Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-09 / 133. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 9., CSÜTÖRTÖK HAZAI TÜKÖR ElIMIMilMIll •• Üzenet a Köztársaság téri fiúknak ÁRPÁSI ZOLTÁN fiúk a köztársaság téren! Ha beültök egy budai kiskocsmába egy üveg borra, mire bánatotok a pohár fenekére ér, belátjátok: jól van ez így. Rájöttök arra, van abban valami nagyszerű, hogy a civilek jelöltje lett az ország köztársasági elnöke. Még ha az ellenzék is támogatta, s nyomta le a torkotokon. Talán azt is beismeritek, kellett nektek ez a kis pofon. Erőt adhat ahhoz, hogy mostantól másként politizáljatok. belássátok, a minden érvet félresöprő elszántság és akarat, az erőből való politizálás, a koalíciós partner kész tények elé állítása kevés a győzelemhez. Kevés az önmagatokba vetett vakhit, mint ahogy kevés egymás biztatása és a partnerek, illetve az ellenfelek meggyúrhatóságához fűzött remény is. A hangzatos és sejtelmes kijelentések sem sokat számítanak, de az in- nen-onnan elhangzó ígéretek sem. A kongresszusi akarat pedig fabatkát sem ér, ha nincs hozzá koah'ciós vagy társadalmi támogatottság. a második üveg bor után arra is ráébredhettek, hogy történhetett volna másként is. Biztosan. Ám ha ezen rágódtok, akkor ismét veszteni fogtok. Mindig azok nyernek, akik felül tudnak emelkedni a vereségen. nem az ördög győzött kedden, hanem egy tekintélyes, életútjá- val bizonyított, gondolkodásában független jelölt. Sikere még jól is jöhet nektek. Ha megértitek, miért buktátok el a választást, akkor 2006-tól újra ti kormányoztok. Ha nem, akkor ülhettek megint a budai kiskocsmában. Bút felejteni. ■■■■ppjpspqpK Molnár Albert lesz a PM új államtitkára ÁNMOLNÁR ALBERTÉT, a miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületének tagját javasolja a Pénzügyminisztérium új politikai államtitkárának Veres János, a tárca vezetője. Ő Katona Tamás helyére kerül, aki a tárca köz- igazgatási államtitkára lesz. A Magyar írószövetség felhívása a világ íróihoz emlékbizottságot alakított a Magyar írószövetség az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának megünneplésére. Felhívással fordult a világ íróihoz azért, hogy vessék papírra emlékeiket. A szervezet azért akarja így megünnepelni az évfordulót, mert az írók fontos szerepet játszottak a forradalom előkészítésében. Júliusban hallgatják meg Orbán Viktort orbán Viktor volt miniszter- elnök július 6-án jelenik meg a családja meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság előtt - jelentette be Molnár László, a testület szocialista elnöke. A bizottság arról kérdezi Orbánt, hogy a felesége résztulajdonában álló tokaj- hegyaljai cég kapott-e állami támogatásokat, adott-e tanácsot ehhez Orbán és ebből gazdagodott-e a család. Ader Jánost pereli Dávid Ibolya MDF-elnök Horváth Balázs a Nemzeti Fórum független képviselője tegnap reggel még azt állította, hogy három nemzeti fórumos képviselő szavazott át „vakondként” jobbról balra Szili Katalinra. Délutánra azonban pontosította nyilatkozatát, amelyben már csak önmagát jelöli meg át- szavazóként. Állítása szerint ezt a Fidesz tudtával tette. A Fidesz- frakció korábban megszervezte a második forduló szavazatellenőrzését és azok név szerinti rögzítését. Később lefújták az egész revíziót, mert Sólyom László arra kérte őket, ne tegyék. - Ilyen áron nem akarok köztársasági elnök lenni - indokolta kérését mert a szavazás titkos.- A siker ellenére az ellenzéki pártok kapcsolatát is megterhelte az államfőválasztás. Az Ifjúsági Demokrata Fórum lemondásra szólította fel Áder János Fi- desz-elnököt azon kijelentései miatt, amelyekkel MDF-es képviselőket gyanúsított átszavazás- sal. Ezenkívül Dávid Ibolya is pert indít Áder János fideszes frakcióvezető ellen, aki azt nyilatkozta: áll elébe. Pokorni Zoltán reményét fejezte ki, hogy a két párt egymáson kölcsönösen ejtett sebei begyógyulnak. Az MDF alkotmánymódosítást javasol a közvetlen köztár- saságielnök-választás érdekében - jelentette be tegnap Herényi Károly szóvivő. Az államfőválasztás minősíthetetlen eljárási folyamata miatt van szükség arra, hogy a választó- polgárok közvetlenül szavazzanak a köztársasági elnök személyére - indokolta javaslatát. Pártjának jelentőségét azzal igyekezett hangsúlyozni, hogy Sólyom Lászlót a pártok közül először az MDF jelölte. Herényi szerint a választási folyamat bebizonyította a magyar politikai elit éretlenségét és alkalmatlanságát. A frakcióvezető szerint Sólyom László megválasztása azért mérföldkő a politikatörténetben, mert a civil társadalom először volt képes érvényesíteni akaratát olyany- nyira a parlamenti pártok segítségével, hogy az ellenzék jelöltje lett a köztársasági elnök. ■ Izing A. Hiller István MSZP elnök (jobbra) tegnap váratlanul megjelent az MSZP belső ellenzékének pécsi ülésén. Balról Szili Katalin és Tolier László. Válsághelyzet az MSZP-ben zűrzavar Belső harc és felelőskeresés a szocialistáknál Teljes a káosz a szocialista pártban a számukra sikertelen keddi államfőválasztás után. A belső erők felelősöket keresnek, de az biztosnak tűnik, hogy a koalíciós együttműködést nem érinti a kudarc. Szakács Á. - Palásti P. A szocialisták számára sikertelen államfőválasztás lavinaszerű belső hatalmi harcokat indított el a pártban. A különböző csoportok a felelősöket keresik a kialakult helyzetért. Informátoraink szerint olyan a zavar, hogy a belső erőviszonyokat is jól ismerők sem tudják, kiket sodorhat el Szili Katalin bukása. Az biztosnak tűnik, hogy a szombatra összehívott rendkívüli kongresszuson kizárt, hogy „fejek hulljanak”, mert tisztújításhoz az alapszabály szerint a tanácskozást három hónappal korábban kell összehívni. Ügy tudjuk, hogy a kongresszus előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyeztetéseket kezdeményezett a párt vezetőivel. Közben tegnap este elkezdődött a párt belső ellenzékének számító társadalompolitikai tagozat ülése is Pécsett, a Szili Katalin legnagyobtftámogatójának számító Tolier László városában. A tanácskozásra meghívták a házelnököt, de meglepetésre megjelent Hiller István pártelnök is. A helyszínen sokan nem zárták ki annak lehetőségét, hogy Hiller a kedélyeket csitítan- dó szándékkal érkezett „Szili megyéjébe”. Hiller István sajtó- tájékoztatóján arról beszélt, hogy a koalíciót nem érinti a keddi eredmény, és nem akar lemondani pártelnöki tisztségéről, mivel érzi a tagság támogatását. Tolier László, a párt megyei elnöke, országgyűlési képviselő rögtönzött sajtótájékoztatóján meglehetősen visszafogottan nyilatkozott. Elmondta, bár mindenkiben, így benne is „van egy kis rossz érzés”, de semmi következménye nem lesz a pártban annak, hogy nem Szili Katalin lett a köztársasági elnök. A politikus szerint Szili a vártnál jobb eredménnyel végzett. A koalícióval kapcsolatban leszögezte: értékelni, elemezni kell a helyzetet, de „semmilyen túlzó következtetést nem szabad levonni” a történtekből. A korábban a pártvezetést és az SZDSZ-t legkeményebben kritizáló Tolier minden bizonnyal azért fogalmazott tegnap óvatosabban, mivel információink szerint a keddi államfőválasztás utáni elnökségi ülésen komoly támadások kereszttüzébe került. Többen ugyanis őt is okolják amiatt, hogy erőltette az