Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-25 / 147. szám
16 Somogyi Hírlap^ A TARTALOMBÓL: Közélet - Egy Megasztáros család. A nővér megnyerte a tehetségkutató első adássorozatát, a hugi pedig a legjobb torkú női énekesek közé került a második felvonásban. A Tóth szülőkkel készült írásból kiderül az is, hogy miként viseli a hirtelen jött népszerűséget az eltérő habitusú leányok szűkebb családja. Közelről - Levegőben a szupemagyi. A hatvanhat éves hölgy megfogadta: ha unokája megkapja diplomáját, akkor leküzdve tériszonyát - életében először - repülőre ül. Elérkezett a nagy nap, s a kaposújlaki reptéren felszállt a kisgép. Lovaspalánták vizsgáztak Varga Andrea Egy évtizede foglalkoznak gyeI reklovas-okta- tással, illetve több éve gyógy- lovagoltatással a szentai Török Lovas tanyán. Lovastornászcsapatuk négy éve alakult és diákolimpiái első helyezéssel is büszkélkedhet. A napokban a lovasklub ötvennégy ifjú lovasa vizsgázott Török Aliz edző elmondta: futószáras, kezdő és haladó lovardás, díjlovaglás, lovastorna és terápiás lovagoltatás kategóriában bizonyítottak a gyerekek tudásuktól függően.- A sikeres vizsga eredményeként egy szinttel feljebb kerülnek és a bíró által felvetett hibákat közösen megbeszéljük. A szülő pedig láthatja, mit tud a csemetéje - összegezte az edző. A gyakorlatok értékét emelte, hogy egységes öltözékben jelentek meg a vizsgázók. Kövy And- ras’lovas szakedző többek között ezt'is hangsúlyozta értékelésében. Emellett dicsérte a gyerekek és a lovak megfelelő felkészítését és a jó szervezést - Ez nem rövid távon megtérülő befektetés, ezért csak nagyon kevesen foglalkoznak vele. A környéken hasonlóra nincs is példa. Pedig jó lenne, hiszen igény volna rá, a gyerekek szeretik az állatokat. Ha rajtam múlna, a lovas- utánpótlás-nevelés nagyobb állami támogatást élvezne - mondta a szakember. MIKOR-HOVÁ Ma (szombaton) reggel hét órától négyórás horgászversenyt szervez Lídián, a tabi Béke Sporthorgász Egyesület taván a Tabért-Somogyért Egyesület civil szervezetek csapatai részvételével. A legjobb csapatok mellett díjazzák a legnagyobb halat kifogó versenyzőt is. 12 órakor közös ebéddel zárul a horgászverseny. Vasárnap Kaposváron a Holocaust 61. évfordulója alkalmából 10 órától megemlékezést tartanak a gettó emlékműnél (Berzsenyi u. 14.), 11 órakor gyászistentisztelet kezdődik a zsidó temetőben. A Berzsenyi parkban, a zenepavilonban 11 órakor a Milla Trió és Bukucs Rózsa lép fel. Somogyváron 10 órától a Kupaváron csikósbemutatóval, majd egyéb színes programmal folytatódik a Szent László király halálának 910. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség. Balatonlellén a Kishegyi lovaspályán szórakoztató kísérő programokkal folytatódik a Kishegyi lovastalálkozó. Hétfőn Kaposváron, a MTESZ- székházban 14 órakor a kábítószer-ellenes hét keretében többek között a drogos életútról, a leszokásról, az alternatív programokról szóló beszélgetésre várják a téma iránt érdeklődőket. A KRÓNIKA SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 25., SZOMBAT Móring József Attila polgármester és Ungvárszki Imre plébános az ereklyével fotó: marton iászió Vigmond Erika Móring József Attila polgár- mester indította útjára tegnap a 16., az egyházi és kulturális programokat felvonultató somogy- vári Szent László-napokat. Az első napon csipke- és festmény- kiállítást, Bakay Kornél történész előadását, a Széchenyi-család tagjaiért mondott misét, valamint orgona-trombita hangversenyt kínált. A király halálának 910. évfordulója különleges az idén. Esztergomból megkapták Szent László ereklyéjének egy darabját, ami végleg a településen marad. A csontdarabkát őrző ereklyetartó a háromnapos ünnepség alatt a kupavári emlékhelyen látható. &?(2Jv|ELR. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 244.0000 251.0000 USD 200.5000 207.5000 GBP 365.0000 378.0000 CHF 157.5000 164.0000 SKK 6.2000 6.7500 Köziileteket is kiszolgálunk! Érvényben: június 23. TeL: 82/312 951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig FIAT PUNTO 1.949.000 Ft rwrm. AJÁNDÉK szervo, kp.zár, e.ablakemelö! Kizárólag a készleten lévő autókra érvényes! V&H AUTÓCENTER KFT. Kaposvár, Cyar u. 64. Telefon: 32/429-400, 82/429-500 TARKA SOROK Kis ebadta A skót felesége hazamenvén azt látja, hogy a fia eszeveszetten rugdossa az udvarban a szomszéd kutyát. Felháborodva avatkozik közbe:- Mit csinálsz? Nem hagyod abba rögtön? Hogy mered rugdosni azt a szegény állatot, amikor új cipő van rajtad? Újszülöttek ajándékkal Kedves Olvasóink! Ezentúl minden szombaton közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét és legfontosabb első adatait, akik a Kaposi Mór Megyei Kórházban születtek. Az új jövevényeknek nyerési lehetőséget is kínálunk. Amennyiben a megjelenést követő csütörtökig beküldik címünkre (7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a - e-mail: hird- tan.somogy@axels.hu ) a hirdetésben felsorolt gyermekek és a szülők teljes nevét, lakcímét, valamint telefonszámát, részt vehetnek azon a sorsoláson, amelyen egy-egy kisfiú és kislány két-két karton kölyökbarát Óbudai Gyémánt szénsavmentes ásványvizet nyer. A borítékra írják rá: „Babák”. A nyertesek nevét mindig a következő hét szombatján közöljük. A szülők, nagyszülők, hozzátartozók, barátok pedig a keddi lapszámunkban hirdetésben köszönthetik a babákat. E heti nyerteseink: SZABÓ TAMÁS ÉS GERGŐ, VIDA LEVENTE A nyeremény átvételéről és a köszöntési lehetőségről érdeklődjenek a 82/528-113-aS telefonszámon! Elhatározás- Drágám, a világ legboldogabb asszonyává teszlek!- Ez nagyon rendes tőled. Szó, mi szó, kicsit hiányozni is fogsz. Borosta Tóthék színházba készülődnek. Már a kapuban vannak, amikor az asszony ránéz a férjére, és szörnyülködve így szól:- Béla, te olyan szőrös vagy, mint egy majom! Nem borotválkoztál?- Én borotválkoztam - szabadkozik a férj.- Mikor?- Amikor te öltözködni kezdték Mérés A férj áU a fürdőszobamérlegen, és próbálja behúzni a hasát.- Nem hiszem, hogy ez segítene a súlyodon - mondja a felesége.- Lehet, hogy nem - feleli a férfi -, de így legalább látom a számokat. Apa csak egy van Két kisgyermek beszélget.- Az én apám nagyon jó bácsi - mondja az egyik.- Nekem mondod? - kérdi a másik. - Tavaly még nálunk volt papa. A HNG ‘A Ford Tamás Autósiskola hetente Indítja autós-motoros intenzív tanfolyamait a nyári szünetben. Akkrlsz: AL-430. Kaposvár, Fő u. 45., 82/422-131. kingaiord@axeleroJiu *147175* KLÍMA-eladás, -szerelés, -szerviz. Akciós árak. ClassBektronik Kaposvár, Honvéd u. 14/c, 8g/427-324. * 153394* Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: VARGA OTTÓ Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, GÁLD0NYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail; somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Siófok, Fő u. 55. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1550 Ft, negyed évre 4650 Ft, fél évre 9300 Ft, egy évre 18 600 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms-ben, interneten, e-mailben megadott*személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. \ i Szent László ereklyéjét megkapta Somogyvár VASÁRNAP KISSÉ FELHŐSEBB reggelihŐmérSéklet + déli,elhÖZet -Siófok •Fonyód .Tab 34.*C7 32 "C j 17 °c 31 °c "Kaposvár 30*C/J Csurgó. 17 *c 31 .c ”J/ Nagyatád 17 „c 1 EftAS Barcs ews 28 *C /* 32 ?C Somogy megyében ma már 31 fok köré melegszik délutánra —** a levegő. Napos, délután kissé felhősebb idő várható, számottevő csapadék nélkül. A déli szél mérsékelt marad. Vizhőmérséklet Vasárnap előreláthatóan 32 fok körüli kánikula következik, de . 0„ időnként már felhős lesz az ég. Futó záporok mellett, délután “,una ‘0-21 C jelentős a zivatarveszély! J18*2 ‘“155 A legvalószínűbb folytatás: Balaton 23 C Héttőn - jelentős bizonytalansággal - valószínűleg hidegfront Velencei-tó érkezik, és átmenetileg enyhül a nagy meleg. 22 C Keddtől zömmel derűs, száraz napokra van kilátás. Tisza-tó 22' C Orvosmeteorológia: gyenge melegfronti hatás. Polleii Közlekedés-meteorológia: az időjárás most számottevő mértékben nem nehezíti, veszélyezteti a közlekedést. Csalán közepes Az előrejelzés bizonytalansága: „vasárnapig KICSI, hétfőtől NAGY” Fenyő alacsony További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján Pázsitfű magas ( http://wap.t-zonss.hu ). ajátékváros köszönti a város új polgárait, szeretettel várja a babákat és szüleiket. wíüK Kaposvár, Fö u. 27. Tel.: 82-412-414 06.17. Péter, Benedek 4100 g 52 cm 06. 17. Anasztázia, Lívia 2900 g 52 cm 06.17. Ruben 3600 g 52 cm 06. 17. Levente 3400 g 54 cm 06.18. Levente 3700 g 55 cm 06.18. Jázmin 3300 g 53 cm 06.18. Jázmin 3200 g 55 cm 06.18 Dávid 3100 g 53 cm 06. 19. Ádám 3700 g 56 cm 06. 20. Luca 2800 g 50 cm 06. 21. Zita 3650 g 53 Cm 06.21. Anna 2800 g 51 cm 06. 21. Gábor 2900 g 50 cm 06. 22. Attila 3450 g 54 cm 06. 22. Zoé, Mira 3600 g 54 cm 06. 22. Zoltán 3290 g 52 cm 06. 23. Bence 3700 g 57 cm 1H 06. 23. Zoltán 3100 g 53 cm 06. 23. Máié, Árpád 3300 g 55 cm 06. 23. Boglárka 3700 g 55 cm 06. 23. Hunor, Bence 3300 g 52 cm Jó egészségei kíván a babáknak és mamáknak a BUSZESZ RT. a kölyökbarát Óbudai Gyémánt .Ásványvíz gyártója A Mini és Tini Sarok . 7 knszönti az újszülötteket. éfSM Nálunk gyermekének mindent tnegialáL ’ Ka|K»svár, Sumssidi P.u.3. TeL: 82/314-328