Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-29 / 150. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 29.. SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Energia a szerves hulladékból biogáz Homokszentgyörgyre tervezik a különleges referenciaüzemet Demény Rezső gépészmérnök a biogázos szerkentyű prototípusával. A jövő az alternatív energiatermelésben rejlik FOTÓ: LÁNG RÓBERT Homokszentgyörgy térségébe álmodták meg azt a biogáztelepet, amely egyedülálló technikával alakítaná energiává az állati és növényi hulladékokat. A referenciaüzem mintegy 25 millió forintos.költséggel épülhetne föl. Nagy László A biogáz előállítására és hasznosítására egy szakemberekből álló csapat bemutatótelepet készül építeni Somogybán.- A biogáz előállítás csupán egy a megújuló technikák közül, de meggyőződésem, hogy a mezőgazdaságban ez jelenti a jövőt. Állati és növényi hulladékból nyerjük ugyanis, ami a gazdaságokban kéznél van - mondta Demény Rezső okleveles gépészmérnök. - A biogáz használható fűtésre,-áramot termelhetünk vele, s kis átalakítással járműveket is hajthat. Az a növényi és állati hulladék, aminek kezelése, elhelyezése eddig gondot okozott, ezután a hasznunkra válik. A műszaki szakember elmondta: Nyugat- Európában hasonló rendszerek már jól működnek. Nem kell messzire menni: Ausztriában öt falut fűtenek ilyen módon. Magyarországon is voltak már biogázos próbálkozások: 1986-ban a dömsödi téesz három 500-500 köbméteres tartályát ezer tehén látta el trágyával, s a gazdaságot ezzel fűtötték és áramot is termelt. A terv az volt, hogy egész Dömsödöt ellátják a bioenergiával, azonban a téesz szétesése miatt félbeszakadt a jól induló kezdeményezés. aiiiaamEEHiaeeei™ Metán CH4: 50-85 százalék Széndioxid C02: 50-15 százalék Hidrogén: 0-0,2 százalék Nitrogén: 0-0,2 százalék Kénhidrogén: 0-0,2 százalék Több megyei szervezet - vállalkozói központ, MTESZ, regionális innovációs ügynökség - karolta fel a kezdeményezést. A múlt héten Dob rév Klára - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége - és Kolber István előtt ismertették az elképzelést, és ők támogatást ígértek a szakembereknek. Érdeklődésük és segítőkészségük érthető, hiszen az uniós tagországok vállalták, hogy energiafelhasználásuk egy jelentős hányadát alternatív energiaforrásokból oldják meg, s Magyarország alaposan el van maradva e vállalásától.- Mindenképpen Somogybán szeretnénk ezt a referenciatelepet létrehozni. Elsőként Homokszentgyörgy térségében ismertettük az elképzelésünket - mondta el a kaposvári gépészmérnök. - A mintaüzem amellett, hogy olcsóbb energiát ad, munkalehetőséget is biztosít. Kialakítása a becsléseink szerint 20-25 millió forintba kerülne, s bízunk benne, hogy ennek jelentős része állami támogatás lehet. Döntse el: ki a legismertebb és legnépszerűbb megyei politikus Somogybán Decemberben kértük először olvasóinkat: döntsék el, szerintük ki a legnépszerűbb, legismertebb megyei politikus Somogybán, hogy ne csak az országos politikusokról készüljön hasonló lista. A legutóbbi felmérésünkkor igen szoros verseny alakult ki. Végül Gyenesei István végzett az élen, megelőzve Feigli Ferencet Sárdi Árpád harmadik helyét szintén szoros csatában szerezte meg Varga Zsolt előtt, júniusban sok minden történt az országos politikában, amely megváltoztathatja véleményüket Kíváncsian várjuk, ez rányomja-e a bélyegét a megyei listára? Most is a parlamenti pártok megyei tisztségviselői mellett a megyei közgyűlés és a megyei jogú város vezetői kerültek fel a listára, névsor szerint. Felmérésünk nem közvéleménykutatás, nem felel meg a mintavétel szabályainak, de az eredmény tükrözi a Somogyi Hírlap olvasóinak véleményét, ki a legnépszerűbb megyei politikus. FEIGLI FERENC, a megyei közgyűlés MSZP- frakciójának vezetője. Barcs polgármestere. Tárcsázza a 06-81/603-503 számot. A szavazáshoz nyomja meg az 1-es gombot. GYENESEI ISTVÁN, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, a Somogyért Egyesület elnöke. Tárcsázza a 06-81/603-503 számot. A szavazáshoz nyomja meg a 2-es gombot. kolber István, az MSZP Somogy megyei elnöke, vidékfejlesztési tárca nélküli miniszter. Tárcsázza a 06-81/603-503 számot. A szavazáshoz nyomja meg a 3-as gombot. MÉZES ÉVA, az SzDSz Somogy megyei elnöke, országgyűlési képviselő. Tárcsázza a 06-81/603-503 számot. A szavazáshoz nyomja meg a 4-es gombot. SÁRDI ÁRPÁD, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke. Tárcsázza a 06-81/603-503 számot. A szavazáshoz nyomja meg az 5-ös gombot. spiegl JÓZSEF, a megyei közgyűlés tagja, a Somogyért Egyesület frakciójának vezetője. Tárcsázza a 06-81/603-503 számot. A szavazáshoz nyomja meg a 6-os gombot. szabó JÓZSEF ANDOR, a megyei közgyűlés Fidesz-MPSZ frakció vezetője, ogy. képviselő. Tárcsázza a 06-81/603-503 számot. A szavazáshoz nyomja meg a 7-es gombot. SZITA KÁROLY, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere. Tárcsázza a 06-81/603-503 számot. A szavazáshoz nyomja meg a 8-as gombot. VARGA ZSOLT, a Magyar Demokrata Fórum Somogy megyei elnöke. Tárcsázza a 06-81/603-503 számot. A szavazáshoz nyomja meg a 9-es gombot. A szavazás MENETE: a felsorolt politikusok neve mellett található telefonszámot kell felhívni, majd a kapcsolás után a név mellett szereplő gomb megnyomásával rögzítjük a szavazatát. Egy hívás egy szavazatot jelent A T-Mobile emelt díjas szolgáltatásának ára: 300 forint áfával/ hívás. A telefonszámok 2005! július 4-én 12 óráig hívhatók. Hegylakók a rengetegben (Folytatás az 1. oldalról) Bizderiék tíz esztendővel ezelőtt költöztek a Honvéd utcai másfél szobás panelből a zselickislaki szőlőhegyre, lettek a helybéliek szavajárásával „hegylakók”.- Jöjjenek el a templom mellett, a köves út éppen a temetőig tart - mondja a telefonba Bizderi Antalné. - Ott várjanak, a fiam majd lemegy maguk elé. Utóbb kiderül, el is kél a segítség, hiszen biztosan nem találnánk meg a család házát A víz mosta földúton szinte sír az autó, a fák összeérnek a fejünk felett, s apró, vakolatlan pincék mellett döcögünk el. Aztán elfogy az út, s csak a letaposott fű mutatja, merre kell továbbmennünk. Még egy utolsó emelkedő és máris leparkolhatunk a Bizderi-porta előtt.- Csodálatos a környék - mutat körbe a szetid zselici.dombo- kon házigazdánk. - Semmivel sem cserélném el. Annak idején persze nem örömükben költöztek ki a városból: kis, másfél szobás lakásukban már nem fért el a család.- Felnőttek a gyerekek, szűk lett a 47 négyzetméter - így Bizderi Antalné. - Körülnéztünk a kertvárosokban, de még egy telekre sem futotta a pénzünkből. Mivel együtt akartunk maradni, így csak ez a lehetőség maradt. A kis házat a lehetőségek szerint kicsinosították: a család tagjai mindannyian saját zuggal büszkélkedhetnek.- Villanyunk akkor is volt - veszi át a szót menye, Bizderi Zsoltné -, kutat ásattunk, a Láthatóan a gyerekek is találtak maguknak társaságot: két tízéves forma fiú előbb az udvaron álló medencében pancsol, majd a bozótosba vonul „bunkert” építeni.- Látja, a gyerekek aztán tényleg jól érzik itt magukat - sóhajtja Bizderi Antalné. - Hiába szeretnénk, sohasem lenne pénzünk családi vakációzásra, így pedig olyan nekik, mintha nyaralnának... szennyvíz derítőbe kerül. Mindenünk megvan, és a nyugalom megfizethetetlen. Csakúgy, mint egy esetleges lakáscsere: az épület ára most is csak 3 millió forint körül lehet.-Az elmúlt években egyre többen jöttek ki a városból, vélhetően hasonló okok miatt - mondja Bizderi Antalné. - Már 8-10 család lakik itt, ha csak látásból is, de mindenkit ismerünk a köri! nyéken. Háború előtti állapot A rendszerváltás óta főleg a városokból kimenekülve, első sorban anyagi okok miatt egyre többen választanak maguknak olyan lakóhelyet, ahol nincsenek meg a megfelelő életfeltételek. Az itt élők életformája leginkább a két világháború közötti időszakra emlékeztet, amikor sokan éltek minden komfort nélküli otthonokban. A zselickislaki Öreg-, Szuszka- és Dereshegyen például csaknem 140 telken van pince vagy parasztház. Az elmúlt években az olcsóbb ingatlan és élet reményében családostól költöztek ki fiatalok a hegyre: a telkek alig 3040 százalékánál van víz és villany, értékük pár százezer forinttól egymillióig terjed.