Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-25 / 147. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 25., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Diplomát kaptak a mérnökök F. Szarka Ágnes A Kaposvári Egyetem Állattu­dományi és Gazdaságtudomá­nyi karán sikeres záróvizsgát tett hallgatók tegnap az ünne­pi tanácsülésen vehették át diplomájukat. Sütő Zoltán egyetemi docens, az állattudo­mányi kar dékánhelyettese kö­szöntötte a megjelenteket, és elmondta, hogy a végzősök több mint félszáz szakember előtt adtak számot tudásukról, felkészültségükről, az elsajátí­tott ismeretek készségszintű alkalmazásáról.- A kar életének legna­gyobb eseményét mintegy két hónapos előkészítő, szervező- munka előzte meg. Az állattu­dományi és a gazdaságtudo­mányi karon a különböző sza­kokon több mint száznyolc­van hallgató jelentkezett vizs­gára, amit egy kivételével mindenki sikeresen letett. Több mint negyven hallgató azonban a nyelvvizsga hiánya miatt egyelőre nem kaphatta meg a diplomáját. A fogada­lomtétel után oklevelek át­adására, majd a doktorrá ava­tásra, a Habilitas doktori cím átadására került sor. FOTÓ: KOVÁCS TIBOR A vizsgák után jöhet a jól megérdemelt pihenés a frissen végzett agrármérnököknek is A VÉGZŐSÖK NÉVSORA Doktorjelöltek, Állattenyész­tési tudományok tudomány­ágban:Müller Tamás, Vargáné Visi Éva. Gazdálkodás- és Szervezéstudományok tudo­mányágban: Geszti Szilárd, Kövér György, Lendvai Edina, Szigeti Ágota Orsolya. Habili­tált doktor: dr. Nagy Sándor Alex egyetemi adjunktus. Okleveles agrármérnökje­löltek (nappali tagozat): Ba­lázs Ildikó, Bús Melinda, Detkó Roland, Dránovits Ka­ta, Erdélyi Erika, Égi Henriet­ta, Faludi László, Fantoly Mik­lós, Fábián Tamás, Ferentzi Gergely, Hafner Dóra, Herzog Katalin, Ince-Nagy Eszter, Jó­nás Melinda, Juhászáé Fers Judit, Király Zoltán, Kovács Zsolt, Liptai Eszter Sarolta, Mahder Csaba, Mészáros Ger­gely, Olasz Ildikó, Prutkay Ju­dit, Rácz Norbert, Rostási Ri­ta, Sági Judit, Sándor Csilla, Szabó Árpád, Szilágyi Gábor, Szőke Vivien Beáta, Szőts Krisztián, Szűcs Enikő, Ti- bortz Alexandra, Tóth Anett, Veizer Andrea, Vígh Zsófia, WolfNóra, Zalka Melinda, Zics Norbert. Okleveles agrármérnökje­löltek (levelező tagozat): Hild Ildikó, Komondi Ildikó, Lukács László, Plutáné Lukács Helga, Reischlné Gyűrik Cintia, Szabó Adrián, Szakács Attila, Szent­irmai Éva, Terenyi Szilveszter, Tokaji Attila. Okleveles agrármérnök-ta­nár -jelöltek (levelező tagozat): Illés Péter György, Kovács Ildi­kó, Ötvös Tamás, Párkányi Lí­via Johanna, Péter Mónika, Su­dár Borbála, Tiszaváry Gábor. Okleveles állattényésztő- mémök-jelöltek (nappali tago­zat): Kajati Norbert, Vitai Ró­bert, Witt Andrea. Okleveles állattenyésztő- mémök-jelöltek (levelező ta­gozat): Benczes János, Borszéki Boglárka Ágnes, Hornos Tibor, Horváth Szilvia, Illyés Evelin, Kuszinger Anita, Major Éva, Nyemcsok Tamás, Rózsa Kata­lin, Sárosdy Anita Marietta, Szabó Katalin, Szőke Judit. Sikeres záróvizsgát tettek (agrármérnök szakon): Babó Szilvia, Balassa Krisztina, Borbás Andrea Zsuzsanna, Csonka István Gergő, Dobos Éva, Elblinger Edit, Gerencsér Gábor, Horváth Attila, Horváth Krisztina Viktória, Imre Sán­dor, Imre Viktor, Juhász Péter, Kangyalics Éva, Keszthelyi Tamás, Kiss Balázs, Kubista Nóra Bernadett, Péntek Lász­ló Dániel, Szalai Máté, Végh Edina, Vincze Anikó. Állattenyésztő mérnök szakon (nappali tagozat): Bállá András, Búzás János, Csima-Pusztai László, Hideg Balász, Imre Gábor, Kálló Veronika, Kleininger Dóra, Kovács János, Lacza Tibor, Mészáros Szilárd, Nyári Szi­lárd, Orbán Adrienn, Pro- háczik Gyöngyi, Szabó Vik­tória. Levelező tagozat: Erdei Fe­renc, Gráf József, Horváth Kata­lin, Horváth Tamás, Kuhár Szil­via, Lakner Petra, Pados Zol­tán, Szebelédi