Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-14 / 137. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 14., KEDD MEGYEI KÖRKÉP BALATONI MAGAZIN Czene Attila Az idén második alkalommal indul útjára a Mozdulj Balaton programsorozat. A kezdeményezéshez az idén már húsz tóparti település csatlakozott.- Beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket a Mozdul] Balaton? - kérdeztük Sütő Lászlót, a Balaton Fejlesztési Tanács elnökét- Az első évben kilenc település részvételével indítottuk a programsorozatot, amely kedvező visszhangra talált az ön- kormányzatok és a vendégek körében. Ennek köszönhetően újabb települések jelezték csatlakozási szándékukat, így elsősorban az északi parton tovább bővültek a sportolási lehetőségek. Már most vannak újabb jelentkezők, akik 2006- tól kerülhetnek be a programba. Reményeink szerint jövő évtől minden számottevő Balaton- parti település egy-egy strandján lehet majd szervezetten is sportolni.- Mennyien vettek részt a tavalyi sorozaton?- Adataink elsősorban a szombati napokról vannak, amikor a szervezett programok zajlottak. Kilenc település 94 rendezvényén közel hétezren sportoltak. A legnépszerűbb a strandröplabda és a strandfoci volt. Jelentős számA részt vevő települések Siófok, Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód, Balatonfenyves, Balatonmária-filrdő, Balatonberény, Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics, Szigliget, Balatonszepezd, Zánka, Balatonalmádi, Balatonfűzfő: bán kapcsolódtak be külföldiek; Gyenesdiáson az egyik alkalommal 15 külföldi páros röplabdázott. Nagy örömünkre hét közben is tele voltak a pályák, amelyek száma tizennégyről negyvenhétre bővült.- ön korábban lakott a Balaton északi és déli partján egyaránt Mit gondol, valós hiányt pótol a rendezvénysorozat? | - Úgy vélem, hogy akik nyaralni, üdülni jönnek a Ba- laton-partra, nem csak napoz- t ni, illetve fürödni szeretnének. Ha javítjuk a sportolási ' feltételeket, ennek részeként : új pályákat alakítunk ki, s | programokat szervezünk, jó I ügyet szolgálunk. Számos tengerparti üdülőhelyet láttam, ahol a standok elképzelhetetlenek sportpályák nélkül. Szeretném, ha ez nálunk is így lenne a jövőben. Ezen dolgozunk.- A Balaton Fejlesztési Tanács mellett mely szervezetek támogatják a rendezvényt?- A tanács ötmillió forintja mellé a Nemzeti Sporthivatal ez évben is ugyanekkora támogatást biztosít. A bekapcsolódott önkormányzatok egyrészt kialakítják a pályákat, másrészt 2,5 millió forinttal hozzájárulnak a rendezéshez. Néhány cég, így a Dám Tej Kft., a Kométa’99 Kft., a Sió-Eckes Kft. már reklámlehetőséget is lát a rendezvényeinkben, ők elsősorban termékeket adnak.- Hogyan alakul az Idei program?- Június 18-tól augusztus 13-ig összesen kilenc szombaton várjuk a sportolni vágyókat. Augusztus 21-én pedig Gyenesdiáson lesz a II. Mozdulj Balaton Sporttalálkozó, ahol a húsz település csapatai mérik majd össze erejüket. Hajósok mekkája a Club Aliga Mintegy százötven vitorlás házi kikötője a Club Aliga. A főszezonban rendszeresen háromszáz hajós vendégeskedik itt. A létesítményben évről évre rendszeresen hajókiállítást is Jártának. Kedvező, hogy ez a hely esik a legközelebb Budapesthez. Egyre több kínai jön a Balatonhoz A balatoni borokkal is ismerkedtek egy kínai delegáció tagjai, Zhejiang tartomány vezetői. Balatonvilágoson és Kenésén is jártak. Az idén augusztusban három kínai gyermekcsoport érkezik a tó partjára, akik több balatoni színpadon, így a Csopaki napok megnyitó előadásán is fellépnek majd. A magyar-kínai kapcsolatokat erősíti, hogy utóbbi településre ellátogatott Liu Wen Qing, a Kínai Nép- köztársaság nagykövetségének kulturális tanácsosa. Motorfesztivál és falunapok Számtalan programmal várja a vendégeket a balatoni nyár. Június 16-19. között kerül sor a hatodik Nemzetközi Harley- Davidson Fesztiválra Alsóörsön. 18-án amatőr fogathajtó bajnokság lesz Lullán. 18-án Ordacsehiben, 18-19-én pedig Balatonőszödön tartanak falunapot. E két napon rendezik meg az egyetemi-főiskolai országos bajnokság strandröplabdadöntőjét Balaton- bogláron s a kerékpárosok napját Siófokon. Terrortámadás után Zánkán Több mint száz, Moszkvából és Beszlánból érkezett fiatal látogatott el Zánkára. Valamennyien átélték 2004 szeptemberében a beszláni terrortámadást. A felejtést segítő utazást a Zsidó Vallási Szervezetek Európai Kongresszusa tette lehetővé számukra. A háromnapos balatoni pihenés végén köszönetképpen díszes népviseletbe öltözve adtak ízelítőt népi kultúrájukból. Vízhőmérséklet: 15,2°C Viharjelző Obszervatórium „ Készült Átlagmélység: 349 cm Siófok: 84/310-466 a DgigtDn Vízállás: 96 cm Fehér Gyűrű Egyesület: toiiecTtóti Vízminőség: kiváló 84/310-655 J . Mentők: 104 Balaton Fejlesztési Tanács 8' Tanacs Tűzoltók: 105 8600 Siófok, Batthyány u. 1. Balaton támogatásával Rendőrség: 107 Tel./fax: 84/317-002 Fejlesztési tanács Vízi rendészet: 84/310-712 Vízimentők Zánka: 87/568-168 www.balatonregion.hu Temető kell a gépeknek veszély Nehézfémek az e-hulladékban Nem csak a műsor, a készülék is lehet veszélyes hulladék fotó: láng Róbert Bartos László A háztartásokban használt elektronikai eszközök legtöbbje előbb-utóbb a kukában végzi. Hazánkban évente úgy 120 ezer tonna. A készülékek többsége azonban nehézfémeket - ólmot, higanyt és kadmiumot - tartalmaz, amelyek rendkívül károsak a környezetre. Az e- hulladék elszállítása, elhelyezése, illetve újrafelhasználása Magyarországon egyelőre nem megoldott.- A gyártókat ösztönözni kell, hogy csökkentsék a káros anyagok felhasználását termékeikben. A már meglévő hulladékot pedig megfelelően tárolják, és ha lehet, hasznosítsák újra. Ebben azonban nem csak a gyártóknak, de a vásárlóknak is nagy a felelőssége - mondta Kelemen József, a Környezetvédelmi Hivatal Hulladékgazdálkodási és Technológiai főosztályának főtanácsosa tegnap a megyeházán tartott szakmai napon. Magyarország 2008-ig vállalt kötelezettséget, hogy az elektronikai hulladék visszagyűjtését, tárolását illetve újrahasznosítását megoldja. A januárban életbe lépett jogszabály szerint a gyártó köteles gondoskodni az ilyen jellegű hulladékról. Augusztustól az előírás a következő határozattal bővül: az elromlott s már nem használt készüléket a vásárló visz- szaviheti a gyártóhoz, illetve a kereskedőhöz, aki azt díjmentesen visszaveszi. A nagyobb méretű háztartási eszközt szintén ingyenesen elszállítja. Erdős Endre, az Ökomat ügyvezető igazgatója elmondta: az a gyártó, amelyik nem teljesíti az előírást, termékdíjat köteles fizetni. Ez alól mentességet kétféle módon érhet el: saját maga gondoskodik a hulladék elszállításáról, illetve tárolásáról. A másik megoldás, hogy szerződést köt egy olyan céggel, amelyik hasznosítási díj fejében átvállalja ezt a kötelezettséget, ami a termékdíj ősz- szegének alig az egynegyede. A somogyi férfiak korán halnak akció Vizsgálatokkal a legveszélyesebb betegségek ellen (Folytatás az 1. oldalról) A férfiak esetében a rákos halálokok közt ötödik helyen áll a prosztata daganat, annak ellenére, hogy ennél a betegségnél korai felismeréssel rendkívül jók a túlélési esélyek. Ezért is : HALÁLOKOKA DÉLDUNÁNTÜLjON : 2003 : BETEGSÉGEK: FÉRFI NŐ : : Keringési 3236 3793 : : Daganatos 1949 1417 : : Emésztőrendszer 550 358 : : Légzőrendszer 397 265 : ; Egyéb 332 404 j (Fonás: ÁNTSZ); fontos, hogy minél több ötven év feletti férfi menjen el prosztataszűrésre. A kaposvári kórház urológusai a megye minden területén folyamatosan végzik a szűrést, úgy, hogy a háziorvosok hívják be az érintetteket a körzeti orvosi rendelőkbe - tudtuk meg Viczián György urológus főorvostól. Elmondta: a szűrővizsgálatoknak köszönhetően ugyan emelkedett a regisztrált prosztatamegbetegedések száma Somogybán, ám a korai felismerés miatt jók a túlélési esélyek. A tervek szerint a későbbiekben a háziorvosok csinálnák az egyszerű vérvizsgálattal végezhető szűrést, s csupán a gyanús eseteket utalnák szak- rendelésre. A férfiaknál gyakori további betegségek, a tüdő-, máj- és gégerák kialakulásának hátterében szakemberek szerint jórészt a dohányzás, a mozgásszegény és italozó életmód is áll. Ez is jelzi: bár a szűrővizsgálatok sokat segíthetnek, komoly javulásra addig nem lehet számítani, míg a férfiak fejében is meg nem születik a változtatás iránti igény. SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Bárdudvarnok A Goszthony Mária Nemzetközi Üvegalkotótelep és Szimpozion Alapítvány egyik alapító tagjának, Horváth Mártonnak Láz-ul- ások, Válogatott üvegeim-szövegeim címmel jelent meg életműalbuma. Az album 2004-ben elnyerte a legszebb könyvborító díját is. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja és Munkácsy-díjas üvegművész 15 éve a bárdibükki üveg alkotótelepen készíti sajátos technikával készült fúvott és irizált üvegtárgyait, (mg) Bonnya Elmaradt a rossz időjárás miatt a hét végi gyermeknapi program Bonnyán, amelyet az önkormányzat szervezett. A volt varrodaépület előtti területen játékos vetélkedők, sportversenyek megtartását tervezték. A zsáktelepülés vezetése még ebben a hónapban megtartja a rendezvényt - mondta Márcz Konrád polgármester amelyre 35-40 ezer forintot szánnak, (kj) Kaposfüred Szerencsés esetben tizenháromezer tonna almát szüretelhetnek Somogybán. Az FM-hivatal- ban tegnap közölték: a termésbecslés során megállapították, hogy a virágzáskori hűvös, csapadékos időjárás következtében a kötődés közepes volt. Egyes területeken lisztharmat és varrasodás észlelhető, (hm) Kilenc szombat a vendégekért