Somogyi Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-23 / 118. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 23., HÉTFŐ SPORTMAGAZIN 11 Félezren futottak Siófokon Könnyed siófoki diadal kosárlabda nb i/b Utolsó hazai mérkőzésén nyert a Siókosár Több mint ötszázan - épek és fogyatékosok együtt - fu­tottak szombaton a siófoki Ezüst- és Aranyparton. Fónai Imre A legfiatalabbak a Jókai park­ban teljesítették a legrövidebb, azaz 1,6 kilométeres távot; rajt­hoz állt többek között a helyi Széchenyi iskola speciális tago­zatának több mint 60 fős csapa­ta is. Míg a tavalyi (első alka­lommal kiírt) Wink Maratonon és Félmaratonon a hűvös, esős idő és a mezőnyt megállító vo­nat is kellemetlenkedett a maratonistáknak, ezúttal nem lehetett okuk a panaszra. Egy­részt kiváló volt az idő, más­részt pedig az útvonal most nem keresztezte a vasutat; a fu­tók végig a Balatonhoz közeli utcákban versenyeztek, a rajt és a cél pedig a hajókikötőnél volt. Nagy volt a mezőny, derék munkát végeztek a szervezők, az érdeklődők tömegét mégsem vonzotta a tarka futónap. Este­felé kezdett csak gyülekezni a nép a hajóállomáson, Charlie fellépésére... A II. Wink Maraton és Fél- maraton végeredménye. Maraton - nők: 1. Kovács Kriszta, 2. Farkas Ágota, 3. Ador­ján Csilla. Férfiak: 1. Horváth Bé­la, 2. Virág Viktor, 3. Rostás Pál. - A váltóversenyt a szentendrei MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes­képző Központ csapata (Szalai László, Ostoróczky Ferenc, Loncz Attila) nyerte. Félmaraton - nők: 1. Garami Katalin, 2. Molnár Barbara, 3. Nagy Viktória. Férfiak: 1. Juhász András, 2. Berecz Lajos, 3. Tóth Tamás. A kerekesszékeseknél a maratoni Legeza György, míg a félmaratont a nőknél Dóra Krisz­ta, a férfiaknál pedig Bozsik Mi­hály nyerte. A férfi kosárlabda NB 1/B rájátszásának utolsó előtti fordulójában hazai pályán legyőzte a Siókosár UK a Budafoki KK együttesét. Keszthelyi Zoltán Siókosár UK- BudafbkiKK 97-78 (22-14,24-22,19-16,32-26) Utolsó hazai mérkőzésén győze­lemmel búcsúzott közönségétől a Siókosár, melynek az NB 1/B-s felsőházi rájátszásban ez volt az első sikere. Már az első negyed­ben látszott, hogy nincs egy súly­csoportban a két gárda. A vendé­gek mindössze öt percig tudtak lépést tartani a Siókosárral, de a nyitó negyed végéig már csak hat pontra futotta tőlük. A máso­dik negyed Kovacsics kosarával indult, majd az ő találata után kért időt a budafokiak trénere. Jól jött nekik a pihenő, mert a ha­zai oldalon eztán csak Beck Attila (képünkön) és Nunez talált be. A nagyszünetre így tízre csök­kent a Siókosár - előny. A 2. félidő ele­jén a siófokiak­nál csak Szabó játszott jól, ami­nek köszönhetően négy pontra feljött a Budafok. A center triplá­ja hűtötte le a kedélyeket, majd Nunez is betalált A vendégek még feljöttek hat pontra, de a Siókosár az utolsó két percre be­leerősített: Kovacsics, Beck, Sza­bó találataival ellépett ellenfelé­től. Az utolsó tíz perc elején megint Szabó ügyeskedett, majd a nézők tapsa mellett Kertész ed­ző a mezőny legjobbját is lecse­rélte. Később Beck is elköszönt, akinek szintén nagy tapssal ju­talmazták a szezonban nyújtott jó teljesítményét a szurkolók. A pá­lyán pedig Kovacsics tartott do­bóedzést: 3 triplát és duplát szórt ebben a játékrészben. A fiatal Ne­mes is betalált és Nunez is gyűj­tögette a pontokat büntetőből, így magabiztos győzelem lett a vége. A balatoniak az utolsó fordulóban május 28-án az Óbudai Kaszások otthonában lép pályára. ÍGY JÁTSZOTTAK Siófok, Beszédes iskola, 100 né­ző. Vezette: Kollár, Domonkos. Siókosár: Baranya (3), Beck (21/9), Nunez (12/3), Kovács Zs. (3), Szabó B. (25/3). Csere: Kova­csics (24/18), Nemes (5/3), Ma­gyar Z. (4). Edző: Kertész Tamás. Az ellenfél legjobb dobói: Vár­szegi (22/9), Tímár (15), Prekovcsák (14). Kmézics Zorán két év után elköszön Kaposvártól Fenyő G. Kétévnyi edzősködés után - ta­valy bajnokságot és Magyar Ku­pát nyert a Ka­posvári KK férfi kosárlabdacsa­patával, idén vi­szont csak a nyolcadik hely jutott, s a kupá­ban sem sike­rült a négyes döntőbe jutni - el­köszön a somogyi megyeszék­helytől Kmézics Zorán (képün­kön). A klub vezetői ezekben a napokban ülnek le tárgyalni a csapat magyar játékosaival a hogyan továbbról, míg a hírek szerint a légiósok közül három kosarast - az amerikai Dávid Moseleyt és Joe Wyliet, valamint a szlovén Ales Princet - nem marasztalnak. Aranyhalmozó kaposváriak búvárúszás 22 érem maradt itthon Pontosan 10 arany jutott a házigazda kaposváriaknak fotó-, török anett Több mint 20 éremmel (10 arany, 8 ezüst és 4 bronz elosztásban) zárták a házigazda Kaposvári Középületkivitelező-Ador- ján SE versenyzői az uszo­nyos és búvárúszó klub­csapatok Világ Kupájának negyedik fordulóját. Fenyő Gábor A kétnapos kaposvári erőpró­bán hét ország - a házigazda magyarok mellett fehérorosz, cseh, szlovák, horvát, szlovén és lengyel - 23 klubjának mintegy 150 sportolója versenyzett egy­mással a három (ifjúságiak, ju­niorok és felnőttek) korosztály­ban. A házigazda Középületkivi- telező-Adorján SE büszkeségei közül az ifjúságiaknál Lelovics Nikolett és Kovács Zsófia gon­doskodott az érmekről, míg a ju­nioroknál ifjabb Kovács László tett ki magáért. Kovács László mesteredző fia négy egyéni számban indult, s valamennyit megnyerte, ráadásul a felnőttek mezőnyében további két ara­nyat gyűjtött be a váltóval. A fel­nőttek között Wirtz Melindának két arany jutott - szombaton a 400, vasárnap pedig a 800 m uszonyos úszást nyerte úgy, hogy egyben teljesítette a Euró- pa-bajnokságra kitűzött szint­időt -, Vinkler Péter és Gréczi At­tila egyaránt három elsőséget könyvelhetett el, míg Neu Gábor a 4x100-as és a 4x200-as váltó tagjaként állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A Kaposvári Középületkivitele zö-Adorján SE versenyzőinek de bogos eredményei Ifjúságiak - leányok. 50 m búvárúszás:... 3. Kovács Zsófia. 400 m búvárúszás:... 3. Kovács Zsófia. 100 m uszonyos úszás: ... 3. Lelovics Nikolett. 200 m uszonyos úszás: ... 2. Lelovics Nikolett. 400 m uszonyos úszás: ... 2. Lelovics Nikolett. 800 m uszonyos úszás: ... 2. Lelovics Nikolett. Juniorok - fiúk. 400 m búvár­úszás: 1. ifjabb Kovács László. 200 m uszonyos úszás: 1. ifjabb Kovács László. 400 m uszonyos úszás: 1. ifjabb Kovács László. 800 m uszonyos úszás: 1. ifjabb Kovács László. Felnőttek - nők. 400 m bú­várúszás: ... 2. Wirtz Melinda. 200 m uszonyos úszás: 1. Wirtz Melinda. 400 m uszonyos úszás: 1. Wirtz Melinda - új or­szágos csúccsal. 800 m uszo­nyos úszás:... 2. Wirtz Melinda. Felnőttek - férfiak. 50 m bú­várúszás: ... 2. Gréczi Attila. 400 m búvárúszás: ... 2. Vinkler Pé­ter. 100 m uszonyos úszás: 1. Gréczi Attila. 200 m uszonyos úszás: 1. Vinkler Péter, 2. Gréczi Attila. 400 m uszonyos úszás:... 3. Gréczi Attila. 4x100 m uszo­nyos váltó: 1. Kaposvári Középületkivitelető-Adorján SE csapata (Gréczi Attila, Neu Gá­bor, ifjabb Kovács László, Vinkler Péter). 4x200 m uszo­nyos váltó: 1. Kaposvári Középületkivitelető-Adorján SE csapata (Gréczi Attila, Neu Gá­bor, ifjabb Kovács László, Vinkler Péter). A pontversenyben (7 ország - 23 klub): 1. Kaposvári Középü- letkivitelező-Adorján SE (Ma­gyarország), 2. Lagúna (Len­gyelország), 3. Dosaf Minszk (Fehéroroszország). Kaposvár Damjanich u. 2. Tel.: (82) 429 996 Nyitva tartás: H-P: 8-19, Sz: 8-14

Next

/
Oldalképek
Tartalom