Ákos, Szulman József, Weszelinov Judit. Kaposvári Egyetem Gazda­ságtudományi Kar, Okleve­les gazdasági agrármérnök­jelöltek: Bajzik Hajnalka, Balatincz Eliza, Beke Zsanett, Bita Andrea, Bitáné Bíró Bog­lárka, Bogdán Gergely, Bos- nyák Balázs, Csík Luca Mária, Detári Péter, Ferenczi Klára, Font Katalin, Gaál Pál, Gö­löncsér Szilvia, Gulyás Gréta, Halász Róbert, Hatvani Zalán, Hoffmann Renáta, Horváth Péter, Horváth Rita, Illés Szi­lárd, Jakusovszki Dorina, Kár­páti Kálmán, Kelemen Gábor, Klenovics Gábor, Klenovics Pé­ter, Kocsis Gergely, Koncsik Ri­ta, Kovács János, Környei Ger­gely, Lehőcz Gábor, Mezei Edi­na, Nagy Gábor, Nagy Mónika Zita, Linda-Luise Osthoff Óbányai Péter, Póré Betti, Polericzki Zsolt, Prisztács Esz­ter, Pungor Tímea, Ramocsai Zoltán, Rédei István, Staub Zi­ta, Szabó Gábor, Szarka János, Székely Balázs Olivér, Szente Ferenc, Szente Viktória, Szőke Tamás, Tóth Melinda, Uhrin Marianna, Varga Mónika, Vil­lányi Krisztina, Volák Anita, Zala Gábor, Zsdrál Szabolcs. Sikeres záróvizsgát tettek: Burcsa Bernadett, Feil Melin­da, Hermán Szabolcs, Kiló Gá­bor, Kis Kornélia Mária, Nagy Éva, Nagypál Attila, Orbán Esz­ter, Roznik Hajnalka Erika, Szabó Bernadett, Tischler An­namária, Tóth Anita. Munkahelyet keresnek a somogyi sorstársaknak program Brit példa alapján készült Gungel Mónika Zala, Győr-Moson-Sopron és Ba­ranya megye után Somogybán is bevezeti a legalább 40 száza­lékban megváltozott munkaké­pességűek elhelyezkedését segí­tő programot a Magyar Vöröske­reszt somogyi szervezete. Sóto- nyi Tibomé, a megyei szervezet titkára (képünkön) elmondta: a program kaposvári központtal és Csurgón kihelyezett irodával működik. Létrehozásában nagy szerepe volt a brit Munka- és Nyugdíjügyi Minisztériumnak. Idehaza a Foglalkozáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium és a Zala Megyei Munkaügyi Köz­pont dolgozta ki. A megválto­zott munkaképességűeken kí­vül a munkáltatókat, illetve a partnerszervezeteket is bevon­ják a programba. A cél a mun­kavállalók felkutatása, tájékoz­tatása a lehetséges álláshelyek­ről és a betölthető munkakörök­ről. Lényeges eleme a személy­re szabott szolgáltatás, vala­mint a munkáltatók és a mun- kavál-lalók elképzeléseinek, ér­dekeinek egyeztetése. Végül kenyértörés lesz a kíméletlen árharc vége régi ízek A kovásztól remélnek áttörést (Folytatás az 1. oldalról)- Mi eddig is csak kovászos ke­nyeret sütöttünk - mondta Ojtó Lajos, a kaposvári Slendy pékség tulajdonosa (képünkön) -, azaz ez a terv nem jelent számunkra változást. Úgy gondolom, a „régi” kenyérhez visszatérés nem oldja meg a pékek gondjait, hiszen nem csak a multik miatt alacso­nyak az árak. Túlságosan sokan vagyunk a piacon, túlzott a kíná­lat, így mindenki kénytelen a kí­vántnál alacsonyabb áron piacra dobni a termékeit. Pedig felment a liszt, az energia ára, ennek elle­nére nem biztos, hogy ez a ke­nyér árán is meglátszik majd. Nemcsak a multik nyomják le az árakat, hanem hatalmas a konkurenciaharc is: a Dél-Du- nántúlon 178, Somogybán 70-75 pékség, sütőipari vállalkozás próbál megélni. Amúgy So­mogybán a hagyományos péksé­gekben eddig is kovászos kenyér készült, éppen ezért a pékek szerint nem várható áttörés a szövetség tervétől.- Amíg az embereknek nincs pénzük megfizetni a minőséget, minden hiába - vélte Horváth Zoltán, a szintén kovászos kenye­ret sütő kapós- mérői pékség tulajdonosa. - Eddig is csak egy bizonyos vevő­kört tudtunk kiszolgálni, a kis­pénzű embereket csak az árak érdeklik. A multik megenged­hetik maguknak, hogy az előál­lítási ár alatt árulják a kenyeret, hiszen ez vevőcsalogatónak ki­váló, a veszteséget másutt ki tudják termelni. Megtehetik, hi­ába tiltja a törvény az ilyesfajta árképzést, ezt senki sem ellen­őrzi. így fordulhat elő, hogy bár az energiaköltségeink meghá­romszorozódtak az elmúlt két évben, a kenyér ára változatlan maradt. Ez vélhetően mindad­dig így lesz, amíg kétszer any- nyian próbálnak megélni a ke­nyérből Somogybán, mint amennyit a piac elbír. Bezárt a siófoki kenyérgyár is Bezárt az utolsó nagy észak-somogyi kenyérgyár, a siófoki is; áfa nélkül 250 millió forintért hirdették meg eladásra az épület­monstrumot. Az elmúlt években sorra szűntek meg a kenyérgyá­rak a régióban; afonyódi, a tabi, a bogiári és a szárszói.- Lejárt a kenyérgyárak ideje - véli Ojtó Lajos, a siófoki ke­nyérgyár utolsó üzemeltetője. - Átalakult a piac. Számos kisvál­lalkozás jött létre, majd betörtek a saját sütőüzemet működtető multik. A siófoki gyár akkora, hogy legfeljebb a negyedét lehet­ne gazdaságosan fenntartani. Kaposvár Siófok Nagyatád Szigetvár Dombóvár Nagykanizsa Burgonya 90-100 100 100-120 100 60-150 120 Káposzta 150 150 140 120 140 130 Kelkáposzta 250 240 200 200 220 220 Paprika 300-450 260-400 250-400 250-500 300-400 300-380 Paradicsom 200-380 250-350 350 300 330-380 360 Uborka 200 200 200 200 180-200 220 Petrezselyem 450 420 250 400 430 450 Sárgarépa 260 200 . 200 400 280-320 250 Tojás 18 18 18 20 15-20 16-18 Hagyma 100-120 130 120 80 85 100 Fokhagyma 500-580 600 600 600 600 600 Karfiol 250 260 250 300 , 250 280 Karalábé 50-80 80 100 70 90 100 Retek 60-100 100 100 - 90 100 Sampinyon 500 500 500 500 480 480 Bab 500-600 520 500 500 480 500 Saláta 80-85 100 100 80 110 110 Zöldbab 380-400 480 500 600 520 500 Alma 300 200-300 250 300 185-250 300 Meggy 180-200 250 250 300 300-350 280 Cseresznye 250-350 300 250 250 200-350 300 Franciabarack 550 580 600 350-600 670 600 Dinnye 160 150 160 170 190 150 In memóriám dr. Kocsis Tibor (1955-2005) Gyászolnak a somogyi or­vosok és sebészek. 2005. június 13-án elment közü­lünk egy sebész kolléga, munkatársunk, barátunk. Kocsis dr. személyében Kapos­vár, a Mosdósi Tüdő- és Szívkór­ház, az ország több egészség- ügyi intézménye életéből örökre távozott egy szakember. A fáj­dalmasan rövid életút még így is nagy ívű. Egyetemi (SOTE) ta­nulmányai után 1980 őszén jött a kórház mellkassebészetére, s megbízható emberi és szakmai kvalitású sebésszé érett. A 90- es évek közepén orvos-közgaz- dászi másoddiplomát szerzett, s örök fájdalmas nosztalgiával el­fordult a műtő világától, s töret­lenül végezte új munkáját az alattomosan rátörő betegség el­lenére is. Tudtuk, hősies küz­delmében csak a gyó-gyulásba vetett hite és a csoda segítheti A betegség, amellyel korábban százakat operált, vele nem volt könyörületes. Non omnis moriar - nem ha­lok meg egészen. Bízunk ben­ne, hogy a könnyen felejtő em­beri emlékezet ellenére is szá­zával, ezrével maradtak tanúi gyógyítótevékenységének. Ez szembeszegülhet az elmúlás­sal, bár a beteget és a gyógyító orvost is szólítja a felső parancs. A „jó orvos csak jó ember le­het” valóságtartamát ki-ki ta­pasztalhatja. Ez az Ő esetében is igaz, ezt pályázza élete s pá­lyája. Á fájdalmasan korai vég nemcsak egy becsületes, sok munkával s eredménnyel iga­zolt életutat tört ketté: családja körében is nagy űrt hagyott. Szerettei gyászában őszinte együttérzéssel osztozik minden sebészkollégája, barátai, bete­gei s ismerősei. Számtalan mű­tétben együtt dolgozva, Őt jól is­merve, eleink bölcsessége to­lakszik elő, ha mérleget készí­teni vagyunk kénytelenek: Feci, quod potui, faciant meliora po- tentes. (Tettem a dolgomat, aki jobban tudja, csinálja utánam.) Kocsis Tibor tette a dolgát - egész életében - becsülettel, míg a sors engedte neki. Dolgozott, hitt, és bízott az utolsó pillana­tig. Aki jobban tudja, csinálja utána. Búcsúzunk Tőled. Hiá­nyozni fogsz. Dr. Vincze Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom