Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-28 / 123. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 28., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Pénzosztás nagyban, kicsiben területfejlesztés Jól vizsgáztak a régióban a somogyi pályázatok Minden reményt felülmúló összeget, több mint 1 mil­liárd forintot hozott el teg­nap Somogy a Dél-dunán­túli Regionális Fejlesztési Tanács pécsi döntései nyo­mán. A három megye pá­lyázatai összesen 2,2 milli­árd forinton osztoztak. Bíró Ferenc A nagy tétre menő regionális fó­rumon Somogyot Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke, a DDRFT alelnöke képviselte, aki úgy ítélte meg, kezd beérni az a munka, amivel a megyei önkor­mányzat igyekszik megtanítani pályázatot írni az önkormányza­tokat és az intézményeket Ennek is köszönhető, hogy az úgyneve­zett céltámogatások között a nemesvidi szennyvízprogram - nem kis érdekérvényesítési csata után - 529 millió forintot nyert, miközben a három megyének itt összesen 980 millió forint jutott. A települési hulladékgyűjtési programban 12 somogyi pályá­zat 40 millió forintot szerzett. Barcs, Kutas, Somogysárd, Kapós- gyarmat, Cserénfa, Szentbalázs, Lad, Kisbajom, Hajmás, Gálosfa és Kaposvár alakíthat ki így hul­ladékgyűjtő szigeteket, míg Mar­cali szemétgyűjtő autó vásárlásá­hoz kapott 21,5 millió forintot A legnagyobb összegű - 1,1 milliárd forintos - forrás a belte­rületi útburkolat-felújításokat se­gítette. Somogy ebből 434 milliót szerzett meg, ami a megye 48 te­lepülésén pontosan száz utca fel­újítását teszi lehetővé. (Tolnában 69, Baranyában 4ó utca.) Még délelőtt Kaposváron az év legjelentősebb döntését hozta meg a Gyenesei István elnökleté­vel tárgyaló megyei területfejlesz­tési tanács is. 213 pályázat alap­ján 623 millió forint támogatást kaptak a somogyi települések a területi kiegyenlítést szolgáló Kékes Ferenc, a regionális fejlesztési tanács elnöke és Gyenesei István alelnök kordában tartották az érdekütköztető szócsatát fotó: laufer László Megújul 100 somogyi utca A belterületi útfelújítási prog­ram forrásaiból egyedül Kapos­vár 175 millió forintot kap, ami a város huszonnyolc utcájának felújítására ad módot A pár nappal ezelőtti régiós bizottsági ülésen ennek még egyharma- dára sem volt esélye a somogyi megyeszékhelynek. Nagyatá­don 12, Marcaliban és Tabon 4-4, Balatonlellén, Várdán és Szentbalázson 3-3 utca felújítá­sára lesz lehetőség. Előre nem látható károk A főként természeti csapás okoz­ta károk enyhítésére teljes támo­gatást Újvárfalva és Marcali ka­pott Zselicszentpáj Kaposszer- dahely, Magyaregres és Kapos­vár igényeit csak részlegesen fo­gadta el a tanács, mivel a kérel­mekbe a tényleges kárral össze nem függő helyreállítások is be­kerültek Egyedül Büssü pályá­zatát utasították el, itt ugyanis a kárt szenvedett épület helyett egy másik létesítményt akartak felújítani a pénzből TEKI- és a főként felújítási felada­tokat segítő CÉDA-alapból. A pá­lyázatok második ütemére így 253 millió forint maradt A kistér­ségek javaslatai, illetve rangsoro­lása alapján elbírált fejlesztési igények zöme az önkormányzati intézmények bővítésére, felújítá­sára vonatkozott Szita Károly, Kaposvár polgár­mestere szóvá tette:' a megye la­kosságának negyedét adó megye- székhely csak 12 százalékban ré­szesedett a forrásokból. Kérte, hogy ezt az arányt a pénzosztás második ütemében vegyék figye­lembe. Gyenesei István ellenben úgy ítélte meg Kaposvár pályáza­ti lehetőségei jóval gazdagabbak, mint a falvaké, a hátrányos hely­zetű települések felzárkóztatását szolgáló TEKI-pénzekre pedig aligha tarthat igényt a város. Mára csak pár százezer forint maradt az eredetileg 70 millió forintos vismaior-kasszában, így ha az év hátralévő részében pél­dául jelentősebb viharkárok a- dódnak, a települések már csak a BM segítségére számíthatnak. Fenyvesen találkoztak a református iskolák HÍREK Falufejlesztés uniós forrásból A Leader+ program során 2006 végéig csaknem négymilliárd forint támogatást vehet igénybe hazánk - hangzott el tegnap Kaposváron, a megyeházán megtartott felkészítésen. Varga Gábor, a megyei FM-hivatal ve­zetője elmondta: a program egy közösségi kezdeményezés a vi­dék gazdasági fejlesztésének érdekében. Kaposváron a felké­szítés első találkozóján nagy volt az érdeklődés: önkormány­zatok, a civil szervezetek képvi­seletében 150-en hallgatták vé­gig, hogy miként lehet bekap­csolódni a munkába. A találko­zón bejelentették: a részvétel feltétele a regisztráció. Aki ezt tegnap elmulasztotta, június 8- ig pótolhatja a megyei FM- hivatalban. (hm) Egészségügyi változások Tabon Az egészségügyi szakellátás biztosítására kötendő társulá­si megállapodások módosítá­sáról döntöttek tegnap a tabi városatyák. Kánya és Tengőd nem köt szerződést a gépjár­mű-vezetői alkalmassági vizs­gálat, a sportorvosi ellátás, il­letve a foglalkozás-egészség­ügyi ellátás feladataira. Somogyegres képviselői úgy határoztak: nem igénylik szakrendelés keretében a sportorvosi, illetve a foglalko­zás-egészségügyi ellátást. A gépjármű-vezetői alkalmassá­gi vizsgálatra pedig csak úgy kötnek szerződést, ha a szol­gáltatás finanszírozása a tény­leges somogyegresi igénybe­vétellel lesz arányos. Az alap­ellátás nem változik, (kj) Tombol a kánikula forróság Keddig tart a rendkívüli nyár (Folytatás az 1-es oldalról) Bartha Imre, a Siófoki Meteoroló­giai állomás ügyeletese elmond­ta: 1999 májusának utolsó napja­iban volt hasonló idő. Ezek a 30 fok körüli hőmérsékletek 3-5 fok­kal magasabbak az ilyenkor szo­kásos átlagnál. A hétvégére na­pos strandidő várható, hétfőre pe­dig alig viselhető kánikula, 31-33 fokkal. Ráadásul kedden hirtelen lehűlés lesz Somogybán: 20 fokos hőmérsékletet jósolnak. Orvosmeteorológiailag a front­helyzet addig kedvező. A front­érzékenyek csak hétfőn délután kezdik majd érezni a lehűlést. A magas hőmérséklet azonban na­gyon megterheli a szervezetet A szív- és érrendszeri, keringési betegségben szenvedőknek kell jobban vigyázni magukra. Csécs-Varga Béla belgyógyász elmondta: már a hét utolsó nap­jaiban többen jelentkeztek szív­ós keringési panaszokkal a kór­házban. Az ismert szívbetegek és azok, akik rosszul bírják a me­leget, jobb, ha hűvös helyen vé­szelik át a forróságot Az azon­ban mindenkinek jó tanács, hogy igyon sokat a nagy melegben. Több a baleset is ilyenkor, a re­akcióidő ugyanis hosszabb, vagy­is a sofőrök lassabban tudnak re­agálni a váratlan helyzetekre, gyakrabban előfordul álmosság és koncentrációzavar is, ami a forgalomban szintén veszélyes. Tehát a rendőrök is készülnek az idei első igazi nyári hétvégére. A Balaton-parton több helyen is el­lenőrzésekre lehet számítani. Aki víz mellett akarja átvészel­ni a kánikulát, teheti. Somogy­bán műiden strand nyitva van és nem csak a városi fürdőkben le­het lubickolni. A meteorológusok azt ígérik: 23-24 fokos lesz a Ba­laton vize a hétvégén. Rekordmértékű UV-sugárzás várható Az UV-index, a hétvégén kö­zel áll majd a hazánkban fi­zikailag lehetséges maxi­mumhoz. Elsősorban 11 és 15 óra között veszélyes a na­pon tartózkodni és mivel na­gyon magas a fény káros su­gárzása, még árnyékban is megéghet az érzékeny bőr. Füleki Tímea Több mint száz, az ország refor­mátus iskoláiból érkezett diák vesz részt a balatonfenyvesi Lorántffy-napokon. A kaposvári református iskola hagyományos programját tizedik alkalommal rendezik meg idén, első ízben találkoznak azonban a tanulók és pedagógusok a tóparti hely­színen.- A rendezvényt önmagában az is minősíti, hogy az egész or­szágból hosszú évek óta vissza­járnak hozzánk a résztvevők, ez egyben a református iskolák pe­dagógusainak szakmai találko­zója is - mondta Bellái Zoltán re­formátus lelkipásztor. A találko­zó istentisztelettel kezdődött teg­nap a tóparti ifjúsági üdülőben, majd zsoltár- és dicséreténeklő, valamint próza- és versmondó versennyel folytatódott. Tizen­négy református iskola diákjai mérték össze tehetségüket, ahogy a mai tanulmányi verse­nyeken is. Ezt követően a Fekete Hollók Rendjének bemutatója, közös strandolás, este pedig tá­bortűz színesíti a programot. A FÜRDŐ NEVE NYITVA TARTÁS JEGYÁRAK Csokonyavisontai thermál-és strandfürdő 8.30-19 F: 600 Ft Gy: 350 Ft D-Ny.: 500 Ft Igali gyógyfürdő 8-19 F: 900 Ft Gy: 600 Ft D-Ny.: 650 Ft Kaposvári Városi Fürdő 9-18 F: 490 Ft Gy (10 év. alatt): 220 Ft D- Ny.-Gy: 370 Ft Marcali gyógyfürdő 9-19 F: 750 Ft Gy: 450 Ft D-Ny: 450 Ft Nagyatádi strandfürdő 6-19 F: 700 Ft Gy: 300 Ft D-Ny: 400 Ft PIACI KORKÉP Kaposvár Siófok Nagyatád Szigetvár Dombóvár Nagykanizsa Burgonya 600 70 60 100 45-65 80 Káposzta 120 130 140 100-150 150 150 Kelkáposzta 228 250 240 250 280 260 Paprika 398-548 400-600 300-600 300-700 500-700 500-600 Paradicsom 498 400 420 400-500 400-600 400-500 Uborka 150-300 250 240 200 180-250 200 Petrezselyem 198 240 250 250 250 250 Sárgarépa 140 180 160 200 200 200 Tojás 17-20 18 18 18 15-20 16-18 Hagyma 60 80 70 80 70 80 Fokhagyma 398 500 500 600 650 680 Karfiol 228-250 250 240 200 350 300 Karalábé 78 80 80 80 100 110 Retek 60-120 80 90 80 110 90 Sampinyon 450 500 500 500 480 500 Zöldhagyma 60-80 80 90 80-100 90 100 Bab 600-700 500 500 500 480 500 Saláta 140 120 120 80 110 100 Alma 50-250 80-250 100-260 150-300 160-250 160-280 Narancs 219 280 270 300 280 300 Banán 360-380 370 360 350 390 380 DIÓ 1000-1200 1000 800 800 1300 1000 Mák 600 600 600 600 450 500 Pert nyert Csurgó ellen építkezés Rossz minőségű tégla miatt tönkrement a háza Másodfokon is pert nyert a csurgói önkormányzattal szemben Kovács Imre. Megírtuk: a férfi az egykori költ­ségvetési üzemben vásárolta a házuk építéséhez hasz­nált téglát, amelyről kiderült: rossz minőségű. Az üzem a városi tanács tulajdonában volt. Varga Andrea- A másodfokú bíróság azért ítélte meg a kártérítést, mert az önkormányzati törvény szerint a költségvetési üzem vagyona át­szállt az önkormányzatra, így nem a költségvetési üzemtől, ha­nem az önkormányzattól vásá­rolt a felperes - mondta Varga At­tila, Kovácsék ügyvédje. Az el­adónak garantálnia kell, hogy jó minőségű az építőanyag. Ugyan­akkor nem adták át a vásárlónak a technológiai szerelési útmuta­tást, holott új termékről volt szó. A felelősség az építtetőt is terheli - 40 százalékban -, mert kőmű­ves a szakképzettsége, ezért kö­rültekintőbben kellett volna el­járnia. Kovács Imre örül az ítélet­nek, amelyre 4 éve várt, ám nem elégedett. Az alapig le keli bonta­nia a házát, a megítélt összeg tö­redéke az építési költségnek. Az állami felelősségvállalást is hiá­nyolja: a martinsalakos házaknál 30-40 milliót fizetett az állam. Az önkormányzat, mint azt Bihariné Asbóth Emőke polgár- mestertől megtudtuk, még nem kapott írásbeli értesítést az ítélet­ről. Azonban nem értenek egyet azzal, hogy az önkormányzatnak kell kártérítést fizetnie. Nem hagyják annyiban, megtámadják az ítéletet Lapunk úgy tudja, Csurgón csak néhányan vannak, akik a költségvetési üzemtől vet­ték a rossz minőségű téglát. Var­ga Attila szerint az elévülés miatt ők már valószínűleg nem tudnák érvényesítem kártérítési igényü­ket az önkormányzattal szem­ben. Más településekről viszont már érdeklődtek. Szeretnének jogi úton elégtételt venni repede­ző házaik miatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom