Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-07 / 106. szám

ALMANACH 173 SERSEKSZOLOS SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 7., SZOMBAT A kocsma lett a hírközpont megélhetés Több mint négy évtized egy munkahelyen Szemerkélő eső áztatja a sérsek- szőlősi határt. A Tabtól mindösz- sze néhány kilométerre fekvő kis faluban alig van forgalom. Az is­kolásokat reggel Tabra vitte az autóbusz, elutaztak munkahe­lyükre a dolgozók is. Csend tele­pedett az utcákra. Az eső miatt abbahagyták a murva terítését a közhasznú munkások is. A bolt­ban sem láttunk vevőt, akinek szüksége volt rá, már elvégezte a bevásárlást. A szomszédos kocs­ma épületében is csak mindösz- sze néhányan múlatták az időt. A púit melletti asztalnál egy po­hár fröccs mellett üldögélt Kiss Ferenc. A férfi munkanélküli.- Sajnos, a múlt év őszén bal­eset ért - mondta. - Motorkerék­pár utasa voltam és karamboloz­tunk egy autóval. Összetört a lá­bam, azóta nehezen járok. Ko­rábban az önkormányzatnál köz­hasznú munkásként dolgoztam. Úgy volt, hogy ismét munkát ka­pok, amikor közbeszólt a bal­eset.. Itt, az italboltban legalább emberekkel találkozom. Az idő­járásról, a faluban történt esemé­nyekről, a megélhetési gondok­ról beszélgetünk. Macskatápot vásárolt a bolt­ban a 76 éves Szabó Lászlóné, majd bejött a kocsmába egy üveg szódavízért Megtudtuk: „Maca”, A falubeliek aggódnak, hogy a fiatalok munka híján elhagyják a csendes kisközséget a szobacica Siófokról került hoz­zá, így most gondját viseli. Ciga­rettával a kezében, nagykabát­ban jött Mészöly István. Két évti­zede lakik itt Nyugdíjasként - mondta - nehéz a megélhetése. Egy szál cigarettát kért az ital­bolt vezetőjétől, mert egy doboz megvételére nem volt pénze. Közben megjegyezte: nem érzi jól magát Sérsekszőlősön, mert szerinte ez a település nem is fa­lu, inkább puszta.- El is költözök innét Kapos­várra, a menhelyre - mondta. Ferenczi Lászlóné 45 éve ve­zeti az italboltot. A 66 éves asz- szony 1959-ben kezdett eladó- ként. Élete jelentős részét - így a hétvégéket is - a kocsmában töl­tötte. Hogy miért volt számára ennyi éven át vonzó a kocsmá­rosság, nem tudta megmondani. Mégis megszerette ezt a munka­helyet.- A kis faluban a kocsma a hír­központ - magyarázta. - Itt tud meg a legtöbbet a változásokról az ember. Harminc évig alkalma­zott voltam, másfél évtizede bér­iem a létesítményt a tabi áfésztől. Az idén azonban nyugdíjba me­gyek, mert kell már a pihenés... MÚLT ÉS JÖVŐ Már várja az unokákat Városra cserélik a falut Tavaly május 1-jén költözött Sérsekszőlősre a 61. évében járó Lutor Boldizsámé. Csákányt 34 év után hagyta el. Öt éve meghalt a férje, azóta egyedül élt, amit egyre nehezebben viselt. Két gyermeke Tabon lakik, így köze­lebb került hozzájuk. Mivel csak­nem száz kilométerre laktak egymástól, nem kívánta, hogy a fiai rendszeresen utazzanak hoz­zá. Elmondta: olyan Tab környé­ki falut kerestek, ahol nyugalom van, csend és tiszta levegő. Ezt Sérsekszőlősön találták meg. Egy év elteltével állította: sikerült a beilleszkedés, befogadta a kö­zösség. A szomszédokkal jó kap­csolatot alakított ki. Különösen Pál Jenőnével, Kádár Jánosékkal és Szarka Józsefnével, akikkel naponta találkoznak. Elégedett az ellátással, megtalálható a he­lyi boltban minden, amire szük­sége van. A nyugdíjasnapokat rendszerint a kertben tölti. Mű­veli a konyhakertet, gondozza a gyümölcsfákat. Gyakran jönnek az unokák - néha még hét köz­ben is. A társasházi bezártság után a faluban a mamánál fut­kossák ki magukat.- Szeretek kézimunkázni, kötni - mondta. - A téli hónapok bán sapkát, pulóvert készítettem magamnak és a gyerekeknek. Harmincöt éve él a községben Krépné Kádár Szilvia. A szom­szédos Zalán született. Miután felépült a szülők háza, Sérsek­szőlősre költöztek. Férjével há­rom gyermeket nevelnek: Cin- tia, a legidősebb 10 éves, a tabi önkormányzati iskolában tanul. Az ikrek - Dániel és Gergely - kétévesek. A fiatalasszony el­mondta: nehéz a család megél­hetése, ezért a gyes mellett részmunkaidőben a tabi Rud- nay középiskolában vállalt munkát. A nőiruha-készítők szakoktatója.- Csendes, nyugodt település Sérsekszőlős, ezért a gyermek- nevelés szempontjából nagyon jó hely - így Krépné. - Minimá­lis a gépkocsiforgalom, a picik az udvaron biztonságban van­nak, de gyakran játszanak az utcán is. A háromgyermekes család a szülőknél lakik. Mivel kilencen vannak, a fiatalok Tabon vásá­roltak családi házat. Ennek fel­újítását már elkezdték. Úgy ter­vezik, hogy a nyári hónapokban végeznek a rekonstrukcióval és szeptembertől Cintia már Tabról indulhat iskolába. Szilvia sze­rint békés emberek lakják a falut, nincsenek torzsalkodások, összetartó a lakosság. EZ A HÍR SÉRSEKSZŐLŐSÖN « Iskolai hozzájárulás Az állami normatív támogatá­son felül 16 tanuló után két­millió forintot fizet ebben az évben az önkormányzat a tabi iskolának. A Római Katolikus Iskola számlájára a két diák után 149 ezer forintot utalnak. A hivatali munka elvégzésére 1,6 milliót adnak Tabnak. Nincs akadálymentesítés Elutasította az Esélyegyenlő­ségi Kormányhivatal az ön- kormányzat tavaly benyújtott pályázatát az orvosi rendelő akadálymentesítésére. A hiva­tali épület akadálymentesíté­se 966 ezer forintba kerülne. A terv elkészítéséért 100 ezer forintot fizetett a község. Jól fut a gumifutózó Sikeres volt a 2004-es gazdasági éve az Edler-Tab Hidegfutózó KfL- nek. A társaság az 1991-es műkö­dése óta tavaly gyártotta le egy év alatt a legtöbb felújított gumi­abroncsot, összesen több mint 13 ezret Marosné Dicső Ibolya gaz­dasági igazgató mondta ezt, hoz­zátéve: az értékesítési többlet 44 millió forint árbevételnöve­kedést hozott és meghaladta a 370 milliót A tevékenység jöve­delmezősége azonban változatla­nul nem emelkedett, az 1998-ban kialakított árakon dolgoznak, ugyanis a piacon túlkínálat van.- A tavalyi gazdálkodásunkat több tényező is kedvezően befo­lyásolta - mondta a gazdasági igazgató. - Egy éve megnyertük a Budapesti Közlekedési Rt. gu­miabroncs-felújításra kiírt pályá­zatát két évre. Ez évi mintegy öt­ezer darabot jelent és folyamatos termelési biztonságot ad. Csatla­koztunk az ÖKO-GUM Közhasz­nú Társasághoz, amely gumiab­roncs-hulladék feldolgozására jött létre. Ezzel az importból fel­újításra behozott abroncsok után termékdíjmentességet kaptunk, másrészt a belföldi begyűjtésből származóan felújított gumiab­roncsok után hasznosítási díjhoz is hozzájutottunk... Marosné Dicső Ibolya elmond­ta azt is: az uniós csatlakozást követően megszűnt a tagálla­mokból származó behozott gu­miabroncsok után a vámterhek azonnali kifizetése. Ez likviditá­sukat folyamatosan 8-10 millió forinttal javítja. Kedvező szá­mukra az is, hogy megszűntek a felújításra alkalmas gumiab­roncsok behozatalához szüksé­ges engedélyek is... ▲ Vadas Tóthiné módra Hozzávalók: 1 kg sertéscomb, 40 dkg sárgarépa, 20 dkg petre­zselyemgyökér, 10 dkg paszti- nák, 1 fej vöröshagyma, 2 db marhahúsleves-kocka, mustár, citromlé, tejföl, őrölt bors, só, kevés étolaj, liszt, 4-5 szem bo­rókabogyó, 1-2 babérlevél. A hússzeleteket forró olajon hir­telen átsütik, majd borsozzák, sózzák és fedő alatt párolják. A szeletekre vágott zöldséget, hagymát, fűszereket a húsra rakják és felöntik annyi lével, hogy ellepje. A főtt húst tányér­ra teszik, a megfőzött zöldséget meg­hintik liszttel és ösz- szeke- verik, majd húslével felöntik és egy-két per­cig forralják. A pépet átpasszí- rozzák, ízlés szerint tejföllel, mustárral, citromlével ízesítik. A vadast spagettivel kínálják. A CIKKEKET KRUTEK JÓZSEF ÍRTA. FOTÓK: GÁTI KORNÉL AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA SÉRSEKSZŐLŐSI MAGÁNÜGYEK Nem élt vissza a nevével Kádár Jánosékat 1947-ben vesszakmával rendelkező férfi sokfelé dolgozott, rengeteg em­berrel találkozott. Gyakran ke­rült szóba a neve. Arról faggat­ták, hogy nincs-e rokoni kap­csolatban Kádár Jánossal, az MSZMP egykori első titkárával. Sokszor viccelődtek is vele, párttitkárnak szólították. A te­lefonon történt bemutatkozás­kor nemegyszer előfordult, hogy elállt a másik fél lélegze­te. Állította: a neve miatt nem érte hátrány, igaz, előnye sem származott belőle. A polgármester motívumai Másfél évtizede irányítja az ön- kormányzat munkáját Fábri Gézáné polgár- mester. Emiatt egyre kevesebb a szabad ideje, leköti a hivatali munka. Régebben gyakran ké­zimunkázott és kötött. Legin­kább a kalocsai és a karádi mo­tívumokat hímezte a térítőkre. Több mint egy éve járatja a „Horgolás művészete” című ki­adványt azt remélve, hogy előbb-utóbb jut majd idő erre is is. Mostanában a konyhakerti munka viszi el szabadidejét. A zöldségek mellett szívesen ápolja a virágokat: a rózsákat, muskátlikat és a kardvirágot. Gyakran kedveskedik unokájá­nak különféle süteményekkel. Pecázni jár a diák Szabad idejének jelentős részét a lullai hor­gásztavon tölti a 18 éves Bon Amold, a tabi középiskola 11. évfolyamos szerkezetlaka­tos tanulója. Hat éve tagja a tabi Sporthorgász Egyesület­nek. Legnagyobb sikerét há­rom éve érte el: hatldlós amurt akasztott meg. Igaz, merítés­kor nem egy esetben több nagy hala is „meglépett”. A középis­kolás tanuló nem csak kifogni szereti a halat, hanem enni is. Gyakran maga is készít belőle finom falatokat. A természet iránti vonzalmát mutatja, hogy a pecázás mellett egy helyi vadásszal gyakran járt vadat hajtani. Régiségek a lakásban Teleki Ákos kilenc éve foglalko­zik a népi kul­túra ápolásá­val. Házát is igyekezett sok évtizedes búto­rokkal beren­dezni. Renge­teg időt töltött az évszázados tárgyak felkutatásával, mire si­került berendeznie egy teljes hálószobát a századfordulós bútorokkal. A múltat idézi a ra­kott sparhelt, a cserépkályhák és a petróleumcsillár is. A fia­talember elmondta: az évek so­rán sok tárgyat kicserélt, csak azokat hagyta meg, amelyek ü- lenek a környezetbe. A régisé­geket kedvelő Teleki Ákosnál megtalálható a lóvontatású ka­sza, a vetőgép, az eke éppúgy, mint a parasztszekér. Budapestet cserélte falura Januárban múlt hat éve, hogy Kubányiné Ve­res Katalin föl­adta a buda­pesti házát és a férjével So­mogyba költö­zött. Beleszeret­tek a Tab térségi tájba, a csen­des és nyugodt faluba, Sérsek- szőlősbe. Ez felüdülést jelentett számukra. Beilleszkedtek a kis község életébe, miközben új házat építettek, amelybe tavaly év végén költöztek. Közben működtetik a faipari vállalkozá­sukat, illetve gyümölcsfák tele­pítésébe kezdtek. Több mint hat hektáron van gyümölcsö­sük: meggy és szilva. Katalin még városinak tartja magát, de megtalálta a falusi élet nyu­galmát is. Síit és főz 91 évesen Csaknem naponta a tűzhely mellé áll a tele­pülés legidő­sebb lakója, a kilencven- egyedik évé­ben járó özv. Horváth László­né. A műidig vidám nagymama ottjártunkkor pogácsát sütött. Néhány héttel koráb bán pe­dig kelt rétest készített az unokáknak. Ar­ra törekszik, hogy elkészítse a hét unoka és tizenhárom déd­unoka kedvenc ételeit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom