Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-07 / 131. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JUNIUS 7., KEDD SPORT Demeter lett a Barcika edzője röplabda A riválishoz igazolt Demeter György, a Komé- ta-Kaposvár egykori sikeredzője - kétéves törökországi kitérő után- a következő idénytől a Vegyész RC Kazincbarcika szakmai munkáját irányítja. Molnár Gábor Demeter György 1991-ben került a megyeszékhelyre, az akkori Kaposvári Somogy SC-hez. Rögtön az első szezonban - játékosként - bajnokságot és Magyar Kupát nyert. Ezután rábízták az együttes szakmai irányítását és 2003-ig edzőként még hat bajnoki elsőséget és hét serleget nyert. Ez idő alatt Demeter György neve egybe forrt a kaposvári röplabdasporttal. Tizenkét év után azonban úgy döntött, hogy TöPampuch a Vegyésznél Információnk szerint nemcsak Demeter György kerül Kaposvárról a Vegyész RC Kazincbarcikához, hanem Pampuch Csaba is a borsodi együtteshez igazolt. rökországba, Ereglibe teszi át székhelyét. Az Erdemirspor trénereként az utóbbi két esztendőben két aranyérmet nyert, ennek ellenére mégis hazatért, de nem a Kométa-Kaposvárhoz...- Amikor visszajöttem, szinte mindenhol elmondtam, hogy Kaposváron szeretném folytatni a pályafutásomat - így Demeter György. - A Kométa vezetői azonban arra sem méltattak, hogy felhívjanak és közöljék velem: nem tartanak igényt a munkámra. Pedig úgy érzem, hogy tizenkét évnyi „szolgálat” után legalább egy hívást megérdemeltem volna. A Vegyész RC Kazincbarcika vezetőivel már szinte mindenben megállapodtunk, igaz, a szerződésemet még nem írtam alá. A héten utazok Borsodba, ahol leülünk az ottani elöljárókkal és megbeszéljük a jövőt Akkor mondják meg, hogy kinek van érvényes szerződése, kivel nem számolnak a következő idényre és kiket akarnak igazolni. Természetesen ebben a témában az én véleményemet is kikérik.- Mennyire ismeri a Vegyész RC játékosait?- Nagyban megkönnyíti a dolHárom éve még Demeter vezényelte a Kométa felkészülését azóta Toma- nóczy (hátul középen), Geiger (2-es mezben) és az edző is a Barclkát erősíti gomat, hogy a válogatottban már több barcikai röplabdázóval is együtt dolgoztam, sőt Geiger András és Tomanóczy Tibor a somogyi megyeszékhelyen is a játékosom volt - mondta lapunk kérdésére a szakember.- Mik a célok Kazincbarcikán?- Az utóbbi években csak olyan együtteseknél dolgoztam, ahol a bajnoki cím volt a cél. Úgy érzem, hogy a Vegyésznél a következő idényben a Magyar Kupa megőrzése és az aranyérem visz- szahódítása lesz a fő feladatunk.- Milyen érzés lesz ellenfélként visz- szatémi Kaposvárra?- Biztos nagyon furcsa lesz a vendég-kispadon ülni, de ez az edzők sorsa... Futóverseny a belvárosban Kosártáborba várják nyáron a fiatalokat Az NB I/B-ben szereplő Siókosár UK augusztusban kezdi a felkészülést a következő bajnoki évadra, szeptemberben a hagyományos Hajdú Balázs emléktornán mutakoznak be a közönség előtt. A nyáron indulnak a kosárlabdatáborok is: június végétől a 6-10 éveseket, július elejétől pedig a 10-14 éveseket várják a Balaton-partra. Az athéni olimpia évében indult útjára a K&H olimpiai futónapok eseménysorozata öt vidéki nagyvárosban. Idén elsőként Kaposváron folytatódik a sorozat. Vasárnap a Kossuth térről 15 órakor rajtol és a 3,2 km-es táv megtétele után oda is tér vissza a mezőny. A táv rövidsége miatt kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek, fiúk és lányok, barátok és kollégák is könnyedén teljesíthetik. Előnevezésre június 10ig van lehetőség, a Csokonai Kávéház teraszán délutánonként 15 órától 18 óráig a Kaposvári Szabadidő Egyesület várja az érdeklődőket