Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-27 / 122. szám
ALMANACH 179- SQMOGYACSA SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 27., PÉNTEK Fogyatkoznak az őslakók találkahelyek A boltban, a rendelőben és a templomban beszélgetnek Borús, szomorkás arcát mutatta Somogyacsa a szemerkélő esőben. Mindössze néhány feketébe öltözött lakos igyekezett a templomba. A 3 óvodás és a 25 iskolás elutazott már a törökkoppányi intézménybe. A községben néhány éve még Somogydöröcs- kével közösen fenntartott körjegyzőség működött, azóta megszűnt az önálló jegyzőség is. Három helyszínen találkoznak most az emberek: a vegyesboltban, az orvosi rendelőben és a templomban. A bolt előtt beszélgettünk özv. Helyes Jánosáéval Azt mondta: lassan elnéptelenedik a falu, a fiatalok elköltöznek. Egyik fia Szorosadon, a másik Tabon él.- Sosem fordult meg a fejemben, hogy elmenjek innen - mondta határozottan. - Itt születtem, itt éltem az életem. Nem mozdulok az idegenbe.- A nyugdíjas napok 80 százalékát a szőlőben töltöm - vette át a szót Nagy Gyula. - Két munkahelyen dolgoztam: a talajjavító vállalatnál és a siófoki kőolajosoknál, onnan mentem nyugdíjba 1990-ben, mint szállítási osztályvezető. A feleségemmel műveljük a szőlőt és van egy szép présházunk is. A legnagyobb gond, hogy az embereknek nincs A falubeliek manapság a templomban, az orvosi rendelőben és a boltban állnak meg egy kis beszélgetésre munkahelye. Ez határozza meg a község jövőjét is. Ma mindössze 81-en vagyunk őslakók. Kilenc éve vezeti alkalmazottként a vegyesboltot Fülöp Zsuzsanna. A polcok zsúfolásig töltve áruval, az alapvető élelmiszerek mellett mindaz kapható, amire a lakóknak igénye van. A cipőfűző éppúgy, mint a kályhafényesítő por vagy a selyemvirág.- Napok óta beszédtéma az utcán kóborló kutyák száma - mondta. - Sokan félve közlekednek. Intézkednie kellene az ön- kormányzatnak, mielőtt baj lesz. Az orvosi rendelő várótermében találkoztam Porczió József rokkantnyugdíjassal. Rendszeresen jár vérnyomást méretni, a vércukorszintjét ellenőrizni. Most is erre várt Eigner Jánosáé pedig gyógyszert íratott magának, a kilencvenhárom éves édesanyjának és a férjének.- Adják vissza a postahivatalt! - kiáltotta a rendelő ajtajából a 65 éves Horváth Lászlóné. - Levelet is írok a minisztériumba, amiért megszüntették. Bár jön a postásautó, de sokat kell rá várni. Sürgős esetben pedig nincs honnan telefonálni. MÓLT ÉS JÖVŐ Már csak egyedül ingázik Énekel, táncol, versel Egyedül maradt mára ifj. Sziládi Ferenc, aki naponta ingázik a szorosadi mezőgazdasági részvénytársasághoz. Az 52 éves férfi 20 éve utazik a szomszédos faluba a munkahelyére a cég buszával. Elmondta: rossz érzés egyedül fölszállni a járműre, ugyanis húsz éve a 45 személyes tsz-busz megtelt az acsai dolgozókkal. Gyakran ülőhely sem jutott. Azóta megcsappant a dolgozói létszám, sokan nyugdíjba mentek, és a részvénytársaság kevesebb munkást foglalkoztat. A kőműves férfi brigádjával sok építkezésen dolgozott. Istállókat, magtárakat, szolgálati lakásokat építettek.- Ma mások a körülmények, a lehetőségek, mint évtizedekkel ezelőtt - fogalmazott. - Megszűnt az építkezés, kőműves- munka szinte alig van. Ezért minden olyan feladatot elvégzőnk, amit ránk bíznak. Örül az ember, ha alkalmazzák. Ifj. Szüádi Ferenc elmondta: a brigádban igazi közösség ková- csolódott. Segítettek egymásnak az építkezéseknél, megtartották a névnapokat, születésnapokat. A szabad idejét a bánomhegyi szőlőben tölti, bővíti a présházat. Maga épített egy kemencét is, bár kenyér még nem sült benne. Lakatos Roxána a törökkoppányi iskola negyedikes tanulója. Kedvenc időtöltése a versírás, az éneklés és a tánc. Fél éve kezdte a versköltést: írt a kutyájukról, Bajnokról is, a legutóbbi versének címe: a Nagyapó. Ezt az iskolában szervezett Ki mit tud-ra írta. Szülei és testvérei is örülnek, hogy költeményben fogalmazza meg gondolatait, hasznosan tölti idejét.- A verseket megnézte és értékelte magyartanárnőm, Görögné Kárai Katalin is - mondta a 11 éves diáklány. - Segítséget kaptam tőle a továbbiakhoz, felhívta a figyelmemet, hogy mire helyezzek nagyobb hangsúlyt. Remélem, az iskolai és a községi rendezvényeken lehetőségem lesz a verseket elmondani. Örül annak is, hogy jó a hangja, ezért szeret énekelni. A népdalok mellett főleg ünnepi dalokat dúdol, azzal lepi meg a konyhában vagy a kertben dolgozó édesanyját. Az iskolai rendezvényeken túl legutóbb a faluban tartott karácsonyi ünnepségen halhatták. Az utcán az idősek is gyakran megállítják. A napokban Major Ferencnek az Édesanyám című dalát énekelte. Szereti a táncot is: tagja az iskola aerobikcsoportjának. EZ A HÍR SOMOGYACSÁN Murvával szórják le a Táncsics utcát Háromszázezer forint támogatást nyert - három évre elosztva - az önkormányzat a Táncsics utca és a gerézdpusztai út murvázására, tudtuk meg Ve ze Tamás önkormányzati képviselőtől. A település vezetése 30 ezer forint önerőt biztosít az út rendbetételéhez. A céljellegű decentralizált pályázati pénzből a siófoki Ökobau Kft. a nyáron végzi el az utakon keletkezett gödrök javítását. Közhasznúak dolgoznak az árokpartokon Április 1-től két hónapos szerződést kötött az önkormányzat Ónodi Mihály és Orsós József munkanélküli lakossal a közhasznú feladatok ellátására. El kell végezniük - egyebek mellett - a közterületek kaszálását, ki kell tisztítaniuk a vízelvezető árkokat, de feladatuk a temető gondozása is. A két közhasznú munkás (képünkön) éppen a kultúrház udvarának kaszálását végezte. Az önkormányzat egy közcélú munkást is alkalmaz. A falu fiataljai ritkán járnak az ifjúsági klubba Kihasználatlan a kultúrházban található ifjúsági klub szobája, mivel a fiatalok csak alkalmanként veszik igénybe. Az önkormányzat fél évtizede biztosítja a helyiséget az ifjúság számára, hogy zenés-táncos rendezvényeket tartsanak és megünnepelhessék a születés- és névnapokat. Legutóbb a búcsún rendeztek itt összejövetelt Lakóházból iroda Befejezéshez közeledik az a több mint 3 millió forintos beruházás, amelyhez 2,7 milliós támogatást nyert a falu a megyei területfejlesztési tanácstól. 2002-ben még Somogyacsa-Somogydöröcske körjegyzőségeként nyertek pénzt, hogy az acsai polgármesteri hivatal mögött évek óta üres szolgálati lakásból irodát alakítsanak ki a munkakörülmények javítása érdekében. Három irodát irattárat szociális blokkot konyhát és dohányzóhelyet alakítottak ki. A kivitelezés mintegy 70 százalékos készültségi fokon áll. A munkát pályázat alapján egy törökkoppányi betéti társaság végzi, illetve fejezi be, várhatóan az első félév végéig. EZT FŐZIK SOMOGYACSAN Lyukas kalács Ifj. Lengyel Ferencné receptje szerint a lyukas kalács elkészítéséhez 1 kg liszt 5 dkg élesztő, 1/2 liter tej, 2 kanál cukor, 1 tojás, 1 kanál zsír, 2 kanál étolaj, 2 kanál tejföl, 4 mokkás kanál só kell. A családnál minden ünnepen az asztalon van a lyukas kalács. Az élesztőt, a cukrot, a tojást a langyos tejjel fölfuttatják, majd hozzáadják a többi anyagot. Addig dagasztják, amíg megkel. Tíz cipót formáznak a tésztából, amit rövid ideig ismét kelesztenek, majd kézujjal lyukat fúrnak a göm- bölyűre formázott anyagba. Ezután tojással bekenik és az előmelegített sütőben 10-15 percig sütik. Régen a sült kalácsot a lakodalmakban a borosüvegre tették, úgy mentek az utcán. Mára ez a szokás feledésbe ment. A CIKKEKET KRUTEK JÓZSEF ÍRTA. FOTÓK: GÁTI KORNÉL AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA SOMOGYACSAI MAGÁNÜGYEK Bányatóban pecázik A Bonnya alatti tőzegbánya-tóra jár pecázni az 59 éves Németh ■ Béla. Csuka, ponty, kárász, törpeharcsa és amur van benne. Arra a legbüszkébb, hogy 3 éve megakasztott egy több mint 12 küós csukát Közel egyórás fárasz- tás után tudta csak kiemelni. Szabad idejének nagy részét pecázással tölti. A múlt héten is járt a tónál, ahol 5 kg kárászt fogott ki. Reggel hat órától fél 10-ig horgászott. Átlagosan 30- 35 dekásak voltak a halak. A férfi el is készíti a kopoltyúsokat. Szereti a halászlevet, paprikásán sütve és rántva is elkészíti. A pecázás és a főzés is ki- kapcsolódást jelent számára. Virágmagokat termesztenek Özv. Sümegi Mihátyné és családja 1984-től nagy mennyiségben termelt virágmagokat, amelyek Hollandiába kerültek. Őszi- és legényrózsa, és estike-mag iránt volt nagy a kereslet Volt olyan év, amikor több mint 230 kilogrammot értékesítettek. A szárogatáshoz a faluban több család padlását is kölcsönkérték. A tisztított és száraz magot Bácsalmásra szállították, ahonnét egy kertészmérnök vitte külföldre. Több mint 20 éven át foglalkozott a család ezzel. A sikeres évek mellett kudarc is érte Sümegiéket 1989/90-ben több mint száz kiló mag maradt rajtuk, veszteségük keletkezett. Vadászdinasztia tagja Id. Lengyel Ferenc kedvenc időtöltése a vadászat Nagyapja, ■ apja, a fia és az unokája is vadászott, vadászik. Méltán mondhatja, hogy vadászdinasztia tagja, bár csak 1994-ben lépett a Ka- rádi Kossuth Vadásztársaságba. Rendszerint egyedül, hétköznapokon járja az erdőt. A Mauser golyós puskájával főleg vaddisznókat ejtett, ám büszke arra, hogy tavaly vendégvadászként Kabhegyen kilőtt egy szarvasbikát. Szeret az erdőben barangolni, a vadakat megfigyelni, amikor eteti a kicsinyét Azt mondta: sok vadásznak- nem adatik meg Uyen látvány, ő már háromszor is megleshette. Gyűjti a régiségeket Szereti a régi használati és díszítőtárgyakat, eszközöket ■ Porczió Vendel- né. Tíz éve kezdett régiségeket gyűjteni, a hagyományokat ápolni. Több mint 100 különféle eszköz található a családnál. Van kender tiloló, gereben, vajköpülő, rokka, szövőszékhez csávázó, dóri korsók, sütőlapát, kereplő, amivel még ma is elriasztják a madarakat a szőlőből. Büszke a száz éves metszőollóra is. Mindezt a régi házak padlásairól gyűjtötték, ebben sokat segített a a kis unoka. Szeretné, ha a faluban kialakítanának egy helytörténeti múzeumot, ahová felajánlaná az eszközöket Balesetmentes millió 1,7 millió küométert vezetett balesetmentesen a 74 éves Kupi Ignác. Erről a Közlekedési Fő- felügyelet állított ki igazolást. 1954-ben motor vezetésére szerzett jogosítványt, 1962-ben személyautó vezetéséből is eredményesen vizsgázott. 1969-től hivatásos gépkocsivezetőként dolgozott a helyi, majd a szorosadi tsz-nél. Anyagbeszerzőként az ország valamennyi táján megfordult, külföldön is járt a munkavégzéshez szükséges anyagokért. Azt mondta: szenvedélye is lett a gépkocsivezetés. Örömmel ült a volán mögé és mindig nyugodt, türelmes volt Nem szerette az agresszív járművezetőket Italgyűjtemény a polcokon Szakály Ferenc polgármester évtizedek óta különleges italokat ■ gyűjt. 1970-ben tette félre az elsőt, a kecskeméti fütyülős barackpálinkát ó kis pohárral. Ezt barátnőjétől kapta. Szívesen fogadta, amikor bátyja 1973-ban Cézár konyakkal lepte meg Jugoszláviából. Örül valamennyi ajándékba kapott márkás italnak, amely különleges üvegben van. Büszke az orosz vodkára, ezt 1975- ben a Szovjetunióból hozta. Készletében van jamaikai rum, a Kréta-szigetről származó „úzó”. Legutóbb karácsonykor dán ismerősei lepték meg. Ma már több mint száz üvegből áll a gyűjteménye.