Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-22 / 144. szám

12 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 22., SZERDA Németi az éremért öklözhet Németi Tibor révén meg­van az első magyar érem a siófoki kadett ökölvívó Eu- rópa-bajnokságon; az újpes­ti bunyós azeri ellenfelét verte hatalmas csatában. Keszthelyi Zoltán A nap utolsó előtti mérkőzését vívta Németi Tibor azeri ellenfe­lével a legjobb négy közé jutá­sért. Talán a nagy tét miatt nehe­zen lendült bele az újpestiek sportolója, ám a harmadik ne­gyed végére egyértelművé vált a fölénye. A pontozók viszont más­ként látták; döntetlenre (19-19) hozták az összecsapást. Szeren­csére a segédpontoknak köszön­hetően mégis a magyar kezét emelte a vezetőbíró a magasba. Szakos József, az utánpótlás­válogatott vezetője ugrált, kia­bált, egyik helyről a másikra sza­ladt a ring mellett, majd a fejét fogta az eredmény hallatán. - Hi­ába vagyunk hazai pályán, nem kedveznek nekünk a bűók, sőt.. - bosszankodott a szakvezető. Ez utóbbi Cuibus János talál­kozóján is megfigyelhető volt. Egy orosz ellen bokszolt, aki jobb is volt nála, de nem annyi­val, mint a litván pontozó látta. Szakos József szerint Horváth Ferenc sem nyújtotta azt, amit tud: visszafogott volt, hiányzott nála a győzni akarás. Többet várt a szakvezetés Szabó Adóm­tól is, aki egy moldáwal találko­zott, s a második menetben le­léptették. Reinhoffer Gergő sem élt meg két menetnél többet, aki döntő fölénnyel kapott ki osztrák ellenfelétől. Sportkavalkád Barcson szabadidősport Barcs város napján több sportprogramot is szerveznek. Szombaton ki­lenc órától kispályás labdarú­gótornát rendeznek a sza­badidőközpontban, ezzel egy időben pedig sakkfesztivált a művelődési központban. Dél­után vízisportparádé lesz a drávai kikötőben; túrakenu­zás, majd vadvízi evezés, Borhi Zsombor (képünkön) világbajnok vezetésével, sze­repel a programban még jet­ski-bemutató is. (ga) Rajz László duplázott fogathajtás A szigetvári Rajz László megismételte babócsai sikerét a Barcson rendezett versenyen. A Dráva menti vá­rosban 23 helyi és környék­beli hajtó nevezett 16 fogattal; a résztvevőknek tizenkét aka­dályt kellett leküzdeniük. A 2. illetve 3. helyen két barcsi versenyző, Otártícs József és Hartmann Mihály osztozott. Különdíjat kapott Tóth Lívia, Otártics József, Hartmann Mihály. A területi bajnokság 3. fordulóját Bolhón, a hét­végén rendezik, (ga) Hártyán! az új siófoki edző labdarúgó nb ii A foci mellett dolgozhatnak A korábban a Gázszer FC-t az élvonalban is dirigáló Hartyáni Gábor lesz az újjá­alakuló siófoki csapat veze­tőedzője. Július elején kezdi a felkészülést az NB Il-re a Bodajk FC Siófok a Balaton- parti város stadionjában. Fónai Imre A Hartyáni Gábor (képünkön), Horváth Károly kettős már tár­gyal a leendő játékosokkal, ala­kul a keret - tudtuk meg Csorba Ottótól, a Bodajk FC Kft.-ben 49 százaléknyi üzletrészt vásárolt Siófoki Bányász SE elnökétől.- KI dönt arról, hogy kikkel kötnek végül szerződést?- A szakemberek összeállíta­nak egy listát, majd velem kell végső egyezségre jutni mint ügyvezető igazgatóval - így Csor­ba Ottó. - Ezt a tisztséget egyéb­ként fizetség nélkül vállaltam el. A kfL költségvetéséből üyen cél­ra nem számúik pénzt Takaré­kosan fogunk gazdálkodni.- Ez mit Jelent?- Amatőr labdarúgást képzel­Csorba igazgat Az új felállás a Bodajk FC Siófoknál: Nemes Ferenc (tu­lajdonos), Csorba Ottó (ügy­vezető igazgató), Hartyáni Gábor (vezetőedző), Horváth Károly (szakmai igazgató). tünk el. Mindenkivel, akivel már tárgyaltunk, közöltük: profi szerződést nem kötünk, szerény javadalmazá­sunk mellett mindenkinek lehetőséget biz­tosítunk arra, hogy a foci mellett napi négy-hat órát dolgozzon. Eddig még senki sem képedt el ezen. Úgy vélem, néhol az NB I-ben sem lenne szentségtörés ez, a másodosz­tályban azonban nem sok értel­me van a profizmusnak.- Visszatér a már-már elfeledett sportállásos foglalkoztatás?- Semmiképpen, ma már egyetlen cég sem vállal „bújta­tott" állást Olyan vállalkozások segítségére azonban számítunk, amelyek valójában meg tudják oldani egy-egy labdarúgó foglal­koztatását- Mekkora lesz a költségvetés?- Kicsi. A siófoki képviselő- testület az üzletrészvásárláson túl hétmillió forintot szavazott meg a költségekre. A játékosok bérét a kft többségi tulajdonosa, Nemes Ferenc teremti elő. Számí­tunk támogatókra, gondolok itt például a helyi vállalkozókra...- Mondhatni: az önkormányzat meg­tette kötelességét..- Igen, bőven. Sikerült fel­élesztenünk a siófoki futballt, amely csak összefogással tartha­tó hosszú távon életben. Remél­jük, most már nem lesz semmi akadálya ennek. Vastaps Németh bravúrjainak motokrossz Idei első győzelmét aratta Megszerezte idei első győzelmét Németh Kor­nél. A német motokrossz- bajnokság harmadik via­dalán a magyar pilóta tel­jesítményéért vastapsot kapott a közönségtől. Kun Zoltán A wachtersbachi verseny bár kellemetlenségekkel indult, vé­gül kiválóan zárult a fiatal ma­gyar krosszos számára. Mint ar­ról már lapunkban több alka­lommal is beszámoltunk, az MX 1-es világbajnokságon a leg­gyengébb géppel motorozó Né­meth nem igazán tudta valós tu­dását nyújtani az eddigi erőpró­bákon. Nos, a németországi baj­noki futamra a somogyi krosz- szos végre új Suzukit kapott A franciaországi tuningműhely- ben izmosodott kétkerekű be­váltotta a hozzá fűzött reménye­A teremben szerzett fel­nőtt-aranyérme mellé a strandon is a legfényesebb medált nyerte Molnár Dá­vid, a Kométa Kaposvár já­tékosa a Zánkán rendezett utánpótlás országos baj­nokságon. Kun Z. Kiváló kaposvári eredmények születtek a zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrumban rendezett NIVEA Kupa Magyar Országos Strandröplabda Utánpótlás Baj­nokságon. A változékony időjá­rás ellenére 10 kategóriában, 135 csapatban összesen 600 fia­tal játékos lépett pályára a Bala­ton partján. A legjobb kaposvári ered­ket. Az új motort igazából a gall földön esedékes vasárnapi vi­lágbajnoki futamon fogja valla- tóra Németh, ám teljesítményé­ről már a német bajnokin is meggyőződhetett új vezetője. Az első futam még jobbára az ismerkedéssel - és egy kisebb nyaksérüléssel - telt. Már meg­szokhattuk, hogy ha Németh nem szúrja el rajtját, rendre az első helyek valamelyikéért csa­tázik. így történt ezúttal is, ám egy ugrás utáni bukás keresz­tülhúzta Németh vérmesebb re­ményeit. A második és harma­dik futam már jobban. A somo­gyi krosszos a folytatásban szerzett második hely után - mintegy búcsúzásképp - nagy fölénnyel végzett az élen. Erejé­ből még a közönség szórakozta­tására is tellett. Az akrobatikus elemeket sem nélkülöző ugrá­sokat rendre megérdemelt vas­taps kísérte.