A nevezési díj 300 Ft személyenként, de az iskolák csoportos - minimum 10 fős - nevezés esetén 100 forint kedvezményt kapnak diákonként az előnevezés során. Nevezni a verseny napján reggel 12.30-tól a Kossuth téren kialakított versenyközpontban lehet www.futanet.hu Kártérítést vár a Siókosár kosárlabda A 12. helyen zártak Felemás szezont zárt a siófoki Siókosár UK NB I/B s kosárlabdacsapata, mely 12. lett a bajnokságban. Ez előrelépés ugyan a tavalyi 14. hely után, de messze elmarad az előzetes várakozástól. Keszthelyi Zoltán Jól kezdett a Siókosár, az alapszakaszban 3. lett A 18 mérkőzéséből 11-et megnyert Nagy reményekkel vágtak neki a rájátszásnak; esély volt a hatba kerülésre. A sikerek helyett vereségek jöttek; tucatnyi meccsükből egyet nyertek. Mindez a sportág szövetségének is köszönhető, mely nem engedte pályára lépni siófoki színekben a Kaposvárról Dombóvárra került, kettős igazolású Hendleint és Tömösváryt. A kaposvári, dombóvári kluboknak nem volt ellenvetése és a fiúk is szívesen játszottak volna, ám a szövetség hajthatatlan maradt - Első, másod- és harmadfokon is elutasította fellebbezésünket a szövetség, ezért polgári peres eljárást indítunk - mondta Kertész Tamás (képünkön), a csapat trénere. - A „srácok” elvesztése nagyban befolyásolta a bajnokság végeredményét és a költségvetésünket is. Ha az első hatban végzünk, „jó pénzt” keresett volna a csapat. Éppen ezért anyagi kártérítést követelünk. Az elmaradt támogatás ellenére az edző szerint a klub anyagi helyzete stabil. Kevés pénzből gazdálkodnak, még- sincs tartozásuk. Az egyik fő bevételi forrásuk a siófoki ön- kormányzati támogatás. - Bizakodóak vagyunk a pályázatunk elbírálása előtt - tette hozzá Kertész Tamás. - Reméljük, a városunk a labdarúgóklub utánpótlása mellett a miénket is támogatja. Hat gárdát versenyeztetünk a különböző korosztályos országos bajnokságokban. Emellett a miénk a legmagasabb osztályban szereplő csapat a városban. Szeretnék együtt tartani a játékosokat, bár Bausz, Beck és a center Szabó Balázs után több klub is érdeklődik. Erősítenénk az együttműködést a Kaposvári KK-val. A megyeszékhelyről újabb kettős igazolású játékosok érkezhetnének, leginkább Hendleint és Tömösváryt várnánk. Egységesebbek voltunk, mint tavaly, bár védekezésben, taktikai fegyelemben van még mit fejlődnünk. Jó szellemű, fiatal társaság jött össze, mely képes küzdeni a sikerért, több mérkőzésen álltunk fel vert helyzetből. HÍREK 81 ezer a telitalálatra totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 22. fogadási heti totó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők. A 13 plusz egy találatos szelvények 81 ezer 693, a 13-asok 32 ezer 907 forintot érnek. A 12-esekre 1356, a 11-esekre 188, a 10-esekre 77 forintot fizetnek. A góltotóban 6 találatos szelvényt nem találtak. Az 5-ösök nyereménye 50 973, a 4-eseké 671 forint. Három marcali érem birkózás A szlovákiai Bősön Csalóközi Nagydíj elnevezésű kötött fogású birkózóversenyt rendeztek, ahol nyolc ország százötven sportolója mérte össze tudását. A viadalon a somogyi színeket a Marcali VSZSE indulói képviselték. Kadett korosztályban Horváth Dávid (69 kg) a második, a junioroknál Fülöp András (66 kg) a harmadik, a felnőtteknél Kiss Lajos (74 kg) a második helyen végzett, (mg) Vinkler és Wirtz országos bajnok Molnár G. Hajdúszoboszlón rendezték a felnőtt uszonyos és búvárúszó országos bajnokságot. A viadalon a somogyi színeket a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE sportolói képviselték, akik tizenhat - öt arany, nyolc ezüst és három bronz - éremmel térhettek haza a megmérettetésről. Az erőpróbán Vinkler Péter 1500 méteres uszonyos úszásban, Wirtz Melinda 400 és 800 m uszonyos úszásban lett magyar bajnok. Váltóban a 4x100 és a 4x200 méteres uszonyos váltó állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Eredmények: Felnőtt férfiak: Vinkler Péter 1. 1500 m uszonyos úszás, ...2.400 m uszonyos úszás, ...2. 800 m uszonyos úszás. Gréczi Attila ...2. 50 m uszonyos úszás, ...2.100 m búvárúszás, ...2.100 m uszonyos úszás, ...3. 50 m búvárúszás. Neu Gábor ...5. 200 m uszonyos úszás, ...5. 400 m búvárúszás, ...5. 100 m uszonyos úszás, ...5. 100 m búvárúszás, ...6. 200 m uszonyos úszás. Gábor J. Attila ...3.1500 m uszonyos úszás, ...4. 800 m búvárúszás, ...4. 800 m uszonyos úszás. Ifjabb Kovács László ...2. 1500 m uszonyos úszás, ...3.400 m uszonyos úszás, ...6. 400 m búvárúszás. 4x100 m uszonyos váltó: 1. KKASE (VinkKaposváriak a válogatott utazó keretében A felnőtt Európa-bajnokságra utazó magyar válogatottba Vinkler Péter és Wirtz Melinda került be. A junior világbajnokságon Tóth Renáta, Lelovics Nikolett, ifjabb Kovács László, a világjátékokon pedig Gréczi Attila vehet részt. Czebei a felnőtteknél is gyorsabban futott atlétika Jó korosztályos eredmények Wirtz Melinda, Gréczi Attila és Vinkler Péter a kaposváriak legjobbjai ler Péter, Neu Gábor, ifjabb Kovács László, Gréczi Attila). 4x200 m uszonyos váltó: 1. KKASE (GrécziAttila, Neu Gábor, Gábori. Attila, Vinkler Péter). Felnőtt nők: Wirtz Melinda 1.400 m uszonyos úszás, 1. 800 m uszonyos úszás, ...2. 200 m uszonyos úszás, ...2. 1500 m uszonyos úszás. Tóth Renáta ..A. 400 m búvárúszás, ...4. 800 m búvárúszás. Kovács Zsófia ...6. 400 m búvárúszás, ...6. 800 m búvárúszás. Lelovics Nikolett ...6.600 m uszonyos úszás, ...6. 1500 m uszonyos úszás. 4x100 m uszonyos váltó: ...4. KKASE (Wirtz Melinda, Tóth Renáta, Kovács Zsófia, Lelovics Nikolett). 4x200 m uszonyos váltó: ...4. KKASE (WirtzMelinda, Tóth Renáta, Kovács Zsófia, Lelovics Nikolett). Zalaegerszeg. adott otthont ismét a felnőtt atlétikai vidékbajnokságnak és a gyermek korosztály tehetségkutató verseny országos döntőjének. A viadalon nagy létszámmal indultak a Favorit MG Produkt AC és a Kaposvári Sportiskola képviselői. A felnőttmezőnyben három érem jutott a kaposváriaknak. A legnagyobb sikert a Kasi 14 éves(!) középtávfutója, Czebei Réka (képünkön) érte el, aki 1500 méteren nagyszerű idővel lett második. Élete első 400 méteres gátfutóversenyén Zircher Kitti (Favorit MG Produkt AC) a harmadik helyen végzett, akárcsak Csorba Norbert (Favorit MG Produkt AC) 3000 m akadályon. Negyedik helyen ért célba Dómján Tibor (Favorit MG Produkt AC) 5000 méteren. Szintén negyedik lett a diszkoszdöntőben Kovács Boglárka (Favorit MG Produkt AC), egy hellyel megelőzve klubtársát, Vajda Anettet. Mindketten szerepeltek a súlylökés döntőjében is, ahol Kovács az ötödik, Vajda a hetedik legjobb eredményt érte el. Az 1500 méteren is ket- ten értek célba előkelő helyen. Molnár Gábor II. (Favorit MG Produkt AC). hatodik, Dombi Tamás (Kasi) hetedik lett. A mindössze 15 éves Reiner Patrik (Kasi) ellenszélben is egyéni csúcsot ért el 100 méteren, ami a hetedik helyhez volt elég a felnőttek között. A női távolugrásban Táskái Diána (Favorit MG Produkt AC) is döntős lett, ahol végül a hatodik legnagyobbat ugrotta. A 10-12 éves gyermek korosztály tehetségkutató országos döntőjén a lányok 800 méteres síkfutásában nagy kaposvári siker született. A Kaposvári Sportiskola futója, Pálfi Renáta magabiztosan utasította maga mögé ellenfeleit és a dobogó legmagasabb fokára állhatott. n K&H olimpiai futónapok 2005 o ? o VoHsvcö'