányár 70 E Ft Telefon: 06-30/336-6082.------ ------ *157796* AK ÁC tűzifa eladó szállítva 8-10 E Ft/m3. Tele­fon: 72-371-988,30-479-7435. •158018* KARÁCSONYFÁT luc, ezüst normán vásárolok nagy mennyiségben. Garden Oecor Kft Telefon: 06-20/363-6699. *158060* KERÍTÉS és balkonelemet a gyártótól! Műszárí­tott égerfából készült több ezer darabos áru­készletből kedvére válogathat a minták, mére­tek és osztályok között! Ár 100 Ft/db-tól! Szentborbás. Telefon: 82/466-644, 30/9477- 537,30/330-5666.------------------------------ *158062* BO LTI mérleget vásárolnék súlyokkal. Hibás is érdekel. 20/417-3879.---------------------------*----- *158150* SZ EG 200 FT/KG ácskapocs, szelemen és fogópár csavar disz­kont áron. Csavarbolt Kaposvár, Vásártér u. 17. 82/412-890. __í__:__________:------------------------­KERÍ TÉSDRÓT, vadháló a nagyatádi piacon csü­törtök-szombat rendelhető 73/485-164. ' *158174* TŰZIFA aprított és kugli megrendelhető, fuvar megoldható. 30/9692-657,82/424-742.^, ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON belvárosi, gázfűtéses, bútorozott egyszobás lakás nemdohányzó részére hosszú távra kiadó. Telefon: 30-560-1031. • 157217* KAPOSVÁR, Kinizsi Itp. fszt-i 2 szobás lakás ki­adó. 30/9573-609,82/489-614. ______1_______1__í___________ •IRflIQG* TÁ RSKERESÉS VALAKI épp rád vár! CR0N0S 30/419-5893^. BALAT0NB0GLÁR0N19 évesszöszi ismerkedne. 06-20/488-1860. ' *157766* KOMOLY társközvetítés fogyatékkal élőknek is! 30/467-5921, www.kettenszebb.hu . —-------------------- *157968* KA POSVÁRON ismekednék. 30/585-0865.---------------------------------------------- *158041* ___________ÁLLAT___________ EL ADÓ 5 éves sodrott kancaló, lószerszám, nye­reg, idei takarmány, vietnami sertések, ugyanitt fóliaváz. Telefon: 20/9454-103. ________________'______________ *1K77ftK* ÉLÖ CSIRKE eladó Magyaratád, Tsz Major 11-12 óra között Telefon: 30/267-8587. *157799* ÁLLÁST KERES KŐMŰVES brigád munkát vállal Tel: 70/2824467. APRÓ-CSEPRŐ AKCIÓS tűzifa 7-8 E Ft/m3. Telefon: 30/232- 9515. *158116* _________PÉNZPIAC_________ NEM lát ki az adósságaiból? Segítünk! Személyi kölcsön, jelzáloghitel ügyintézés. Telefon: 30/9970-725,70/366-7583,20/323-3449. ' ' *158129* BETONOSZLOPOK eladók. Komplett kerítés kivitelezést vállalunk. 06-20/424-4218. •154310* TÉGLA, faanyag, cserép, nyílászárók eladók. Ka­posvár Baross G. u. 11. Telefon: 30/2343-241.---------------— *156817* __________GÉPEK LÁ NCFŰRÉSZÉLEZŐ profi gép eladó. Telefon: 70/943-3782 ________ADÁSVÉTEL________ AK ÁC tűzifa 7000 Ft/m3.30/215-1421 ' *158036* TŰZIFA szállítással eladó. 30/403-4631 •158054* KEMÉNY tűzifa 6000-8000 Ft/m3. 20/327- 5596 *158114* UTAZAS DALMÁCIÁBAN Vodicén 07.24-08.14-ig 5-8 fö részére nyaraló kiadó. Telefon: 06-20/937- 4389.- *158195* VÁLLALKOZÁS TÖBB célra alkalmas telephely kaposvári iparte­lepen eladó. Telefon: 30/2179-360. ÜZLETHELYISÉG KAPOSVÁRON belvárosi üzlet (telefonnal) kiadó. Telefon: 06-70-9411-163. *152489* KAPOSVÁRON belvároshoz közeli, összkomfortos ipartelepi műhelyek (140 m2, 200 m!) áron alul eladók. Telefon: 30/268-8088.----*146612* B.L ELLÉN főútvonal mellett 110 m2-es üzlethe­lyiség bérbeadó. Telefon: 20/9643-040. ^ i 4 álláshirdetés K&H A Kereskedelmi és Hitelbank siófoki lakossági fiókjába keres SZENIOR BANKI TANÁCSADÓT (kis- és középvállalkozói terület). Feladatok: ■ ügyfélforgalommal kapcsolatos tevékenység irányítása. • tanácsadó munkatársak szakmai és értékesítési tevékenységének koordinálása, • banki termékekkel kapcsolatos szakmai tanácsadás, • ügyiélakvirálás. Elvárások: • felsőfokú szakirányú képzettség, • legalább 2 éves pénzintézeti gyakorlat. Az ideális jelölt jellemzői: dinamizmus, ügyfél-orientáltság, rugalmasság, koordinációs készség, kreativitás, jó kommunikációs- és problémamegoldó képesség, döntési készség, udvariasság, csapatszellem, stressztűrő képesség, megbízhatóság, precizitás. Az angoltnémetnyelv-tudís előnyt jelent. Jelentkezését lehetőség szerint interneten keresztül várjuk július 8-áig: www.khb.hu > intormáciö > Állásajánlatok Levélben az alábbi címre küldje be szakmai önéletrajzát: Kereskedelmi és Hitelbank Rt., humánpolitikai főosztály, 1851 Budapest, e-mail: job@khb.hu » o $ o ____________________________________________#7 A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kladé semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal I m m m m m E DAEWOO CENTRUM KFT. i eladásra Iánál használt gépkocsikat:- Daewoo Kolos 1,5 kL* ÚJ!' 2 595 000 Ff ||-OpelCorsa 1,0 ki, 13000 km 03.07. 1 880 000 Ft*- Daewoo Kolos t ,2 03.12. 1 630 000 Ft * ■ - Daewoo Kolos 03,11. 1 620 000 Ft * - Daewoo Motiz 99.03. 950 000 Ft §- Daewoo Kolos 12 04.04. 1 650 000 Ft I-Daewoo Motiz I. 01.04. 1 100 000 Ft|- Daewoo Espero ki.* 95.10. 650 000 Ft 1 - Daewoo Nexia GLE 97.05. 850 000 Ft- Daewoo Kolos 1,4 4o.* 03.11. 1 630 000 Ftl I 'MM 0%-tól hitelre hl , 10 évnél fiatalabb személygépkocsik I készpénzes vétele 30/149-1770 | I Pécs, Komlói út 111.1 72/238-467,72/239-360 lm

Next

/
Oldalképek
Tartalom