- A rajtjaimon érezhető volt ményt a junior fiúk mezőnyében induló Molnár Dávid (képün­kön) érte el, aki teremben ma­gyar bajnok lett a Kométa- Kaposvár tagjaként. Kecskeméti társaival, a Nacsa Gábor, Maksa Zoltán duóval kiegészülve izgal­mas összecsapáson 25-23-ra verték a szintén kaposvári Puspán Balázzsal és a kazinc­barcikai Cziczó Gáborral felálló Dzsunájkum gárdáját. Eredmények, fiú serdülő (7 csapat): ...4. Kométa Kaposvár (Drávecz Bence, Harmat Roland, Kelemen Ádám, Szerb Bence csa­patkapitány, Szlábi Ferenc). Lány junior (12): ...3. Gumicukor-Ka- posvár (Böröczki Petra, Czmerk Zsuzsanna csapatkapitány, Kon­dor Tímea, Nagy Eszter). Fiú juni­or (14 csapat): 1. Kupakfejűek- Kaposvár (Nacsa Gábor, Maksa az új motor ereje és az iramot is tartani tudtam - értékelt Né­meth a viadalt követően. - Jók a tapasztalataim a francia vb- futam előtt, igazán annak örü­Zoltán, Molnár Dávid csapatka­pitány, Bokor Gábor), 2. Dzsu- nájkum-Kaposvár (Bokor Elek, Cziczó Gábor, Ézsiás Roland, Puspán Balázs csapatkapitány). Másnap a mi­ni- és gyermek- strandröplabda- bajnokság selej­tezőit rendez­ték. A parkröp­labdát 21 ve­gyes és 9 családi csapat válasz­totta. A gyermek fiú kategóriá­ban (8 csapat) a Lukács Adám, Tóth Gellért, Major Nándor, Nagy András összeállítású Kométa Ka­posvár a második helyen zárt A bogiári és zánkai utánpót­lás-tornák után, június 25-26-án rendezik a NIVEA Nyugat Kör strandröplabda-versenysorozat idei első versenyét Agárdon. lök, hogy a rajtjaim már egyre jobbak. Az új motorral sokkal gyorsabb köröket teljesítettem, ez mindenképp biztató a jövő­re nézve. Negyedik helyen a Mézga Focisuli K. Z. A horvátországi Bjelováron sze­repelt a Mézga Focisuli (9 és 10 évesek) az Andelko Visic em­léktornán. Eredmények, 10 éve­sek: Cibalija (horvát)-Mézga 6-0, Zdenka (szlovén) 4-1 G.: Palkovics, Bjelovár (horvát) 3-0. A csapat nem jutott tovább csoportjából. 9 évesek: Varteks (horvát)-Mézga 3-0, Maribor- Fotex-Mézga 0-0, Bjelovár (horvát)-Mézga 1-3 G.: Váradi 2, Virág. Kustosija (horvát)- Mézga 0-1 G.: Váradi. 3-4. he­lyért: Dinamó Zagreb (horvát) - Mézga 2-1 G.: Váradi. A 10 éve­seknél Palkovics nyújtotta a legjobb teljesítményt, míg a bravúros 4. helyezett fiatalab- bakból álló együttesben Telekes kapus, valamint Váradi, Száraz és Papp remekelt. Molnár a strandon is bajnok strandröplabda Duplázott a Kométa-Kaposvár liberója Tarolt a Donner SK tenisz Partiban az idősebbek A 45 év alattiaknál Rácz Frigyes (Donner SK), az idősebbeknél Milosáko- vics János (Balatonbog- lári TC), párosban pedig az Ihász Attila, Illia Béla (Donner SK) alkotta ket­tős nyerte a Kaposváron rendezett VII. Alfa-Invest kupa teniszversenyt. Molnár Gábor Hetedik alkalommal rendezték Kaposváron, a Donner SK pá­lyáin az Alfa-Invest kupa elne­vezésű teniszversenyt. A hagyo­mányos viadalra népes és rend­kívül erős mezőny gyűlt össze. A mintegy hetven sportoló há­rom kategóriában - 45 év jlatti férfiak, 45 év feletti férfiak és páros - mérte össze tudását. Egyéniben a 45 év alattiak­nál Rácz Frigyes nyert, meg­előzve Ács Zoltánt, Illia Bélát és Hegedűs Jánost (mind a négyen Donner SK). Az idősebbeknél Milosákovics János (Balaton- boglári TC) állhatott fel a dobo­gó legmagasabb fokára, míg a második helyen Rónay Tamás (Donner SK), a harmadikon pe­dig Tar József (Dombóvár) és Hegedűs János (Donner SK) végzett. Párosban az Ihász Atti­la, Illia Béla (Donner SK) ket­tős nyert, a második a Stefler Péter, Gulyás Gábor (Donner SK), a harmadik a Milosáko­vics János, Basics József (Bala- tonboglári TC) és a Rónay Ta­más, Takács László (Donner SK) alkotta duó lett. A vigaszági küzdelemből Molnár Gergely (Kaposvár) ke­rült ki győztesen, míg a máso­dik hely Csutor Ferencnek (Ka­posvár), a harmadik pedig Kol­lár Bélának és Witz Viktóriának (mindketten Donner SK) jutott. Gulyás Gábor Stefflerrel párosban a második helyen végzett i *

Next

/
Oldalképek
Tartalom