esélytelen Szili indulását a posztért. Úgy tudjuk, az elnökségi ülés előtt arra is felkérték Toliért, hogy közölje hosszabb távú szándékait. Tudomásunk szerint azért, mert elképzelhetőnek tartják, hogy pártelnök szeretne lenni. A hétvégi kongresszuson le kell vonni a tanulságokat - így összegezhető annak a tíz megyei MSZP-pártelnöknek a vélemé nye, akiket lapunk megkérde zett. Mindenki egyetértett ab bán, hogy sikerült méltó állam főt választani. Ugyanakkor töb ben elkeseredetten nyilatkoztak- Határozottan csalódott vagyok Mind érzelmi, mind bizalmi ol dalról megterheli az MSZP és a; SZDSZ kapcsolatát, hogy nen szavaztak Szili Katalin mellett - jegyezte meg Sós Tamás, a; MSZP Heves megyei elnöke. Ezenkívül határozott SZDSZ ellenesség is érezhető a pártban sokan ugyanis a liberálisoka okolják a kudarc miatt. Kuncze Gábor, az SZDSZ el nöke azt közölte: lezártnak te kinti az államfőválasztással kap csolatos vitákat, a Magyar Köz társaságnak Sólyom László sze mélyében van megválasztott e1 nöke, aki a pártok fölött áll, és nemzet egységét jeleníti mej- Meggyőződésünk az is, hogy tegnapi választásnak nincsei hatása és nincsen köze a 200( os választásokhoz - tette hozz Kuncze. Tegnap a kormányülésen ser került szóba a keddi államfőví lasztás. Ezt állította László Bogié kormányszóvivő. Hozzátette: kabinet nem értékelte az állan főválasztással kapcsolatos pari: menti történéseket, a kormám nak nincs dolga ezzel, ez a pá tok ügye. Közölte azt is, a minis terelnök nem kezdeményezi koalíciós szerződés módosítása Sólyom László az első Külföldi lapok koalíciós „zöld” köztársasági elnök válságot emlegetnek Sólyom László megválasztott köz- társasági elnök lapunk értesülése szerint azt tervezte, hogy a parlamenti szavazás napjaiban zakóján a Zengőt védők kitűzőjével jelenik meg a Parlamentben. Azért gondolta meg magát, mert a kialakult helyzetben túl „provokatívnak” érezte volna a viseletét. - Zöld az elnök - mondta lapunknak Sükösd Miklós politológus. Szerinte a hírek között elsikkadt, hogy a Védegylet egy zöld szervezet, amelynek Sólyom László vezetőségi tagja. Az öt éve dolgozó Védegylet a Zengő-vitát nem tekinti lezártnak. A hegy lábánál fekvő Hosszúhetényben élő Herbert Tamás orvos és Sebők János karosszérialakatos szerint is tart még a Zengő ostroma. Sólyom első száz lépéséből a legelső lesz, hogy a fegyveres erők főparancsnokaként vizsgálatot kér. Kérdése, hogy Magyarország katonai biztonsága valóban csak úgy való- sítható-e meg, ha a Zengőre radart építenek. ■ Izing Antal Egyaránt tekintélyes jogásznak, a mai magyar jogrend kialakításában nagy szerepet játszó személynek mutatják be a kedden államfővé választott Sólyom Lászlót a külföldi lapok. Abban is közös álláspont volt, hogy a kormánykoalíció gyengeségét mutatja, amiért nem tudtak közös jelöltet állítani, így az ellenzék által megnevezett személy győzött. Az osztrák Wiener Zeitung szerint a kormánykoalíció vezető pártja védekezésre kényszerült az utolsó napokban, de az utolsó órák utolsó perceiben is. A Kurier pubücistája úgy vélekedett, hős Gyurcsány Ferenc minisztere nők még az első lépést sem tét meg, amikor a legnagyobb koa ciós válság kirobbant az MSZP i az SZDSZ között. A Die Presse t dósítója arról is írt, hogy Szili K talin házelnök nem rendelkez az államfői tisztség betöltéséin szükséges intellektuális képess gekkel és erkölcsi formátummá szavazástól távolmaradó liberál politikusok szerint, akik ezt cs; a színfalak mögött mondták el külföldi újságíróknak, de a s; cialista jelöltet támogatók™ szemtől szembe nem. ■ Első intézkedését a Zengő védelmében teszi. *